Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-03-19 / 12. szám
1 III. évfolyam. 12. szám. Kun-Halas, 1899. Márczius 19. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eő-uteza 1254. Megjelen minden vasárnap. ШШтж is TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., 8 hóra 1 írt 25 kr. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr Előfizetési felhívás. Az új évnegyed küszöbén szükségesnek tartjuk e város közönségének figyelmét fehivni a helyi sajtóra s annak anyagi, mint szellemi támogatására. Meggyőződésünk, hogy a lefolyt idő alatt egész működésünkkel beigazoltuk azt, hogy lapunkat nem személyi érdekek istápólására alapítottuk, hanem a közügyek részrehajlatlan szolgálatára. Meggyőződésünk, hogy e nemes város lakossága helyesnek ismerte el az utat, a melyen haladtunk és soha nem talált működésünkben oly pontot, a mely talán arra engedne következtetni, hogy akár a lapon kívül álló érdekek szolgálatába szegődtünk volna, akár saját egyéni érdekeinkért harczoltunk volna. A lap szellemi részétől mindig igye- ke ztiink távol tartani az egyéni motívumokat s munkatársaink is mindenkor óvakodtak a személyes ügyek feszege- tésétől. Működésünk tehát mindig csak a közjóra irányult s mindékor csak közérdekkel foglalkoztunk. Ily körülmények között, csaknem АДОТ-HÍIAS“ TÁROZÁJA. Márczius tizenötödikén. *) — Ábrányi Emiltől. — Szép ünnep, újra itt vagy! Annyiszor Láttunk már téged jó, mostoha Időkben! Mégis drága vagy nekünk, Mint a tavaszt nem unjuk meg soha ! Tavaszt jelent napfényes márczius, Tavaszt hozott nekünk is gyönyörűt! Annyi virágot nem látott a nap, Mióta bolygó csillagokra süt. Sok század óta börtön volt e föld, Bab volt a nemzet, szolga volt a nép, Szolgája annak, a ki maga is Lánczot viselt . . . Mily aljas, durva kép : S elég volt egy nap, hogy másképp legyen! Széttörte lánczát a nemesi kar, És a parasztnak adta jobb kezét: Testvérem vagy te és szabad magyar! Szent korszak! Láttad, hogy a gazdag ur A koldussal önszántából felez : Láttad, hogy a tündöklő palota A jobbágy-viskó hü barátja lesz, És egy imát súg millió ajak És millió szív egy érzésben ég! Szabadság volt a fenséges fohász, S mely átevezte: a testvériség! *) Szerzőnek „Márcziusi dalok“ czimmel most megjelent müvéből. megmagyarázhatlan, hogy a sajtó a város közönsége részéről soha sem talált kellő méltánylásra. A pártolás hiányának okairól ha gondolkozunk, nehéz eltalálni az igazi okot. Talán a társadalmi élet pangása, a közügyek iránt való érdektelenség lehetnek az okok, vagy épen azon körülmény, hogy nem vittünk be lapunkba személyeskedést, a melyet a nagy közönség bizonyos kéjelgéssel olvasott volna. A személyes heczczek, lehet, hogy megkétszerezték volna előfizetőink kicsinyke gárdáját. És ha e lap tulajdonosának életföl- tételes kenyér keresete lenne alap kiadás, talán ez által tudna nagy számú előfizetőkre szert tenni, de mert a lap indításával egyedül a közérdek vezette, a közérdeket pedig személyes heczczekkel szolgálni nem lehet, innen van az, hogy a nagy közönség részéről, a helyi sajtó, kellő támogatásra nem talált. Pedig városunk lakossága rendelkezik mindazon anyagi és szellemi feltételekkel, a melylyel a helyi sajtót megerőltetés nélkül, fenntarthatná. Itt említjük még meg, hogy szánÖrömtelen, zord ifjúság