Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-18 / 20. szám

II. évfolyam. Halas. 1901. Május 18. 20. szám. HALAS ÉS ¥ ГОЕКЕ TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. —= MEGJELEN NLILTIDEISr SZOMBATON. ===— ELŐFIZETÉSI Helyben egész éyre 5 kor. Félévre 2 kor. 50 fill. Vidéken „ „ 6 „ „ 3 „ — „ Felelős szerkesztő: Dr. HODOSSY GÉZA- Kiadó: KÉMEK! SÁNDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal Halas, Fö-utcza 1752. lEiircLetésx áxa.12:: petit soronként 8 fillér. Többszöri hirdetéseknél megegyezés szerint, gif' ItTуilttér: soronként 15 fillér. "V A kisiparos osztály fentartása érdekében. A kisiparos-osztály válságos Helyzete mérvadó helyen is felismertetett, hiszen a sajtó az utolsó időben sokszor tár­gyalta a kisipar felsegélyezésének the- máját. Amint azonban egy ilyen sok felé ágazó és nehéz feladatnál máskép­pen alig képzelhető, a javításra ezélzó javaslatok gyakran csak egyes részle­tekre vonatkoznak és éppen azt a pontot hagyják érintetlenül, ahol a szakadás már beállott és segítség a legsürgősebb. Ezúttal a kérdés lényegére akarunk kiterjeszkedni. Abból a meg nem vi­tatható tényből indulunk ki, hogy hazai iparunk és iparos osztályunk még szer­vezetlen. Nem mintha testületi képvise­leti közegeket teljesen nélkülöznének, mert hiszen bírnak szövetkezetekkel, iparegyletekkel, kereskedelmi és ipar­kamarákkal. Ám az iparkamarákat itt már eleve ki kell zárni, mert mint a kormány és az iparos-osztály közvetítő közegei — mint minden ^bürokratikus hivatal — inkább a külső igazgatás, A Halas és Vidéke eredeti tárcája. Anyámért. Vígan van a násznép, S folyik a táncz Isten igazában. Faraó fiai jól kitesznek magukért, és szinte ielviditják az embert. A menyasszony nagyon bus menyegzőjé­nek éjjelén, s egykedvűen járja a szép lel­ket rázó tánezot; méia tekintete körillbámulja a szobát, és ineg-megrezzen, ba kutya ugatást hall, talán vár valakit. Ha kiszökhetett a tánczólok csoportjából, oda ment a tűzhelyhez, hol egy összetöpö- rödött anyóka melengette tagjait. — Hát meg van-e velem elégedve édes szülém? Van-e valami baja? — Igen gyermekem meg vagyok. Nincs semmi bajom. Megládd Isten is megáld, és boldog leszel Balázszsal. Én is azt hiszem édes anyám — telelt a menyasszony, — hogy úgy lesz, és adja is Isten, hogy úgy legyen, s Balázs el ne fe­lejtkezzék szaváról. — Azután gazdagság is van jócskán, nem lógunk éhen kuporogni. — Igen van az is . . . — No ládd lelkem 1 A szeretet pedig ma­mint teremtő tevékenység hivatását teljesítik és népies czéloknak, a dolog természete szerint nem szolgálnak. A mai szövetkezetek, melyek a hajdani ezéh-rendszernek silány pótlásai, csak külső tetszéletet folytatnak, nélkülözik a propagandisztikus tevékenység élet­mozgató erejét. Mert honnan merítsük a közszellemet, az összetartózandóság öntudatát és mindama szép erényeket s az összesség tevékenységének elő­mozdítására irányuló ösztökölést, amikor az ipari szabadság a ezéh szilárd for­máit eltaposta és a létért való küzde­lemben teljesen önmagára utalta a kisipart ? Csupán az ipar-egyletek vol­nának hivatvák a senyvedő kisipart szervezés dolgában felsegélyezni. De tényleg megtörténik-e ez ? Erre a kérdésre nem lehet igenlőleg válaszolni. Sőt inkább úgy látszik, mintha az iparegyletek csakúgy alá volnának vetve az általános válságnak, mint