Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-10 / 23. szám

1903. mellókutra térve elébe került Láng kocsijának s arról két egyén leugorva megállította Láng lovait, az erre leszálló tulajdonost pedig egy bottal egyik leütötte, mig a másik Pap Gyöngyösi Sándort szurkálta és verte össze egy vasvillával s állítólag elra­bolta ennek tárczáját, melyben 70 írt lett volna. A tettesekben Szűcs Károly bodoglári lakost és fiát ismer­ték föl, kiket a halasi rendőrséghez már be is kísértek. A vizsgálat folyik. Állategészségügyi kihágá­sért büntették 10 koronára Csővári András kiskőrösi lakost, mert egy Nagy Jenő pirtói legelőjén elhullott marháját bejelentés nélkül elszállí­totta, s a gulyást is ugyanannyira ítélték, a miért a dögöt jelentés nélkül kiadta.- Az iparos ifjúság sóstói majálisához a következők járultak felülfizetésekkel illetve adományok­kal : Dr. Babó Mihály 10 kor., Dekker József, Gyugel Kálmán, Keresztes József 4—4 kor., Molnár Mihály jegyző 2 kor. 40 üli.. Dékáni Árpád, Hajnal József, Dr. Hodossy Géza 2—2 kor., Obermann János 1 kor. 20 fül., Dr. Vágner József, Valuska Pál 1—1 kor., Molnár József és 2 diák 80—80 fül., László József 60 fül., Nemes József 44 fül., Patay István, Papp Gábor, Kelle Péter 40—40 fül., Bor Antal, Gyenizse Antal, Magút Lajos, Ker­tész Jenő, Szól Józsefnó, Szabó Béla, Szentpóteri Béla 20—20 fil­lérrel. Életunt. Horváth Imre a város által segélyezett elnyomorodott szegény ember, beleunt az élete nyomorúságába s vasárnap 66 éves korában felakasztotta magát. A kerületi betegsegélyző­pénztár elnöksége ez utón közli a tagokkal, hogy Dr. Szabó János orvos távolléte ideje alatt helyette Dr. Gesmai József jogosult az egy­leti orvosi teendők ellátására. ingatlanok adás-vevése. Berki Ferenczné Lantos Verona megvette Bakódi István 1 hold 312 n. öl felsőszállási szántó földjét 1300 koronáért. Becze Juliánná özv. Hordós Mi- hálynó megvette Horváth István és neje Buda Terézia V-ik tizedbeli lakházát és telkét 480 koronáért. Kiskun-Halas helyi értesítője. Paprika Sándor megvette Ádor Sándor és neje Figura Krisztina 86 n. öl szántóföldjét 80 koronáért. Feró D. Imre és neje Füle Ju­dith megvették Horváth Szép Mihály és neje Papp Mária 1169 n. öl szőlőjét 1400 koronáért. Tömösközi Sándornó Tóth Juli­ánná megvette Halász István és neje Gyulai Juliánná 9 kapa szőlőjét 400 koronáért. Biró Imre megvette özv. Dará­nyi Istvánná Buda Mária vetemé­nyes földjét 20 koronáért. Figura József és neje Lukács Juliánná megvették Széli Sándor és neje Torda Zsófia lakházát és 327 n. öl telkét 3900 koronáért. Berta Imre és Tóth V. Irnróné Bordács Judith megvették Nagy Kálozi Sándor és neje Orbán Zsófia 1 hold 647 n. öl szőlő és szántó földjét 600 koronáért. Tóbi István és neje Németh Juliánná megvették Modok András- né Orbán Rozália lakházát és telkét 1300 koronáért. Ozifra Imre és neje Gubik N. Erzsébet megvették Bodicsi József és neje Pap T. Sára 240 n. öl lak­házzal ellátott felsőszállási ingatla­nát 600 koronáért. Lakner János és neje Berger Erzsébet és Berger János megvették Árvái József és Árvái Mihály 12 hold 161 n. öl debeáki legelőjét 1000 koronáért. Komlós Benő és neje Solti Juli­ánná megvették Csefregi Ferencz 1 hold ipari szőlő és szántó földjét 1300 koronáért. Bazsa István és neje Panovcsik Mária megvették Dózsa István és neje Szombat Sára lakházát és tel­két 1000 koronáért. Darányi Sándor és neje Gáspár Juliánná megvették Bazsa István és neje Panovcsik Mária lakházát és 157 n. öl telkét 1800 koronáért. Király Gy. József megvette Zámbó János 16 hold 1429 n. öl rekettyéi tanyás birtokát 5200 koronáért. Buzalmre megvette Kosa Benő s neje Kovács Juliánná lakházát és 204 n. öl telkét 1200 koronáért. Csikós Mihály és neje Juhász Mária megvették Tóth Varjú Antal és neje Fekete Magdolna 1528 n. öl szőlőjét 600 koronáért. junius 10. Fekete Sándor megvette Fekete Sándorné Dózsa Mária lakház és szántóbóli illetőségét 2000 koronáért. Simon Sándornó Szűcs Mária megvette özv. Rébék Imréné Gaál Juliánná és társai II. tizedbeli lak­házát és 334 n. öl telkét 3200 koronáért. Mészáros Péter és neje Pető Erzsébet megvették Hirkó János 432 n. öl ingatlanát 200 koronáért. Kiss István és neje Kötő Ida megvették özv. Kiss Lajosné Kupa Judith I. tizedbeli lakházát és telkét 1000 koronáért. Horváth Szép Mihály és neje Papp Mária megvették Maitics Józsefnó Daczi Juliánná I. tizedbeli lakházát és 174 n. öl telkét 970 koronáért. Bogár Szabó János és neje Patai Erzsébet megvették Szűcs Sándor és neje Kácsor Macska Anna 7 hold 1128 n. öl erdőlegelőből álló ingat­lanát 1200 koronáért. Iskolavizsgák. A községi elemi iskolákban az évzáró vizsgák rendje a következő- képen állapíttatott meg : Ványi Te­réz vezetése alatt álló alsó szárnyis­kolában kedden, 16-án d. e. 8 tói 10-ig: vizsgáló bizottság: Török István, Bacsó István. — Kovács An­tal v. a. álló felső szárnyiskolában u. akkor. v. b. Dr. Hodossy Géza, Kuti Szabó Imre. — Zsoldos Lajos v. a. álló I. fiú-osztályban u. akkor, v. b. Sándor Imre, Gyulai István. — Tóth Imre v. a álló IV. fiu-osztály- ban u. akkor, v. b. Zilah István, Szalai László, Vájná Sándor. — Imreh Lajos v. a. álló II. A. fiú osztályé (az I. fiú oszt. termében) kedden 16-án d. u. 3-tól 5-ig . v. b. Kovács József, Vájná Sándor, Gyulai István. — Szalay Zsigmond v. a. álló VL fiú osztályé (a IV. ősz. ter­mében) u. akkor ; v. b. Dr. Nagy Mór, Thury József, Zilah István. — Gyenizse Balázs v. a. álló V. fiú osztályé (az I. oszt. termében) szer­dán 17-én d. e. 8-tól 10-ig; v. b. Sándor Imre, Nagy Pál Sándor, Halász D. Sándor. — Paczolay Győző v. a. álló III. A fiú osztályé (a IV. o. termében) u. akkor; v. b. Dr. Hodossy Géza, Szalay László, Zilah István. — Túlit Péter v. a. álló II. III. B. fül-osztályoké (az I. o. ter­mében) szerdán, 17-én d. u. 3-tél

Next

/
Oldalképek
Tartalom