után Nagy üdv az első szerelem kora, De a mi szebb és a mi édesebb, Az a szabadság első mámora! Hőbb, lelkesebb, mint akkor a magyar, Tisztább, üdébb — nép nem volt soha tán! Az első ember állhatott csak igy Az uj teremtés rózsás hajnalán. Az első embert láng kard verte ki, S bujdosni ment az Édenhtz szokott. Kegyetlenül levertek minket is, Mert követeltünk életet, jogot. Ó nem tiltottra vágyót a magyar! Tulajdonunkat adják meg nekünk, Csupán azt kértük. Bűn volt. S elveszett Édes hazánk, legdrágább Edeniink! De mint az Eden kóbor gyermeke Tört, fáradt, munkált s el nem csüggedett, És addig törte a kemény rögöt, Mig uj virágzás alkotója lelt. ügy dolgozott e sújtott nemzet is ! Büszkén haladt a bus rabságon át — Megannyi testvér mindenik fia Mig visszavivta elveszett honát. Szép márczius, te reád vall e csoda! Te forrasztottad össze a magyart! Legyen hát ünnep, hogyha jösz közénk, A meddig Isten fényes napja tart! A legszebb ünnep a tiéd legyen! Emlékedet fölül nem múlja más, Mert te vagy a szabadság, a remény, Te vagy az élet, a feltámadás! dékunk az érdeklődők bevonásával a „K u n - H a 1 a s“ részéré egy hírlapkiadó vállalatot létesíteni — és hisszük, hogy ha megindítjuk a mozgalmat, sikerül a város intelligentiájából és a jobb módú gazda közönségből a vállalatot megalapítani, a melylyel egyszersmind a helyi sajtó jövőjét biztosítottnak látjuk. Új programot nem adunk, mert az marad a régi. Nem magunk, de a helyi sajtó s vele a közjó érdekében kérjük a város közönségét, hogy lapunkat a lefolyt időnél hathatósabban támogatni szíveskedjék. Április hó 1-től kezdve új előfizetést nyitunk. A lap ára a nagy drágaság miatt, — tekintettel, hogy egy pár pulyka is 5 forint: — egész évre 5 frt, 'fél „ 3 „ 50 kr., »> hóra ,, I. ,, Ч.2.> ,, A „K ü n - H a 1 a s“ kiadóhivatala. Száműzött és kivégzett állatok. A régi jó időben nem elégedtek meg azzal a birák, hogy az embereket kisebb, nagyobb bűntettért kinpadra hurczolják és iszonyú gyötrelmek után kivégeztessék: hanem a beszámit- hatlan állatokkal is hasonlóképen jártak el; ezek ellen néha egész szabályszerű pert indítottak. Az a legrégibb ismert eset, hogy állatot törvényszék elé idéztek Párisban 1267-ben történt; egy sertés kis gyermeket tópet szét, miért máglyára ítélték és az ítélet nagy tömeg jelenlétében végre is lett hajtva. Éhez hasonló esetet jegyeztek fel 1386-ból. Falaisban egy sertés egy kis gyermek lábát ette meg, miért is a biró parancsára a hóhér felakasztotta. De megelőzőleg nadrágot, mellényt és keztyüt öltöttek az állatra, fejére pedig emberarezot ábrázoló álezát kötöttek. Az ily kivégzések akkoriban napirenden voltak Francziaországban; de Németországban is előfordultak hasonló esetek. így az 1456-ik évben Oppenheim városában nehány sertést elevenen elástak, mivel két gyermeket marezan- goltak szót. 1685-ben egy farkas Ansbach környékén nagy pusztítást vitt végbe, gyermeket, asszonyokat falt fel és nyájakat tett tönkre, úgy, hogy nagy rémület uralkodott az egész vidéken. Azért hát a ragadozó állatot nem is közönséges farkasnak tekintették, hanem farkassá vált embernek gondolták, annál inkább, mivel az ansbachi polgármester az időtájt halt meg, ő nagyon sanyargatta a népet; sőt a krónika szerint saját temetését házának padlásáról nézte. A babonás 1
