Kis-Kunság, 1904 (8. évfolyam, 1-29. szám)
1904-04-10 / 15. szám
— 2 — nem a legtöbb kedvezmény alapján adták meg, hanem az eléggé ismeretes clausula alapján. De ha most, miután ezen clausula meg nem ujittatott, az olasz boroknak bármilyen csekély kedvezményt adunk, az a kedvezmény, a többi velünk szerződéses, legtöbb kedvezményt élvező fent elősorolt államokra is kiterjesztendő. Midőn az ügyet közérdekű fontosságánál fogva még egyszer szives figyelmükbe ajánlom és a leggyorsabb eljárás szükségességét hangsúlyozom, kérem a küldöttséghez minél számosabban leendő csatlakozást. Megemlítem még, hogy a magyarországi bortermelők és borkereskedők országos szövetsége és a Budapesti Kereskedelmi Csarnok is megindítottak hason- irányu országos mozgalmat. Kofmeiszter Ignácz. Elmélkedésem általánosságban mozog, de hogy végül személyi vonatkozást és ez által valamelyes értéket adjak neki, rátérek arra, vájjon lehet-é remélnünk, hogy püspök urunk ezután is áldozni fog idegen istenek oltárán. Aggódva vetik föl országszerte ezt a kérdést, mérlegelve új hivatalával megszaporodott teendőit s tudva, hogy ő a kicsinyekben is milyen vigyázó s hűséges. Világosabban szólok. Nem tagadom, belőlem a görög tanár önzése is szól, midőn egyházkerületünk felvirágozásának érdeke mellett avégből is kívánom, hogy a Mindenható hosszú élettel, tartós munkakedvvel áldja meg ’őt, hogy legyen alkalma, ereje századokra szóló alkotása: Homérosz Iliászának fordítása után a másik homéroszi eposznak : az odysseának átültetésével is megajándékozni a magyar nemzetet. Vacs Árpád; * * * HÍRE K. * * * Püspök-választás után. — Elmélkedés. — Egy lelkésztől hallottam valamikor, hogy a mi nagy papjaink „idegen Istenek oltárán áldoznak.“ A mi semmi rosszat nem jelent, mindössze az az értelme, hogy a theologiai tudományokon, a szorosan vett papi teendőkön kivül egyéb világi, mondjuk, klasszikái tanulmányokkal is foglalkoznak. Tehát nem a papi teendők helyett, hanem azokon kivül. így felfogva nem lehet ez vád, az illető sem akkép értette, nyilván tetszett neki a szólam, vagy hogy több legyen a szó, azért mondotta. Csak áldozzanak a mi nagy papjaink idegen Istenek oltárán, mert ezzel csak ami igazi Istenünket: a magyarok Istenét; a mi egyházunkat: a magyarságot szolgálják intenzivebben. Hiszen eltekintve attól, hogy a legnagyobb egyházi atyák, sőt a reformátorok is foglalkoztak klasz- szikai tanulmánnyal, vegyük azt, hogy ez kifejleszti a talentumot, megnöveli az egyéniséget, már ott t. i. a hol van. Ha Arany Jánostól vagy Baksay Sándortól olvasunk csak pár sort is, nem szükség alatta látnunk a nevüket, mindjárt ráismerünk, hogy ők írták, annyira magán viseli minden sor Írásuk egyéniségük, Írói sajátságaik bélyegét. Ez sok részt a klasszikái s tudi- diumok eredménye. Duplex libelli dós — mondhatnánk a kedvelt auktorral. Kettős haszna a református főpásztornak a klasz- szikai tanulmányból. Megadja az ékesen, az erővel szólás tehetségét, meg azt, hogy a lekötött érdeklődés útján lélekbe hatolt ige hallgatóságának mintegy vérivé váljon; mélyíti a szellemet, fejleszti a formaérzéket és az alkotó tehetség, a bámálatos, szinte páratlanul magára álló, sajátos styl hatalmánál fogva megadja a hirt-nevet, az imponáló nagy egyéniséget. Mondanom se kell, mily szükségünk van nekünk az utóbbi tulajdonságokra a kálvinista főpásztorban. Ö a mi viszonyaink között kicsi, közönséges ember, bármilyen jóakaratu is másképp — szinte nem is lehet. Mert az ő állásához nem fűződik ezer éves tradíció, nem hagyományozott méltóság, sem a magában véve is imponáló, busás javadalmazás. Neki nem hivatala ád súlyt, befolyást, méltóságot, hanem ő kölcsönzi annak ezeket tudásával, hírnevével, egyéniségével. Húsvéti temetés. A feltámadásnak ünnepén tettünk sírba egy embert. A visszatért tavasznak virágaival borítottuk eg tavaszkorában letört ifjúnak koporsóját. Eltemettük Thurócy Ferát. Fájdalmas ellentétek. A harangok, melyek az imént még a feltámadásnak magasztos ünnepére gyűjtöttek bennünket, újra megszólaltak. . . . Fülünkben még ott csengett az ünnepi ének: „ . . . megholt a halál, az élet pedig feltámadott . .1 szívünk még szabadabban dobogott a megnyugtató gondolatra, arcunkról még nem tűnt el a pirosság, amit az ébredő tavasznak langy fuvalma lehellett rá, kezünkben még ott volt a virág, amelyet az újra kihajtott töröl szakítottunk : s íme halotti ének zendül, szivünk összeszorul, arcunk elhalványodik s a virág kiesik kezünkből . . . Miért mindez? Csak egy koporsóért; csak azért a koporsóban nyugovó ifjúért, csak abban az ifjúban elveszett jóbarátunkért, csak tárgytalanná lett szeretetünkért . . . Mert aki jobban ismerte, szerette is. Gyerek volt, ifjú volt, de sokunknál inkább férfi volt, mert őszinte volt. Azt hordozta nyelvén, amit a szivében. Kimondta, amit gondolt. Nem titkolta sem szeretetét, sem gyűlöletét. — Meghallják Fera, figyelmeztettük gyakran — Pánom is én, felelte az ö kedves kemény- hangzós nyelvén. Nem hallja már meg senki! Olyan nehéz megszokni a gondolatot! Nem halljuk többé éles, kemény hangját kupolánk alatt, nem látjuk vékony, elegáns alakját a sétán, Itt a húsvéti öntözés, és Fera nem vesz részt benne, itt a húsvéti reunió, s nem ő járja benne legjobb kedvvel a csárdást: nyílik a gyöngyvirág, nem szedi csokorba, langyos, szerelmes, tavaszi éjszakákon nem húzza a „komenciós cigány“ egy merős ablak alatt; nem cseng össze a pohár érte“ . . . Mindennek vége van! De emléke élni fog közöttünk! A gyöngyvirág hálás lesz, kinyílik a sirján; fölsir a húron kedvelt nótája: neki szól majd a köny,j mely szemünkbe szökik; ha majd elmerengünk a múlton, gyakran csendül a pohár az ő emlékezetére.. . . . Mig‘ lassanként, egymásután, magunk is, utána nem megyünk ... p
