Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-23 / 47. szám
végrehajtási eljárás. Felesleges dolgot ad ilyenkor az ipartest Illegi elöljáróság a végrehajtó közegeknek is a végrehajtási eljárással Mindez igaz, helyes is lenne első sorban a íeiszóilitás, még helyosebb lenne a tágdijakat — el nem felejteni. — Az első fecske. A községi iskola ta nitótesttilefe azon fáradozik hogy a „Ferenez József taniíók házában" Budapesten egy halasi szobát alapítson. A két éve e!ért fényes siker és a sok oldalról jövő érdeklődés arra ösztönözte a köze. isk. tanítótestületét, hogy a jövő év január 4 áa ismét egy hangver senyel egybekötött tánczmu!atságot rendezzen. A fényes siker ezúttal is reményibe ő, mert az estély fővédnökéül Nagyságos Vári Szabó István polgármester urat sikerült megnyerni, a ki a szokott előzék enységével — páratlan jóindulattal biztosította a közs. tanítótestületet, — hogy a nemes ezéi érdekében szívesen támogatja a tanítótestületet. 4 éves. — Rucsek Pádika és társai: Spitzer Salamon. Harnocri Lisztes fiú a Hőgyes tanár Pasteur-féle intézetéből szerencsésen jó egészségben visszatértek, hol a legkitűnőbb és lelkiismeretes gyógykezelésben részesültek. Az intézetbe később felmentek Szabó Nyali Vendel és Földi Mária is. A rendőrség legszigorúbb intézkedéseket tesz, hogy a ku tyákat kötve tartsák. Mintegy száz kuiyát irtottak ki már a miatt, hogy a gazdák a renuőrhatoság intézkedését figyelmén kívül hagyták. — A kecskeméti kiállítás szép sikeréről tárgyalván, Kecskemét városa, levelet intézeti városunk közönségéhez, melyben a város közönségének és iparosainak hálás köszönetéi fejezi ki a lelkes készségért melyiyel a kiál litás eszméjét felkarolták. Mi a szép sikerben — irja Kecskemét városa — esen nagy alföldi városok iparának diadala mellett a zavartalan bizalmat látjuk nagyon értékesnek, mely a rendezésben és az összes résztvevő városok részéről mutatkozott és azt a nemes versengést, mely csak a jói végzett munka diadalában kereste ég találta meg a czéljáí és jutalmát. — Hírek a rendőrségről, lfj. Péter Ferencz néhány héttel Daczi lmréné és Lehtőez János szöhőbeii gunyhojáí íeiiőrie, és a budár készleteket onnan ellopta. A vizsgálatot a rendőrkapitányság betejezvén, az irat oka: áíieUe az ügyészséghez. — Tiricz Sándor szaukí lakost a múlt vásárban Kis István félegyházi lakos csizmasarokkal fej beverte. Könnyű testi sértés miatt tett panaszt a sérült fél, miután párbaj nem lett a dologból. A két idegen illetőségű fél között a halasi járásbíróság mondja ki az ítéletet. — Sebestyén Miháijr utkaparót múlt hó 24 én Sági István, Horváth Imre, Gyugel István és László Sándor fuvarosok a keczeli utón, ahol Keczeiröl bort szállítottak agyba főbe verték. Ivauits gyol- csos tót ment arra kocsijával, ahhoz menekült Sebestyén, kinek nem volt más hibája, csak az, hogy a fuvarosokra rászólt, hogy az ut- menti kavics garmadákat ,miért túrják el kocsisokkal. A jeles fuvarosok ügyét a kapitányság a bírósághoz tette át. Hirdetések. Hirdetmény. Tapasztalja a rendőrhatóság, hogy a lakosok közül többen az újonnan épített téglajárdákon talicskákat és targonczákat tolnak, sőt a járdákon még lovakat is vezetnek,— miután a téglajárdákon talicskát tolni, vagy jószágot hajtani, vezetni tilos, ez okból figyelmeztetfetik a lakosság, hogy a város összes téglajárdáin semmiféle jószágot vezetni, hajtani, talicskát ■ölni ne merészeljen, mivel az illető 40 koronáig terjedhető pénzbírsággal, vagy bét napig ferjedhető elzárással fog büntettetni. Megjegyeztetik, miszerint akkor, amikor a járdákon kívüli utcza területek annyira sárosak, hogy azokon a talicskákat, vagy targon czákat tolni nagyobb nehézségbe ütközik, van kbétel a tilalom aló). Csak RÉTHY-félét fogadjunk e!! A valódi Réthy-fóle pemetefii-ozukerka csak a kés?лtónál, vagy as alábbi gyógyszertárakban kapható: ~ Halason — CsiucsáH Béla b pr. SzopHó Dezső ООООЭЭОО gyógyszertárában. ООЭООЭЭЭ 1—5 W eisz jpácz emeletes házában egy idei helyiség a földszintet!, továbbá az emeleten k szoba, egy Konyha, és egy élés Kamra azonnal Kiadó' Ш§Г Jó karban lava Desinficiált *1ÜS télikabát elutazás miatt igen jutányos árban eladó. Bővebb felvilágosítás a kiadóhivatalban nyelhető. Weisz Iguácz fűszer-, liszt- és rövidáru kereskedése újonnan települt emeletes házában, Mátyás-tér, tironfi piaczczat szemle»-=helyeztetett át. Hirdetmény. A város tulajdonához tartozó jégvermekhez jég szállításának vállalata kiadása tárgyában Я7 • árlejtés november hó 25 ik napján d. e, 9 Ny. Hirth Lipót és Társánál Szabadkán. órákor, az állami ménlovak élelmezés kiadásának vállalata kiadása tárgyában az árlejtés november hó 26 ik napján d. e. 9 órákor a város gazdai hivatalnál fog megtartatni. Vári Szabó István, polgármester. 43/1901. sz. Pályázati hirdetmény. Halas város к özigazgatási hatóságánál a lemondás folytán megüresedett főj egy? ői »az alább jelzett, részben újonnan rendszeresített állásokra, megyei alispán ur 63752/1901. sz. végzése alapján ezennel pályázat, nyittatik és pedig: 1. Az életfogytig tartó hatálylyal betöltendő évi 2400 korona fizetéssel javadalmazott főjegyzői, 2. az általános tisztujitás bekövetkeztéig terjedő hatálylyal betöltendő évi 1400 kor. fizetéssel javadalmazott számvevői, 3. a sziatén időközi hatályíyal betöltendő három egyenként 1200 korona évi fizetéssel javadalmazott szamtiszti, 4. egy életfogytig választandó, évi 1000 korona fizetéssel javadalmazott rendőrbistosi, 5. agyam sak életfogytig 1 ártó hatálylyal választandó, 800 korona fizetéssel javadalmazott három, esetleg négy irnoki hivatalos állásra, S felhivatnak mindazok, a kik a jelzett, s nyugdíjjogosultsággal biró állások valamelyikét elnyerni óhajtják, — hogy képzettségüket, életkorukat és erkölcsi minőségüket igazoló bizonyítványaikkal felszerelt folyamodásukat alólirott polgármesterhez f. évi de- czember hó 7. napjáig bezárólag nyújtsák be. A később érkezett folyamodások figyelembe vehetők nem lesznek. A választás f. é. deczember hó 10 napján d. e. 10 órakor fog a tisztújító szék által eszközöltetni. Költ Kis-Kun Halason, 1901. nov. 11-én megyei alispán ur megbízásából ; Vári Szabó István, polgármester. Hirdetmény. Van szerencsém a nagyérdemű közönség b. ügyeimét felhívni, hogy könyves papír kereskedésemmel egybekötve a rövidárut is bevezettem és azt a legjutányosabb árban fogom számítani. Kapható nagy választékban férfi tSŐÍ b gyermeK czipo't férfi fehérneműét шш- deimemü téti alsó ruhát *WH Keztyíit úgymint Kötöttet béléit bor b a legfinomabb angol Dem, valamint csinos báli Kenyát legyező'K és pipere szereK nagy választékban kaphatók, valamint igen alkalmas itnyssszoayi ajándékot Kérem a nagyrabecsiilt közönséget, szíveskedjék áruim megtekintése végett üzletembe elfáradni és a legszolidabb kiszolgálásban fogom részesíteni. Tisztelettel 2_2 Kémeri Sándor.