Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-21 / 51. szám
1904. Kiskun-Halas helyi értesítője. deczember 21. Babó Jankát külön meg kell dicsérnünk talpraesett játékáért s bár tudtunkkal ez első fellépte, oly ügyesen mozgott, mint valami hivatásos színésznő. Amit az ifjak nyújtottak, az több volt, mini a mit várni lehetett műkedvelőktől. Györék József minden szaván, mozdulatán meglátszott, hogy nemcsak kedvvel, de érzéssel is játsza Bákóczi szerepét. Király István Bercsényije bármilyen elkényeztetett ízlésű szinházjáró közönség igényét is kielégítette. Értelmesen és igen ügyesen játszottak Vörös Jenő (Mikes Kelemen) Szendi Lajos, Ozirok Sándor (nagyvezér), Jávor János (Vetésy János) Magi István (Gergőjén) jóizűt nevettünk, mig Práger József (Stabren- berg gróf) stylszerű maszkjával és jól megjátszott szerepével vívta ki a közönség zajos tapsát. Jóba József gyönyörű baritonján elénekelt nehány kurucz dalát szűnni nem akaró tapsok után kénytelen volt megismételni. Gaál Jenő, Sigmond Álad ír, Kiss Lajos, Keresztes József, Szi- lassy Elek, Kovács Sándor, Ürögdy Elemér igen ügyesen töltötték be kisebb-nagyobb szerepeiket. Az előadást táncz követte, s hölgyeink meg lehettek elégedve ezúttal, mert lányokban nagy volt a kereslet, ugyannyira, hogy még a II. négyest is sok pár tánczolta. Se. Jelen voltak leányok: Babó Elvira, Babó Irma, Babó Zsófika, Babó Vilma, Babó Janka, Biczó Mariska, Bankos Irma, Brandeis Irma (Kisszállás), Berki Pörike, Dobó Gizella, Dobó Katinka, Dobozy Ida, Gyarmathy Erzsébet, Gyar- mathy Margit (Budapest), Jávor Póla (Dunavecse), Kiss Katicza, Kriszháber Ella, Korda Erzsiké, Korda Hona, Hack Mariska, Lő- rinczy Aranka, Lőrinczy Matild, Vadász Iduska, Vadász Nellike, Nagy Katicza, Paprika Teréz, Paprika Irma, Paprika Ilona, Pázsit Irén, Práger Irma, Práger Rózsa, Práger Juczika, Práger Rezsinka, Ro- csek Jolán, Rocsek Juczika, Soltész Ilona, Szabó Jolán, Szabó Ilona, Szabadi Krisztina, Szabadi Eleonóra, Székely Ilonka, Székely Matild, Spitzer Helen, Tóth Erzsiké,Tóth Margit, Thorraa Janka, Thorma Rózsa, Török írónké, Tóth Rózsa, Tóth Magda, Ványi Teréz, Zseni Ilonka, Kohn Bella, Kohn Olga, Sass Irma, Darányi Juliska. Felülfizettek: Dr. Babó Mihály, Véber István 10—10 koronát, Vári szabó István, Bibó Dezső 8—8 koronát, Hofmeister Ignácz, Keresztes József 4- -4 koronát, Szekér Károly 2 kor. 40 fillért, özv. Sass Elememé, Ozurda Vilmos, Ko- lozsváry Kiss István, Kolozsváry Kiss Sándor, id. Gaál Lajos, Schilling Ede, Dobó Kálmán, Borbás Imre, Turóczy Dezső, Kellner Samu, Dékáni Árpád 2—2 koronát, Jakab Pál, Tóth Kálmán, Zilah István, Győrfi József 1—1 koronát, Árvái Lajos 80 fillért, özv. dr. Molnár Istvánná, Joó Aladár 40—40 fillért. Ingatlanok adás^vevése. Pándi Sándor és neje Szekeres Rozália megvették Kardos János 2 hold rekettyéi legelőjét 600 koronáért. Gál József és neje Szabó Mária megvették Orbán Sándor 1574 n. öl szőlő és szántóföldjét 956 korona 40 fillérért. Kurgyis Sándor és neje Nagy M. Rozália megvették Darányi István és társa szőlőbeli illetőségét 1600 koronáért. Kaszap Imre és neje Borbély Juliánná megvették Nagy Cz. Pálnó Kovács Juliánná és társai szőlőjét 2200 koronáért. Juhász d Ferencz megvette Király Gyenge László 20 hold 119 n. öl eresztői legelőjét 6000 koronáért. Kardos Sándor és neje Kmeth Juliánná megvették Ernyes Lajos és Kovács Erzsébet lakházát és 1200 n. öl telkét 2600 koronáért. Ernyes Lajos és neje Kovács Erzsébet megvették Vilonya Sándor lakházát és telkét 1620 koronáért. Varga T. József és neje Szűcs Judith megvették Bikády László városi nádasát 200 koronáért. Kiss O. Imre és neje Cseri Mária megvették György Vincze 19 hold 502 n. öl balotai ingatlanát 5200 koronáért. Szundi István megvette özvegy Tamás Imréné Homoki Judith 7 hold 800 n. öl füzesi szántóföldjét 7000 koronáért. Varga Antalné Buvári Juliánná megvette öztf. ifj. Matkó Imre lakházát és telkét 800 koronáért. Fülöp István és neje Kövesdi Anna megvették Benedek Antal és neje Daczi Juliánná IV. tizedbeli lakház és 150 n. öl telekbőli fele illetőségét 1000 koronáért. Váczi Pál és neje Korsós Juli- ánua megvették Váczi Illés és neje Sajtos Rozália 1042 n, öl szőlőjét 360 koronáért. < Ternyák T. Sándor megvette Lak Antal és neje Darányi Judith 760 n. öl szőlő és szántóföldjét 380 koronáért. Darányi Benő megvette özvegy Rébék Imréné Gál Juliánná és társai 186 hold 208 n. öl ingatlanát 27919 korona 32 fillérért. Orbán Sándor megvette Mészáros Imre és neje Brecska Mária 1513 n. öl szőlőjét 700 koronáért. Rafaj Sándor és neje Patyi Erzsébet megvették Kovács M. La- josné Tóth Nagy Éva 3 hold 33 n. öl tajói szántóföldjét 1200 koronáért. Weisz-jubileum. Abból az alkalomból, hc-gy Weisz P. tanító most tölti be halasi működésének 25-ik esztendejét, volt tanítványai és tisztelői egy jubileumi alap létesítésére gyűjtést rendeztek. — Eddig a következők járultak hozzá adományaikkal: Hofmeister Józsefné és családja, Dr. Hofmeister Juda, Hofmeister Ignácz, Balog Lipót mérnök, Bergl Artur és Vilmos (Budapest) 10—10 koronát. Szofer J. főrabbi (Derecske), Bergl Vilmos (Budapest) 6—6 koronát. Schneider Sándor (Budapest), Haszler Dezső (Budapest), Adára Dávid és családja, Kohn Antal, Dr. Szabó Fülöp, Goldberg Sándor, Stern Béla (Budapest), Propper Sándor, Hofmeister Mór, Dr. Beck Sándor, Beck Miksa, Weisz Ig- náczné, Hofmeister Judit, Hof- meiszter Géza, Holländer Dávid, Práger Zsiginond 5—5 koronát. Oestreicher Zsigmondné (Kiskőrös), Láng Sándor (Budapest), Beck Hugóné (Szabadka), Bergl Mór, Kánitzer Mihály, Kálmán De- zsőnó, Stern Mariska, Holländer Aron. Holländer Gyula, Holländer Adolf, Práger Ignácz 4—4 koronát. Franki Áron (Budapest), Bergl Dávid, Kohn Lipót, Bergl Béla. Schön Sándor és fiai, Práger Ferencz, Schwarcz Mihály, Czunterstein Vil-