Kiskunhalasi Ujság, 1904 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1904-07-24 / 4. szám
KISKUNHALASI ÚJSÁG. 2. Közismert dolog ugyanis, hogy a vármegye tekintélyes területének közgazdasági, kereskedelmi, ipari és katonai igazgatási gócpontját, úgyszólván második metropolisát Kecskemét törvényhatósági vá- j ros képezvén, kiszámíthatatlan fontosságú érdekeink fűződnek ahhoz, hogy ezen jelentékeny alföldi magyar; város vármegyénk területének déli vidékeiről az év minden szakában megfelelő jó utón és rövid idő alatt legyen elérhető. Amennyire jogosult tehát és a közvélemény megnyilatkozása szerint is feltétlenül jogosult azon törekvés, hogy az ország szivén, fő és székvárosán kívül a vidéken is keletkezzenek nagy területi érdekeltségeket összpontosító, felölelő központok, annyira kétségen felül áll azon állításunk megdönthetetlen igazsága, hogy ezen nagyfontosságu nemzet- gazdasági cél érdekében első és elengedhetetlen feltétel a fejlödöttségüknél, értelmi színvonaluknál fogva központnak alkalmas vidéki városok és a hozzájuk gravitáló vidékek s községek között a közlekedésnek kifogástalan közutak általi biztosítása. — Hogy az említett törvényhatósági útszakasz állami kiépítése mily fokozott mérvben közvetítené vidékünkön a kéz- mü ipar és kereskedés kifejlődését és ekkép mily fontos közgazdasági érdekkel birand kérelmünk teljesítése, csak azon körülményre bátorkodom még utalni, hogy a vidéki országos vásárokat látogató iparos és, kereskedő osztály a Fülöpszálláson át vezető, vasúti összeköttetés célszerütlensége miatt ma is tengelyen való közlekedésre van leginkább utalva, továbbá, hogy a hadkiegészítő kerületi székhelyivel való érintkezés is aközlekedésnek most leirt utján történik városunkból. Az utkiépités kérésével a városnak még egy különös érdekét nem hagyhatom szó nélkül. Hagyományok utján tudjuk, hogy régi időkben a Vadkert felé vezető pesti országút a sóstó vize mellett, ott hol ma az ugyanerről elnevezett fürdőtelep fekszik, volt felépítve. Idők folytán — valószínűleg abból az indokból, mert vizes esztendőkben az ut járhatatlanná vált, kerülővel mostani helyére helyezték át a halas—vadkerti törvényhatósági utat. Orvosi szaktekintélyek egybehangzó véleményével igazolva van, hogy a sóstó vize súlyos, egyébként alig gyógyítható betegségek ellen hatásos óvszer, a maga nemében szinte páratlan, s ennélfogva nemcsak városi, hanem országos közegészségi érdek, hogy ehhez a fürdőhöz jó közlekedésünk legyen, oda kőut vezessen. A város súlyos anyagi viszonyai között nincs abban a helyzetben — bármennyire óhajtaná is, hogy ezt a községi utat saját költségén felépíthesse. Ne halaszszuk el tehát most a kedvező alkalmat az említett közegészségi érdekből, de különösen azért is, mert igy a Vadkert felé vezető közút megrövidülne, miért is annak úgy felépítése mint fentartása kevesebb költséget igényelne; kérjük a törvényhatósági bizottságot, hogy a halas—vadkert község törvényhatósági útnak a városból Vadkert felé irányát megváltoztatva, a sóstó felé vezetné, ezt az útszakaszt törvényhatósági útnak minősítené és az elhagyott útszakaszt a községi utak közé felvétel végett városunknak átadni méltóz- tassék.