Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1900-05-20 / 21. szám
IV. évfolyam Kun-Halas, 1900. Május 20. 21. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Az előfizetési és hirdetési dijak Kun-Halason fizetendők. Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Fö-utcza 1254. szám. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Hermán Ferencz. Közgazdasági és társadalmi hetilap. Előfizetési árak: Egy évre 10 kor. — fill. Fél „ 5 „ - „ Négy. „ 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fill. Hirdetési dijak: Petit soronként előfizetőknek 6 fillér, nem előfizetőknek 10 fillér. Nyilttér: petit soronként 20 fillér. Megjelen minden vasárnap. Az állami munkásbiztositás. „A szocziális kérdés megoldására én árkánumot nem keresek. Azt tartom, hogyha a törvényhozás alkotásaiban, a kormány és a hatóságok részéről a törvények alkalmazásaiban, e társadalom tevékenységének minden vonalán az igazságra czél mellett azzal egyenlő mértékben mindig ott lesz és mindig érvényesül az emberszeretet, melyet a szegény ember megért, vagy ha azt meg nem érti, dekiérzi: ez a magyar specziális bajok megoldása és orvoslása. Darányi. Gondolkodjunk kissé e tömör mondatok fölött, okosabb és őszintébb mondás ritkán hangzik el illetékes ajkakról. Darányi Ignácz íöldmüvelésügyi miniszter mondotta e szavakat azon az ánkéton, mely összeült, hogy tanácskozzék a munkásbiztositás törvény- javaslata tölött, A munkásbiztositás. ha létesül és ha úgy szervezik és igazgat ják, hogy beválik és a nép befogadja: egyike lesz az uj század legjelentősebb alkotásainak. Azokról a százezrekről és milliókról történik biztos gondoskodás, akiknek alig adatott egyébb a testüknél s a lelkűknél, akik éppen úgy mint ősapáink évszázadokon keresztül, úgy éltek meg, mint a mezők lilioma. Ez az óriási tömeg Europaszer- te kezd öntudatra ébredni s már évtizedek óta néz farkasszemet a birtokos társadalommal, permaneccziában tartja őt. mert ki tudhatja, mikor fajul az elvek harcza lázadássá. Nem is olyan régen részünk is volt már az alföldön néhány parasztlázadásban. A munkásbiztositás törvénye, ha az jó lesz és jól hajtják végre, leszereli a proletárok mozgalmát, Gyönyörű intézménynek készül. Mert ime azt mondta Darányi a szaktanácskozmányon, hogy emberszeretettel lehet csak megoldani a szocziális kérdést, emberszeretettel, melyet a föld népe ha nem is ért meg, de kiérzi. Ez a szellem vonul végig a muukás- biztositás tervezetén és ezért bízunk benne, hogy életképes lesz, mert a nép befogadja. Semmi bürokratizmus, semmi hivatalos és tekintélyes fontoskodás semmi okoskodás ne legyen abban a törvényben. Egyszerű legyen, rövid és biztosítja a legmeszebbre menő közvetlenséget a néppel való érintkezésben. Mert csak igy érti meg a nép, mely minden újtól, bármilyen hasznos intézmény legyen is az idegenkedik. A tervezet szerint 20 fillérnyi heti járulékon alapszik a munkásbiztositás. Ezekből a 20 fillérekből gyógyitatják, ha beteg, segélyezik, ha munkaképtelen a munkás és támogatják a családot, ha meghal a kenyérkereső, E czélból egy országos pénztár fog létesülni, melynek mindenütt lesznek fiókjai, esetleg lehetséges az is, hogy az országos pénztár teendőit beolvasztják a közigazgatásba. Ezt az utóbbi módot nem találjuk szerencsésnek. A népnek nincs túlságos bizalma a közigazgatás fuakczionárisaihoz. Sokkal helyesebbnek tartanók, ha az országos pénztár és fiókjait nem illesztik bele a közigazgatás gépezetébe, hanem ettől teljesen függetlenül kezelik. A munkásbiztositás intézményébe való