Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1901 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1901-05-08 / 6. szám

1901. Kiskun-Halas helyi értesítője. a központi fiúiskolától. — Hej! de sok gyereknek lesz addig nyug­talan álma. Kurucz-e vagy labanc/. ? A ránk jövő vasárnap lesz hivatva arra, hogy eldöntse, hogy a zsidó eklézsia elnöki állása körül folyó elkeseredett harezban a Kellner- párt, vagy a Beck-párt híveinek kedvez-e a szerencse. Vasárnap tartja ugyanis a két fél által összealkotott választott bíróság Halason a tárgya­lást, mely a körül foly, hogy Kellner Benő elnöksége lejárt-e a múlt óv deczember 31-ikóvel, vagy pedig tart-e még két évig ? A választott bíróság tagjai : Praeger Joachim rabbi Adáról, Müller Mihály Fiilöp- szállásáról, Körösi Antal Jankováez- ról, Fisch József Félegyházáról és Mannheim Ignácz Mohóiról. Érte­sülésünk szerint nagyösszegű foga­dások történnek mindkét részről, sőt egy élelmes bukméker már arra is vállalkozott, hogy a tárgyalás idejére a templom udvarán üti fel sátrát és ott tartja pró és kontra a fogadáso­kat. Miután nem foglalkozunk tippek elárulásával, de ebben a világese­mény nyó fuvódó ügyben üzleti érde­keink szempontjából nem is akarunk állást foglalni, nem áruljuk el, hogy a szemes ánglius melyikre ád dupla pénzt. A ref. egyház számvizsgáló bizottsága ma szerdán d. u. 3 óra­kor a számadások vizsgálata tárgyá­ban ölest tart. Francsics Norbert tankerü­leti főigazgató hétfőn városunkban időzött a főgimnázium VIII. osztá­lyának vizsgája alkalmából. Úgy halljuk a vizsga általában jól sikerült, a főigazgató meg volt a látottakkal és hallottakkal elégedve. Két muzsikus, Nyilas Gábor és Vida Ferencz egyszer megunták a saját hangszerükön való játszást, (mely mellett pedig csak nyertek, de soha nem vesztettek) és más játékra vetemedtek: leültek kártyázni a nagy- vendéglő melletti pálinkás depóban. Hol az egyik nyert, hol a másik, — hisz „a szerencse forgandó, mint az idő változandó!“ Mikor Vida már jó csomó krajczárt és nikkelpónzt összeharácsolt, úgy kiáltott fel, mint boldogult Kájel barátunk, mikor Szombati úrral kettesben ferblizett: „Fordul egyet!“ Miként ott, úgy i tt is rósz néven vette a partner a játék hirtelen félbeszakítását,de mig Halas, ott egy, szinte röpke szóvá, szálló igévé vált és az utókor által kegye- letesen őrzött felkiáltásban nyilatko­zott meg a lovagiatlan eljárás miatt érzett boszankodás, em itt, a mű­vészek között tottlegességgó fajult a gavalléria kérdésében fölmerült vé­leménykülönbség : Nyilas Vidát pof'onvágta, ez pedig a keze ügyébe első kompakt tárgyat, egy gyufatar­tót úgy vágott Nyilas fejéhez, hogy az (már t. i. a gyufatartó de nem ám a nyilas feje!) darabokra tört. A dráma a rendőrhatóság előtt fejező­dött be, mely Vidát 4 napi, Nyilast 1 napi elzárásra, s mindkettőt 10— 10 korona pénzbüntetésre Ítélte. Fagy volt hétfőn virradóra, de hál isten nem tett nagy kárt, csak itt-ott a szőllőkertekben a völgyes helyek szélein csípte meg a vesszők hegyét. A város által segélyezőit szegények szokásos évi megvizsgá­lása május hó 17-én d. e. tartatik meg a városháza udvarán. Jószág állomány. Hivatalos kimutatás szerint Halas város bel és külterületén van : Mónló 116, heréit ló 1070, kancza 1431, 3 éven aluli csikó 699, bika (2 éven felül) 157, ökör 2015, tehén 2832, növendék marha 4397, kos 297, ürü 2427, nőstény birka 9657, bárány, 3575, szamár 38, kecske 1, sertés (tenyé­sző) 8311, malacz 5407, pulyka 5476, Ind 6272, kacsa 2468, tyúk­féle 39998. E szerint az összes jószág állomány 96584 drb. A-z 50-edik előfizető özv Csapi Sándorné, az ígért ajándék- tárgyat, Petőfi költeményeit meg­kapta. Úri kedvtelésből ütötte meg Bazsa István kocsis Varga T. János czipészmestert, kivel a múlt hót egy sötét estéjén valamelyik utczasarkon véletlenül találkozott. A rendőrkapi­tány a nyegle járd.ataposót 3 napi elzárással és 10 korona pénzbünte­téssel sújtotta, hogy máskor elmen­jen a kedve az ilyen paszsziótól. Országos vásár lesz Szabad­kán Május hó 12-én. Hasznos tudnivalók. Vén marhahúst hamar pu­hára főzni. Alidon a hús lehaboztatik s legnagyobb forrásban van, mintegy 3 font húsra 2 kanál erős rozspálinka május 8. töltetik. A hús, ha a legvónebb marhából volna is, ily esetben hir­telen megpuhul, attól pedig nem lehet félni, hogy a pálinka szaga megérzik rajta. Pálinka hiányában erős boreczet is jó. Közgazdaság. Budapesti gabonaárak május 6. Pestvidéki 72—81 kilós 7 k. 70 fillértől 8 k. 05 fillérig. Rozs 7 45—7 GO-ig. Árpa 6 35—6 65-ig. Tengeri belf. 5 35—5 45-ig. Román v. bolgár 5'35—5'40-ig. (ár 50 kiló súlyban értendő.) Budapest-Ferenczvárosi sertés vásár május 4. Készlet 55 drb. — Napi árak páronként: Malae/.ok 50 — 100 klgr. súlyban 88.—! 2.— 120—180 klgr. súly­ban 88.-----92.—. 220—280 klgr. súlyban 8 8.-----92.-. 320-380 klgr. súlyban 88.-----92 —. 400—500 klgr súlyban 80—84 k orona. Präger Ferenéz felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. H ir d e t é s e k. A felhők. Az emberek az égen gyak­ran nézik a felhők járását, pedig sok embernek homlokára is felhőket von a nagy életküzdelem : a gond. Hogy a felhők eltűnjenek és ál­landó derű kerüljön helyükre, ez minden ember leghöbb óhaja. Pedig ez nagyon könnyen elérhető, csak tudni kell, hogy hol éri az embert a szerencse. A ki a Halasi Gazdasági Bank­nál vásárol osztálysorsjegyet, annak arcza mihamarabb felderül, mert a gazdasági bank olyan szerencsés, hogy előbb-utóbb főnyeremény jut osztályrészéül. Vásároljon tehát osz­tálysorsjegyet a Gazdasági Banknál. Húzás május 22. és 23 án. Egész sorsjegy 12 kor., fél 6 kor., negyed 3 kor., nyolczad 1 kor. 50 fillér. Gazdag Pál, vásártéren levő lakóházát örök áron eladja. A laphoz egy megbízható kihordó kerestetik, ki szép mellék­jövedelemre számíthat. 1901. Nyomatott Präger Ferencz könyvnyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom