Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1900-08-05 / 32. szám
hogy „pap“, no meg talán hogy jövevény, mert hiszen az is már régen megiratott éppen e lapok hasábjain, hogy: „souverain megvetéssel tekintünk (mi halasiak) mindenkire és mindenre, a mi nem ide való.“ Micsoda iszonyú eldurvulása, elvadu- lása az erkölcsöknek kívántatik meg csak ahhoz is, hogy egy békés polgárba bele merjenek kötni csak azért, mert arcza beretvált, nem is említve a bicskát, mely itt is működésbe hozatott! Hát hiszen a nagy közönségnek jogában áll tudomást nem venni hasonló esetekről, vagy ha nőtte vele tudomására jut, egyszerűen napi rendre térni felettük, az említett esetekben annál is inkább, mert hiszen „nem idevalók“ az illetők, de én azt hiszem, nem cselekszem felesleges dolgot, ha tovább fűzöm gondolataimat egyiket a másikba s keresem, kutatom a baj forrását s orvoslásának mikéntjét, és ha egyebütt nem is, — ha csak is ott tatáinak igénytelen soraim némi megszivlelésre, a hova azok tulajdonképpen adressálva vannak, úgy nem hiába vágtam a levegő eget. Hát nézzük csak, honnan van népünkben az „erkölcs“, hogy sanda szemmel tekint minden kaputos emberre, tekintélyt maga felett nem akar ismerni, minden törvényen kívül, illetve a fölé kívánja magát helyezni, s csak azt kívánja magára alkalmaztatni a mi édes én-jének jól esik? Vö minden csepp vére. S mondhatni ugyebár ? „Oh a szegény tatár 1“ Mi a nyelves anyós ? Egy czári kancsuka, Melytől fut a vö, mint Czettől a kan csuka. S mondhatni ugyebár: „Oh a szegény tatár 1“ Mi a nyelves anyós ? Gyilkos tigris köröm, Melytől elvérzik az Összes vöi öröm. fc> mondhatni ugyebár; „Oh a szegény tatár!“ Mi a nyelves anyós ? A balsora balkeze, Melytől szétveretik A vő mindkét keze. S mondhatni ugyebár ; „Oh a szegény tatír 1“ Mi a nyelves anyós? A sátán ostora, Melytől lesz a vői Üdv halotti tora. S mondhatni ugyebár; „Oh a szegény tatár 1“ Mi a nyelves anyás ? Megtestesült pokol, Melytől a vö lelke Örök kínban honol. S mondhatni ugyebár: „Oh a szegény tatári“ Vároaay Mihály. Hát a jó Isten tudja! meg különben nem is arról akarok most beszélni, hanem igenis constatálni, hogy ez nem csak a felnőtteknél van igy, hanem már a gyenge csemetékben mutatkozik az „erkölcs“, „Korán hegyesedik, mi tüsökké nevekedik* Nem a levegőből kapom állításomat: tényeket hozok fel, melyek elég alkalmasak arra, hogy az ember gondolkozóba essék felettük. Sokszor vagyok szemtanúja oly esetnek, midőn ilyen nagyreményű csemete neki esik a nálánál gyengébb félnek, csak azért, mert nem oly ruhában jár, mint ő, (pedig sokszor nem is zsidó, kinek üldözésében a söpredék, a salak még mindig virtust lát) elagyabugyálja amúgy istenigazában, közben apját, anyját illető oly kifejezésekkel traktálja az ártatlanság fülét, melyek hallatára elcsodálkozik az ember, hogy mely undok fertőjéből a trágárságoknak meriti az ilyen lurkó kifejezéseit ?! Fültanuja voltam olyan esetnek is, a hol mindkét nembeli gyermek — libapásztorok, oly témát s oly modorban tárgyaltak, a mint nem gondolnám, hogy bordélyházban is megcselekedjék. Az meg már mindennapi dolog, hogy nemcsak a libapásztorok (talán unalmukban) hanem minden utczasarkon, kapu alatt összedugja fejét egy pár nyálas szájú —nem suhancz: gyermek (!), szörnyen erőlködve, hogy a masinát lángra, a pipát, szivar csutakot parázsra hozza. Vettem magamnak bátorságot, hogy rászóljak egyszer ilyen kedves kompániára, „czuczlit ajánlva a szivar helyett. — Vesztemre! Azóta nincs nap, hogy egyik vagy másik nagyreményű csemetéje a környéknek utánnam ne kiabálja, hogy ; „Adjon egy czigarettát!“ Nem tudom, a főszögön ilyen-e a jövő nemzedék : az aaszögön bőven akad közte ilyen ! De gondolom egy iskolába járnak. Ad vocem: iskola. — Hát persze, hogy iskola! Mire való volna az az iskola, ha nem arra, hogy nevelje a jövő nemzedéket ?! Hát miért is nem teljesítik azok a tanítók kötelességüket? Dejszen, önthetik azok akár töitsérrel is, az ismeretek mellett az erkölcsi szabályokat is! A hol a gyermek már otthonról az erkölcsi romlottság rákfenéjével saturáiva kerül föl, híjába ott a gyógykezelés, holott másrészről a seb kíméletlen kézzel nemcsak felujjittatik, hanem nagyobbittatik is naponkint. — Hogy is mondja csak a német ? „Wie die Alten brummen: hört man die Jungen summen !“ És ez igaz, valamint hogy az is igaz, hogy egy rósz példa tönkre silányit száz erkölcsi szabályt, Hagyjuk hát békén azokat a jó tanítókat! Vetegetik azok a jónak magvát, és bizony bizony nem ők az okai, ha a talaj silány, ha az idő nem szolgál a vetésre. Pedig hát: „Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága?“ melynek már bimbajában ott rágódik a pusztulás undok férge? Hát bizony nem kicsinylendő dolgok ezek, s érdemes, hogy az ember gondolkozzék az orvoslás mikéntjéről! No hát: hogyan, miként? A társadalmi rend őre a rendőrség, mely csak akkor áll igazán feladatának niveoján, ha nemcsak a már elkövetett vétségek, bűntények megtorlásában jár közbe, hanem azoknak lehetőleg iparkodik elejét venni, — a biblia ordító oroszlánját, mely jár, és keresi, hogy kit nyeljen el? — felkeresi fészkében és ott semmisiti meg. Senkinek sem juthat eszébe, rendőrségünket azon magaslatról, melyet méltán foglal el, leszállítani akarni; — te'jes elismeréssel kell, hogy adózzék neki minden elfogulatlan polgára e városnak, és éppen azért nyugodtan nézhet elébe minden oldalról jövő bírálatnak. De hiszen nem is bírálat czélja e soroknak, hanem mert úgy vagyok meggyőződve, hogy annak intéző feje — éppen intézménye érdekében — nem zárkózik el bárhonnan jövő figyelmeztetés elől is, — azért mutatok rá első tekintetre figyelemre sem méltónak látszó, de következményeiben — ki merné tagadni? — nagy horderejű körülményekre. Már most felesleges azt mondani, hogy rendőrségünk személyzete ki volna tanítandó, hogy figyelmét ne csak a felnőtt „gazosokra“ terjessze ki, ne csak a szó szoros értelmében vett szolgálata alkalmával legyen szemfüles, hanem mindenre és mindenkor terjessze ki figyelmét és különösen gondja legyen már a serdületlen ifjúságra, sőt gyermekekre is. Ha meglát bárhol is — pedig sűrűn vau alkalma rá — olyan apró utczai csatát: kelljen védelmére minden habozás nélkül a gyengébbnek, (mindig ez az ártatlan!) szolgáltasson stante pede kézzel fogható igazságot és meg fogja idején tanulni, emlékezetében marad az ilyen ab ovo durva lelkületű, erőszakos természetű lurkónak, hogy büntetlenül nem lehet, nem szabad báutani senkit. Ha meglát — pedig még sűrűbben van alkalma rá — éretlen tacskók, vagy plane gyermekek (!) orra alatt égő csutakot — már csak tűzrendészet!
