Kis-Kunság, 1904 (8. évfolyam, 1-29. szám)

1904-05-15 / 23. szám

VIII. ÉVFOLYAM. KIS-KUN-HALAS, 1904. MÁJUS 15. 23. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csengeri-utcza. Előfizetési és hirdedési dijak MORVÁT GYULA könyvkeres­kedésében Kiskunhalason fizetendők. __ MPr.TFI RW AMCADMAD m Bérmentetlen levelekre KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP, nem válaszolunk. ________ FELELŐSSZERKESZTŐ és LAPKIADÓTULAJDONOS: Kéziratot nem adunk vissza. r m Dr. HERMAN FERENC. Előfizetési dijak: Helyben: egész évre 4.—, félévre 2.—és negyedévre 1 K. Vidéken: egész évre 6.—, félévre 3.— és negyedévre 1.50. Egyes szám ára 6 fillér. m Hirdetési dijak: Petit soronkint 8 fillér; apró hirdetéseknél 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fii. N y i 1 t t é r : Petit soronkint 20 fillér ; Ítéle­teknél 50 fillér. „Magyar Ipar. ‘ Irta: id. Bessenyei Ferenc. III. Én nem igen várok sikert, mert ismerem hazámat és nemzetemet; szalmatüz temészetét; lelkes és nemes fellángolását, de ismerem ki­tartásának lazaságát s erkölcsi erejének fogya­tékosságát is. Magam is tiszta magyar vagyok. Eredményt nem várok, mert hiszen hatvan év előtt a mikor egy gróf Széchenyi István fa­natikus magyar faj; Deák Ferencnek sziklaszi­lárd és egy Kossuth Lajosnak lángoló haza­szeretete lelkesített a védegylet mellett és a mikor nem volt ennyiféle politikai táborra és a megélhetésnek annyiféle keresleti forrására ta­golva a nemzet, akkor se tartott ki sokáig a lelkesedés; hát ma, amikor a nemzet három óriásainak nyomát még csak epigonok se jelzik! 1845-ben mondotta Deák Ferenc: „A fényűzés minden más országnak áldás, csak a magyarnak átok; átok azért, mert csak innét szórja külkezekbe a pénzt, inig más országok­ban a gazdagok jövede/möknek fölöslegét ipar- űző honfiak kezébe rakják, mi által az ipart és szorgalmat előmozdítva, a mesterségek tö­kéles etis éré rugonyt, a belfogyasztás szaporo­dására hathatós eszközt és a pénznek a nép minden osztályai közötti elszéledésére alkalmat szolgáltatnak. Ezen nemzeti átok elhárítása vé­gett alakult a védegylet, melyben minden egyes tag becsületszavával köti le magát, hogy ho­nunkban is kapható kelméket kívülről nem vesz, nem visel, nem használ!“ Hát még Kossuth isteni szónoklatával ho­gyan lelkesített! Mind hasztalan! Mikor látom, hogy Bu­gyin a mödlingi lakkos cipőkben mint feszíte­nek a marokvevő lányok; amikor azt látom, hogy temetéskor a kultusszá vált koszorúzás­hoz miként használják a külföldi mesterséges virágot a belföldi élővirág helyett s az Auszt­riában gyártott selyem szalagokra miként nyo­matják a részvét többé hazug, kevésbbé igaz szavait; mikorlátom Budapest utcáinak sarkán, hogyan árulják a Riviéráról drága pénzen be­hozott ibolyát, szegfűt, violát, rózsát stb. Mi mindezzel nem törődünk! Ilyen egykedvű boldog nemzet nincs tán több a földön! El-el gondolkodom fölötte, hogy tűrné-e azt más életre való nemzet, hogy a legközön­ségesebb konyhai növények legnagyobb részét külföldi emberek termeljék a saját hazájában? Magyarország lakosságának legnagyobb része a földmivelésből él, vagy mint Halason mondják a földet túrja; és mégis mit látunk? Azt, hogy Kassától le Károlyvárosig, Brassótól fel Dévényig a legtöbb helyen s egy-két vidék­nek, mint Makó, Sárköz stb. — kivételével a zöldséget, hagymát, tököt stb. bolgár kertészek termelik, akik milliókat visznek ki innen azért a nyers terményért, melyet Magyarország jósá­gos talaján az idegen termel azért, hogy jó pénzért azt a haza lakóinak eladja! Nekünk még a saját földünk termése is az idegen kezéből kedvesebb! A magyar ember természetét szeretem ta­nulmányozni. Ámde azt majd minden téren ugyanannak találom. Ha lefelé utazom a vasú­ton s az étkező kocsiban magyar emberek idö- gálnak, az életemet merném rátenni, hogy vös- laui vöröset vagy fehéret, savanyuvizből pedig giesshüblit isznak! Amint Vercierovához, vagy Predeálhoz értünk, ott már aztán hiába kérünk vöslaui bort, vagy glesshübli savanyu vizet; mert ott már nem adnak semmennyi pénzért sem, mert Románia területén a nemzetközi ét­kező kocsin csak romániai bor és romániai sa­vanyú vizet szabad eladni! Ezt teszi a kis Ro­mánia, mely különben maholnap lefőz ben­nünket. Nálunk pedig a politikai pártok klubbjai- nak iró szobáiban az asztalon osztrák levélpa­pír díszeleg! Hát ne nevessen Ausztria ami osztrák gyülölségünk fölött? * * * Halas város kölcsöne. — Válasz a „Kiskunhalas helyi értesítője“ cikkére. — „Közéletünk egyik kiváló férfia“ — mint a „Kis­kunhalas helyi értesítője“ öt megnevezi, a bírálatnak azt a kényelmes formáját választotta, hogy név, tehát minden felelősség nélkül olyan összehasonlítást tesz, és arra az eredményre jut, a mely igen alkalmas a f

Next

/
Oldalképek
Tartalom