Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1903-12-02 / 48. szám

1903. való rendelkezés, el lehet-e képzelni akkor, hogy a király szentesítéssel lásson el egy olyan törvényt, a mely neki megengedi, hogy katonaságot gyűjtsön, hogy katonaságot alkal­mazzon, a midőn a törvényhozás, a mely ezt az ő hozzájárulásával és szentesítésével megengedi, egye­nesen hozzáteszi azt a feltételt, hogy ezeknek azonban mind magyar tisz­tek vezetése alatt kell állniok. Azután következik az 1599: XIX. törvónyezikk, a mely azt mondja, hogy „A magyar katonaság az ország szokása elleni esküre ne kényszeritlessók, mert a magyar ka­tonának régi jogai vannak, melyek­nél fogva csak magyar kapitányoktól függ.“ T. kép viselőház, vájjon akkor, a midőn a törvény kimondja, hogy a magyar alkotmánynyal és a nem­zet szokásaival ellenkező esküre a ka­tonák ne kónyszeritessenek, lehet-e azt állítani és azt vitatni ma, a mi­dőn pedig mindenütt a nemzeti irány dominál nemcsak egész Európában, hanem az egész világon, hogy a ma­gyar katonaság legyen egyedül az a föld kerekségén, a mely a nemzeti gondolkozással, és felfogással szem­ben a nemzeti jogokkal homlokegye­nest ellenkező esküre kényszeritte- tik és szorittatik ? Ott van továbbá az 1825 : XXIV. törvónyezikk, a mely azt mondja, hogy „A külkatonaságot ajelen idők veszélyes voltánál fogva nem lehet ugyan még kivonni a végvidékekről, de mihelyt megtörténhetik, tüstént vitessenek ki, addig is azonban a magyar kapitányok és magyar tör­vények alatt állanak és a nádortól függnek.“ Tehát még ezen idegen zsoldos katonákra vonatkozólag is, a kik a végvidéken voltak elhelyezve és a kik csakugyan a császártól függtek, világosan kimondja a törvény, hogy ezek a magyar törvények alatt álla­nak mindaddig, mig azok kivonása meg nem történhetik. Már most t. kópviselőház, ön­ként felmerül az a kérdés, hogy vájjon ezen törvényes rendelkezések, a melyek az 1867-iki kiegyezés megalkotóinak szeme előtt lebegtek, — mert hiszen Deák Ferencz is foly­tonosan azokra hivatkozott 1861-től 1867 ig tartó működésének ideje alatt — meg vannak e ezek óva a nemzet számára ? Gondolom, mél- tóztatnak, bár sajnálattal elismerni, hogy bizony ezen rendelkezések tel- I Kiskun-Halas helyi értesítője. jesen mellőzve vannak a hadügyek terén, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Midőn az 1715 : VIII. törvény- czikkel behozatott az állandó had­sereg, akkor a katonai ügyekre is kiterjedt attól fogva _ a magyar tör­vényhozás jogköre. Én nem akarok a törvények tartalmából szószerinti idézeteket elősorolni, hanem egysze­rűen utalok a vonatkozó törvényekre, mert fel kell tételeznem azt, hogy a t. túloldal, a mely tüskön-bokron ke­resztül követi a kormányt és a mely ógre-földre esküdözik, hogy a 67-iki törvények azon tartalma által a nem­zet jogai meg vannak óva és törvóny- biztositotta jogai érintetlenül ma­radtak, bizonyára vette és veszi ma­gának azon fáradságot, hogy az országos törvénytárban foglalt mind­azon törvényeket, a melyekre hivat­kozni fogok, legalább is elolvasta. A vonatkozó törvények a következők : az 1791 : XIX., az 1796 : II., az 1802 : I.. az 1807 : I.. az 1823/4 : VI, az 1825 : III, az 1830: VII, az 1840: II. és az 1848: XXII. tör- vényezikkek. Sőt van egy fontos tör­vényünk, az 1536 : IX. t.