Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1900-12-09 / 50. szám

IY. évfolyam.

Kun-Halas, 1900. Deczember 9.

50. szám.

Kéziratokat nem adunk vissza.

Az előfizetési és hirdetési dijak Kun-Halason fizetendők.

Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Fö-utcza 1254. szám.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos;

Dr, Hermán Ferencz.

Közgazdasági és társadalmi hetilap.

Előfizetési árak:

Egy évre 10 kor. — fill

V 5 n »

Négy. „ 2 „ 50 „

Egyes szám ára 20 fill.

Hirdetési dijak:

Petit soronként előfizetők nek 6 fillér, nem előfizetőknek 10 fillér. NyiIttér: petit soronként 20 fillér.

Megjelen minden vasárnap.

Vörösmarty.

Ünnepelni, jubilálni nagyon szeret és nagyon jól tud a mi lobbanó természtü nemzetünk.

Csak némi alkalom kell rá s a feledés mohával eltakart névre megint friss koszorút fonunk, és az alkalmiság örömében újra föltámasztjuk a végkép eltemetettet.

A ki hétköznapon eszünke sem jut: ünnepi sorban tömegek élére kerül mint fölkapott jelszó s a méltatlanul mellőzött név diadalával arany betűben ragyog.

íme az ország apraja-nagyja Vörösmarty Mihályt emlegeti mostan, Iskolában, színházakban, úri körökben Vörösmarty emlékezetére szavalnak, énekelnek és pénzt gyűjtenek Vörösmarty Mihály szobrára.

És mindez első sorban mindenek fölött azért történik, mert a magyar nemzetnek ismét jubilálni van alkalma: száz esztendeje annak, hogy Vörösmarty Mihály 1800. deczember 1-én született.

A Szózat, a Fóthi dal, a Vén czi- gány, a Szép Ilonka költője, a magyar költői nyelv megalkotója és mestere, a nemzeti költészet ízről izre magyar lelkű fejedelme, a kinek föíséges lantján uj élet kelt régi dicsőségük az égi homályból: az örökké való Vörösmarty Mihály 1855 óta kinn porhad a temetőben és a mai nemzedék már-már felejteni kezdte a mostani ízlés szerint csöppet sem divatos költő királyt.

Sokszor sírni szerettem volna annak a szomorú tapasztalásnak a révén, hogy Vörösmarty remek munkái a könyves polczokon porladoznak és a magyar nép, mely hálátlanul és hűtlenül elfordult a legszebben, a legédesebben zengő, leghatalmassabban zugó költői nyelv csodás erejű mesterétől, csiripelő incifencek, kuplégyártó komédiások diadalszekerét tolja.

De bármily sötéten gomologtak is a felhők a magyar költészet berkei fölött, én vak bizodalommal hittem, hogy lesz még egyszer ünnep e világon! Most szerte az országban elnémulnak

csörgősapkák és az ábitat hangján

zengd mindenütt Vörösmarty Mihály neve. Gyűlnek a fillérek, a koronák a kis és nagy összegek a magyar költőkirály szobrára; ezer meg ezer ünnepi gyülekezetben éneklik a Szózatot, szavalják Vörösmarty verseit és dicsőítik Vörösmarti költészetét.

Azonban ez még mindig nem az az ünnep, a melyről Vörösmarty Mihály jóslelke álmodott

Vissza kell térnünk a Vörösmarty szelleis>ébez. Azokat az eszményeket kell ismét oltárainkra emelnünk, a melyekért Vörösmarty lelkesedett. A magyarság ősi földjeit kell újra felszántanunk és bevetnünk a Vörösmarty eszméinek mag- vaival. Akkor valósul majd, amiről Vörösmarty apánk álmodott, hogy lesz még egyszer ünnep a világon ! A szó virágok közé, melyekkel az alkalmi ünneplők Vörösmarti nevét oly dúsan koszoruzzák, fűzik piros fonálnak azt a jó kívánságot, hogy ünnep után is, állandóan maradjon köztünk, ihlessen meg, tegyen jó magyarokká, nemzeti munkánk buzgó hőseivé a Vörösmarty költészetéből kisugárzó ősmagyar lélek.

