Halas és Vidéke, 1902 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1902-12-31 / 53. szám
csapott politikusnak. Politika szereplése alatt elköltött egy kis vagyont, megronfotta egészségét azért, hogy a feledés homályába lökjék, de a mellett el hanyagolta a kezei között lévő kitűnő anyagot, gyermekei gondos nevelését. Ez az ő legnagyobb hibája. Hogy fiai mégis kitűnők, egyedül saját tehetségüknek köszönhetik, mely tehetség gondos apai gyámolitás mellett nem oly állapotban volna, mint milyen most van. Azt mondhatjuk — miközünk van hozzá — ez magánügy. Bocsánat ez nem magánügy — ez közügy és szól minden apának. Ereszteni vagy értékteleniteni tehetségeket, a melyek a közjót mozdítanák elő, ez csak is közügy. Dr. Kolozsvári Kis István kedves szeretetreméltó fiatal ember. Igen szép képzettségű, de a miatt, hogy idejének legnagyobb részét tanyán tölti, félszeg különösen társadalmi érintkezésekben. így pl. unos-un»alan felső ajkát előre csucsoritja, azért, hogy Rákóczy bajuszában gyönyörködhessen. Szerény rokonszenves jelenség, kifogástalan gavallér, de mint polgármester jelölt alig jöhet számításba. Kifejtettük múlt számunkban, hogy Halas város polgármesterének milyennek kell lenni. Városunk ma oly sanyarú helyzetben van, hogy azt kísérletezésnek alá vetni semmi esetben sem szabad. A ki mégis o'y polgármesterre gondo1, asi a közigazgatás te rén kezdő, az nem jóakarója a városnak, az csak ellensége s igy csak megvetésre érdemes. Dr. Kolozsvári Kis István előbb menjen szépen az élet iskolájába, de azon isko'ába, ahol nem közönséges tehetségeit fejlesztheti, nem csekély tanulmányait kiegészítheti azon törvény czikkekkel, a miket csak az élet hatalmas ura szab mindnyájunkra. A tanyát pedig bízza az apa Pá'omra, ő ott jobban elvégzi dolgát, mint bárki más. Midőn igy megerősödve különösen közi- gazgatási tanulmányait teljesen gyakorlatilag befejezve s újólag közöttünk megjelen, mi tárt karokkal fogadjuk és egyhangúlag be tesszük akármilyen előkelő állásba, mírt tudjuk, hogy tehetsége, úgy egyénisége akkor arra képesíteni fogják. Hogy most nem fogadhatjuk el, azt tu lajdonitsa apjának, a kinek mindannak daczára köszönettel tartozunk azért, hogy olyan fiakat nevelt városunknak és hazánknak mint az övéi. A kisebb nemzedéket pedig ajánljuk idősb Kolozsvári Kis István nagyobb figyelmébe. A mit a nagyobbaknál mulasztott, ne hadja elveszni a kisebbeknél. Halasi csipke. Hogy milyen alapos halasi hírlapirodalmunk, mutatja az, hogy itt városunkban olyas valami történik, a mivel a fővárosi lapok részletesen foglalkoznak, a mi három lapunk pedig mélységesen hallgat. Közöljük szóról-szóra a „Budapesti Hírlap“ karácsonyi számában közölt czikket, azon megjegyzéssel, hogy ez ügyre érdekességénél fogva még visszatérünk. Halasi csipke. Irta: Szmik Antal. Megszoktuk már, hogy a magyar ipar- művészeti társulat által évenkint rendezni szokott karácsonyi kiállításokon a fokozatos fejlődés, izmosodás, önállóságra való törekvés jeleivel találkozunk. Jólesik a lelkűnknek látni, miként tömörül, erősödik az a lelkes gárda, mely a magyar iparművészeiét megteremtette, dajkálta s eredeti irányban fejlesztette rövid néhány év alatt. Minden évben uj nevekkel, uj eszmékkel találkozunk, ezek közül sok sikerrel állja meg a sarat; a kiállítás pedig közönséget teremtett magának, évről-évre nagyobb a látogatók száma, tisztul, fejlődik, önállósul az Ízlés, s kielégítést talál a fokozódó igény. Magunkat becsüljük meg, iparunknak teszünk jó szolgálatot, ha minden kezdést jó akarattal fogadunk és ha abban a csinosságnak, czélszerűségnek és fejleszthetőségnek csak a csiráját is megleltük, úgy azt ápoljuk, s mint a ritka palántát neveljük föl. A kiállításokon az országosan ismert nevek dominálnak, az ő tárgyaik adják meg a fényt, diszt, mely a nagyközönség figyelmét leköti. A szerény keretben jelentkező kísérlet rendszerint ama kevesek számára marad meg, kik behatóan, független szemmel néznek meg hegyiről tövire mindent. Éppen azért kötelességünk, hogy külön hivjuk föl a figyelmet az Igénytelen köntösben jelentkező, de életrevaló s szép jövővel biztató iparművészeti tárgyakra is. A folyosó egyik szekrényében a kiskun- halasi nőegyesület a halasi magyar csipkének egy rendkívül érdekes kollekczióját mutatja be. A halasi főgimnázium