Halas és Vidéke, 1902 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1902-06-14 / 24. szám

Pusztás gazdaság.

A magyar mezőgazdaság múltját főképpen az jellemzi, hogy csekély tér fogatott mivelés alá s a nagy sokaságu csordák számára annál több hagyatott meg avamák.

A dédapák nemzeti alaptőkéje a gulya volt s vele együtt gyarapodott vagy fogyott az ország gazdagsága. A földnek csak any- nyiban volt becse, hogy a barmot táplálta. Gabonát saját szükségletre lehetett rajta termeszteni, de kivitelre semmit sem. A folyamok ugyanis nem voltak még hajózhatók, mint mai nap s ha talán kevesebb volt akkor a rossz üt, mint ez idő szerint, oka csak abban rejlhetett, hog^y a feneketlen földet egyáltalán nem borozdálta annyi ut, melyek a szekereket csak bajba s nem a kitűzött helyre vitték. A birodalom másik felébe, a gabonaszükséglö hegyes országokba életet szállító határmegyéken kívül, Magyarországban gabona kivitelre nem ter- mesztetett s ellehetképzelni,hogy 800—1000 lélekből álló lakosság az ország buja földén nem szükségelt tetemes területet, hogy magát kenyérrel valóval ellássa, ha mivelése még oly hanyag, még oly külterjes volt is;

A földnek még nem volt becse. Az ember nélküli puszta századokkal ezelőtt még gulyát se növelt. Tulajdon létezett ugyan, de nem mindig tényleg, valóságos használás, hanem csak ama jognál fogva, mely szerint a földesur a föld használatától mást eltilthatott. Gazdagság a fekvő birtok nem volt, hanem csak a rajta legelő barom és a magyar nem alaptalanul nevezé ezt is jószágnak.

A politikai események e tekintetben sem voltak befolyás nélkül. A barom veszedelmes jószág, mert az ellenség hatalmába ejtheti s a ki akár fejedelmi vagyonnal birt is. de barom állományban, koldusbotra juthatott, ha az ellenség zsákmánynyá tette gulyáit. Ellenben a föld és telekbe ruházott töke nincs annyira kitéve az ellenség rombolásainak, megállja a vihart s ha lezajlott eleven erővel munkálkodik megint. A magyarországi örökös háborúk hatása ellenben egészen más vala. Gazdagságot a talajba fektetni még nem volt háladatos, mert hiszen e talaj megszaporodott termékét nem lehetett áruba bocsátani, hanem ha a rajta növelt gulyában. Oly országban, hol az ellenség nagyobb ur volt, mint a benszülött, a vagyon értékének nem annyira tartós beruházásokban, mint az élvezetben csakhamar értékesíthető jószágokban kellett nyilvánulnia. A ki nem bizonyos a jövőbeli élvezet felől, nagy oka van, vagyonát a jelen élvezete kedvéért használnia. De nemcsak legjobban fizető áru volt a barom azon idő szerint, hanem egyúttal a közelgető ellenség elől leghamarább biztonságba helyezhető.

De a magyar nemcsak számításból volt marhatenyésztő, illetőleg akkor még csak pásztor, hanem szenvedélyből, veleszületett hajlamánál fogva. A szabadság barátjának jobban tetszett a szabad, a korlátlan puszta, mint a keskeny szántóföld, melynek minden talpalatját évrol-évre be kellett vetni, aztán még learatni, a befogott tulokban se talált annyi gyönyörűséget, mintha jármaiban gulyája megszámlálhatlan sörei közt legeltethető rajta szemét.

Am a legelös gazdaság nem munkára, hanem tétlenségre növeli az embert. Nemcsak azért áldás a munkásság a népre nézve, hogy egyenesen gazdagságot teremt, hanem, minthogy javak teremtése által uj szükségleteket ébreszt, mely szükségletek megint magasabbra csigázzák az ember erőfeszítését s újabb iparkodásra unszolják. Pedig á'dásnak csak az az élvezet vehető, mely munkából ered; az a gyümölcs, melyet a nép minden fáradság nélkül szakaszt a fáról, nem üdit, sem erőt nem ad, hanem puhít; az ilyen élvdobzódás és nem gazdasági élvezet, mely uj alkotásra sarkalna. Hazánk két hibában szenved, melyek ugyan homlokegyenest látszanak ellenkezni, pedig édes testvérek : egyik a takarékossági ösztön hiánya, vagyis az élvhajhászat, a másik a nép szükségleteinek csekélysége. Ha hazánk iparos állam lett volna, vagy ha ez nem is, a legelős gazdaság helyett legalább egy kis nyomorúságos földmivelést űzött volna, nemzeti és gazdasági erői és képességei könnyebben és nagyobb gyorsasággal indulnának fejlődésnek. A puszta a hazának többet ártott, mint haszná t, testileg táplálta ugyan a népet, de gazdasági tekintetben elkényeztette, muukára és munkával együtt takarékosságra igen rosszul oktatván, szükségleteit nem ébresztette, iparkodását nem támogatta és müve'őd,:s felé haladtában lánczot vert lábaira.

De mégis van egy előnye a mai Magyar- országnak a régi pusztai gazdagságból s ez az, hogy általa a talaj egész ereje a mostani nemzedékek számára lón megtartva. Mindazáltal úgy tetszik, hogy hazánk nagyobb gazdasági eredményeket érne el ke- vésbbé gazdag talaj mellett s ha a munkát jobban megszokná.