Erre van fölötte sürgős szükségünk nekünk, ránk viradó huszadik század magyarjainak, akiket ösezezagyváltak, sarkainkból kiforgattak, idegen istenek bálványképére elferdítettek a meg nem emésztett nemzetközi határok.

Vörösmarty ünnepein buzgó imádság epedezzen száz ezrek ajkain azért, hogy megint a régi dicsőség szent zászlai lobogjanak küzdelmeink utján fejünk iölött.

Isten segíts, népeknek istene! Add hogy az a ttiz, melylyel most Vörösmarty nevét övezzük, ne múló szalmaláng legyen! Add, hogy Vörösmarty, a kinek költészetét az ünnepi alkalom dicsőséggel koszoruzza, időtlen időkön át, a hétköznapok szürkeségében is igazán a mienk legyen és közöttünk maradjon 1 ízlést, irányt, honszerelmet, magyar ajkon imádságot jelentsen mindhalálig Vörösmarty Mihály neve.

Rudnyánszky Gyula.

Népiskoláinkról.

Ezen a czimen 48. számunkban megjelent czikkünbre, a múlt számban válaszoltak a ref. népiskolai vallás tanítók. Ezen válasz kétségtelenül megnyugtatóig hathatott a közönségre, a szülőkre, a kik legféltettebb kincseiknek, gyermekeiknek vallásos nevelését bizzák a tanítók becsületességére és köteíességtudatára. De vajon a kételyeket eloszlatta e egészen?

Már az első czikk megjelenésekor a ma gunk részéről kijelentettük, hogy a kecskeméti ref. egyházmegye jegyzőkönyve s maga a czikk író is oly sötétnek látja a helyzetet, amilyen az valóban nem lehet, miután a tanítói kar a maga egészében, ily súlyos szemrehányásokra nem szolgálhatott rá. De helyet kellei t adni az első közleménynek azért, meri oly helyről jött a vádaskodás, — értve a kecskeméti ref. egyházmegyét — a melynek szava kell, hogy suiyiyal bírjon és oly alakban, — értve a jegyzőkönyvet, — a mely közkézen íoiog. Ha mi, mint a helybeli közügyeknek sajtó orgánuma, hallgatással mellőzzük a tudomásunkra jutott dolgot s lapunk hasábjain nem vetjük fel ezt a kérdést, akkor rossz szolgálatot teszünk a vallási nevelésnek, de magának a tanítói karnak is. Mert az egyházmegyei jegyzőkönyvek révén elterjedő balíelfogás ha a helyi lap hasábjain el nem osziattatik, akkor miként nyugodhatnék meg a közönség, mi ként nyugodhatnának meg azok, kik e jegyzőkönyvnek hitelt adnak és a méltatlanul megbántott tanítói kar a balhiedelem ellen hogyan védekezhetnék ? 1

A „Kun-Halas" nem érzi magát ugyan hivatott bírónak ez ügyben, mintán az újságnak gyermekei nincsenek, de kötelességének ismeri a jó ügy éidekében, a dolog tisztázhatása szempontjából s a közönség megnyugtatása czéljábói, ezt a kétségtelenül fontos kérdést pertractálni. És mi nyugodtak vagyunk a felől, hogy nem akad olyan bolond ember, a ki a közjó érdekében közzé tett czikkeioket, szenzáczió keresésnek minősítené. Ilyent, a kötelességét teljesítő hiriapról, csak rosszakarat vagy értelmetlenség mondhat.

Tartozunk annak kijelentésével, hogy a vallás tanítók által adott válaszszai, ez ügyet befejezettnek nem tekinthetjük. Ezt a választ elégnek nem tartjuk. Megköveteljük a tanítóktól, hogy a kellő helyen és a kellő formában, a kecskeméti egyházmegye £jegyző könyvében foglaltakért, maguknak elégtételt szerezzenek. Ezt megkívánja az ő reputátiójuk de megkívánj л a város közönsége is, hogy tatdtóii az Őket ért igaztalan vádak.ól tisztázottaknak lássa. A kecskeméti egyházmegyénél fcevádoit tanítóknak kötelességük maguk ellen, a vizsgálatot, esetleg fegyelmi vizsga*