Kis-Kunság, 1904 (8. évfolyam, 1-29. szám)
1904-01-03 / 1. szám
— 2 nem tehette meg — életében és fejlődésében — a lefolyt év alatt azt az utat, melyet pedig a közóhaj a múlt évfordulói ünnepen elébe tűzött. E magukba szállás a köz érdekeinek komoly megfontolása bizonyára figyelmesebbekké és óvatosabbakká is teszi őket a jövőben. Szükséges azért, hogy e lap ott, a hol az indokolva van, fölkeltse e város iránt érdeklődőkben az elégületlenség érzését, ezen egyik főrugóját a további haladásnak. De hivatása másrészt, s ez mindenesetre a hálásabb és a szívesebben teljesített feladat, hogy ébreszsze a másik főrugót: a hitet is a jövőbe; fokozza az érdeklődést minden iránt, a mi városunk életét csak érinti, buzdítsa, aczélozza az akaratot, mely nemes czélra tör. Tápláljuk a hitet és jóreménységet, hogy a „Kis-Kunság“ a maga szűk körében megfog felelni e nemes feladatának. És mig erre igyekszik, addig nem marad csak üres, udvarias szólam az az üdvözlés, melyet e lap homlokára irtunk, de valódi, életteljes programmja lesz annak a komoly törekvésnek, annak a buzgó és jóakaratu tevékenységnek, mely a városra nézve nemcsak kívánja, de munkálja is majd a boldog uj esztendőt! —b.— * * $ V Balogh László temetése. El kellett hát temetnünk őt, a jó, kedves Balogh bácsit is. Városunknak, közelebbről pedig a ref. egyháznak és fögymnásiumnak e derék, munkás, közbe- csülésben és szeretetben állott férfiát, 59 éves korában elragadta körünkből a kérlelhetlen hálák Igaz, hogy régibb idő óta el vala már jegyezve a boldogult a halálnak. Az emberi tudomány csüggedten, tehetetlenül állott kórágya mellett, bánatos szeretteinek s mindnyájunknak szivében egyre fonnyadt, hervadozott a reménység virága, napról-napra egy-egy szirma, levele hullva le annak. De mégis, ez utolsóra, e szomorú végre nem tudtunk elkészülni. Hiszen oly élénken, oly élethiven áll még előttünk, emlékezetünkben e boldogultnak derült arcza, minduntalan mosolyra kész ajka. Oly édesen csengett egykor füleinkbe barátságos szava, oly felüditőleg hatott reánk mindenkor vidám, természetes kedélye, hogy nélkülözni őt ezentúl csak nehezen, feledni meg épen nem lehet. Valóban a kedélynek embere volt ő, a boldogult. Ennek oltárán áldozott ő azzal a munkássággal is, melyet egyrészt a ref. egyháznál, mint énekvezér, másrészt a gymnásiumban, mint az ének és zene tanára oly buzgó odaadással és szép eredménynyel végezett. Hiszen az ének és zene, melyeknek nemcsak mestere, de lelkes tanitója is volt, nem legfőbb nemesitő eszközei-e a kedélynek ? S ki lehetett volna ez eszközök eredményes alkalmazására és gyakorlására hivatottabb, mint ő, kinek szivéből már természettől a nemes kedély forrása buzogott ? Oh mily szeretettel és lelkesedéssel csüngött is ő szép munkakörén, magasztos feladatán ! Mintha most is látnánk örömtől sugárzó arczát, mikor iskolai ünnepé- - lyek alkalmával tanítványainak egy-egy sikeresebb ének, avagy zeneelőadása koszoruzta fáradozását. Többé nem látjuk ez örömtől sugárzó arczot. Dobogni megszűnt jó szive nem buzogtatja reánk áldásként nemes kedélyének forrását, ajka nem zengi többé sem a vidám dalok, sem a szomorú énekek hangjait. Az ének — az hangzott ott a temetésen, de a boldogult már nem hallotta azt, mert az ő koporsója fölött sírta kesergő gyász-dalait. Temetése múlt hó 28-án ment végbe a gyászban osztozók mély részvéte mellett, bár a nagyon kedvezőtlen idő sokakat meggátolt abban, hogy a boldogulhat végső útjára elkísérjék. A háznál főtiszt. Szilády Áron ref. lelkész tartott az elhunyt felett rendkívül megható, gyönyörű gyászbeszédet és imát, a főgymnásium előtt pedig Szathmáry Sándor igazgató búcsúztatta el a tanárkar és ifjúság nevében. Béke lenjen az elhunyt porai felett! * * * Az uj kataszteri felmérésről. Városunk hatósága már néhány héttel ezelőtt kapott hivatalos értesítést a pénzügyminisztériumtól arról, hogy városunk határának uj kataszteri felmérése az 1904. év tavaszán fogja kezdetét venni. Szolgálatot vélünk teljesíteni a birtokos osztálynak és általában a nagy közönségnek, a mikor ezen elsőrendű fontosságú munkálatról tájékozást nyújtunk. Tudvalevőleg a város határa utoljára 1879. évben lett kataszterileg felmérve, a mikor az akkori tényleges állapot szerint minden egyes birtok állapotát felvették, jobban mondva, felmérték. Ez a felmérés képezi azóta az adózás alapját; mindenki annyi ingatlan után fizet adót, amennyit az 1879. évi felmérés birtokában talált. A vezető jogászok, de különösen Szilágyi Dezső jutottak arra a gondolatra, hogy a kataszteri felmérés adatait telekkönyvi czélokra is fel lehetne használni, mert meggyőződtek arról, hogy a kataszteri felmérés térképei és területi adatai — bár tisztán adózási czélzattal keletkeztek — még mindig jobbak és megbízhatóbbak, mint a mostani telekkönyvek zavaros adatai. Így támadt a betétszerkesztési törvény, amelynek rendelkezése szerint a kataszteri felmérésnek műszaki része átvitetik a telekkönyvbe, tehát a telekkönyvnek jogi adatai megmaradnak, de hogy kinek mennyi és milyen a birtoka, azt át fogják venni az uj kataszteri felmérés munkálataiból. Hogy azonban a majdnem 25 év előtt keletkezett kataszteri munkálat alkalmas legyen erre i czélra, alaposan át kell azt dolgozni, ami amost meginduló uj felmérésnek lesz a feladata. Tehát tulajdonképen ez a munkálat nem less uj felmérés, hanem a kirendelt mérnökök a régi térképeket nyomról-nyomra átvizsgálják, minden darat földet a helyszínén revideálnak, bevezetik az uj, illetve jelenlegi birtokos nevét és a mivelési változásoka is keresztül vezetik. Habár ez a munkálat nem nevezhető tulajdonképen uj fölmérésnek, mégis tekintve a város határának óriási terjedelmét, rendkívül nagy feladatot n a működő mérnökökre, úgy, hogy előreláthatólag a: itt való munkálkodásuk eltarthat 2—3 évig is, ső valószínűleg az idén csak a város s annak környéki lesz felmérve. Tagadhatatlan, hegy ez az uj felmérés a város ra nézve jelentékeny anyagi terhet jelent, mert a mér nököknek lakást, napszámost, kocsikat kell adni, d tekintve a czélt, a melyért áldoznunk kell, nevezetesei a telekkönyv végleges rendezését, szívesen adjuk mert már bizony ideje, hogy ránk is kerítették a sor