Szakvizsga — mester czim.

A mostani időben igen sokat olvastam, hogy mi mindent követnek el a kisipar érdekében, valamint az ipar fejlesztéséért, a mi erősbödni fog nagy mértékben akkor, ha az ipartörvényt megváltóztatják. Ezelőtt 30 évvel az volt a jelszó, hogy „az ipart szabadítsuk fel“', mert csak a szabadiparral lehet versenyezni. Nohát az ipart szabaddá tették, az iparost pedig rabszolgává. Azok, a kik az ipart magukhoz ragadták, a legtöbben saját önző czéljukon kívül semmit sem tekintettek ; rontották az ipart és iparost egyaránt. Mert csak ritka esetben keresték fel a jó iparost, mindig csak az ár volt az irányadó, a minőség mellékes, már pedig csinálhat az iparos jó munkát, ha nincs megfizetve?

A törvény értelmében az iparostól mindenki csak követei; követel az állam, a segéd, a házi ur, de még a család is. Már most a segédre nézve az ipartörvényben meg van állapítva, hogy meddig szabad neki dolgozni, a mesternek pedig, a ki csak félig- meddig tisztességesen akarja magát fenntartani, annak éjjel-nappal kell dolgoznia. Már most, hogy maradjon ideje arra, hogy az iparát fejlessze ?

Milyen sokszor kell hillani, hogy a mi iparosaink tudatlanok. Hát ennek ki az oka? Csak az olyan intézkedés, mely lehetővé teszi, hogy iparjogot kapjon mindenki akár tud valamit, akár nem. A törvény nem tö- TÖdik vele, akárhogy é! meg. Már most az olyan iparosok, a kik még segéduek is rosz- szak, mivel nem akarnak tanulni, mert a tökéletesedést nem tartják szükségesnek,

tudván, hogy akár hogyan töltik el segédi idejüket, iparjogot mégis csak kapnak, mert a törvény ezt nekik biztosítja, az ilyen iparosok aztán oda vitték az ipart, a hol ma van. Az ipar tönkretételéről sokat lehetne beszélni, de jobb ezt nem bolygatni.

Mégis van egy megjegyzésem, mivel hallottam, hogy nálunk mindenben a németet utánozzák. Németországban pedig, ha jól olvastam, ez évi szeptemberben lépett életbe a mesteri czim elnyerésére szolgáló szakvizsga. Tehát remélhetem, hogy ez talán nálunk is be fog következni. Mert be kell hogy következzék, hogy az az iparos, aki önálló akar lenni, az szakvizsgát tegyen, a mivel bizonyítja, hogy mit tanult és hogy a mesteri czimre érdemes-e ? A szakvizsga r.z egyedüli, a mi az ipart az iparossal együtt megmenti a tönl remenéstöl. A jó iparos soha sem rontotta a mesterségét, de ha igy marad, mindig több és több munkás munka nélkül lesz, ez pedig az országra jót nem hoz. Ha behozzák a szakvizsgát, akkor nem lesz annyi tudaton iparos és mindenki már ifjú korában igyekezni fog, hogy tanuljon és tudását kibővitse. Hiszen szüksége lesz rá, ha mester akar lenni. Akkor majd a kormány is, a nagy közönség is nagyobb bizalommal lesz a hazai iparhoz, mint eddig, és méltányolni fogják, hogy i ha az a munka valamivel drágább lesz is, de nagyobb, azért sokkal jobbat, tehát tartósabb dolgot is kapnak. Ezáltal sokkal több munkás munkát és az állam sokkal több tisz'e .séges adófizetőt kap. És ekkor a tanult ifjak is majd inkább fognak az ipari pályáza lépni, ha látják, hogy az ipar terén is meg lehet élni. Ismételve ajánlom tehát, hogy ezen a téren is utánozzuk a nagy németet.

A teáról.

A tea, csekély kivétellel, akár Kinábój akár már vidékekről származik, a Czamellia nevű tea-növényből ered. Hazája északkeleti Bengália, honnan Kínába származott át.

Mivel a kávéhoz hasonlóan koffeint, továbbá csersavat, stb. tartalmaz, éppen oly élénkitően hat, mint amaz. Hogy a közönség jobban szeret kávét inni, annak oka abban rejlik, hogy pótanyagokkal együtt főzhető.

A legbecsesebbnefy tartott tea az úgynevezett karaváatea, még pedig összes vá fajaiban. S-juos, hogy hozzánk kevés és ritkán jut el belőle, leginkább Oroszország fogyasztja el.

Különféle faja a Cong, Souchong, Orlong Pecco stb. A »zöld teá«-hoz való leveleket szabad tűz fölött frissen szárítják és saját- szerű asztalokon különbözőképpen sodorják. Általában igen helyesen a fekete teát becsülik legtöbbre, mert legkevésbbé izgat és ezértlegjobbanizlik. Oroszországban többnyire tisztán iszszák. Ott értik legjobban a tea elkészítését. Nagyobb teamennyiséget egyszerre és gyorsan forráznak le vízzel s ekként bizonyos kivonatot kapnak, melyet azután az ivóedényekben meleg vízzel tetszés szerint hígítanak. Nagyon kívánatos volna, hogy a szeszes ita’ok élvezete helyett nálunk is inkább a tea terjedne el- A tea igen kellemes, enyhén fűszeres ital, a kávénak megfelelő jó izze1, de ennél sokkal jobb hatással,