belépés nem kötelező: ez is egyik sarkalatos tétele a tervezetnek és igén óhajtandó, hogy sem szakbizottságok sem a törvényhozás ettől el ne térjen. Mert a mit nem muszáj megtenni, azt szívesebben teszi meg a magyar, mint A „KUN-HALAS“ tárczája. Komázás a czeihallal. (Folytatás) Azonban eleinte sehogy sem bírtam felfogni, arab tudományom is még azon időben igen ingatag lévén, hogyan fogunk egy szép délutánt avval tölteni, hogy egy mindössze 13 láb hosszú csónakkal czethalat fogjunk. Megmagyaráztam Zaidnak. a hogy tudtam, hogy én teljesen kész vagyok czethalat fogni, azonban az a gondolatom van, hogy ahhoz szigonyt és egy nagy tekercs kötelet szoktak rendszerint használni s nekünk az nincs egyik sem. Továbbá, hogy nem látom elég világosan, hogy ha megfogjuk is a czetaf, hogyan visz- szük magunkkal haza. Csakhamar megtudtam azonban Zaidtól, hogy ő nem is azt ajánlotta, hogy magát a czetet fogjuk meg — esetleg tán a régi tanács szerint úgy, hogy sót tegyünk a farkára ; — hanem inkább az az ő szándéka, hogy mis egyéb halat fogjunk a czeí köze lében. Ennélfogva tehát elhatároztam, hogy oda megyünk a czethez. A két embernek megparancsoltam, hogy evezzenek, a mint csak bírnak. De a mily buzgón igyekezett Z*id a czet közelébe jutni, Mahomed mentői messzebb óhajtott volna lenni tőle. Fekete képe valóságos zöld lett a félelemtől Felor- difott, hogy az ott a „sájtán“ és bogy meg fog ölni bennünket, s egy darabig kereken megtagadta az evezést. Csak akkor lehetett rávenni Zaid gúnyolódásával és az én fenyegetéseimmel a tovább menetelre, a mikor láita, hogy egy arab csónak utolérts elhaladt mollettünk. Ezeket aztán ugyancsak kellett szidnom és magyaráznom nekik, hogy az első felfedezés jogánál fogva, az az én bahlulom és nem az ő bahluljok, a míg végre rááilottak, hogy a czetet átengedik Zaidnak és nekem. A mint közeledtünk a szörnye'eg felé, az, itt amott mindegyre fölmerült a föiszinre, s minthogy a légbe felugráló apró halak cső portja folyton mutatta az irányt, a merre ment, nem volt nehéz követni; ugyanis nagyon lassan mozgott. A mint közelebb közelebb értünk hozzá, Mahomeden ismét mutatkozni kezdtek a rémület jelei, bár Zaid folyton biztatta, hogy a szörnytől nem lesz semmi bántód ásunk, a közben döglött hal csalétekkel fölszerelt egy jó nagy horgot, mely három szorosan összecsavart dróton függött s ennél fogva volt rá erősítve egy rendkívül erős sodrott zsinegtekercsre, a minőt az arabok használnak legerősebb halászó zsinegül. Igen kitűnő zsineg volt, s meglehetős drága is és még egészen uj. Zaid most utasított hogy mit kell tennem. Úgy kellett kórmáryoznom a csónakot, mintha az volna a szándékom, hogy épen szembe menjek a czehalnak, a mely különben most egész hosszáén látható volt. Mivel többé sohasem jött fjilebb csak mintegy egy lábnyira az igen Dzta viz ezine alatt, ekkori benyomásom mandt meg róla, s emlékszem, hogy rettenetes vastagnak találtam, s azt goEdoiíam, hogy brzasztó félelmes lehet; de bíztam Zaidban és reméltem, hogy a roppant teremtmény nag;on szelíd is lesz. Hogy visszatérjek a $id utasításaihoz, ezek abból állottak, hogy tartsam kezemben a tekercset, s a csalétke hajítsam, ha lehet, úgy, hogy mintegy 10 agy 15 rőfnyire essék le a czethal e’őtt; Z*id azt mondta, hogy ha igy járok el, egy pgy bal biztos a horgon. az első dobás sikerű- s a csalétek épen ott esett le, a hova czélotam, mintegy 15 rőfnyire a czethal előtt. Ag érintette a vizet, egy bosszú, erős hal, rppant lökéssel rögtön ott termett és bekapt* Láttam, a miut ragyogott
