Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-02-12 / 7. szám
III. évfolyam. 7. szám. Kun-Halas, 1899. Február 12. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Fő-utcza 1254. Megjeleli minden vasárnap. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 írt, íól évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 frt 25 kr. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr A halas-rigyiczai keskenyvágányu h. é. vasút ügye. Lapunk munlt évi 47. számában egész terjedelmében közöltük a halas- rigyiczai vasút engedményesei, Gfrerer és Grossmann által az érdekeltség tájékoztatására e vasútvonalra vonatkozólag kiboesájtott prospektust. Azon alkalommal tett Ígéretünk beváltásául igen alka- >mszerűnek tartjuk e prospektus rész- ■ bírálatát azon Ígéretünk teljesitésé- ,01 együttesni gyakorolni, melyet lapunk múlt számában tettünk, hogy t i a tervezett keskeny vágány h. é. va.-mi előnyeit és hátrányait ismertetve, a város képviseletében eljárt küldöttség tapasztalatai alapján bírálat tárgyává te- endjük azon kérdést: körülményeink közt kivánatos-e s mennyiben indokolt annak támogatása a szaboányos nyomtávú vasúttal szemben és viszont? E kettős czél elérésére, azt hisz- szük. leghelyesebben járunk el, ha első sorban az említett prospektusban felsorolt előnyöket birálva, amennyiben azok általánosságban fenállanak, azoknak a mi különleges viszonyaink közt érvényesülhető, reánk nézve egyedül reális értékét megállapítani megkísértjük s egybe- hasonlitva ugyanezeknek a szabványos nyomtávú vasút által szintén biztosított előnyöknek elkeriilhetlen járulékát képező terhekkel, nem hagyva, figyelmen kívül mindkettőnek hátrányait, felállítjuk az előny és teher mérlegeit külön-külön mindkét vasútra vonatkozólag, majd ezek ismeretében a kettőnek viszonylagos mérlegét megállapítva, ennek adataiból, illetve ennek adataival kisértjük meg fe- h‘h‘tet adni azon végső, döntő kérdésre: I H das város közönsége, mint az érdekeltség egyik tagja, a keskeny vagy a szabványos nyomtávú h. é. vasút kiépítését támogassa-e ? Az engedményesek által kibocsáj- tott, fent emlitett prospektus bevezetését oly általános érvényű igazság képezi, melynek kétségbe vonását a józan gondolkodás legelemibb alapjai is tiltják s megdöntésének megkísérlése is egy uj dón Quijote-i szélmalom-harcz szánalmasan nevetséges kísérletét képezné. A „КШГ-HALAS“ TÁRCZAJA. A székelyek vizkeresztje 1764-ben. A Hargita hegység lábánál elterülő rákosi nagymezőnek azon részén, mely.Csicsó és Mádé falva között fekszik, 1764. január 7-én vizkereszt- utáni napon egy nagy sirt hántolták fel. Oda hordták össze és ott tették örök nyugodalomra azokat, kiket Bukow Adolf Erdély akkori hadi kormányzója ártatlanul megöletett. Hogy mily jo- * gon, kinek a parancsából, vagy saját felelősó- gére-e? azt ma sem tudja senki, csak annyi bizonyos, hogy a madófalvi öldöklés egyike volt azon gyalázatos gyilkolásoknak, minőt a történelem csak feljegyezhetett. Bukow 1762-ben egy Comissio élén a Székelyföld csíki részébe jött s ott a népet ösz- szeiratván, arra szólította fel, hogy vegye fel a fegyvert, s mint rendes katonaság esküdjék zászló alá. A székelyek ezt nem voltak hajlandók tenni, mert ők, mintnemesek, a háború esetén való nemesi felkelésen kívül egyéb katonai szolgálatra nem voltak kötelezhetők. Hivatkoztak arra, hogy ez ősi alkotmányos jogukat, melyet a nemzeti fejedelmek századokon át megerősítettek, apáik és maguk is igy gyakorolták. Hivatkoztak a legközelebbi háborúkra, midőn több mint 60.000 har- czost állitván a csata térre, királynőjük ingadozó trónját megmentették. Hivatkoztak a különösen Leopoldi diplomára, melynek 14-ik pontja szó- szerint mondja, hogy „a székely a nemesi felkelésen kívül más egyéb katonai szolgálatra nem kötelezhető.“ Szárhegyi Ambrus Ferenczet, ki az össze- sereglett népnek orotora volt, Bukow magához hivatta, s fel szólitotta arra, hogy a népet beszélné rá a fegyver felvételére. Ambrus azonban ezt megtagadta, miért a tábornok azt kiáltotta rá: „úgy hát akasztófára veled !