Kis-Kunság, 1904 (8. évfolyam, 1-29. szám)
1904-01-03 / 1. szám
— 4 — volnának nemcsak hivatva, de kötelezve is. És nem hasonlólag szégyen az, hogy az az osztály, mely százak és ezrekben kártyázik, sem a tudomány, sem a művészet ápolása- és támogatásában kötelességét nem teljesiti. Ci Ön azt mondja, hogy a zsidó azért jár concer- tekbe, színházakba, mert annál van a pénz ! Hát kedves szerkesztőm, ahhoz, hogy az ember hangversenyekre és színházakba járjon, bizonyos hogy pénz kell. De nézze csak; hogy ha futtatás van Budapesten, tiz-tizenkét napon át gumirádlison lát kimenni a turfra olyan embereket, akiket a concertekben és szinházak- soha, vagy csak elvétve lát; pedig egy olyan gumi- rádlisért fizet 20, 30, sőt 40 koronát is naponként és a belépő jegy 19 korona. Ezért már, vagyis egy napi turflátogatás árából a filharmonikusok összes concert- jeire előfizethet. Hol vannak még az alagi versenyek kiadásai ? De aztán a mágnásoknak, a dúsgazdag keresztény polgároknak csak több a pénzük, mint a zsidóknak ! Nem ott van az ok, hanem abban kell keresni, hogy abban, a zsidóban meg van a szükségérzet arra, hogy magát művelje és hogy a művészettel magát gyönyörködtesse, mig ez a szükségérzet a keresztény közönség legnagyobb részében hiányzik. Nevelésünk ferde iránya és társadalmi életünk léhasága oka ennek leginkább. De ne gondolja, hogy más téren nem ugyanezt találjuk. Nézze csak, a magyar törvényhatóságnak, mondjuk a magyar képviselőháznak tagjai között 3/5 részben legalább is olyanok ülnek, akik gazdasággal és földmiveléssel is foglalkoznak és akik folyton hangoztatják a közgazdaság érdekei előmozdításának a szükségét, amiben igazuk is van. Hanem én a fejembe merek fogadni, hogy tiz év alatt nem volt még künn Kőbányán tiz magyar képviselő, megnézni és tanulmányozni a gazdasági érdekeinkre nem épen érdektelen kőbányai serfőzdéket, sertéshizlaldákat stb., vagy ha volt is tiz magyar képviselő Kőbányán, akkor az vagy Hock János kőbányai plébános képviselő vendége volt, vagy pedig Bálónéhoz, a hires szegedi szakácsnőhöz ment ki szegedi halászlé, vagy disznótoros vacsorára. Nézze csak, itt van a hires és a maga nemében egyedől álló szemétrágyagyár, ismertebb néven Cséry-gyár. Nézzen utána kedves szerkesztőm, mert ott a látogatásokról vendégkönyvet vezetnek, hogy kik látogatták azt a gyárat és meg fog győződni, hogy Stuttgartból sokkal több ember látogatta meg, mint Budapestről. Pedig mi agrár-állam vagyunk, földmivelésből élünk ; most jelszónak föl is kaptuk az agrarizmust és ime a talajjavításra, a földmivelésre oly nagyfontosságu gyár, vagy telep érdeklődésünket felkölteni nem képes ! Csak a napokban olvastam Baross János barátomnak egy czikkét, amelyben panaszosan említi fel, hogy az agrárismusról Bernát István egy igen becses müvet irt, melyből az agrár eszmékért lelkesülő áldozatkész magyar közönség 31, mond harminczegy példányt vett meg ! Nos hát mire mutat ez ? Arra, hogy a magyar következetes marad : lelkesedik, de pénzt már csak bankettre ad ki inkább, mint könyvekre. És ugyanakkor százezer számban kelnek naponkint a krajczáros újságok ! így vagyunk mi különben mindennel. Bold. Dankó Pistának szobrot állítunk, szent Antal kápolnára gyűjtünk. Jó, hát bold. Dankó Pista az ő gyönyörű magyar szerzeményeiért, szebbnél szebb dalaiért megérdemli, hogy