Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1900-09-16 / 38. szám
A kis és nagyobb városok lakossága kasztokra oszlik, olyan kasztokra,'melyeket társadalmi érintkezés dolgában áthidalhatatlan örvény választ el egymástól. Halgatólag megegyezik mindegyik kaszt abban, hogy meddig terjed az ö köre s ezt a határvonalat ovatos érzékenységgel respektálják, A templomban, szinházban vendéglőben külön helyen ülnek, egymás mulatságaira el nem járnak s a mikor a közélet fórumain ta-i lálkoznak, ott is tudatában van és érezteti mindegyik, hogy nem a másik szférájából való. Még a temetőben is egymástól elkülönített helyeken borul rájuk a sir földje. Az élet megszűnik de a kaszt nem. De a büszke mágnáson, dölyfös dzsentrin és gőgös tekintetes uron, vagy aez- szonyon messze túltesz a parvenü. A ki szegény volt és gazdag lett. A ki szolga volt, úrrá lett. Ezek az emberek, akiknek a demokraczia intézményei és vívmányai tették lehetővé, hogy nyomott helyzetéből kiemelkedjenek, a parvenük e leghalálosabb ellenségei az egyenlőség elvének. És mit szóljunk a sok uj magyar nemeshez? Napról-napra szaporodnak ők, gunyjára az ősi nemességüeknek és gyászára a demokratikus elveknek. A kinek sok pénze és csak egy kis összeköttetése van az intéző körökkel, játszi könnyűséggel megkaphatja mostanában a magyar nemességet, pl. o. „a kolbászgyártás terén szerzett érdemei elismeréséül.“ A polgári öntudatnak és férfiasságnak nyílt arczu ütése ez a napról-napra szaporodó sok uj magyar nemesség. És hogy töri magát utánua mindenki, akinek csak valamicske érdemei vannak. A magyar intelligens ifjúságban már hiába keressük a demokrata vonásokat, : A leány el-ápadt. Idegesen nézett a főhadnagy arczábe, a me'y koiro'y elszántságot tükrözött. E^y pillanat múlva azonban Szent marjai ismét az előbbi vidám kifejezést öltötte tel. Kis bohó hiszen csak tréfáltam, szólt. Nem olyan komoly az eset. Igaz csak annyi hogy megakarom nyerni a versenyt és meg is fogom. Ha csak egy kicsit segit a huszárok Istene. Pá, kis Mártha, csengetnek. Menjen a mamához már türelmetlen lesz. A főhadnagy kezébe vette a leány kis kezét és megcsókolta azt a kis helyet, belül a tenyér felé a hol a nyersselyem kesztyücskék az édes, fehér bőrt fedetlenül hagyták. A csók ügy tűnt föl Márthának, mintha hosszabb és forróbb lett volna a szokottnál. Olyan volt mint a melyet bucsuzóra adunk a hosszú ut előtt ___ Éles csengetés. ... Az indító fehér zászlója lecsapódik.... Start. A tömegen a nagy szenzácziók delejes izgalma vesz erőt. Reáragad ez mindenkire, attól a komoly, blazirt nagy szakáliu úrtól melyek az apákban oly hatalmasan tudtak megnyilatkozni. A mai ifjúság előkelő és konzervatív és amellett két- ségbeejtően stréber. Ilyeneknek neveli őket az élet, melynek nyilvánulásaiban mindinkább csökken a szabadság, egyenlőség és testvériség. A párbaj mániái ól és felekezeti huzavonától megmetélye- zett egyetemi ifjúság már csak híréből ismeri a demokrácziát. Üres póz az a 'fiatal uraknál, hogy márczius 15 ét megünneplik és koszorút tesznek Petőfi szobrára. Hej, de milyen más milyennek álmodták a jövőt Kossuthék és Petőfiék ! Sivár külsőség maradt meg mindabból, a mit a nemzetnek hagyományoztak. Külsőség az is, hogy még ünnepeljük őket, mert megérteni őket már nem tudja a mai generatió. A demokratia meghalt. Fölfog támadni. Fölfog támadni, mihelyt akad ismét néhány nagy ember, aki föltudja rázni a nemzetet, hogy jót tegyen vele. Színház. Szerdán — szept. hó 5-én — derék színészeink „A hálókocsi ellenőre* ez. vígjátékot ad ák remek előadásban. Farkas Béla, a ki Godefroid Györgyöt játszta, — valósággal exceliált. Ügye», mozgékony, s minden tekintetben kifogástalan volt. A közönség nem is fukarkodott a tetszésnyilvánításban, mert minden felvonás után többször zajosan kitapsolta, a mit igazán megérdemelt. Heltai elegáns, diskrét volt, s neki is ki jutott a tapsból. Heltainé, Bokodiné g a többi szereplők mind hozzájárultak az est sikeréhez. Csütörtökön — szeptember 6-án — „A két Rantzaut" láttuk Jean szerepében Bokodi igazgatóval. Ha a halasi közönség tudná, hogy mennyit vészit a színházból való távol maradásával, úgy meg vagyok győződve