Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-15 / 15. szám
1903. április 15. Kiskun-Halas helyi értesítője. mire példát találni nem nálunk, — de máshol sem lehet, mert a képviselőtestületek rendszerint a takarékoskodást, nem pedig a bőkezűséget szokták gyakorolni. És én megvagyok győződve arról, hogy senki sem számított arra, és nem is akarta azt, hogy a kiadások magassága miatt oly sok támadásnak kitéve volt 1903. évi költségvetési előirányzatban a tanács által javasolt 341.475 kor. 36 fillér évi kiadást a képviselő-testület 349.777 kor. 29 fillérre felemelje, tudva, hogy az 1902. évi kiadások főösszegét 299.248 kor. 03 fillérre szántotta le a tanács által akkor előirányozva volt 321.478 korp 38 fillérről, és én ezt kérdezem : akarta-e a képviselő testület azt, hogy az 1902. évre engedélyezve volt 118.881 kor. 94 fillérrel szemben 1903. évre a kivetendő pótadó összege 170.103 kor. 72 fillér legyen, vagyis hogy ezen évre a múlt évivel szemben 51.221 kor. 78 fillérrel több pótadó vettessék ki; igen, vagy nem ? a közönség. A nagy érdeklődést az a nem mindennapi körülmény okozta, hogy az egybekelésüket tartó jegyespárok — úgy a vőlegények, mint a mennyasszonyok — siketnémák voltak. Ádám Mihály asztalos és Horváth Béni földmives léptek házasságra két néma nővérrel, Brecska Máriával és Juliánnával. A házasságkötést az anyakönyvvezető László Lajos felesketett tolmács segítségével végezte. Hir szerint azért kívánkoztak az ünnepen esküdni, mert valami olyas babonáról hallottak, hogy a mely néma husvét napján tartja esküvőjét, az visszanyeri szavát. (Hisz az elnémult harangok is husvét ünnepére szólalnak meg.) Hitük annyiban teljesülhetett, hogy a szerelem szavát bizonyára meg tudták egymással értetni. Halálozás. Szabó Ferencz pénzügyőri fővigyázó nagypénteken pár napi szenvedés után elhunyt, özvegyet s számos árvát hagyva hátra támasz nélkül. Szombaton d. u. tartott temetésén a környékbeli községek pénzügyőri szakaszai testületileg vettek részt. Remiid néven fényes bál tartódott, Mit korhelylevessel még nehány tar tódott Tar is meg hajas is, asszony is mög embör Gyönyörű példányok lány — ’s legényi rendből Mulattak hajnalig, esőszakadtáig, Nem volt ennek párja, Pesttől—Szabadkáig Csárdás, boszton járta, nóta, zene zöngött Még a bakáknak is sarkantyúja pöngött; Sok fölöslegös frakk volt ezön a bálon Olyan volt az egész, mint egy tündérálom. Lányok mamáikkal, papák lányaikkal, Mögjelentek százan, összes bájaikkal. A százegyedikek szendén mulatoztak Ifjúsági egylet eránt vitatkoztak, Ögyebet nem ittak, esakis szódás spriczezert Pözsgőt ’s ilyesfélét ott senki se ismert De pözsgő nélkül is volt a muri úri, Mert pezsgő jókedvről gondoskodott—Thúry. Szóval/ szépen jól megeszközölte ezt a Vigalmi bizottság élén a podeszta. A Sóstó-fürdőt a hozzá tartozó földekkel együtt a hétfői árverésen Kolozsváry Kiss Sándor vette meg 21000 koronáért. A ref. egyháztanács tegnap az eladást jóváhagyta, s a szerződés felterjesztetik felsőbb megerősítés végett. Értesülésünk szerint az uj tulajdonos a fürdő kibővítése, uj vendógszállo építése és a park nagyobbitása s rendezése által szándékozik a város oz egyedüli kiránduló helyét modern színvonalra emelni. — Itt említjük meg, hogy ugyanakkor a szigetet Natkay János vette meg 6570 koronáért. népesedési mozgalom. — április 8. április 14. — Meghaltak: Szűcs Antal 10 hónapos korban. Engel Nándor 13 hónapos, Dózsa Pálné Árvái Rozália 83 éves, Palásti Béla 3 éves, Fodor Béniámin 4 hónapos, Vida Sándor 8 éves, Kis Mária 4 hónapos, Csatári Sándornó Gyenizse Rozália 37 éves, Váczi Imre 6 hónapos, Zseny Mór 75 éves, Nagy Cz. Juliánná 30 éves, Szabó Ferencz 51 éves korban. Egybekeltek: Ádám Mihály Brecska Máriával. Horváth Béniámin Brecska Juliánnával. Hirdetések. 144. mr./1903. Hirdetmény. Kiskunhalas város rendőr-kapitányi hivatala által folyó évi Márczius hó 3-án Váiadi András kiskunhalasi lakostól jár- lat hiány miatt 1 drb setét pej kaneza jobb szemére vak, csillagos, bélvegtelen ló f. hó 22-én d. e. 9 órakor a város közházánál készpénz fizetés mellett nyilvános árverés utján el fog adatni, hova venni szándékozók meghivatnak. Kiskunhalas, 1903. ápril 13-án. Szekér Pál r.-kapitány. 516/1903. tkvi szám. Árverési hirdetmény. A kiskunhalasi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a halasi takarékpénztár r. t. végrehajtatnak Sárközi Sándor végrehajtást szenvedő elleni 400 kor. tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a kalocsai kir. törvényszék a kiskunhalasi kir. járásbíróság területén lévő Kiskunhalas város belterületén fekvő a halasi 9642. sz. tjkvben A -j- 1 sor, 356. hrsz. a. I. tizedbeli ház s 1030 n. öl udvarra a végr. törv. 156. §-a alapján egészben 1200 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1903. évi május hó 4-ik napján d. e. 9 órakor a halasi kir. járásbíróság helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok beesárának 10“/o-át vagyis 120 koronát készpénzben, vagy az 1881. LX. t. ez. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügy-miniszteri rendelet 8. §-ábau kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kiskunhalas, 1903. évi febr. hó 17. A kir. jbiróság mint tkvi hatóság. Patay kir. aljbiró. Hírek. Lapunk mai számához fél- ives mellékletet adunk, melyen a ref. egyház ügye, a halasi csipke és a homokszőlőkről czimű közlemények foglaltatnak. A „Halas és Vidéke“ t. előfizetőit értesítjük, hogy inig a nevezett lapra teljesített előfizetésük le nem jár, a mi lapunkat kapják. Ha a lap küldésében fennakadást tapasztalnának, a minek esakÍ8 a hiányos czimjelzés lehet az oka, szíveskedjenek ezt kiadóhivatalunkban bejrlnntfmj,ii i - *~~ F tfyászeset. Zseny Móricz földbirtokos husvót vasárnapján 75 éves korában meghalt. Kevéssel élte túl a november hó végén elhunyt hitvesét, kinek elvesztése bizonyára siettette a nemrég még gavallórosan dólczeg öreg ur halálát. Bár a közéletben sohasem törekedett szerepelni, benne mégis egyik előkelő, tisztelt tagját veszítette a halasi úri társaság. El- hunytát gyermekein kívül a Bibó, Kolozsváry, Tóth, Fúró és Turócy családok gyászolják. Tegnap délután a kedvezőtlen idő daczára nagy közönség adta meg neki a vógtisztes- ^nrrnf ——' ^ " »-*' Ritka esküvő. Husvót hétfőjén délután óriási néptömeg gyülekezett az anyakönyvi hivatal előtt és magát az eske- tési nagytermet is zsúfolásig megtöltötte