Kis-Kunság, 1904 (8. évfolyam, 1-29. szám)

1904-04-24 / 20. szám (17. szám)

Az ünnepség dél-előtt tizenegy órakor kezdődött az egyetem aulájában, a melyet az egyetemi hallgatók sokasága és nagyszámú érdeklődő úri közönség töltött meg. Ott voltak Héderváry Károly gróf, miniszter, Márffy Ágoston nyugalmazott államtitkár, Tóth Lajos miniszteri osztálytanácsos, Széchenyi Béla gróf, Zsilinszky Mihály államtitkár, Molnár Viktor államtitkár, Sárkány Sámuel püspök, Székely Ferenc koronaügyész és sok egyetemi professzor.

A felavatási ünnepélyen Halasról megjelentek: a város képviseletében Dr. Nagy Mór polgármester, a főgymnasium képviseletében Szathmáry Sándor igazgató, jelen voltak továbbá a kitüntetett ifjak édes apja, nővérei, testvérei, Molnár Hugó újvidéki lelkész sógoruk, továbbá Szathmáry Sándorné, Dr. Hermán Ferenc és neje, Zseni József és neje, Szekér Károly, Zseni István, Pajer József, Dobó Kálmán, Fúró Lajos, Török István.

A király képviselőjét, Berzevicy Albert dr. köz- oktatásügyi minisztert az egyetem tanácsa fogadta. A miniszter után elfoglalta helyét a tanács is : Heinrich Gusztáv rektor, Balogh Jenő, Balagi Aladár, Breznay Béla és Bokay Árpád dékánok. A négy jelöltet az emelvény egyik sarkában állították föl. Héderváry gróf sárga szinű, Tóth Lajos pedig sötét diszma- gyarba, Tóth Károly huszárhadnagyi, Márffy Ede tüzérkáplári uniformisba öltözött.

Heinrich Gusztáv rektor üdvözölte a királyt képviselő minisztert, utána pedig Balogh Jenő jogkari dékán ismertette a négy ifjú eddig való pályafu- tázát. Azután beszédet mondott a dékán az ifjakhoz, figyelmeztetvén őket azokra a kötelességekre, a melyek a király kitüntetésével rájuk háramlanak. A dékán beszéde után a négy ifjú bemutatta érdekes és aktuális értekezését. Tóth Károlyé a nemzeti önkormányzatról szól, Tóth Lajosé a budgetjogról, Héderváry Sándor grófé a nemzetközi jognak a semlegességet illető részéről, Márffy Edéé pedig a hadmentességről. Az értekezések bemutatása után az ifjak egyike valamenyiük nevében megkérte a tanácsot, hogy avasa őket doktorrá. Erre a rektor letétette velük az esküt, Balogh Jenő dékán pedig felolvasta a fölavató beszédet, a melynek befejeztével a tanács tagjai kezet fogtak a már fölavatott ifjakkal. Mindezek után a négy fiatalember a közoktatási miniszter asztala elé lépett; a miniszter fölállott s elmondta ezt a beszédet:

