Halas és Vidéke, 1902 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1902-10-25 / 43. szám

— A tudósasszonyok. Fontos intézkedése­ket tett legújabban a belügyminiszter a tu­dósasszonyokra, vagy közönséges nevükön : a báoákra vonatkozóan. Ez uj intézkedés folytán a bábák felett a felügyeleti jogot igen megszigorították. A bába közvetlenül a vármegyei, illetőleg járási, városi, vagy köz­ségi hatóságnak van alárendelve. Működésé­nek ellenőrzése a közhivatalban levő és ma­gánorvosok kötelessége, illetőleg joga. A bába lisz'a-ágára különös szigorra' vigyáz­nak. A tisztaság szigorú szabálya kiterjed a baba ruhájára is. Legczélszerübbnek tartják a tiszta mosóruhát. A miuiszteri rendelet legapróbb részletekig intézkedik a bába te­endőiről a beteg asszonyok körük A közer­kölcs szempontjából igen fontos az uj mi­niszteri rendelet amaz intézkedése, hogy ti­los a bábáknak a hatóság engedélye nélkül saját lakásukon szülés czéljából idegen nőket tartani. Ha a bába lakásán mégis sürgős szükség esetében szülés történt, arról a bába 24 órán belül köteles jelentést tenni a ható ságnak. A miniszteri rendelet még arról is intézkedik, hogy a bába szükségből keresz­telhet is. A miniszteri rendelet szerint, ha keresztény szülők gyermeke életveszélyben forog, a bába szükségből megkeresztelheti a római katolikus és görög katolikus szülők gyermekét ezek beleegyezésével. E czélból a bába egy edényből tiszta vizet (minő a folyó-, kút , esővíz, olvadt hó és jég) önt keresztalakban háromszor a gyermek fejére, miközben az adandó nevet például József és. az előirt keresztelési m.ntát mondja eképpen : «József, én téged megkeresztellek az Atyá­nak é.; Fiúnak és Szeutiélekuek nevében.» Ezt a keresztelés tényét a bába tartozik az illető lelkésznek bejelenteni. Protestáns és görög-keleti és nem keresztény gyermeke­ket a bábának szükségből sem szabad meg­keresztelni. E miniszteri rendeletek a «Ma­gyar Bábakönyt » függelékét fogják képezni. — A fogyasztási adóhivatal tudatja, hogy a szüretelő lakosság a szüretelő bárczáját büntetés terhe mellett múlhatatlanul ve­gye át. — Dr. Klein Eberhard, ki Herkulesfürdőn szívbajosok és elhízottak számán u sikeres összeesküdtek a 34 éves fiatal és erélyes Mátyás király ellen. A fővezér Veres Be­nedek volt s az összeesküvés színhelye Kolozsvár Mátyás, hirnt vevén az össze esküvésnek, rögtön Erdélyben termett. Veres Benedek csatarendbe állitá seregét, készen várta a királyt Mátyás Felek felől bejött s végig ment a fölállított katona­ságon Veres Benedek rohamot parancsol, de im’ a sereg vezére parancsára sem emelé királya ellen fegyverét Veres Benedek látván, hogy serégé nem engedelmeskedik, a királynak átadta kardját. A nagylelkű Mátyás a nyújtott kard helyett saját kard ját adta át s a sereg felé fordulva szólt: »Kövessetek engemet s mossátok le nemes fegyveretekről a szennyet!1 A sereg a király szaván fellelkesült s követte Mátyást Moldvába. E véráztatta, történelmi nevezetességű téren emelkedik Mátyás király szobra, hir detvén felejthetetlen nagyságát és dicső