Kis-Kunság, 1903 (7. évfolyam, 52. szám)
1903-12-25 / 52. szám
VII. ÉVFOLYAM. KIS-KUN-HALAS, 1903. DECZEMBER 25. 52. szám. Szerkosztöség és kiadóhivatal : Csengeri-utcza. Előfizetési és hirdedési dijak MORVÁT GYULA könyvkereskedésében Kiskunhalason fizetendők. £3 Bérmentetlen levelekre nem válaszolunk. — MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP - ff KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. A „KIS-KUN-HALASI GAZDAKÖR“ HIVATALOS LAPJA. Előfizetési dijak: Helyben: egész évre 4.—, félévre 2.— és negyedévre 1 K. Vidéken: egész évre 6.—, íélévre 3.-^ és negyedévre 1.50. Egyes szám ára 6 fillér. Hirdetési dijak: Petit soronkint 8 fillér ; apró hirdetéseknél 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fii. Kéziratot nem adunk vissza. FELELÖSSZERKESZTŐ : Dr. KOZICS ZOLTÁN. ===== FŐMUNKATÁRS: FÜLÖP SÁNDOR. =:-= ■■ LAFKIADÓTULAJDONOS: Dr. HERMÁN FERENC. N y i 1 11 é r : Petit soronkint 20 fillér; ítéleteknél 50 fillér. Beköszöntő. ír A ma megjelent számmal, Fülöp Sándor tanár ur főmunkatársi közreműködésével, átvettem a hét év óta fennálló „Kun-Halas“ czimü lap felelős-szerkesztését, mely rr 1 ködési terét kiterjesztvén, „Kis-Kunság“ nevet vett föl. Mikor ezt a lap t. olvasó közönségének, kötelességszerüleg tudomására adom, lehetetlen elhallgatnom azokat a benyomásokat, mik önkéntelenül elém tolulnak. Szólok első sorban a lapról. Az öreg ember mindennapi példája áll előttem, összehasonlítom az öreg ember életpályáját az átvett lap pályájával. Teljes joggal vélem tehetni, mert a „Kun-Halas“ olyan hosszú időt élt meg, mint lap még egy sem Halason, ő tehát a halasi lapok nestora. Az öreg ember mellől lassan-lassan elmaradnak szerettei. Kit a természet mindenható ereje ragad el mellőle, kit az öreg hibái, mik a korral együtt öregszenek, kit az öreg tettei, mit helyeselni nem tudnak, sokat az irigység, (mert van sok, ki még a puszta létet is irigyli) de a legtöbbet az, mert — mint mondják — az öreg nem szeret már senkit, csak zsémbeskedik mindenkivel. Az öreg — maga sem tudja miért — egyszerre csak rémséges ürességet lát maga körül, kevés, ki őt szeretné, kevés, kit ő szeretne . . . jóformán egyedül maradt életnézetével, eszméivel, szeretetével, csalódásaival, keserveivel, mindenével.. mehet.. meghalhat! S ha az öreg zsémbes meghalt, ki sajnálja ? Lesznek néhányan a régi jó időkből, kik szeretettel gondolnak vissza a múltra, kik előtt az a szép múlt idő lebeg, mikor az öreget, mint ifjút mindenki szeretettel ölelte keblére, mikor a múlt még csak jövőként állt csillogó .varázsával előtte, mikor az öreg még sokakat szeretett, őt sokan szerették. De a legtöbb csak azt látja, hogy az öreg egyedül áll : miért maradnának ők mellette, ha a többi elhagyta ?.. elhagyják ők is.. mehetsz öreg, adj helyet másoknak ! — Én, ki egykor ezt az öreg embert — a „Kun-Halas“-t — közelről ismertem, ki ifjú korában vele vívtam küzdelmeit, ki láttam viruló ifjúságában, hódolattól, szeretettől környékezve, láttam férfiúi küzdelmeiben, láttam hanyatló korában, most mikor az öreg nyugalomra vágyva, nekem nyújtja a zászlót, melyért 7 évig küzdött, azt a zászlót, melyet az ellenség golyója megtéphetett, de kezéből ki nem ragadhatott, s melyre az öreg egykori ideái vannak Írva fényes betűkkel; és mikor ezt a zászlót kezembe véve egy lelkes gárdát kérek föl követésére: első kötelességemnek tartom a nyugovóra ment öregnek az elismerés koszorúját nyújtani.... Szép eszméid voltak öreg, küzdöttél értök férfiasán, bátran ‘álltad a sebeket, miket a küzdelemben itt-ott kaptál s ha a küzdelemben — nem keresem, jogta!anul-e, vagy jogosan gáncsok értek, ez nem rontja le előttem az érdemet. Tudtad, hogy szent a czél, miért küzdesz, hitted, hogy jók és szükségesek azok az eszközök, miket a küzdelemben felhasználtál. Hibáztál-e az utóbbiakban, nem keresem, mert nem szabad keresnem. A szentnek tartott czélért jogosnak tudott eszközökkel, férfias kitartással küzdeni, magában nagy érdem, mitől az elismerés koszorúját, hitem szerint, nem tagadhatja meg még az sem, ki itt-ott a küzdelmrt hibáztatja. így van a „Kun-Halas“-sal is. Ideális prog- rammot irt ezelőtt hét évvel zászlajára, hozsannával köszöntötte mindenkL fényes jövőt jósoltak neki. És megkezdődött a küzdelem és folyt hét hosszú esztendeig. Vívott fáradatlanul, önzetlenül, nagy áldozatokkal. És mi az érdem ? Mondhatnám semmi: kevés elismerés egyeseknél, annál több gáncs a legtöbbnél. Egy hibáztatta, mert kíméletlen volt, másik önzésből, mert nem legyezgetett oly érdekeket, miket közérdeknek nem tarthatott, a harmadik, mert egyes kérdéseket egyoldalulag tárgyalt és ezért a pártoskodás vádját vágták szemébe, a negyedik az önállóságot tagadta meg tőle, figyelmetlennek, nem körültekintőnek mondta, pedig munkatársak hiányában ki lehet körültekintő mindenre, minden érdekre kiterjeszkedő ? — Végre csak maga maradt a zászlótartó szerkesztő, elfogyott családja, a lelkes munkatársak gárdája, el az előfizetők s maradt egyedül, kezében az ideális szavaktól tündöklő zászlóval, minek alig akadt
