Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1902 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1902-09-10 / 37. szám
1902. Kiskun-Halas helyi értesítője. szeptember 10. Kohn Lipót, Práger Ferencz, Schön Mór, Dr. Szabó János. Póttagok : Bergel Béla, Czunterstein Vilmos, Német János, Kémeri Sándor, Dózsa Márk. Számvizsgálók : Pájer József, Holländer József, Weisz Ignácz. Hírek. A ref. egyháztanács vasárnap délután ülést tartott. Előterjesztetett a püspök határozata a tanári kar néhány tagja és az igazgató között felmerült ügyben, mely — tekintettel arra, hogy az egyetértés a tanári karban helyreállott — kiadatott a kiküldött bizottságnak békés elintézés végett. — A felsőbb leányiskola zenetanári állására nézve bejelentette Szilády Áron lelkészelnök, hogy Papp Mihály zenetanárral sikerült lemondási kérvényét visz- szavonatni, és igy a jeles tanár működését továbbra is az intézetnek szenteli. Örvendetes tudomásul szolgál. — Foglalkozott még az ülés Ffllöp Sándor helyettes tanár állásának kérdésével is, melynek elintézésével az igazgatótanács bízatott meg. Tűz. Fodor Mihálynak eresztői birtokán pénteken d. u. összes szalma és polyvakószlete megégett. Halálos baleset. A cséplőgépek áldozatainak száma ismét szaporodott egy gyei. Folyó hó 4-ón Füzes pusztán a Pázsit- féle tanyáról Schütz Ádám bérlőtől akarták Kádó- czi Pál cséplőgépét átvontatni Hut Jánosnak közeli bérelt birtokára. A vontatásnál segített Hofszang János bácskai fiatal gazda is, ki a Buda Gergely-fóle birtokon lakó testvériének jött az aratás és cséplés idejére segédkezni. Hofszang az első pár ló előtt állott, hogy azokat a köteteken vezesse. A gépből azonban a vizet és gőzt a gépész nem eresztette ki, s a mint a lovakat megindították, ezek a kazánban levő gőz lármájától megriadva 'felágaskodtak, Hofszan- gotf maguk alá vágták, s nekiiramodva átgázoltak és a gépet is átvitték rajta, úgy hogy a szerencsétlen embernek teteme összetaposva maradt a helyszínén. A gép karjait és mellkasát zúzta össze. Bonczolás után pénteken temették. A repülő hús. Özv. Glück Ábrahámnó a multjhéten Bleier Jakab mészárszékében vásárolt húst hiányosnak „schatzolta“. Utána nézet a dolognak, s csakugyan „megmérettél és könnyűnek találtattál“ mint, a biblia mondja. A hús azután néminemű erősebb kifejezések kíséretében tényleg „könnyen“ berepült a mészárszékbe, s onnan nem kevésbé vaskos hálálkodások kapcsán szintén „könnyen“ visszarepült az utczára. Az ide-oda röpködésnek az lett a vége, hogy a kapitány 4 koronára büntette Bleiert 8 deka hús hiánya miatt. „Vásári verekedések“ ez. múlt heti hírünkre vonatkozólag felkórettiink annak kijelentésére, hogy az ott említett Kis Kopárdi Mihály nem azonos a hasonnevű főgimn. iskolaszolgával. Népesedési mozgalom. — szeptember 3. szeptember 9 — Születtek: Rátóti Balázs és László Teréziának Balázs nevű fiuk. Kis Lajos és Feresák G. Eszternek Eszter nevű leányuk. Kanabé Dénes József és Rucskai Paula Margit Francziská- nak Elvira Mária Hermina nevű leányuk. Banga Sándor és Modok Eszternek halva született leány gyermekük. Paprika Bóniámin és Fekete Erzsébetnek Lajos nevű fiuk. Horváth Imre és Mészáros Fran- cziskának Imre nevű fiuk. Bar R. József és Kardos Rozáliának István nevű fiuk. Atkáéi Gyóni István és Markus Teréziának Mária nevű leányuk. Konkoly Imre és Olajos Juliánnának Juliánná nevű leányuk. Fehér Sándor és Tajlhy Jusztinának Piroska nevű leányuk. Kovács Imre és Lehőcz Zsuzsannának Krisztina nevű leányuk. Biró Pál és Lehóczki Erzsébetnek Erzsébet nevű leányuk. Tómán István és Bárkány Teréziának Ferencz nevű fiuk. Pál Károly és Szabó Juliánnának Károly nevű fiuk. Vigh Ferencz és Szombat Bodor Piroskának Ferencz nevű fiuk. Slezár György és Gazdag Erzsébetnek Juliánná nevű leányuk. Brinkus Sándor és Pálfi Juliánnának TiezSő nevű fiú ki"Sándor-Lajos 'fe-Füves Juliánnának Imre nevű fiuk. Luka József és Takaros Erzsébetnek Erzsébet nevű leányuk. Meghaltak: Kun Antal 3 éves korban. Kis Esztej- I napos, Faragó Zsófia Margit 3 hónapos, Zsigmond István 6 hónapos, Bar R. Pál 2 hónapos, Weisz Sándor 1 éves, Szommer Mihály 5 éves, Hofszang János 33 éves, Horváth Imre 5 órás. Németh Pál 88 éves, Maczkó János 5 éves, Szommer Mária 2 éves, Babenyecz Os Antal 49 éves, Kardos Terézia 10 hónapos, Sándor Mária 2 éves korban. Házasságra kihirdettek: Vekov Ádám budapesi lakos Buvári Jolánkával. Rácz Péter Ros- nyai Teréziával. Práger Ferencz felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. Hirdetések. Hirdetmény. Kiskun-Halas város tanácsa részéről közhírré tétetik, hogy a „Felső templom tór“-nek feltöltési munkálatai s a város alsó és felső részén levő vizállásos területekből kihordandó földtömeg mozgósítási munkálatai biztosítására 1902. évi szeptember hó 8-ára meghirdetett, de a városi mérnök hivatalos akadályoztatása miatt meg nem tartott árlejtés 1902. évi szeptember hó 14-én d. u. 3 órakor fog megtartatni a városi mérnöki hivatalban (Városház, főépület, földszint 5 sz. szoba,) hol a vállalatra vonatkozó feltételek a hivatalos órák alatt megtudhatók. — Bánatpénz vállalatonként 20 korona. Kiskun-Halas, 1902. szept. 8. ifj. Kozics István v. mérnök. Bútor-raktár. Van szerencséin a t. közönségnek becses figyelmébe ajánlani, hogy saját házamban (Alsó templomtéren) dús választókban jutányos áron kapható a mai kornak megfelelő honi gyártmányú fabútor és saját kószitményű ízléses kivitelű kárpitozott bútor. Tisztelt vevőim nálam mindennemű bútort részletfizetésre is beszerezhetnek. Ajánlom egyszersmint a n. é. közönségnek a Kossuth ünnepélyre nagy választékban raktáron levő sima, valamint Kossuth képpel ellátott zászlóimat. Schön Fáni. Halas, 1902. Nyomatott Práger Ferencz könyvnyomdájában.