róla, minden este zsúfolt ház nézné végig az előadásokat. A fővárosi közönség Bokodi Rantzau kezdve, a ki a birói páholyból már ezer turf- eseményt nézett végig előkelőén mint ezt, egész a kereskedő segédig, a ki ma van először lóversenyen. Mindenki látni igyekszik. A legtöbben a fehér korláthoz iparkodnak, mások a toronyhoz, vagy a tribünök legmagasabb lépcsőire futnak fel, hogy mindjobban láthassák az izgalmas futás lefolyását. Az izgatottság a mely az embert minden versenyzés láttára elfogja, melynek elemei az örök emberi kíváncsiság és küzdésben, a győzelem és vereségben való szinte pervesz gyönyörűség, mint egy forró áram terjed el a levegőben legizgaiottabbak az asszonyok. Az ő finom idegeik legfogékonyabbak a hasonló szenzácziók iránt. A szép szemek csillognak, a finom nyakak előre nyúlnak, kicsi kezek görcsössen összeszorulnak, hogy legteljesebben vegyék ki részüket a küzdés gyönyörű fejéből, a finish mámorából. Ezalatt a lovasok az első fordulatot megtették. A feszül ség egy pár pillanatra felenged a startot követő halálos csendet zavaró zsi- bongás váltja fel. Jean-ját isteníteni tudná, és lám Halason még ő sem csinál telt házat. A kik azonban ott voltak, a;ok nem győztek betelni ennek a kiváló művésznek az alakításával, és minden szavát feszült figyelemmel lesték s ogy-egy jelenésnél még felvonások után is orkánszerü tapssal jutalmazták művészedét. Méltó párínere volt Bokodiné, ki megkapó egyszerűséggeli bájos közvetlenséggel játszta Louisot. Az előadás magas nívóját emelte Farkas Jaques-ja, ki sokoldalú tehetségével mindig hatást ér el, és Heltaiék tanító párja, kik a kis Bokodi Marosával egyetemben kedves csoportot képeztek. Margittait utoljára hagytuk, pedig nem. az utolsó helyet érdemli. Szívhez szóló hangja, megnyerő külseje mind olyan adományok, a melyek őt szerepkörére (szerelmes) predesti- náiják. Utolsó felvonásbeli nagy jelenete határozott dicséretet érdemel. Szombaton — szeptember hó 8-án — végre operettet játáztak. A tavalinál sokkal jobb előadásban láttuk „Üdvöskét“ ezt a bájos zenéjü operettet. Konti Elma kisasszony ma előnyösebben mutatta be magát, mint eTső debüje alkalmával. Már megjelenése alkalmával zajos tapssal fogadta az ifjúság, a mi minden dala után ismétlődött. Szépen énekelt, de a prózát töké ieíesen elejti, s egy kicsit sokat mozog a színpadon. Ha mérsékeltebb lesz a mozgása, s nem szaladgál annyit azon a kis színpadon, úgy kifogja érdemelni minden tekintetben a nagy ováczióí, a mibe részesítik. Láng Ilonát halloRuk énekelni ma, s bár gyönge kis hangocskája van, de tud vele bánni. Az ő játékában épen az a szép, a mi Honíi kisasszonynál nincs meg, t. i. a művészi higgadtság / Igazán jó! esik az ember szemének ez a kiválóan diskrét, finom játék, a mit Láng Iloi a produkál. A férfi szereplők mint mindig, ma is remekel tek. Heltai és Farkas egymást fölülmúló jó kedvvel játszottak. Bethleni Pippója kedvtelenséget árult el, pedig szépen énekelte a belépő dalát. Vasárnap — e hő 9-én — „Lumpáczius vagabundusu-t adták, ezt az igen igen rég- bohózatot. Bokodi, Heltai és Margittai vitték a darabot, s a közönség sokat kaczagott é3 tapsolt nekik, s különösen Heltai szabója és Bokodi csizmadiája tetszett, Mind szépen veszik az akadályokat. My deas e'őre töri. Sorba elhagyja őket. Most már biztos. Hallatszik összevissza mindenfelől. My dear csakugyan vezet, A lovak most fordultak be egyenesre. Most már csak egy akadály van előttük. My dear nyakhosszal elővan. ... Úgy látszik, a győzelmet nem lehet már tőle elvonni. Az utolsó akadály előtt pár száz méterrel azonban a ló száguldása hirtelen, észrevehetőig megakad irama meglassul, tempója bizonytalanná válik, A csoportból egy más paripa válik ki eléri és csakhamar el is hagyja. Az akadályt má.- előtte vem. My dearnak vége ... Gabriol!... Gabriol!.. Ordítja a tömeg, E közben Szentmarjay My dear hátán ijedten dolgozik. Sarkantyúját a ló lágyékába vágja és hatalmas ostorcsapásokat mér a ló nyakára. De hiába. A ló erőlködik, kinyul aztán ismét visszaesik. Átkozott dög ........A győzelem előtt hagyna cserbe. Hisz ez nem lehet.... Az imént még játszva galoppozott.... Mondja a főhadnagyi