maga az iparos-osztály, melynek képviselői. Félreértések elkerülése vé­gett megjegyezzük, hogy számtalan közismeretes oknál fogva az ipar fej­lesztésére valamely nagyszabású akcziót gától jön, és a gazdagságiéi mi sose fussunk mindig az jusson eszünkben, hogy korán reggeltől késő estig dolgoztunk, még sem volt mit enni. — Igaz igaz ... — Balázs valahányszor eljött, mindig azt mondogatta beszédközben : „Ne féljek; nem lesz semmi bajod, a tenyerén hordoz, és nem lesz olyan kívánságod, hogy meg ne tegye érted, még a csillagot is lehozza az égről. Azonfelül az én rossz csontjaimnak is jólétet biztosit.“ Hidd el nagyon jó ember. — Igen jó ember, — felelt Juliska, — s ha azt ígérte, bogy magát is megbecsüli, akkor elfeledek minden ellenkezést, és hűséges fele sége leszek. Ekközben újra rázendítették a talpat csik­landozó tánezot, és г vendég sereg is uj tánezra lendült. Juliskáért is kijött a vőlegény, kissé időíőtött ember, hogy tánezba vigye. Nagy otromba teste volt hosszúkás fejjel és csupasz ajakkal. Szemei savó színűek voltak, és úgy álltak gödrükben, mintha kánkánt lánczolnának, * * * Mig a násznép a felharsanó zenén uj tánezra perdült, és rakta a ropogós tánezot, azalatt ez idő szerint nem várunk, de méltá­nyosan nem is várhatunk. Szerények lettünk kívánságainkban és egyelőre csak az ipari birtokos osztály és az általában életképes iparágak fentartását kívánjuk. A feladat nem megoldhatat­lan, de végre is meg kell azt fejteni. Mert a tapasztalat tanulsága szerint önmagából nem lesz semmi és ha még egy emberöltőn át tétlenül és csak haszontalan panaszokkal nézzük az ipa­ros-, különösen a kisiparos osztály ha­nyatlását, úgy az nemsokára megszűnik lenni. Ami szervezetlen, azt szervezni kell, a széjjelszórt tagok összegyüjten- dők és czeltudatos akarattal a népszel­lem szolgálatába állitandók. Földmivelési egyesületeink minta­képül szolgálhatnak, amennyiben az egyesülésből igen szép eredményt pro­dukáltak. Ezért az érdem a nép ve­zéregyéneit és a földmivelésügyi egye­sületeket illeti meg. Önmagukból a mi töldmiveseink a nagy reformok egyikét se léptethették volna életbe. Nem sok­kal külömb az eset iparunknál, mely még súlyosabb válságban szenved. Előbb jómódú iparosok ezrei a kisipar hányát­künn sűrű pejhekben hullott a hó; vihar száguldott végig a falu egyenes utczáin, és majd lehányta az alacsony falakról a zsúp- tetőt, azután a gyengébben álló kerítéseket kiszaggatta, s a maga alá kerített tárgyakat vitte ki, a mezőre, hol a hófuvatakba te­mette el. Kemény téli idő van, midőn még a farkas sem jár prédára, nehogy ember járjon kün a pusztán. A nagy tágas mezőségre pánczél gyanánt borult a hó. Hej 1 mi más élet volt itt, pár hóval előbb. Virágok nyíltak lépten-Dyomon, melyeken a dolgos méhek ezer, meg ezernyi raja szedte a virágport, hogy belőle mézet készítsen. És most! Nincs abból semmi, nem látszik a völgy, a domb, nincs ember járta ut, min­dent egyenlővé tett a hófúvás. Ezen kedvetlen időben, az elhagyott mezőn, a szél zúgása között, mintha mégis bandu kálna valami. Mi lehet ? Nyugtot nem lelő lélek, hazuról elűzött kutya, vagy ember után leskelődő fenevad, vagy . . . ember ? Igen, ember az, a ki ott küzködik viharral, széllel, hóval és járatlan úttal, csakhogy a faluba érhessen — úgy látszik az a czélja {

Next

/
Oldalképek
Tartalom