Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-03-12 / 11. szám

Márczius 12. KUN-HALAS. 1899. Városi képviseleti közgyűlés. Városunk képviselő-testülete f. hó 9-én rendkívüli közgyűlést tartott, mely­nek lefolyásáról tudósítónk a követke­zőkben számol be. A tárgysorozat első tárgyát képező s a városi szervezési szabályrendeletre vonatkozó alispán! végzés tudomásul vétele s az ennek folytán szükségessé vált intézkedések elrendelése után, áttért a képviselő-testület a Tóth István volt adóügyi jegyző nyugdíjazása folytán üre­sedésbe jött adóügyi jegyzői állás betöl­tésére, mely a képviselő-testülettel kö­zölt alispáni határozat értelmében ideig­lenesen, vagyis azon időpontig, inig az ujonan rendszeresittetni elhatározott adóügyi tanácsnoki állás betöltetni fog, szintén betöltendő. A közölt alispáni határozat értelmé­ben. tekintve az adóügy rendezése terén nélkülözhetlek állandó ellenőrzés és fe­lügyelet sürgős szükségét, a kép­viselő testület az adóügyi jegyzői állásra ideiglenesen egyhangúlag Molnár Mihály eddigi közgyámot helyettesítette, ki is hi­vatalos esküjét a képviselő-testület előtt nyomban letette. Molnár Mihály helyettesítése foly­tán, szintén ideiglenes üresedésbe jött közgyámi állásra a képviselő-testület rö­vid utón Németh Mór v. írnokét helyet­tesítette s a hivatalos esküt nevezettől kivette. A f. évi költségvetést jóváhagyó törvényhatósági határozat tudomásul vé­tele után tárgyalás alá vétetett a községi közdűlő és mezei közös dűlő utak háló­zatának megállapítására vonatkozó bizott­sági javaslat, melynek értelmében a há­lózat a v. mérnöki hivatal javaslatának igen csekély módosításával megállapit- tatván, a városi közmunka rendszeresebb felhssználhatása czéljából egy úti bizott­ság létesítése határoztatok el, melynek tagjaiul hivatalból a v. polgármester, rendőrkapitány és v. mérnök és minden pusztából néhány városi képviselő. A képviselő-testület a törvény ren­delkezéséhez hiven, nem fogadta el a kiküldött bizottság azon javaslatát, mely­ben azt javasolta a képv.-testületnek: mondja ki határozatikig, hogy az egyesek által a mezei közös dűlő utakon teljesített munkálatok az illetőknek közmunkaszol­gáltatásaikba betudatnak. Ezzel szem­ben csupán azt határozta el a képviselő- testület, hogy ily munkák a szükséghez képest a mezei közös dűlő utakon is tel- jesitendők az érdekeltek által, de a köz­munka szolgálmányba csupán akkor fog beszámíttatni, ha a közlekedési és köz­ségi közdülőutakon ily munkálatok vég­zésére szükség nincs, ellenkező esetben ezt az illetők, mint érdekeltek, saját költ­ségükön és munka erejűkkel tartoznak teljesíteni. A v. polgármester és rendőr kapi­tány fizetésének a megyei főszolgabirák és szolgabirák fizetésével egyenlő összegre emelését Dr. Babó Mihály főjegyző és id. Gál Lajos indítványára csak oly feltétellel határozta el a képvi­selő-testület, ha a jelenlegi és a felemelt fizetés közt levő különbözetet a vármegye közönsége fedezendi. A megyei házi pénztár javára 66/100 kr. pótadó kivetését elrendelő törv. hatósági végzés tudomásul vétetett s az egyénenkénti kivetés elrendeltetett. Az apaállatok beszerzéso-és tartá­sára vonatkozó polgármesteri javaslat ál­talánosságban elfogadtatván, a részletek megállapítása a képv.-testület kebeléből bizottság küldetett ki. Szántay István lemondása folytán üresedésbe jött közpénztárnoki állásra a képv.-testület Dr. Babó Mihály főjegyző indítványára Hirháger Károly eddigi közpénztári ellenőrt, s utóbbinak helyére Beiki Istvánt helyettesítette. A községi közlekedési utak felügye­letére hivatott útügyi bizottságba tagokul Szabii László már megválasztott tagon kívül id. Tóth János és id. Gaál Lajos v. képviselőket választották meg egyhangúlag. A tárgysorozat három utolsó szá­mát képező s a helypénz árszabályzalot, hizlaló telepekre és házalásra vonatkozó szabályrendeleteket jóváhagyó megyei határozatok tudomásul vétele után, a kép­viselő-testület közgyűlését, az elnöklő polgármester eloszlatta. T. H I R E K. — A II. reuniöt a casino e hó 4-ón tar­totta. A bál látogatottság, jókedv és anyagiak tekintetében méltó párja volt az elsőnek. Ked­ves meglepetést szerzett a szabadkai 86. gya- logezd tisztikara, mely a mulatságon csaknem teljes számban megjelent. A rendezőség min­dent elkövetett, hogy úgy a szép számban meg­jelent hölgyek, valamint kedves vendégeink kellemes szórakozást találjanak. Maga a% mulat­ság némely részről nem kivilágos kiviradtig, hanem kivilágos, bevilágos, kivilágosig, vagyis hétfő reggelig tartott. Fájdalom azonban, ki­világos után már csak