“ „Szülőföldem nem vall nagy kárt, — felelte a hős lelkű szónok — ha felis akasztatsz engemet, de én nemzetem árulója nem leszek soha.“ A jogtalan felfegyverzés ellen a székelyek tisztjei és primorai is minden telhetőt megtettek. Vacsárcsi Lázár Imrét egy deputátió ólén Bécsbe a királynőhöz küldötték, a nép pedig, — mintegy 5000-en, kikhez a háromszéki 700 küldött is csatlakozott — Szent-Tamási Boros István elnöklésével gyűlést tartott, hogy ősi alkotmánya megsértéséért óvást emeljen. Boros a gyűlés határozatát Írásba foglalván, az időközben ismét Csikba érkezett Bokownak átadta, ki a Borossal jött küldöttségnek azt felelte, hogy holnap 8 órakor megadja a választ. („Ceras 8 ra hóra accipietis resolutionem“) A nép, hogy a remélt kedvező választ gyorsabban megkaphassa, vizkereszt ünnepén Madéfalva községben gyűlt össze. Bukow éjjel, titokban, nagy számú gyalog és lovas katonasággal vétette körül a falut, melynek szélső házait felgyujtatván, azok rémes világánál megkezdte, az iszonyú gyilkolást. Nőt, gyermeket, öreget és ifjat, egyforma kegyetlenséggel ölt le a gyalog katonaság, a menekülni akarókat pedig, a Kálnoki huszárok vágták le. A rászedett fegyvertelen nép nemhogy ellenállt volna, hanem szent zsoltáiokat énekelve várta a vértanúi halált. Hogy hányán haltak el, azt sen- kisem tudja. Csak az Isten, ki minden nemesnek és ártatlannak halálát feljegyzi .... * % % Vészhalomnak nevezték el a székelyek azt a helyet, hová a nemzet vértanúinak egy réSenki zeni vonhatja kétségbe u. i. azon állítás helyességét, hogy „a gazdaság és különösen a mezőgazdaság fejlesztésének egyik fő eszközét a közlekedés javítása képezi“ s hogy e szempontból „nélkülöz- httlen oly szállítási eszköz, mely az év minden szakában és mindenféle időjárás mellett egyaránt használható. Ezen általános érvényű tétellel, mely egyébbként keskeny és rendes nyomtávú vasutak létesítésének indokolására egyaránt alkalmas, a vasút nélkü- lözhetlenségénél be-igazolva látván, mint még nyomosabb indokot, felemlíti a prospektus, hogy „ha a vasutak a közgazdaság szempontjából mindenütt nagy fontossággal bírnak, azon a gazdag vidéken a hol a vasút terveztetik, a hol a közúti közlekedés télnek idején természeti nehézségekkel küzd, a hol közutak az év nagy részében, иду szólván járhatatlanok, — egyenesen nélkülözhetetlenek. “ Azt hisszük, a ki utaink s általában az alföldi utak vendég marasztó, s pára szakasztó kényelmeit ismeri, legkevésbbé sem fogja kétségbe-vonni azon állítást, ШБШШ és TÁBSADALMI HETILAP. szét eltemették. Ide az első emlék felállításának jogát is a gyilkos Bukow követelte magának. Oszlopot emeltetett a sírra, ezen gyalázó felirattal : „Itt fekszik a megalázott székely-büszkeség!“ A székelyek azonban az oszlop hátsó felére rávéstók titokban válaszul az igazi feliratot: „Itt emelt magának a zsarnokság oltárt, mondd el hóhérinkra a száztizedik zsoltárt!“ Mig ez oszlopot Bukow emberei el nem távolították, addig minden arra menő székely buzgón ismételte a zsoltár szörnyű átkait. Ez fogta meg Bukowot is, ki a madófalvi öldöklés után alig félévre rettentő kinok között lehelte ki bűnös lelkét. Ez az átok később, is évtizedeken át könyörtelenül sulytotta mindazokat, kik a székely öldöklésnek közvetve vagy közvetlenül okozói voltak. 1769-ben Nagyajtai Cserey Zsuzsárfna a sírtól nehány méterre egy nagy fakeresztet álittatott, mely még most is fönáll. Felirata semmi vonatkozással nincs a lefolyt szomorú eseményre, valószínűleg azért, nehogy Bukow emberei e miatt eltávolithassák. Később mások is, igy Sándor János, Szabó József és Részeg András különböző időkben szintön emeltettek egy-egy fakeresztet. De nem sokára méltó emlék fogja jelölni a vértanuk sírját. Néhány év előtt gyergyói Benedek István elnöklete alatt egy bizottság alakult, azon czólból, hogy a nemzeti vértanuk nyugvóhelyét méltó emlékkel jelölje meg. A bizottság megiratta a „madéfalvi veszedelem“ történetét s azt gyűjtő iveihez mellékelve a hazában mindenfelé szétköldötle. Pár óv alatt össze is gyűlt mintegy 4500 frt. melylyel Benedek István megkezdhette az emlék felállításának nagy munkáját. A derék öreg ur az emlék ügyében szűk-
