Halas és Vidéke, 1902 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1902-04-19 / 16. szám

üzletvezetést kell felelőssé,tenni. Még mó­dosabb körökben is nagyon élénken keresik az o’csó és természetesen gyengébb minő­ségű csikkeket. így tenyész a tisztes munka fáján az j élősdi szédelgés és a pompás haladásnak, j me'yet gazdasági és kultur-életünk annyi ágában megcsodá unk, sok a fattyúhajtása.! Ezek nemcsak a tisztességes kereskedőt, hanem az egész népet is megkárosítják. HÍREK. I — Iskolástéki gyűlés volt múlt héten szerdán. A költségvetési viták alkalmával meg nem szavazott iskola felügyelői fize­tés került szóba, mely tárgyban a ható­ság átirt az iskolaszélm к Minthogy a képviselőt'stületnek e tárgyban hozott ha­tározata íélebbezés alatt áll, az iskolaszék annak saját hatáskörében való érdemleges tárgyalásába nem is bocsátkozott. Kovács Lajos tanító betegsége idejére szabadsá- j got kapott, az iskolaszék Ványi Terézt! kérte föl helyettesítésre Pipis Ida lemon : dása elfogadtatott, Papp Gizellával he­lyettesítették az állást, kinek jeles ké­szültsége és halasi volta mellett megvá­lasztása bizonyos. — t г iparos ifjak önképző egylet elnö kévé Dékáni Árpád tanárt választották meg A tanár ur ügyessége, sokoldalú is­meretei és tapintatossága folytán a sze­rencsés választással az egylet sorsát jó kezekben látjuk- Amint halljuk, a tavasz szál az egylet majális^ fog rendezni — Az ipartestület legutóbbi gyűlésén a testület jegyzőjévé Decker Józsefet válasz i tották meg, így többségben azok lettek,' akik iparos jegyzőt kívántak. — Betegsegélyzö pénztár múlt vasárnapi évi rendes közgyűlésén a tagok határo- j zatképtelen számban jelenvén rreg, jövő! vasárnapra halasztatott a közgyűlés-- Halálozás. Vass Dezső volt kir. adó­tiszt hosszas betegség után múlt szómba tori elhalt. Az alig 29 éves fiatalembert Őszinte részvétünk kiséli örök nyu^vóhe- lyére- A család részéről kiadott gyászje­lentés következően hangzik: »Id. Vass Elek és neje Király Krisztina a maguk és gyermekeik, valamint özv. Vass Andrásné szül. Márki Juliánná nagyanyja és az egész rokonság nevében megtört szívvel jelentik szeretett fiuk, illetőleg testvérük, unokája és rokonuknak Vass Dezső volt m. kir. adóhivatalnoknak folyó évi április hó 12-én reggeli 2 órakor 29 éves korá­ban történt elhunytét. A feledhetetlen ha­lott hült tetemei f. évi április hó 13-án délután 4 órakor fognak az ev. ref. egy ház szertartásai szerint eltemettetni Ha­las, 1902 április 12-én özv. Vass And rásné szül. Márki Juliánná nagyanya, id. Vass Elek és neje Király Krisztina szülők. Dr. Vass Elek, Vass Jenő, Vass Ilonka Vass Géza testvérek.« — Vármegyei közutak fenntartása czéljá ból szükséges utiszerek szállítására a vár megye alispánja 1902. április 19-ik nap­jának délelőtt 11 és fél órájára Pestvár­megye alispáni hivatal helyiségében zárt ajánlati versenytárgyalás hirdettetik. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy zárt ajánlataikat az ajánlati költségvetéssel együtt a kitűzött nap és óráig beadják Az ajánlat tehető úgy az összes, mint az egyes utmesterségek szükségletére külön- külön is. — Tapasztatja a hatóság, hogy a lakos ság közül többen a kocsik után szabadon engedik csikaikat, ezek a csikók útközben a terményekben kárt okoznak- B’igyelmez- teti, a lakosságot, hogy a nagyobb csikó kát a kocsik után subádon ne ereszszék, mivel az okozott károkért a csikók tulaj­donosai felelősek, ezen felül kihágásért is bűntetteinek. — Borfogyasztási megváltás kedvezmé­nyével birókat felhívja a hatóság, hogy hátralékos, valamint a f. évi I. és II. ne­gyed e eső, már szintén esedékes borfo­gyasztási megváltási ajánlataikat befizes sék, mert ellenkező esetben azok a köz­adók módjára fognak behajtatni. — A posta köréből- A vidéki közönség egy részének tájékozatlansága következté­ben még mindig nagy számmal érkeznek Budapestre 4 filléres levelezőlapok, me­lyek 1 filléres pótjegygyel nincsenek el­látva és ennek folytán a kézbesítés alkaJ mával csak pótdijjal megterhelve kézbe­síthetők. Az ebből származó kellemetlen­ségek és kezelési nehézségek megszűnte tése czéljából felkérem a közönséget hogy a 4 filléres régi kiadású levelezőlapokat a postára adás alkalmával 1 filléres pót jegygyei saját érdekében okvetlenül lássa el. — M. kir. posta és távirdaigazgató ság Budapesten. — A halasi гЦ. templomtorony újra bá dogoztatásának költségeihez hozzájárul­tak: Meszes János és Meszes Hermina Mérges pusztáról 5 korona, Kovács Jusz­tina 20 fillér, Krammer Pál 5 korona, Kis Csonka Babenyecz Ferencz újra 10 kor., id. Babenyecz Cs- Ferencz másodízben 75 korona, Nyitrai István 1 korona, Kocsis Pálné 1 korona, özv. Gazdag Imréné 1 korona