“ HÍREK. Anarcsi Tegzes Károly Pacsér község aljegyzője f. hó 14-én délután esküdött örök hűséget a nemrég elhunyt Szendy Lajos pacséri református lelkész leányának Jolánkának, aki a pacséri községi iskola tanítónője. * Hangverseny. Mélyhűtőn a Bács-Bodrog- megyei Kör javára augusztus 6-án nagyszabású hangverseny lesz a Felso-Bácska előkelő fiatalságának közreműködésével. A meghívók a napokban lesznek közrebocsátva. Az estely iránt már is igen nagy érdeklődés mutatkozik, mit fokoz a múlt évi siker is, s a szcmszédbeli városok előkelő családjai is jelezték jövetelüket sőt Budapestről is többen utaznak le. A mulatság sikere érdekében Dr. Balog Elemér és Kiss Péter ügyvédjelöltek buzgólkodnak rendező társaikkal egyetemben. Hölgyvendégek egyszerű nyári öltözetben jelennek meg. Vidékiek elszállásolásáról gondoskodva lesz. Személyjegy ára 2 kor. * „A kiskunhalasi iparos ifjúság Önképzőköre“ f. évi augusztus hó 20-án Szent-lstván nap\ Jisküiilialasi ÜJsáf eredeti tárta,ja. A porszem. Irta: Pax. (Vége.) És az a szerencsétlen, aki ma ott fekszik a halottas ház négy fala között, hallhatott kacagást, szerelmi dalt nótás gyermekajkakról. Aki előtt minden szava szent volt. Aki csak bízott benne és szerette, aki kicsi kezeivel forró lihegő melléhez fűzte. Régen volt ez. Lehet öt éve. És azóta még szabad a lány. Szabad, mert szegény. Nem kell senkinek. Ö maga nem. A jósága nem. A dolgos két keze nem. Ha becsületét adhatná: volna vevője. Drágán megfizetnék. De ő a szépségét, meg a becsületét is tudta őrizni. Őrizte annak a rongyos gyáva embernek, aki olyan szépen tudott beszélni a tisztességről, a lelki örömekről. Aki remélt és szeretett. Aki egyedül álló volt a világban. Aki nem törődött az emberek bán- talmaival. Aki ha sebezték, nem sértett vissza. Aki olyan jó volt. Aki olyan különálló, olyan más ember volt mint a többi, a léha, könnyen boldoguló nációk. — Vájjon bizik-e még? Hisz azóta csak kínos, panaszos levelek jönnek. De az ő szivében még él a szeretet. Ö érzi, ha az a fiú sápadtan, roskadozva jönne is vissza: szeretné, — csak jönne már! . Igen ő szeretné, igazán, forrón. Akkor is szeretné és hozzámenne, ha csak egy uapot élhetne vele. Ha beteg, hófehér ágyba fektetné, imádkoznék az egészségéért, a szájából etetné, itatná, kicsi puha kezeivel törölné a verejtékét. S a szerencsétlen tudta ezt. Mit csináljon. Állásából nem tudja a leányt eltartani. — De igen eltartja. Lesz kevés és azt a keveset megosztják. De együtt lesznek; koplalnak, fáznak, de együtt lesznek. Igen ám, de még nem is koplalhat vele. Vele csak éhenhalnia lehet. Mert mihelyt megnősül, elcsapják. Azt mondják: akkor már nem megbízható. Lop, csal. Azt mondja, a családjáért teszi. Ezt is elgondolta a szerencsétlen. S a gyáva kis ember mégis el akarta venni a leányt. El azért az egy boldog napért. Megírta neki: csak egy napot akarok élni veled. Csak egy napot. S a leány azt irta: jól van. Úgy érte ez a válasz a rongyos kis embert, mint a dermesztő szél. Egyszerre fázni kezdett minden tagjában. Érezte, hogy közel van az elmúláshoz. S akkor az elmúlás perceiben még rettenetesebben támadt fel a vágy szivében. Élni azzal a leánynyal csak egy napot. S igy ez a vágy beteggé tette igazán. Érezte, hogy a teste roncs, hogy leheilete, a halál ; leheilete, hogy az ö élete nyomorult tengődés, az ő csókja a láz forrósága, az ő reszketése nem a gyönyör j izgalma, hanem az elsárgult levél halálreszketése. Oh az a leány még ölelte öt, még bizhatott karjai erejében, lelke tisztaaágában, férfiúi bátorságában: szeret- ! hette. De ezután nem fogja szeretni, Nem, nem fogja