rajztanára, a ki tudomásom szerint szenvedelemmel gyűjti és dolgozza fel a magyar motívumokat, Dékáni Árpád, eredeti fölfogással csipketervezeteket készített, s azokat a halasi nők munkába is vették. A bemutatott csipkék tüvarrással készülnek, selyemből és czérnából, mintázatuk régi magyar szövöt- tesek és hímzések után készült, az alakok körvonalai pedig fonott öltéssel élesen határolvák. — A minták figurális részei között lévő mezők reczézéssel készülnek, mig a szegélyzet igen eredeti, s módfölött szemrevaló fonott öltésü sujtásozással van kidolgozva. Ez a sujtásozás paszomántszerü jelleget ad s mint uj eszme megszívlelni való. Ha a múlt század hatvanas éveinek „magyar világából" származó divatcikkeket tanulmányozzuk, meglepődünk azon a gazdag változatosságon, mely az akkori férfi- és női viselet paszománt és sujtás díszén érvényesült; az akkori világban ez külön magyar mesterség volt és üdvös dolgot cselekszik az, a ki ezt uj életre kelti. Tudtommal történt is ez irányban már pár év előtt kísérlet, még pedig Szegeden, de az akkor bemutatott tapéta zsinór-diszü mintázattal nem vált be. Helyeseljük, hogy Dékáni Árpád ez uj irányú kisérletre vállalkozott, mert megvagyunk győződve, hogy az eszme a gyakorlati tapasztalatok s önállósodó kivitel által fejlődni s nemesbülni fog. Edd'g tizenötféle csipke-minta készült, elnevezésüket a mintázóktól nyerték. Szélességük változik, s úgy a szegényebb, mint a vagyonosabb igény megtalálja az Ízlésének valót. Kár, hogy az árak nincsenek kitüntetve, pedig e nélkül a közönség nem tud tájékozódni. A halasi csipkékkel a csipke-készi- tésnek egy uj neme nyer polgárjogot hazánkban, s ezt a kezdést nem lehet eléggé méltányolni. nem utazik, semmit se tud és lát az ilyen magamformáju szűrös gatyás ember. Most már én is tudom, hogy több ember va gyök a g ............bírónál! Ezen magyarázat eltartott egész Zág j rábig. Itt miután az öregek nem merték oda hagyni megszokott helyöket, ketten száll tunk le Ernővel, az unokával. Egy pár virslit és egy egy pohár sört megittunk s vihettünk az öregeknek is, mivel a fizetést mindig ők teljesítették, tehát tudomásuknak kellett lenni az elfogyasztott meny- nyiségről Ismét tovább indulva, néze* gettük a tájékot A festői szép alpes hegylánczot, mely Károlyvároson túl kü lönösen szép és változatos. A közben, a hegység lábáig elterülő buja síkság kövér legelői és szántóföldjei dühbe hozták Lő- rincz bácsit Hát ilyenek helyett fizetett ő porcziót, kik az Isten paradicsomkertjében laknak ? 1 Hiszen, ha nekünk ilyen földünk volna, akkor az utczai kapunkon is aranyból volna a fakilincs 1 — Amint azonban elértük a hegylán czolalot s mértföldeken át nem láttunk termő földet; akkor Lőrincz bácsi is úgy I vélekedett, hogy itt már csakugyan nincs a tejbe mit aprítani. Roppant félelmeket állott ki, mikor egy egy alaguton robogott át vonatunk. »Itt veszünk el mindannyian, ebbe a csúnya küves országba» mondogatta az öreg. De apránként ezt is megszokta, csak a nyakát rángatta be vallai közé már a 8 —10 ik alagutnál. Megbámulta az óriási fenyves erdőket, s itt ismét magyarázatot kért arra nézve, hogy kik és milyen ásóval gödrölnek itt ebben a küszikla megyében vagy mi a frányában — a fenyőfa ültetésekor ? . . . Majd a völgyekben zakatoló kis patak malmok czélarányosságát nem értette, mivelhogy itt őrölni valót nem terem a föld. Megmagyaráztam, hogy ezek fürészőlő malmokErre aztán Lőrincz bácsi rögtön a tarisznyáját és kulacsát tapogatta a póozon, nehogy eltévelyedjék. — Jó volt biz uram ide tarisznyabéli készséggel utazni, mert a hun malmok fát őrölnek, ott a kényé rét is fürészporból sütik — én pedig nem tudnék vele jól lakni. Fölértünk végre a Juli alpok tetejére s a lenyugvó naptól megvilágítva, mint egy lángten^er — tárult elénk az Adria s alattunk a mélységben Fiume Itt már véget ért a magyarázat, mert kiki az ablakhoz huzddott, hogy a festői tájképet szemlélhesse. Midőn végre czélhoz jutott Lőrincz bácsi, azt mondta: »No uram! ilyesmit én még nem láttam, de el se hittem volna, hogy létezik ha személyes jelenlétemmel itt nem volnék. Most már ha szerencsésen leereszkedhetünk erről a nagy hegyről és a masiniszta be nem szalad velünk a tengerbe, akkor azt mondom, hogy ilytst nem látott még sok tanult ember se 1 Fiume 1 Kiszállni! Bocsor István.
