Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-13 / 15. szám
II. évfolyam. Halas, 1901, Aprilis 13. 15. szám. HALAS ÉS VIDÉKÉ TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. —= MEO-JELE1T INzTIUSTIDIEIsr SZOMB^LTOIT. __ ELŐFIZETÉSI -A-IR-A-TS: Helyben egész éyre 5 kor. Félévre 2 kor. 50 fill. V’déken „ „ 6 „ „ 3 „ — „ , Pontos számadás. Szívesen szeretnénk annak a felfogásnak érvényt szerezni, liogy a pontos számadás a jó gazdaság alapföltétele, mert megdönthetetlen gazdasági elv, hogy még a kiskereskedő is csak úgy állhatja meg helyét, ha bevételeit és kiadásait pontosan feljegyzi, ha nem tapogat a sötétben, hanem minden perezben tudja, miféle eredménynyel jár gazdálkodása. Csak akkor fog a takaró szerint nyújtózkodhatni, ha tudja meddig szabad nyújtózkodnia, mert ha elkésve, csak akkor veszi észre hibáját, mikor már kelleténél tovább nyújtózkodott s a szúnyogok a takarón kivül maradt lábait megcsípték, — alig törődik már vele valaki, végzete utolérte s megszólal a dob; „Ki ad többet érié ?“ Elődeink nem igen csináltak adósságokat. ügy osztották be jövedelmeiket, hogy tellett mindenre, ami szűk*- séges volt, annélkiil, hogy hitelezőkhöz kellett volna folyamoduiok. Ezért vágyódunk úgy vissza „a régi jó idők“-be, amikor a „tartozik“ és „követel“ oly szép egyensúlyban tartották egymást. De ha ma már nem nélkülözhetjük a hitelt, ha a mezőgazdaság, ipar és Felelős szerkesztő: Dr. HCDQSSY GÉZA* Kiadó: RÉMERX SÁNDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal Hala0, Fő-utcza 1752. kereskedelem hitel nélkül alig képzelhetők, ha a ma divó felfogás szerint, nem férfi, kinek adóssága nincsen, úgy annál szükségesebb, hogy üzleti sáfárkodásunk minden mozzanatáról pontos könyvet vezessünk, nehogy az év végén az a meglepetés érjen, hogy a gondok súlya úgy szakadt reánk, hogy immár nincsen menekvés. A verseny ma minden téren óriási. Az árakat a legvégső határig szorítják ie. Kis haszonnal kell beérni s a bevételeket nagy forgalom révén szaporítani. Miképpen tartsa tehát emlékezetében a mai kereskedő az üzleti eseményeket, ha pontos számadást nem vezet ? Aki a nép közt él s vele érintkezik, sokszor hallhat ilyen kifakadásokat: „Nem tudom, hová fognak vezetni ezek a rossz idők. Ha édes apámnak ősszel 30—40 forintja volt a láda fiókjában, megélt abból a jövő őszig, mikor uj pénzt kapott. Nálam ennyi pénz meg se koczczan, alig hogy megfordulok, se hire se hamva.“ S így is van. A mai embernek tízszer annyi kell, mint elődjeinknek. Minden szükségletet emlékezetben tartani — lehetetlenség, azért kell a könyvvezetést segítségül hívni, mert EEird-etési ára ír: petit soronként 8 fillér. Többszöri hirdetéseknél megegyezés szerint. IPP“ LTyilttér: soronként 15 fillér. csak igy tájékozhatunk gazdálkodásunk helyessége felől. Fájdalom, a kis üzletemberek nem igen akarnak tudni a könyvvezetésről. „Ami enyém, az az enyém, akár fel van jegyezve, akár nincs,“ igy vélekednek többnyire. De vájjon igazuk van-e ? Bizonyára nem. Mindenkin megesett már, hogy valamit elfelejtett. Milyen nehezére esett a visszaemlékezés. Szabad-e az üzletembernek — s többé-kevésbbé mindenkinek üzletembernek kell lennie — valamiről megfeledkezni? Hányán vannak, kik nem emlékeznek, november hónapban, hogy mit végeztek márcziusban. Ki mondhatja meg a könyvében való megnézés nélkül, hogy mennyi jövedelme volt múlt év augusztus havában ? Ki mondhatja meg, könyvek vezetése nélkül, szaporodott-e vagy csökkent a vagyona a múlt évben ? A könyvvezetés szükséges és nem nehéz. Aki írni, olvasni és számolni tud, s akiben megvan a jóakarat, hamar megtanulja a könyvvezetést, amely kellemetlen meglepetéstől megóvja, mert a pontos számadás minden gazdasági haladás és fejlődés alapköve. A Halas és Vidéke eredeti tárcája. Letört virágok. Eljölt az ősz, oly szomorú minden. Az egész természet haldoklik, s a kis virágok bánatosan hajtják le fejecskéjüket és egymást átkarolva várják a dermesztő fagy ha'álos leheletét, — de mintha reményt akarna nekünk adni a langyos szél, megjelen a pajkos napsugarakkal együtt, sorba csókolja a bágyadt kis virágokat, ezek mosolyogva mennek az ................örék enyészetbe .. . Csitt. Lassan járjatok, a háznak kedvence a kis Lujza beteg. Tegnap volt nála a doktor S azt mondta: nyugalom, nyugalom — mert a szív gyenge s a legkissebb felindulás bajt okozna. Az édes anyja kisirt szemekkel ül az ágyánál s gyöngéden, amily gyöngéden csak egy anya szólhat beteg gyermekéhez; beszél neki, hogy a magyar seregek mindenfelé győznek s a hadsereg, melyhez Kálmán is tartozik, nem sokára keresztül vonul avároson, • megláthaíja az imádott férfit, kinek képe lázas állapotban is mindig szeme elölt lebegett. Ő csak mosolygott, de oly szomorúan, oly kifejezően, mintha mondaná : nekem már mindegy, mire Kálmán ide ér, messze — nagyon messze leszek. Nagy lázban volt szegényke; de mintha a végzet kárpótolni akarná a kiállott szenvedésekért szövött neki tarka, kedves dolgokkal megrakott álomlepeit s rá tette szép szemére. Látta Kálmánt, mint hadakozik az ellenséggel, s aztán győzedelmesen, büszkén ha ad felé, s — egymás karjába borulnak. Másnap meglátogatta az orvos, s azt mondta, hogy most már minden jói van, mire kitavaszodik a szobát elhagyhatja. * # * Minte :y két órajárásra azon hely tő , hol kis betegünket hagytuk, az országúton óriási porfelleg mutatkozik. A mezőn dolgozó emberek kezeiket az ekeszarván nyugtatva azon tanakodnak, hogy ugyan sasok é vagy a mieink? Végre hallatszik a trombitának a szél által idáig vert leheletszerű hangja, melyre az emberok hangos éijenbe törnek ki. Ezalatt oly közel jöttek a vitéz hadfiak, hogy látni lehetett csinos kávészinü és piros sujtásu mentéjüket. Végre elhaladt az egész sereg, csak a podgyász és a sebesültek kocsija volt még hátra. Ezek láttára már könnyezés fogta el a nézelődő asszonynépeí. Egy kocsin, mely elég kényelmes volt, egy felfUnő szép, de nagyon sápadt tiszt feküdt, — mellette gyalogolt szolgája s olykor olykor vizet adott neki, vagy kötését igazította. Jó darabig nem szóltak egymáshoz, de egyszerrre öröm villant át a legény arczán s hivatalos komolysággal mondja, hogy főhadnagy urnák alásan jelentem: egy helységhez értünk. A megszólított bágyadtan emelte fel nagy fekete szemeit s igeulőleg intett. Egészen beértek már s a lakosság ujongó örömmel fogadta őket. Épen midőn a sebesült tiszt kocsija Lujzának ablaka alá ért, akkor nyilt az meg, Kálmán 1 sikokott valaki, mire a tiszt mintha