emlékezetét! gyógymódot honosított meg, a télen át Budap"sten folytatja orvosi működését, — A jövö évi ujonezozás I-SÖ korosztá­lyát az 1882. évben született ifjak képezen- dik ; felhivatnak az 1882. évben született ifjak, hogy az aljegyzői hivatalban e hó vé­géig jelentkezzenek. — A honvéd utóellenörzési szemle jövő hó 18 és 19-én Felegyházán, a közösöké pedig nov. 29 ér. Kecskeméten íog meg­tartatni. — ingatlanok adás-vevóse. Gyevi Sándor és neje Molnár Juliánná s Molnár k. János ifj megvették Molnár k. János és társai 289 n sz. öl fehértói nádasát 40 kor. Kolozsvári István és neje Modok Juliánná megvették Eiler Gáspár és neje Klein Krisztina 1292 n. sz öl szöbőjét 600 kor. özv. Kurgyis Imréné Gazdag Mária megvette Monda Sándor lakházát és 160 n. sz. öl telkét 800 kor. Győré Imre és neje Klubeez Teréz megvették Csapi Sándor és neje Márton Juliánná 1 hold 839 n sz öl szőlő és szántóföldjét 800 kor Kis О Sándor megvette Pethő Joakhim és neje Gajág Erzsébet lakóhá­zát és telkét 1600 kor Galgóczi György megvette Miklosovits Miklós 7 hold 316 n. sz öl debeáki legelőjét 420 kor. Csen­dé Pálra átruházta özv. Csendes Józsefné tájéi ingatlanát Lócskai Mihály és neje Vonya Juliánná megvették Tóth Pál és neje Szemerédi Viktor 790 n sz. öl sző­lőjét 300 kor. Kis robota Pálra átruházta özv Kis rob. Imréné. Hegyes m Eleonora átruházta lak házát és 230 n. sz. öl telkét 800 kor. becsértékben Tulit Péter és neje Szikszai Kornélia megvették Szakái Ist­ván és neje Nagy Mária lakházát és 136 n. sz. öl telkét 960 kor. Paprika Benő és neje Tóth Mária megvették Márton István és Sándor lakházát és 155 n sz. ! öl telkét 1100 kor. Id Gáspár Imre meg- ; vette özv. Olasz Jánosné Szamecz Kata lin lakóházát és 194 n sz. öl telkét 1300 j kor. Tanács János megvetto Márta István i 25 hold balotai tanyás birtokát 9000 kor. j Markó Lajos és neje Csatári Mária meg- I vették Szakái Mihály és neje Pázsit Zsu­zsanna 3 hold 1461 n. sz. öl rekettyéi Jegelőjét 500 kor Nagy V- sz Lajos és neje Figura Zsuzsánna megvették Hof- meiszter testvérek bejegyzett ezég 233 hold 846 n. sz. öl pirtói tanyás birtokát 36 000 kor. Deutsch Jakabné Schneider Berta megvette Deutsch Berta házbóli illetőségét 300 kor. Szabó b- János és neje Császár Julianna megvették Vájná Sándor és neje Figura Anna 3 hold 1200 n sz öl balotai ingatlanát 1500 kor Közgazdasági bank részvénytársaság Sza hadkai ezég megvette Vájná Sándor és neje Figura Anna 57 hold 1559 n. sz. öl balotai ingatlanát 2000 korona vételárért. Oláh Mihály, Oláh János és kkoru Oláh Gellért megvették Molnár к József és neje Viszmeg Jula 288 hold 1405 n sz. öl bodoglári tanyás birtokát 80850 kor. Mészöly István, nős Huszár Teréziával megvette Nagy Vsz. Lajos 4 hold 656 n. sz öl felsőszállási ingatlanát 3200 kor. Dudás Imre és neje Szilágyi Rózái meg vették Király gy. Benedek 50 hold 182 n. sz. öl eresztói tanyás birtokát 12000 kor. Vilonya Lajos és neje Kardos Zsófia megvették Figura Benő és neje Gyulai Rózái II. tizedbeli lakházát s telkét 1000 kor Zseni Benő és neje