-cz, a mely azután a későbbi törvények által kiegészítéseket is nyert, s a melyben még az is ki volt és ki van mondva, hogy a háború és békekötés joga is az országgyűlés beleegyezé­sével gyakorolható,' (ügy van! a szélsőbaloldalon.) a mint ez kitűnik az 1608. évi koronázás előtti II, az 1622 : II.. az 1659 : I, az 1791 : IV. és az 1791 : XLI. törvónyezik- kekből. Mit bizonyítanak ezek? Azt bizonyítják, hogy Magyarországon a katonai ügyek terén császári vagy ki­rályi egyoldalú hatalmak soha sem érvényesülhettek, hanem érvénye­sülnie kellett a törvény értelmében egyedül a nemzeti akaratnak mind­addig, a mig ez a szerencsétlen 67-iki kiegyezés mindezen törvények alkalmazását és végrehajtását lehe­tetlenné nem tette az által, hogy ilyen irányban Becsből jövő paran­csoknak és utasításoknak nyitott tért. A küzdelem újabban a nyelv kérdése körül forgott és a körül fo­rog ez idő szerint is. A t. túloldal, a mely 36 esztendőn át katonai Pro­gramm nélkül ólt, — mert hiszen csak a közelmúltban látta szükséges­nek katonai programmját megállapí­tani és kifejezésre juttatni, — kény­telen elismerni azt, hogy a vezérleti és vezényleti nyelv nincs átruházva a királyra, és mégis ennek megva­lósítását ez idő szerint lehetetlenség­nek tartja. Miután azonban vannak a t. túloldalon olyanok, a kik azt vitatják, hogy a nyelv joga az 1867 : XII. t;-cz. 11. §-ában átruháztatott a Felségre, én nagyon röviden csak egy pár körülményre hívom fel szi­ves figyelmüket. (Halljuk! Halljuk!) Nevezetesen azt szokták mon­dani a túloldalon ülő t. képviselő­társaink, hogy mit okoskodunk mi, a kik már meglehetős távol estünk a 67-iki törvények végrehajtásának a kezdetétől, a kik tehát nem tudjuk felfogni azon irányelveket, gondola­tokat és eszméket, a melyek a 67-iki kiegyezés megalkatóit vezették? Ha az lett volna a törvény értelme — mondják a tuloldajon ülő t. képvi­selőtársaink, a melyet mi vitatunk és állítunk akkor lehetetlen feltéte­lezni, hogy 1867-től fogva a túlolda­lon ülő képviselők ne követelték volna a törvénynek ilyen értelemben való gyakorlati végrehajtását. Hát én kötelességemnek tartom figyelmeztetni a t. házat, hogy az 1868-ik évi — tehát az első —vód- erőtörvóny megalkotásánál az előadói tisztet teljesitő Kerkapoly Károly in­dokló nyilatkozata egyenesen kizárja annak a feltevését, annak még a le­hetőségét is. hogy az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-ában a nyelv joga felség­joggá tétetett volna, (ügy van ! a baloldalon.) Hiszen mit mond Ker­kapoly Károly mint előadó, a ki tehát e minőségben a legkompeten- sebb volt nyilatkozatot tenni ? Azt mondja: „A közös hadsereg nem akadályozza, hogy annak magyar része a magyar szellemet, a magyar indulatot, a magyar jelleget meg­tarthassa.“ Hogy nyelv nélkül, jel­vény nélkül lehetetlen ezt a magyar jelleget megtartani, ezt — gondo­lom — nem kell bővebben vitat­nunk, mert ez kétségtelen mindenki előtt, hiszen a magyar jelleget, épen a magyar nyelv, a magyar szellem képes megadni, (ügy van ! a baloldalon.) De tovább ment Ker­kapoly Károly és folytatólag azt mondta : „. . . nem akadály arra, hogy a harcz és a csata veszélyei kö­zött a hazai jelvényekből.. .“ — te­hát a hazai jelvényekből — ,,... me­rítse lelkesedését; nem akadály, mert a hadseregbe, a mely a véd­erőtörvény által teremtendő lesz, — a magyar hadsereg bele nem olvadt, — „. . . hanem az közös, a melynek a magyar hadsereg egy része,“

Next

/
Oldalképek
Tartalom