Borbényi János 10 korona, Elő István 60 fillér, Sperlágh Béla 1 korona, Feró Mária 3 korona, Bar László 1 kor. Az adakozás utján eddig begyűlt összeg 1389 korona 30 fillér. — Országos vásár Bács-Almáson április 28 án. — KÍS körösön a sertés orbáncz meg­szűnt. — Ingatlanok forgalma Ifj. Kovács b. Imre megvette Tóth Imre és neje Király Sy. Juüánna 1572 n Ы szőlő és szántó föld­iét 590 kor. Torkos István és neje Vincze Johanna megvették H-gyi Miklós IV tized- beii lakházát és 44 n öl telkét 400 kor. Dr. Hodossy Géza és neje Sass Matild megvették Paprika Antal és neje Karó Terézia 1 hold 371 n ól szőlőjét 1500 kor. Dékány Árpád megvette özv. Vásárhelyi tmréné Keresztári Teréz 800 n öl só szál­lási szántó földjét 800 kor. Darányi Lajos megvette Darányi Imre és társai II. tized­ben lakház és 157 n öl telekbőii 5;g-od rész illetőségét 500 kor. О áh Mihály megvette Oláh János 529 n öl szőlőjét 80 kor. Lajkó György és neje Ternyák Judith megvették Sági István 520 n öl szántó, kaszálló föld­jét 400 kor. Rozinka Petemé Zsolnár Juli­ánná megvette Galgóczi György 3 hold debeáki ingatlanát 480 korona vételárért. — Publikációról. Fráter Gyula szőlőte­lepén fajtiszta ültetni való sima szőlő vesz- szök eladók, a telepen átvéve ezrenként 3 koronáért. A szatymázi telepről a vasúti állomáshoz számított sima olasz rizling és nagy burgundi vessző ára ezrenként 4 kor. özv. Musa Sándorné örökösei hagyatéká­hoz tartozó két ház, füzesi 16 lánc« föld, templom hegynél egy kis feketeföld eladó. Értekezhetni Musa Benővel. Szuper Lajos az iparszőlőkön felüli telepén építendő ta­nyához építési anyag kihordására fuvaroso­kat keres. Keres akáczfakaró készítőket is. Darányi Mihály füzesi tanyájáról anyaszénát ad el kocsi számra. 8 hektó fehér bora is van eladó. László István IV. kerületi házát eladja, ha nem kelne el, egy szobát istálót kocsiszint bérbe is ad. Balog Joákim felső- szállási 160 hold szántó kaszáló legelőjét haszonbérbe adja. Rozgonyi Sándor felső- szigeti szántó kaszálóját, pipa réti kaszálló- ját eladja. Propper Sándor a Suba Imre- fele bér eiére marhákat fogad nyári legel­tetésre. Kovács Jánosné (megbízott Gyulai Sándor II. kér.) 63 hold tauyás birtokát eladja. Ifj. Musa István III, kér, házát eladja. Ifj. Németh Sándor, fehértói és ka- laposi bérielére marhákat fogad nyári le­gelőre és Dakón 300 kéve akáczfa rözséje eladó. Kilencz Mihály a kis sóstó mellett herést ad ki négyszög ölenként haszonbérbe. Gajág István 3 láncz mélykúti ut melletti szántóját eladja (I. kér.)- Vállalkozók és építészek figyelmébe ! Az Országos Pályázati Közlöny szállításokra, építkezésekre kiirt összes nyilvános és ma­gán pályázatot közli. Előfizetési ár negyed­évre 4 korona. Megrendelhető a kiadóhiva­talban Budapest, Röck-Szilárd-utcza 27-ik szám. 4 —12 Kis-kun-halasi időjelzés a fögymn. csapadékmérö állomás észleletei szerint. Jelmagyarázat: mm = millimeter; cm = centi­meter; E = északi szél ; D = déli szél ; К _ keleti szél; Ny __ nyugati szél; Ék ^északkeleti; Ény északnyugoti ; Dk — délkeleti; Dny — délnyugoti rzél; t — tartós; e __ erős; sz __ száraz. Április I 2 3 4 5 1 6 j 7 8 9 10 Hőmérséklet Celzius sz. reggel 7 órakor 0 4} to I I 9 j 8 7 1 3 6 délután 2 órakor 9 19­»9 »9 13 «3 8 9 12 16 este 9 órakor 7 13 I4 9 9 6 4 7 IO Szel iránya Г Csapadék mm reggel 7 órakor X 3 4 Jegyzet Leghüvösebb volt 8-ikán, leghidegebb 4-ikén reggel. 196; 1902. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102, §-a értelmében ezennel köz irré teszi, hogy a kalocsai kir. törvény­szék 1902. évi 1257. számu végzése követ­keztében Darányi Ferencz ügyvéd által képviselt Lőw Ernő javára Dr. Hermán Ferencz ellen 536 kor. 04 fill, s jár. erejéig 1902. évi márcz. hó 27-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 670 koronára becsült következő ingóságok, u. m. szobabútorok ny.lvános árverésen el­adatnak. Mely árverésnek a halasi kir. járásbíróság 1902-ik évi V. 95 2 számit végzése fo’ytán 536 kor. 04 fii. tőkekövetelés ennek 1898. évi aug. hó 17 napjától járó 5 százalék kama ai és eddig összesen 29 kor. 56 fil­lérben biróilag már megállapított költségek erejéig Halason Dr. Herman Ferencz ügy­véd lakásán leendő eszközlésére 1902 évi április hó 26 napjának délelőtt 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szán­dékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérő­nek, szükség esetéu becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és fclülfoglaltatták, és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX t.-cz. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Halason, 1902. évi április hó 13. napján. Nagy Lajos kir. bírósági végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom