Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1901 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1901-11-13 / 33. szám

1901. Kiskun-Halas helyi értesítője. november 13. tásba helyezett segélyt folyositsa a a megye, mihelyt a közúti alapból ezt teheti. 2. Az 1902-ik évre szóló költség- vetés került volna sorra. Itt azonban már egy kis parázs vita kerekedett a fölött, hogy most egyáltalában tár­gyalják-e. — Balogh Mihály, Bo- dicsi Benő és Kúti Szabó Imre azt kívánják, hogy a közgyűlés most a költségvetés tárgyalásába ne bocsát­kozzék, mert a javaslatnak csak pár nappal ezelőtt történt kiosztása óta a képviselők még nem tanulmá­nyozhatták azt elég alaposan. Ezt az iuditványt Szathmári Sándor tá­mogatja és megpótolja azzal, hogy legalább 14 nappal későbbre kitű­zendő közgyűlés vegye tárgyalás alá. — Az elnök polgármester és Dr. Babó Mihály ellenzik a halasztást, mert a kölségvetést a megye már sürgeti; utóbbi a halasztásért való felelősséget áthárítja a képviselőtes­tületre ; mit Kúti Szabó Imre nem talál helyénvalónak, mert az elöljáró­ság és tanács előbb is elkészíthette volna a javaslatot. 3. A központi választmány tag­jainak megválasztása következett ezután. Ez a választmány a polgár- mester elnöklete alatt az országgyű­lési képviselő választásra vonatkozó intézkedések megtételére, a válasz­tók névjegyzékének évenkénti össze­állítására van hivatva — és tagjait a közgyűlés szavazatlapok által vá­lasztja. Itt a képviselőket az a kis meglepetés érte, hogy kész nyoma­tott szavazólistát osztottak ki köztük. Ezt Kúti Szabó Imre szóvá is tette, de az elnök megnyugtatta, hogy a listák kinyomatásában a városnak illetve elöljáróságnak semmi része nincs. Megválasztattak: Dr. Farkas Imre, Iíolozsváry Kiss István, Mé­szöly István, Szalai László, Berki t Antal, Kúti Szabó Imre, id. Gál Lajos, Tóth János, Molnár Mihály, Nagy L. András, Halász 1). Ferencz és Dr. Hofmeister Juda. 4. Erre a közgyűlés a tárgyso­rozatnak egy ünnepélyes színezetű pontjához ért. Az elnök ugyanis az országgyűlési képviselővé megvá­lasztott Dr. Babó Mihálynak a főjegyzői állásról való lemondását terjesztette elő. Mielőtt a lemondás felolvastatott, szót kórt Dr. Babó Mihály és egy mélyen átérzett be­szédben rűvid visszapillantást vetett a főjegyzői szákban eltöltött busz évi működésére, és elérzókenyülve mon­dott köszönetét a képviselőtestület­nek azért a bizalmáért, melylyel őt, ezelőtt busz évvel ifjú korában e díszes állásra helyezte és abban mindenkor jóakarattal támogatta. A városra áldást kívánva és ennek közönségét uj állásában is buzgó érdeklődéséről biztosítva vesz bú­csút a főjegyzői állástól. . Vári Szabó István elnök meleg­hangú szép szavakban válaszolva kiemeli azokat a nagy érdemeket, miket a főjegyző húsz évi munkássá­gával szerzett, kifejezi mély sajnál­kozását a válás fölött és csak ahban talál vigaszt, hogy Dr. Babó uj, magasabb állásában még nagyobb teret talál e város és közönsége érdekében való munkálkodásra. — Indítványozza, hogy a távozó főjegy­zőnek érdemei kiemelésével mun­kásságáért kifejezendő köszönetét a közgyűlés jegyzőkönyvébe iktassa. — A felhangzó éljenzés mutatta, hogy az elnök szavai az egész közgyűlés érzelmeit fejezték ki. E hosszan­tartó éljenzés között vonult ki Dr. Babó Mihály a teremből. E szép jelenet után felolvasta Kovács Károly jegyző a lemondási kérvényt, melyben a távozó főjegyző — hivatkozva a nemrég alkotott városi nyugdij-szabályzatra — hiva- taloskodásábóí tiz évet nyugdíj igé­nye alapjául beszámíttatni kér és ez alapon évi 800 korona nyugdíjra való jogosultságát megállapittatni kívánja arra az időre és esetre, a mikor fizetéses állást nem lesz ké­pes betölteni. — A kérvény fölött kellemetlen vita indult meg, mely nagyot rontott a pár perczezel előbb lefolyt ünnepélyes jelenet hatásán. Ezt a dissonanciát érezve hangoz­tatta Török Elek, hogy itt a kérelem vita nélkül teljesítendő. Szekér Pál rendőr-kapitány vette aztán elejét a kérdés kiélesedésének azzal a ta­pintatos inditványnyal, hogy a nyug- dijszabályzat értelmében a kérelem előbb véleményezés végett a nyug­díj-bizottsághoz utasítandó. Ez el is fogadtatott. 5. A villamvilágitás behozatala tárgyában Zigány Zoltán vállalkozó­val kötött szerződés hatálya ez óv végével megszűnnék ; a vállalkozó kéri ennek az 1902. óv végéig való meghosszabbítását. Többen (Török Elek, Kati Szabó Imre stb.) erélye­sen ellenzik a halasztás megadását, — a többség azonban megadja azzal a megszorítással, hogy a szerződés megszűnik, ha a vállalkozó a munká­latokat 1902. évi júliusig meg nem kezdi. 6. A borfogyasztási adókezdést ellenőrző bizottság tagjaiul az 1902. évre megválasztattak : Van Sándor, Horváth József, Balogh Mihály, Kuti Szabó Imre, Gyulai István, Biró Mihály, Vájná Sándor. Szalai László, Hofmeister Ignácz, Sándor Imre, Antal Cs. Sándor, Monda Sándor, Bodicsi Benő, Suba Sándor (V. t.), Ván István, Sándor Mihály, László 'István, Vas József, Csonka B. Ferencz, Borbényi Mihály, Nagy Pál Sándor, Halász I). Sándor, Szent- póteri Balázs, Nagy Pál és Simon Mihály. 7. Végül felolvastatott az alispán levele a tisstujitás tárgyában. Az alispán a lemondás folytán megüre­sedett főjegyzői, — az elhalálozás folytán megüresedett rendörbiztosi, továbbá az uj városi szabályrendelet­ben szervezett számvevői és három számtiszti, valamint ebből kifolyó­lag esetleg megüresedő iinoki állá­sok betöltésére a tisztújító szék határnapjául deczembcr 10-ikét tűzte ki,— ennek elnökéül helyet­teseként Fazekas Gusztáv megyei főjegyzőt kiküldi és az előzetes in­tézkedések megtételével a polgár- mestert megbízza ; — egyszersmind akijelő bizottságba Dr. Babó Mihályt és Vájná Sándort kinevezi. — A közgyűlés az alispán leiratát tu­domásul vette és a kijelölő bizott­ságba a maga részéről Kuti Szabó Imre és Mészöly István képviselőket megválasztotta. Ezzel a közgyűlés véget ért. Hírek. Ováció Dr. Babónak. A város tisztviselő kara szop megtiszteltetés­ben részesítette Dr. Babó Mihályt a főjegyzői állásból való távozása alkalmából. A hivatalnoki kar va­sárnap d. e. testületileg az ünnepelt lakására vonult, a hol Vári Szabó István polgármester fejezte ki szép beszédben a tiszttársak sajnálatát a válás miatt, de egyszersmind örö­mét a fölött, kogy a főjegyzői szék­ből őt a közbizalom magasabb polezra emelte; egyszersmind át­nyújtotta a tiszttársak emlék jelét, egy gyönyörű ezüst serleget ezüst tálczán. Dr. Babó meghatva mondott köszönetét. — Az ajándék remek

Next

/
Oldalképek
Tartalom