Ö császári és apostoli királyi felsége, legkegyelmesebb urunk engem méltóztatott megbízni, hogy a mai ünnepies doktoravatás alkalmával legmagasabb személyének képviseletében eljárjak. Ö felségének a kegyét hódolatteljes hálával fogadván, annál nagyobb örömmel jelentem meg ezen az ünnepen, mert a mai királyi auspiciumok alatt végbemenő négyzetes doktorátus iskolaügyünk történetében szinte példátlanul áll s a tehetséget és szorgalmat méltató és egyúttal további nemes munkára serkentő uralkodói kegynek minden eddigit tulragadó sugarát veti Alma Materünk tisztes homlokára. Önöket a királyi kitüntetés életpályályuknak már azon a pontján éri, melyen tanulmányaikat az élet küzdelmei, a tudományok csarnokát az élet nagy iskolája váltja föl s ezért méltó szerencsekivánatok kisérik önöket eddigi tanáraik, pályatársaik, hozzátartozóik részéről. Vérmes versenyre keltek egymással, melyben a Gondviselés úgy akarta, hogy mindnyájan győztesekké lettek, mert az, aki nemzeteknek nemcsak uralkodója, de valódi atyja, nem akart kiilömbséget tenni érdemes voltu-k között s az egyforma érdem tényében összefoglalva, fényes történeti nevet, a haza körüli szolgálatok nemes hagyományát és azt a buzgó törekvést, a mely a természettől ikertestvérekül rendelteket elomenetekben is egyenlőkké tette, mind a négyüket részesítette elismerésének tündöklő emlékjelében. De az elismerés jele az adományozó dicső nevének betűit viselő drágaköves gyűrű, a mely jelképes értelemnél fogva, melyet a közfelfogás a gyűrű fogalmával köt össze, a hűség fogalmának s az abból eredő magasztos kötelességeknek is kifejezővé és zálogává lesz. Az fölbonthatatlan frigyet köt egész jővőjükre, személyeik és munkásságuk, meg a király, a tudomány az igazság és a haza szolgálata között. Legyen hálás hűségük a királyhoz, a koronához, a melynek buzdító kegyében oly ifjan részesültek, táplálója, megerősitője minden emberi és honfiúi erényüknek. Legyen hűségűk a tudományhoz elválasztatlan az igazság hű szolgálatától ; mint jogászok használják a tudomány világitó fáklyáját az igazság fölkeresére, használják a tudomány fényes fegyverzetét az igazság védelmére, de sohase küzdelemre az ellen, a mit lelkiismeretükben és meggyőződésükben igaznak ismertek el. És legyen végül e gyűrű záloga törhetetlen hűségüknek a hazához és a haza szolgálatához, mert a hazát mindnyájunknak, bármely hivatás terén működjünk, szolgálnunk kell nemcsak akkor, a mikor jótéteményeiben részesülünk, a mikor közéletének áramlata a magasba emel, a mikor jóléte és virágzása a mi jólétünk és boldogságunknak is legerősebb támasza ; a hazát szeretnünk kell akkor is, ha féllreismer és mellőz, akkor is ha földjén a sors üldözöttéi vagyunk, akkor is — és akkor leginkább — ha magára a hazára súlyosan nehezedik rá a sors keze. Mint e négyes hűség fogadalmának jelvényét s egész életpályájuk féltő gonddal őrzendő kincsét nyújtom át önöknek felséges urunk emlékadományát.

A miniszter beszédét nagy tetszéssel fogadta a közönség s meghatottsággal nézte mindenki, a mikor a miniszter az ifjak kezére húzta a király gyűrűjét. A rektor záróbeszédében megköszönte a király kegyét és a miniszter megjelenését s ezzel az ünnepség befejeződött.

Az ünnepség után az országos kaszinó földszintes éttermében a Tóth fiuk 53 terítékű családias ebédre hívták meg a családtagjait, közelebbi rokonságát és ismerőseit.

Mi a magunk részéről is a legőszintébb szeren- csekivánatainkat fűzzük a Tóthijukat ért kitüntetéshez és tiszta szívből kívánjuk, hogy az élet küzdelmeiben mindenkor sikert hozzon munkálkodásukra a király gyűrűje.

* *

*

A v é r t e t ü.

Ajánlva a kertészettel foglalkozó gazdaközönség szives figyelmébe.

Azt hiszem, a gazdaközönség nagy része előtt ismeretlen azon szomorú tény, hogy úgy a város belterületén, mint a szőlőhegyeken levő gyümölcsösökben a v é r t e t ü szórványosan föllépett, mert különben nem hiszem, hogy ne akadt volna a gyümölcsé- szettel foglalkozó tapasztalt birtokosok közül egy, ki ezen rovar kártékony és veszélyes voltára ne figyelmeztette volna a közönséget s felmentett volna engem attól, hogy én, ki a kertészettel in praktice alig pár éve hogy foglalkozom s igy tapasztalataim e téren hiányosak lehetnek, vegyek tollat a figyelmeztető sorok megírására, dacára annak, hogy e téreni gyengeségemet ismerve, mégis tollat fogok, teszem azt a mindnyájunkat egyaránt érdeklő kérdés fontosságából azon jó hiszemmel, hogy közleményem megírásával jó szolgálatot teszek a nagy közönségnek.

Mint a szaklapokból s más folyóiratokból — melyek e kérdéssel foglalkoznak — tudjuk, ezen élősdi