Kis-Kunság, 1904 (8. évfolyam, 1-29. szám)

1904-02-07 / 6. szám

korumot nem szabad megsérteni. De ezen kis kitérő után visszatérek arra, hogy . miért rossz az adminisztráczió ? Rossz azért is, mert tisztviselőink legnagyobb részében — quorum pars magna fűi — hiányzik a kötelességérzésnek az a mértéke, mely nélkül a tisztviselő magasztos hivatá­sának meg nem felelhet. Hiányzik tisztviselőink leg­nagyobb részében az afölötti öröm, hogy őket pol­gártársainak bizalma a közjó előmozdítására érdemes­nek tartotta és még inkább hiányzik a belátás, hogy ezért neki híven és hálával kell szolgálni a közügyet, embertársainak védelmet igénylő ügyeit. Nem azt nézi fájdalom a tisztviselői karnak egy tekintélyes, része, hogy hogyan és miként éljen okosan bölcsen és a közjó előnyére azzal a joggal és hata­lommal — melyet a törvény neki adott, hanem azt, hogy miként éljen azzal vissza ! És fájdalom a felsőbb hatóság szemében gyakran az a tisztviselő üti meg a tökéletességnek mértékét, aki az irodai munkákat el­végzi ! Pedig a közönség érdeke és az irodai lapáliák elintézése között nagy a külömbség ! De a világ szereti, hogyha csalják és ép igy van a felsöbbség is vele. Vannak vármegyék, melyek­ben azokat a tisztviselőket tartják legjobbaknak, kiket az időszaki jelentések miatt nem kell megsürgetni. Nincs annál gyönyörűbb mulatság, mint aláírá­sok alkalmával az alispán és kiadó közötti beszélge­tést megfigyelni. — Mi van az olasz állami alattvalókról szóló kimutatással ? a minisztérium már megint sürgette ! — Nyolcz főszolgabíró már régen beterjesztette, csak X főszolgabíró nem küldte még be. — Miért nem sürgetik rendbírság terhe alatt ? — Sürgettük, instálom, de nem küldte be. Már beszéltem is vele, de azt mondta, hogy a miniszter két év óta nem intéz el egy borhamisítási ügyet; ha tehát ezt teheti a miniszter, akkor ő is megteheti, hogy nem ad jetentést és pedig annál kevésbbé ád,' men az ő járásában olasz állami alattvaló soha sem volt. — * — No hát majd megtanítom én azt a főbírót! * — De nagyon szereti árn a járás népe. — Mit a nép! Az első, hogy a minisztérium ne sürgessen bennünket! így megy ez ! A haszontalan, vagy mihaszna’ dolgokkal, kimutatásokkal való foglalkozás elrabolja a tisztviselő idejét s a lényeges és. fontos dolgok intézésére ideje alig maradván, gyakran a jó tisztvi­selő iS türelmét veszti s a közönségen érezteti ide­gességét és elégedetlenségéi. Aztán a felsöbbség ! Annak rriindegy, hogy az egyik főszolgabíró já­rásának lakossága 20 ezer, a níásiké meg 55 ezer; vagy hogy az egyik járásnak a területe háromszor akkora, mint a másiké ; egyformán követeli úgy egyik­től, mint a másiktól, hogy a kötelességét .teljesítse. Helyes ! De akkor adjanak is annak, akinek a járása kétszer, sőt majdnem háromszor nagyobb, több mun­kaerőt is. Ezt azonban nem adnak ! Midőn Temesvármegyének központi főszojgabi- rája valék, nagyon bántott az, hogy olyik kollegám, kinek a járása 22 ezer lelket számlált, ugyanazzal a tisztviselői és segédszemélyzeti apparátussal birt, amilyennel én bírtam. Kérelmeztem személy-szaporítá­sért. épen ezen az alapon. Tekintetbe se vették. Akkor azután hivatkoztam arra, hogy az én járásom­nak épen annyi lakosa van, mint Turóczvármegyének és az én járásomban van egy főszolgabíró, egy szol- gabiró, egy Írnok, hébe-korba egy közig, gyakornok, Vs útfelügyelő (mert három járása volt); míg Turócz­vármegyének ugyanakkoria lakosság mellett van egy főispánja, egy alispánja, egy főjegyzője, két aljegyzője, egy tiszti ügyésze, egy árvaszéki elnöke és ülnöke, egy főorvosa, egy levéltárnoka, egy alispáni igazga­tója, kiadója és három Írnoka, egy árvaszéki igazga­tója, kiadója és két írnoka, egy állatorvosa, egy vár­nagya, két főszolgabirája, négy szolgabirája, két já­rási orvosa, három szolgab. írnoka, két jár. utbiztosa. Kértem, hogy erre való tekintettel adjanak sze- mélyszaporitást. A megye igazat adott. A minisztérium azonban, tekintettel a küszöbön álló rendezésre, az ügyet azon időre halasztotta. (Folyt, köv.) * * ... * A villanyvilágításról. Irta : Kristóf József. (Folyt.) • 3. Az elektromosság vegybontó hatásáról szóltam már a közhasználatban levő elektromos elemek meg­említésénél. Azok maguk fejlesztik az áramot, azért elsőrendű telepek. Az akkumulátorok vagy másodrendű telepek csak az elektromos erőnek eltevésére, össze­gyűjtésére, megőrzésére szolgálnak. * Üvegedénybe helyezzünk ólomsókból álló leme­zeket, a melyeket posztóval, guttaperchával, vagy a mint a gyárban vannak, ólomokid-péppel választjuk el egymástól. Ilyen elválasztott több ólom-lemez-párt teszünk egy edénybe, mely a lemezeket egészen föl­érő kénsavas vízzel van megtöltve. A két szélső le­mezhez fémcsavarral erősítjük a dinamó-gép két különnemű gyűjtőjéből vezető sodronyt. A mint az áram az ólomsó-lemezeken az elvá­lasztó és a viz közvetítésével áthalad, a két ólomsót kémiai tulajdonságaiban megváltoztatja. Egyik lemez­ből sok oxigénnel egyesült ólom (ólomsuperoxid) lesz és mellette még oxigén válik ki, a másik pedig tiszta ólommá (szivacs ólom) váliozik, mellette hidro­gén lesz szabaddá. Ebben a vegyileg átváltoztató munkában halmo­zódott össze az elekiromos erő-. Mert ha most az áramfejlesztő gépet elszakítjuk az akkumulátortól és két szélső lemezét sodronynyal kötjük össze, benne elektromos áram kering. Ez a belevezetett árámmal ellenkező irányú. Magyarázata az, hogy a mely lemez­hez a dinamo-gép egyik, pl. pozitív sarkát kapcsol­tuk, az olyan természetű átváltozást létesített, mely negativ tulajdonságú áramsaroknak tekintkető és igy megfordítva. Azért ha visszaadja az akkumolátor a belehelyezett elektromos erőt az ólomsók eredeti ve­gyi összetételüknek visszanyerésével, az áram iránya iS megváltozik. Ez az irányváltozás' semmiféle hatás­nál, pl. a lámpák izziíásánál nincsen különös befo­lyással. Hasznuk az akkumulátoroknak az, hogy elte- lietjük és hosszabb időre is megőrizhetjük a villanyos erőt, és ha nincsen szükségünk olyan erős áramra, a melyet magából a dinamogépböl nyerünk, mint pl* nálunk is az éjfél utáni világításnál csak ezeket hasz­náljuk. Nappali világításnál (sötétebb szobákban), a mikor a gép áll, vagy a gép elromlásakor (annak ki­javításáig) szintén az akkumulátorok elektromossága a kisegítő. Kevesebb hátrányuk az, hogy a, beléjük helyezett villanyos erőnek körülbelül 80 százalékát adják vissza. íme a természet csodálatos működése az erők átalakításában. A gőzgépet fütjük, azaz hőenergiát teszünk bele, a gép mozog, tehát a meleg erőműtani munkává lett, ezzel dinamó-gépet mozgatunk, ka­punk villanyos erőt; ez az akkumulátorban kémiai átváltozást szül, a kémiai energia visszaadja az elek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom