Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1900-05-27 / 22. szám
IV. évfolyam Kun-Halas, 1900. Május 27 22. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Az előfizetési és hirdetési dijak Kun-Halason fizetendők. Szerkesztőség és kiadó- hivatal; Fö-utcza 1264. szám. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Hermán Ferenc/. KUN-HALAS. Közgazdasági és társadalmi hetilap. Előfizetési árak: Egy évre 10 kor. — fill. Pél n 5 „ - , Négy. „ 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fill. Hirdetési dijak: Petit soronként előfizetőknek 6 fillér, nem előfizetőknek 10 fillér. Nyilttér: petit soronként 20 fillér. Megjelen minden vasárnap. Ludovika akadémia. Régóta hangzik már a keserű panasz, hogy a magyar ifjúság idegenkedik a hadi pályától s hogy inkább bolyong olcsó eredmények lidérczfénye után, inkább tolul seregestül olyan pályákra, hol alárendelt álásáért is könyörögnie, magának és családjának később nyomorognia kell, hogysem a hadi pályát választaná, mely a legegyenesebben s leggyorsabban czélhoz segít, a legfényesebb ma is s a legtöbb dicsőséget nyújthatja. Mig más nemzet előkelő fiatalsága ott szolgál az ő hadseregében, a mi fiatalságunk a katonai pályától teljesen idegen. Mig van ma is hadsereg, hol bizonyos osztályokat kizárnak a tiszti rendfokozatból s csak nemesekkel töltik be, addig nálunk nemzetünk java az őscsaládok, a bősök ivadékainak sarjadékai, a nemzet értelmi* sége zömének ifjai a katonai pályától irtóznak, s a műveltebb ifjúság máskép megélni nem tudván, seregestül tóiul csekély hivatalok felé, pedig a hadi pályán ezrekre menő tisztség készen áll a pályázónak s mindenesetre biztosabb kenyeret és állást ad, mint az időnként választás alá eső állások és ad legalább is annyit a megélhetésre, mint egy irodai, vasúti, postai másodrendű szolgálat, mely felé most annyira tolúl a reményteljes magyar ifjúság. Elvitázhatlan tény, mert a statisztika bizonyítja, hogy a mig a hivatalnoki állásokért a magyar ifjak 53°/0-a pályázik, addig a katonai pályát csak minden 50-edik választja. Ezért van azután, hogy a magyar nemzet, mely a monarchia közös és kölcsönös védelmének szervéhez, a közös hadsereg fentartásához évenkint 42°/0 véradóval járul, a hadsereg vezető elemei között csak alig 10%-kal van képviselve. Valóban szomorú dolog, hogy nemzetünk, mely géniuszának megfelelő hadszervezettel, hadakozással és harczi erényekkel tartotta fenn magát annyi évszázadon át, a hon védelmének kötelességét elhanyagolja akkor, mikor a vén Európának nagyhatalmai világrengető események bekövetkeztét várván, körülötte talpig fegyverben állanak. Az általános védelmi kötelezettség behozatala óta is immár egy emberöltő telt el, újabb nemzedék nőtt a régi helyén s az intézmény a nemzet szivében gyökeret még nem verhetett; a magyar elem a hadsereg vezérletében még mindig nem foglalta el azt a teret, mely őt a véradó arányában megilleti. Pedig a mostani viszonyok között a hadi pályától való idegenkedés egyértelmű az öngyilkossággal. Jóllehet a törvényhozás bölcsesége felismerte a helyzetet s az általános védelmi kötelezettség törvénybe igtatá- sával, valamint a katonai nevelő- és képzőintézetek felállításával módot nyújtott arra, hogy fegyveres erőnk szám és erő tekintetében a nagyhatalmak haderejével szemben helyét megállhassa, de fájdalom, a nemzet zöme élén a főranguakkal, a védelem kötelességét át nem érzi s a helyett, hogy egymással karöltve a nagy elv megvalósításához tettel, eszközzel hozzájárulnának, azt előbbre segítenék : nem gyámolitják, sőt mi több iránta érdeklődést sem tanúsítanak. Ha valóban az volt az ok, mivel a katonai pályától való idegenkedést eddig A „KUN-HALAS“ tárczája. 1ST ellilre. (1900. május 20.) Ki fényt adott a fényes csillagoknak, Futó haboknak útját is kimérte, Habár miatta anynyira zokognak: Szép Ndlikénket immár vissza kérte. Hajnal hasadtán ébredő madárdal Kisérte lelkét derűs ég félé, Hunyó csillagnak végső sugarával, Boldog hazáját újra meg leié. Nincs „bácsi“, „néni“ a ki nem szerette, Minden család igy szállott', ал enyém I Ha menni láttuk; őrködénk felette, Ha jött: csókoltuk homlokán, fején. Most, hogy elnémult aranyos beszéde Ezernyi nép közt nincsen senkise, Ki élborongva utána ne nézne, S ne mondaná • ég véled Nellikel Orbán Qyula. Komázás a czelhallal. (Folyt, és vége.) A czetbal a legkisebb figyelmére sem mél latta sem az egyiket sem a másikat, ellenben úgy látszott, mintha csónakunkhoz vonzódnék. Fogta magát, játszani kezdett velünk, félig oda úszva hozzánk g aztán megint visszr, és lebukva alánk alig egy pár lábnyi mélységre. Végre olyan közel jött hozzánk, hogy midőn a tenger duzzadása szelíden a háta főié vitt bennünket, a roppant háti uazószárny oly közel volt a kis csónak fenekéhez, hogy Zaid és én csupa tréfából utána kaptunk, midőn alattunk elment. Az arab nem érte e1, én azonban keményen megmarkoltam bal kezemmel s nagy meglepetésemre úgy éreztem, mintha egy darab vasat fogtam volna meg, oly kemény volt. Hogy fogalmat adjak arról, mily közel volt hozzánk a szörny, mondhatom, hogy midőn utána kaptam, kabátom ujját sem nedvesítettem be fellebb, mint könyökig. S ámbár czethal barátomnak kellemetlen négyszögü orra és lapos feje volt, melyet nagy kerek fehér toltok tarkítottak, továbbá apró szemei, melyek elég gonoszul néztek, valahogy úgy látszott, nem veszi rossz néven, hogy ilyen szabadságot vettem magamnak ve e szemben. A csónak alá többször visszajött és egyszer ismét kinyújtottam kezemet, hogy megérintsem és farka villájának felső részét megfogjam ugyanoly módoD, mint úszó szárnyával tettem. Azonban a szegény Mahomed, a ki halálos rettegésben volt az egész idő alatt, rémülten íelorditott, midőn látta, mit akarok tenni, s evvel úgy meghökkentett, hogy a második czirógatásból nem lett semmi. S azt hiszem, a czetet is megijesztette, mert azután nem jött többé hozzánk olyan közel. Ezután megint horgászni kezdtem s csakhamar ismét fogtam egy nagy remorát; ez azonban a helyett, hogy a csónakba ütötte volna a szívóját, mini a többiek, egyenest a czetnek rohant a abba csimpeszkedett bele. Es *a!án a horog hegye átment a szívó bai ajakn s igy a czet oldalába jutott és megszűrte azt — nem tudom, de elég az, hogy valami megijeszthette a szörnyet, mert gyorsan kezdett merülni lefelé s egyre több zsineget kellett eresztenem a horog után, mivel a csónak és benne mi tényleg a czethalhoz voltunk kötve. Minden erőlködés daczára, a mit kifejtettem, a czet folyton merült lefelé s még a szivót sem tudtam róla letépni. A zsineget rátekeri- tettem a vas evezőszegre s aztán úgy eresz