emléket állítsanak neki szülővárosában ; de mikor nekünk szent István, szent Imre, szent László, szent Margit, szent Erzsébetben magyar szentjeink vannak, hogy akkor miért kelljen nagy gondunknak lenni arra, hogy páduai szent Antalnak is kápolnát építsünk, azt csakugyan nem értem ; ha csak talán nem azért, hogy az elveszett magyar függetlenséget és józan eszünket segítsen megtalálni. Azzal azonban, hogy a legeszményibb magyar mágnásnak a magyar nemzet szabadságáért vértanú halált szenvedett gr. Batthyányi Lajosnak, Magyarország ejső miniszterelnökének és a nemes agg Peré- nyi Zsigmond bárónak, a kegyetlenől kivégzett főrendi házi elnöknek Budapesten szobra legyen — nem törődik senki ! De hiszen ott még Kossuth Lajosnak, a szabadság fenkölt apostolának sincs szobra ! No de hát Pató Pál nem azért volt magyar ember, hogy jelszavának igazságát hazafui megnyugvással ne követvők : „Ráérünk arra még !“ Az a nemzet, mely fölött ezer esztendő olyan , észrevétlenül folyt le, sokra rá ér még, hogy ha kö- j vetkezetes marad magához és hogy ha parlamentje á sok hasznos munkába bele nem un. De ne hogy kedves szerkesztőm is beleunjon, végzem soraimat azzal, hogy: boldog uj esztendőt kívánok önnek és b. lapja olvasóinak. (Ezzel a gra- tuláczióval talán lépre viszem őket, hogy soraimat elolvassák.) * * * HÍREK. Városunk a közel jövőben. Kedves barátom. írod, hogy pesti ember lettél, de azért nem tudod felejteni ami kedves városunkat girbe-gurba utcáival, feneketlen sarával, egy két pislákoló lámpájával, a lágyan ringó nádasokkal madarászásunk e kedves helyével, s alkonyati sétáinkat olyan poétikussá varázsoló kutyaugatásával. Félelemmel gondolsz tiz éves találkozónkra s kérsz, — ha csak nehány szóval is tudósítsalak azokról a nagyobb változásokról, melyek városunkat az utóbbi időben a haladás örök törvényénél fogva érték és érik majd a közel jövőben. Diákéveink emlékünnepére bizonyosan vonaton jössz, majd s leszállásod első pillanataiban a keleti pályaudvaron fogod érezni magadat, pedig hát csak Halason leszel, s érzékcsalódásodat a keceli, rigyicai, szegedi, kecskeméti vonatok ki- és berobogása. a le és fölszálló utasok tolongása okozandjanak. s mielőtt még fölocsudnál az ámulatból, fölkap az emberértdat, magával ragad, körősztül visz a kijáraton, mikor letesz, az állomás előtti teret látod magad körül, gyönyörűen parkírozva, közepén egy magyarruhás férfi alakot ábrázoló szobor, aláírva : városunk névtelen jegyzője. A park belenyulik a városba vezető széles keramit útba, melynek jobb oldalán földfölötti, baloldalán a földalatti villamos föl, illetve lejáratai ötlenek szemedbe, s már a gyalogjáróra értél, mikor eléd tűnik kissé távolabb a bérkocsik szemfárasztóan hosszú sora. A szokatlan benyomásoktól kábultan ballagsz befelé, fáradt vagy már a látottaktól, idegennek, elhagyatottnak érzed magad a sok újság között, keresel valamit, valami régit, ami eszedbe jutassa, hogy itt követted el diák csínyeidet, lángoló szeremmel itt Írtad első alanyiversedet, melyre az irodalom tanára csak azt jegyezte meg, hogy égetni való, emlékek után vágyodói, mikor véletlenül odatekintve a kocsiutra lassan méltóság- teljesen közelegni látsz egy rozoga alkotmányt, megy egyenesen a maga utján, a bérkocsik tiszteletteljesen nyitnak neki utat, a villamos üdvözlete jeléül csönget,