hölgyek nélkül. Je­len voltak. Asszonyok: Dr. Babó Mihálynó, Babó Benőné, Csincsák Bélánó, Dr. Dobó Meny­ket sem gyarló földi szenvedély akedveshez ép annyira tudták egymást szeretni, mert hiszen mindnyájának egy,volt czólja: a közös kedvest boldoggá tenni. És a közös kedves is úgy sze­rette mindhármat: nem tudott választani a há­rom közt .... Azt válassza-e, a ki lángoló szavá­val, azt-e, a ki csodás, bűbájos éne­kével magasztalta, vagy azt, a ki oly gyön­géden szerette, hogy a fúvó szellőtől is óvta őt ? Tegnap voltak nála mindhárman. Kérte őket, ha oly igazán szeretik, hozzanak neki márczius idusára három szál ibolyát az alól a bűbájos tölgy alól, melyről az ezeregy éjszaka meséiben az van megírva, hogy örökkön él s alatta nyílnak a világ legszebb virágai, ibolyái. Kezet fogott a bárom jó barát s elindult a keresésre. Hosszan, nagyon hosszan keresték a bű­bájos tölgyet az erdőben. Egészen eltikkadtak a keresésében. Mikor, oda értek az elé a tölgy elé, mely­nek tövében a kis ibolyácska még boldog álmo­kat álmodott a kikeletről, oda tekintettek mind­hárman egyszerre. A márcziusi nap lenyugvó sugarai ragyogtak a vén tölgy koronája felett, egyszerre három kis zöldágat vettek észre a gá­lyák közül kimagaslani s felkiáltottak: meg­találtuk ! Átkutatták a tölgy alját, keresték az ibo­lyát, de nem találták. — Pajtás! ón itt hajtom le álomra fejemet, mert ez az a bűbájos tölgy, melyről kedvesünk beszélt, itt kell holnapra kinyílni annak a bá­rom szál ibolyának — szólt az egyik. A „КЖ-HALAS“ TÁRCZÁJA. Ibolyácska. (Allegória.) Kidüböngte magát a tél zivatara, elvonul­tak a kavargó, sötét felhők az égről, megrepedt az ég gyászleple s a ketté szakadt éjszaka közt, kitiindöklött a tavaszi nap első sugara. Mintha minden helyet templommá varázsolna az a sze­rény tavaszi napsugár, mintha Isten házában járnánk, úgy érezzük magunkat, olyan megha­tottak vagyunk, bár hova lépjünk is. Erezzük, hogy az az első fényesség, mely nehéz, küzdel­mes hónapok után, először üdvözöl, isteni kül­detés, isteni problema megfejtője: az örökélet, a feltámadás hirdetője. Pedig a föld még fagyos, a pázsit meghalt, fakó avarja közt nem ütötte még'fel fejét egy zöld szálacska sem, a fák galy- lyai nem árulják el még fakadó bimbókkal a fel­támadást, az ég dalnokai még csak útban van­nak köszönteni az új életet. Honnét tehát az öröm, az ihlet? Az első tavaszi napsugár édes csókjára hivó szózatára, felébredt, feltámadt, mosolygóan bólintgat — az ibolyácska. О a hirdetője az uj életnek — a fel­támadásnak. Mikor még minden fél a termé­szet rettenetes hatalmától: ember kétkedve huz­za meg magát téli menbelye — családi tűz­helye mellett, állat nem mer felébredni az uj élet első hivó szavára, a téli álomból, — mikor az a századok viharával daczolni tudott tölgy sem meri gályáit virágzásnak indítani s a sut­togó első tavaszi szellő hiában suhan végig, hiában adja iiditő csókjában a biztató szót a tölgy százados koronájának: ébredjetek, mert itt a ki­kelet, itt az uj élet! — a tölgy aljában téli fer­getegek által összehordott aszott levelek közül ki­búvik bárom igénytelen zöld levélke, három sze­rény kék bimbócska, melyekből holnapra kinyí­lik a természet,- a képzelet,- az emberi szeretet legszebb, legillatosabb virága — ibolyácska. О adta az örömet az ihletet az embernek. Olyan szerény, olyan egyszerű, olyan ár­tatlan és azért olyan isteni! Félénken néz körül, egyedül vagyok? . , . nincs körültem senki társaim közül ?! . . . a büszke tölgy is alszik még, pedig daczolni tud az ég villámaival is ?! . . . Üres az erdő! Fél az ember is?! . . . Megnyugszik majd. Az a ki életre hívott, a k i aludni, kétkedni enged mindenkit, csak engem nem, a z tudja, mit cselekszik. Nőjjetek leveleim! illatozzatok virágaira! hajtsatok uj hajtásokat édes anyátoknak — a földnek — gyámoló gondoskodása allatt, verjetek uj gyöke­reket ez izmos tölgy óvó dédeígetése mellett, nőjjenek belőletek uj levelek, uj illatos virágok, hogy ki ne vesszen az emberek emlékezetéből, kiknek ti vagytok legszebb virágai: bízzanak a halottak feltámadádásában, he szűnjenek meg hinni soha: gyászra jő a vigasz, a tél ravatala felett feltámad a kikelet. Bégen, nagyon régen volt, mikor abban az erdőben, hol a százados tölgy-fa állt s a mely alatt akkor még aludt az ibolyácska, három ván­dor bolyongott. Mindháromnak volt kedvese s mindháromnak ugyanaz a kedvese. Annak az egynek keresett mindhárom ibolyát az erdőben. A mint imádták közös kedvesüket, ép úgy szerették egymást. Mert, a mint nem fűzte egyi­

Next

/
Oldalképek
Tartalom