Pólya Julia meg­vették Nagy Cz Benő lakóházát és 175 n. sz. öl telkét 800 kor Németh b. Mi­hály és neje Balogh Mária megvették id. Suba István és neje Vájná Anna V. ti­zedbeli lakházát és 151 n. sz öl telkét 1700 kor. Előg István és neje Fodor Ro­zália megvették Kóhn Adolf 9 hold 686 n sz öl eresztói ingatlanát 3000 kor. Fo­dor Mihály és neje Faragó Rózái meg­vették Kóhn Adolf 10 hold 10 n. sz. öl eresztói ingatlanát 8352 kor. Riz Gyula és neje Fodor Viktória megvették Kóhn Adolf 8 hold eresztói ingatlanát 2846 kor. Fehér Mihály és neje Csete Teréz meg­vették Nagy V. sz Lajos 36 n. sz. öl veteményesét 10 kor. Hugyecz János és neje Hegyi Liza megvették Vájná Sándor és neje Figura Anna 7 hold 800 n sz öl balotai ingatlanát 1800 kor. Fleisz János és neje Szegedi Rózái megvették Vájná Sándor és neje Figura Anna 7 hold 800 n sz öl balotai ingatlanát 1600 kor. Bata Antal és neje Németh Anna meg­vették Vájná Sándor és neje Figura Anna 5 hold 1278 n sz öl balotai ingatlanát 927 kor 80 fillér. Tóth János és neje Karvázi Mária megvették özv Tóth b. Istvánná Cseri Erzsébet 131 hold 246 n sz. öl felső kisteleki tanyás birtokát 15000 kor. Tanács Ferencz megvette Vaj Da Sándor és neje Figura Anna 7 hold 800 n sz öl halotti ingatlanát 3000 kor. Áb­rahám Juros András és neje Berta Ve­rona megvették Vájná Sándor és neje Figura Anna 8 hold 1200 n. sz. öl balo tai ingatlanát 1250 kor. Szüts István és neje Dobó Verona megvették Vájná Sán­dor és neje Figura Anna 3 hold 1200 n. sz öl balotai ingatlanát 1300 kor. Ro­kolya Ignácz és neje Borbocsái Anna megvették Orbán d Benő és neje Ker­tész Teréz lakházát és 170 n. sz. öl tel­két 1080 kor. Gyenizse Sándor megvette Kis V. Károly és neje Berkes L. Mária 7 hold 1508 n sz öl füzesi tanyás birto­kát 4400 kor Sziládi Antal és neje Gaz­dag Juliánná megvették Vájná Sándor és neje Figura Anna 15 hold balotai ingat­lanát 5000 kor Bata Ferencz és neje Sánta Róza megvették Vájná Sándor és neje Figura Anna 6 hold balotai ingatla nát 2080 kor. Hajdú Máté és Koszó Ro zál megvették Vájná Sándor és neje Fi­gura Anna 6 hold balotai ingatlanát 2080 kor. Bata József megvette Vájná Sándor s neje Figura Anna 5 hold 800 n sz öl balatai ingatlanát 2200 kor. Ta- podi József és neje Hegyi Róza megvet­ték Vájná Sándor s neje Figura Anna 5 hold 400 n sz öl balotai ingatlanát 2100 kor. Szél Pál Ferencz és neje Bata Jula megvették Vájná Sándor ée neje Figura Anna 3 h 1200 n sz öl balotai ingatlanát 1500 kor. Simon hajdú Illés és neje Ve­csernyés Erzsébet megvették Vájná Sándor és neje Figura Anna 3 h. 1200 11. sz. öl balotai ingatlanát 1250 kor. Pálfi Mátyás és neje Szegi Teréz megvették Vájná Sándor és neje Figura Anna 18 hold 1200 n. sz öl balotai ingatlanát 3875 kor. Nacsa Jó zsef és neje Engi Verona megvették Vájná Sándor és neje Figura Anna 4 hold 470 n. sz. öl balotai ingatlanát 1484 korona 80 fill Szécsi György és neje Meleg Anna megvették Vájná Sándor és neje Figura Anna 3 hold 1200 n. sz. öl batotai ingat­lanát 800 korona vételárért-

Next

/
Oldalképek
Tartalom