Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1902 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-01 / 40. szám

1902. Kiskun-Halas helyi értesítője. oktqber 1. nőstény marad meg belőlük. Leg­többször a régi nagy fészekben hú­zódnak meg, de olykor más kisebb fészekben is telelnek ki; néha pe­dig elszóródnak és egyenként ta­nyáznak : majd a fák kérge alatt, majd a mohába vagy a kőrakás, hézagaiban. Csak a kitelelt néhány nőstény kezdi meg tavaszszal a darázsszapo- ritást. Régi fészkét kijavítja, vagy ha szükséges újat ópit és megkezdi Benne a hasítást. A mint a darázsivadók szaporo­dik, terjedelmesebb lesz a fészke is. Legtöbbször ökölnyi nagy, de a ki­sebb családokban élő fajoké kisebb, inig a lódarázs fészke akár föld alatt, akár valami fa odvábán, vagy más védett helyen van (pl. félre eső és nem bolygatott, leboritottt fólhordó- ban, vagy kádban), majdnem félhor­dónyi nagyságú. Ha korán tavaszodik, meleg a nyár és hosszú, meleg az ősz is, ak­kor a darázs annál nagyobb szám­ban mutatkozik, mert mind ez csak kedvezett a szaporodásának. A da­rázsnak ezt a nyári felszaporodását azonban nem igen veszsziik észre ; hiszen félre eső helyen van a fészke és a gyümölcsösben sem igen akad addig, a mig a gyümölcs és a szőlő érni nem kezd, ellenben ha a gyiiömölcs érni kezd csak­hamar itt verődik össze mind, és szemünk láttára hordja el a termést. Előbb a legszebb, legérettebb gyü­mölcsdarabokat, fürtöket kezdi ki és egy-két nap alatt annyira ebánik velük, hogy csak a héjuk, és nyelük, valamint a fürtnek csak az összerá­gott bogyóhéjdarabjai, meg kocsá- nya marad meg. Ha pedig az ilyen megsérült gyümölcsöt, fürtöt még az eső is éri és hűvös az idő is, a kikezdett gyümölcs rothadni kezd s a rothadás pedig csakhamar átragad a többi ép gyümölcsre is. Ilyen kö­rülmények között a kár kiszámítha­tatlan, kivált ha a gyümölcsös, vagy a szőlő magánosán áll s a darázs mind egy helyre szorul. Itt bizo­nyos, hogy az összes termés csak­hamar oda lesz. S e csapás ellen ilyenkor már nem lehet védekezni, mert nem birunk e nagy darázs-haddal. Ha czólt akarunk érni,' akkor fogjunk hozzá már télen és tavasz kezdetével. Télenát irtsuk ki az áttelelő né­hány nőstényt, hogy ezzel semmi­sítsük meg a veszedelem csiráját. E téli irtás egyszerű és abból áll, hogy az előbb említett helyeken megmaradó darázsfészkeket vala­mely hideg napon összeszedjük és forró vízben, vagy tűzben meg­semmisítjük. (Vége követk.) Népesedési mozgalom. Születtek: — szeptember 17. szeptember 23. — Őri Mihály és Huszár Máriá­nak Mária nevű leányuk. Tumó La­jos és Sági Rozáliának Kálmán nevű fiuk. Ratiz István és Purzsa Julian­nának Mária nevű leányuk. Röröezi János és Spányik Renátának Teré­zia nevű leányuk. Tóth Hörcsöki Imre és Modok Juliánnának Imre nevű fiuk. Kis József és Kis V. Má­riának Mária Etelka nevű leányuk. Váczi Illés és Sajtos Rozáliának Imre nevű fiuk. Tumó István és Vida Agnesnak Sándor nevű fiuk. Kardos Bóniámin és Babenyecz Cs. Etelkának Sándor nevű fiuk. Kocsis Imre és Kurucz Máriának Terézia nevű leányuk. Bangó Béuiámin és Halász Erzsébetnek Sándor nevű fiuk. Vas János és Szól Rozáliának Erzsébet nevű leányuk. Róbók Péter és Bikit Juditnak László nevű fiuk. Kmeth Benő és Gusztos Juliánná­nak Juliánná nevű leányuk. Horváth Szép Imre és Török Juliánnának Eszter nevű leányuk. Rátái Judit­nak Margit nevű leánya. Faragó János és Ambrus Máriának Lajos, Mihály nevű fiuk. Bánótzki Kálmán és Ónodi Máriának Irma Elvira nevű leányuk. Szőke Zs. Mihály és Ficsor Teréziának Terézia nevű leá­nyuk. Tóth István és Lakner Rozáli­ának István nevű fiuk. Mártha Kál­mán és Harnóczi Máriának Rozália nevű leányuk. Veszenhofer György és Fuszenecher Máriának Mária nevű leányuk. Babenyecz Cs. Imre és Tóth B. Etelkának Ede nevű fiuk. — szeptember 24. szeptember 30. — Abrahám Sándor és Sütő Mári­ának Sándor nevű fiuk. Gera Mihály és Ronyecz Amáliának Mihály nevű fiuk. Sipos Mihály és Borda Borbá­lának Erzsébet nevű leányuk. Gyön­gyi István és Meskó Katalinnak Eszter nevű leányuk. Marusa Péter és Kárász Erzsébetnek Mihály nevű fiuk. Gyevi Antal és Keresztúri Máriának János nevű fiuk. Bogdány István és Gönczöl Juliánnának Er­zsébet nevű leányuk. Juhász Mihály és Farkas Veronának Károly nevű fiuk. Kuzsó János és Borbás Julián­nának Krisztina nevű leányuk. Pász­tor Pál és Nagy Biró Teréziának Terézia nevű leányuk. Meghaltak: Mucsi Juliánná 22 hónapos korban. Hegyi Anna 77 éves, Barta András 3 éves, Fazekas Juliánná 6 éves, Tumó Kálmán 15 napos, Budai László 10 éves, Tóth Ilona 1 hóna­pos, Urfi Eszter 1 hónapos korban. Házasságra kihirdettek : Keresztes Sándor Szanyi Má­riával. Egyhekeltck: Vekov Adám budapesti lakos Buvári Jolánkával. Rácz Péter Ros- nyai Teréziával. Práger Fercncz felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. Hirdetések:. 2450/1902. tbvi szám. Árverési hirdetmény. A kiskun-halasi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a nagyszebeni földhitelintézet és társai végrehajtatóknak Szentpéterl Sándor és társa végrehajtást szenvedő elleni 260 kor. stb. tőke követelés s jár. iránti végre­hajtási ügyében a halasi kir. járásbíróság területén levő. a halasi 1594. sz. tjkvben A + 9481/b. hrsz. legelőre 832 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1902. évi október hó 17-ik napján il. e. 9 órakor a halasi kir. járásbíróságnál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak a nagyszebeni földhitelintézet kivételével az ingatlanok beesáráuak 10°/o-át készpénz­ben, vagy az 1881. LX. t. ez. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságiigyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez létén1 i, avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezé­séről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kiskun-Halas, 1902. évi jul. hó 18. A kir. jbiróság mint tkvi hatóság. Dr. Zilah kir. járásbiró. Halas, 1902. Nyomatott Práger Ferenez könyvnyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom