Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-12-03 / 49. szám

tájával lehet inaugural ni. Mint előbb jeleztük, a törvényjavaslat e kívánalomnak a legteljesebb mértékben eleget is tesz. Lényeges előnye a törvényja­vaslatnak az, hogy a már meg­levő és virágzó iparágakkal szem­ben kelletkező uj vállalatokat nem támogat, de ezzel szemben a mi ugyancsak egyik legfőbb intézke­dése, védelmébe veszi a kézműipart, és a háziipart is. Hát ezt valóban igen szerencsés gondolatnak tart­juk. Mindkét ágazatnak igen fon­tos hivatása van, s bizony eddig csak pangottak. Már pedig a házi ipar kedvezményezése elsőrangú állami feladat, különösen abból a szempontból, hogy igy mégis rengeteg — eddig tétlenül, s ki­használatlanul heverő — munka­erőt lehet hasznosítani Általában az iparnak nyújtandó állami kedvezményekről szóló törvényjavaslat uj életet, friss vért önt ipari alkotásainkba, s fényesen világitja meg azt az utat, melyen haladnunk kell, ha komolyan akarjuk és szivünkön is viseljük iparunk és ezzel közgazdaságunk életerős felvirágzását. Hegedűs Sándor zsenialitása jellemző erő­vel mutatott reá azokra a felada­tokra és mindenkép hazaüui kö­telességekre, melyek a magyar társadalmat iparunk intenzív és czéltudatos pártolására egyenesen kötelezik. íme, a kormány meg tette az első lépést ipari viszonya­ink átalakítására, de a sikert hozzá kötötte a nemzet hazafias öntuda­tának megnyilatkozásához, ahhoz hogy a hazai ipar pártolását ezen­túl nem csupán frázisnak, hanem Ti csak. mesésetek, ti tánczoló, suttogó levelek. A ti szavatoknak nincs kétszer egymás­után ugyan az a hangja, mozdulástoknak nincs kétszer ugyanegy formája. A zöld szín tarkasága a ti díszetek A rezgés sokfélesége a ti beszédetek Egyszer olyanok vagytok, mintha fehér árnyékká válnátok; máskor zöld oldala­tokkal fordultok felém, kaezérul ingerkedve. A zöld sugarak délibábja éled meg köz­ietek. A fa lelke, a ki az eleven lomb közé bujt hallgatózni, maga is elandalodik, a mikor a hizelgő levelek dédelgetve meg- megsimogatják, a mint mesélni kezdenek : „egyszer volt, hol nem volt1 . . . A többit kiki magának találja ki. A tapsoló levelek segítenek a képzelődésnek ; együtt sirnak a szomorúsággal, együtt ör­vendenek az örömmel. Alkalmazkodik minden érzéshez a sok sok lengő-ringó levél, a ki hallgatja a sóhajtását, azt hiszi mind, hogy neki szól, hogy érte busul, az ő bánatából vagy boldogságából veszi ki a részét. Amikor a többi fa lombja már meg sem mozdul, akkor a rezgő nyárfa még foly­vást sóhajt, egyre mesél: „egyszer volt, hol nem volt“ . . . Hallgatom, hallgatom. Mintha panasz­kodnék ez a soha nem szűnő rezgés. Mintha fölöttem az ezeréves tölgy lombja közül két nagy szem nézne le kíváncsian, szánakozva rejtelmesen. A fa-mathuzáleum lelke bujdosik ott és rám tekint minden levél mögül. Ő az, aki a fából nyög, sir, sóhajts aki megtapsoltatja a leveleket i elemi kötelességnek fogja tartani e haza minden polgára. Intéző köreink és férfiaink fi gyeimét mindenesetre szükséges­nek tartottuk e beálló fontos vál­tozásra még idejében felhívni, hi­szen kezükben van társadalmunk­nak a küzdelemre való egyiittar- tása, szervezése, s meggyőződó- j sünk, hogy diadalra való juttatá- sa is. Hétfőn nov. 20-ikán Ecliegaray nagy hirű drámája Folt, a mely tisztit ada­tott, rendkívül gondos előadásban. Mstilde szerepét N. Bodroghy Lina játszotta ben- sőséggel,' igazi művészettel. Közönségünk lesve leste minden szavát s egy egy jele­nete után perczekig tapsolt, a felvonások után pedig újra és újra lámpák elé hívta. Lukáosy Ferdinándó szerepében nagy sikert aratott. A matildévali szembesítés jelenetében oly hatalmas drámai erőt fej­tett ki, hogy a közönség nyílt színen is megtapsolta. Szabó Mariska, Sárközinó és Liptay derekasan hozzájárultak az elő­adás nagy sikeréhez. Kedden nov. 21-ikén Szentpétery régi szép énekes vígjáték a Parlagi Jancsi került színre. A szinlap az előadásra kü­lönösen azért hívta fel a közönség figyel­mét, mert a rendkívül érdekes vigjáték a mai nemzedék előtt úgyszólván ismeretlen, más részt, mivel a főszerep Egry Kál­mánnak kiváltó alakítása. Es valljuk be őszintén, hogy a szinlapnak mindenben igazsága volt, mert közönségünk, mely említett színművet előadva még egyszer sem látta, Egry játékában olyan alakítást élvezett, milyenhez hasonlóért hosszú évek során kellene vissza mennie, legalább is addig, a mikor Egressy művészetének dél pontján, nagyszerű alakításainak egy- kettőjét közönségünknek is bemutatta. A darabos, pallérozatlan, de jó szivű gazdag földművest ép úgy, mint a később szalon­képessé vált földbirtokost oly nagy inteli- gencziával és ritka művészi erővel, anynyi eredetiséggel és természetes közvetlenség­gel állította a néző elé, hogy a közönség alig győzte a tapsot és a kihivást. Szép bariton hangján előadott énekeivel (köztük az Ereszkedik le a felhő kezdetű) ép úgy magával ragadta közönségünket, mint egy­kor a budapestit, melynek Egry, mint a népszínház oszlopos tagja, egyik kedven- cze volt. Csige mint Bárodi, Hónai Karola pedig Széppatakiné szerepében szintén sok tap­sot arattak. Szerdám nov. 22-ikén Dr. Szelei)urdi került színre. Még a tegnapi szép előadás hatása alatt állottunk, mikor a bohózat két doktora munkába vette a közönséget, hogy a tegnapról még fen maradt művészi hatást kimaszszirozza belőlünk. Teljes mértékben sikerült is, a mi a darab ér­deme, mert — hiába a mi közönségünk Ízlése még nem jutott odáig, hogy a sze- parékban s a csak nem pőrére való dekol- letálásokban gyönyörűségét találja. Csütörtökön nov 23-ikán A vigéczek látogattak el hozzánk, még pedig szintén bérletben, holott azt hittük, hogy a szín­művészet eme hiteiét vesztett utazói már régen letűntek a színpadról s végkép visz­sza vonultak méltó helyükre: a népligeti deszkás bódékba. Szombaton nov. 25-ikén a Görög rab­szolga került szinre telt ház előtt. Vasárnap nov. 26-ikán A csikós ada­tott a főszerepben Egry Kálmánnal. Kö­zönségünk, mely a színházat zsúfolásig megtöltötte Egrvnek ismét egy olyan mű­vészi alakításában gyönyörködhetett, mely a legmesszebb menő igényeket is teljesen kielégítette. A szerelmes csikóst annyi melegséggel, a csalódott szerelmest pedig oly igazi drámai erővel mutatta be, hogy közönségünk alig tudott betelni látásával. Alakításának legszebb része az volt, mi­kor az urfival való jelenetben a szilaj, de önérzetes és talpig becsületes parasztot mutatta be oly élet hűen és igy annyi meggyőző erővel, hogy játékát a közönség viharos tapssal jutalmazta, jelenete után pedig ismét és ismét a lámpák elé hívta. Szép dalait a közönség annyira élvezte, hogy újra és újra hallani .kívánta, minek Egry, daczára annak, hogy huruttal küzd- ködött, a mikor csak lehetett szives előzé­kenységgel tett eleget. Rózsi szerepét Abonyi Terus játszotta ; szépen kifogástalanul és igy természetesen, hatással. A kisasszony, ki az egész saison alatt — nem tudni mi okcól — tehetsé­gének megfelelő egyetlen szerephez sem juthatott, tegnap írisz szerepét annyi ked­ves bájjal, ma pedig Rózsit oly élethűség- gel, annyi intelligencziávál játszotta, hogy a közönség nyílt színen is megtapsolta, mi annál nagyobb érdem, mivel ezt a tapsot nem kissebb színész, mint Egry vei való játékáért kapta. Valóban kár volt Abonyit eddig is kellőleg nem foglalkoztatni. A mint emlí­tett két szerepe után állíthatjuk, nem egy előadás művészi sikerét lett volna képes biztosítani, vagy — legalább is — előbbre vinni. Kitűntek még Liptay Márton csikós, Sz. Kovács Gyula a szomszéd földes úr szerepében. A rendező pedig, különösen a pusztai jelenetben olyan sikerült képet nyújtott, melyre méltán büszke lehet. A mai estén meglátszott a minek mindig látszani is kellene, hogy a színház nem csak Thalia temploma, hanem a népnek iskolája is. A karzat rogyásig tömve volt a derék, jó néppel; a földszinten pedig nem egyet láttunk azok közül, kik nappal nehéz munkában törik a földet, hogy este sziikes filléreikből is áldozhassanak lelkűk művelésére. Az ilyen nép előtt — nemze­tté uram le a kalappal! Hétfőn nov. 27-ikén Schakespeare örök szép tragédiája Romeo és Júlia került szinre a két főszerepben N. Bodroghy Lillával és Szabadhegyi Aladárral N. Bodroghy, Júlia szerepében ismét egy oly művészi játékot mutatott be, mely vidéki színpadon való ágos ritkaság számba megy. Szerepének különösen drámai ré­szét anynyi erővel játszotta, mely az ő játékaival valósággal elkényeztetett közön­ségünket is meglepte. Egy egy jelenete után elemetáris erővel zúgott fel a taps, melyből az est folyamán nagy rész jutott Szabadhegyinek is, ki Romeo szerepében legszebb alakításainak egyikét mutatta be. Sajnos, hogy az ifjúság az előadáson, mint mondani szokták: távol létével tündökölt. E helyen s ez alkalommal tar­tozunk annak kijelentésével, hogy a gim­názium igazgatósága nem csak nem tiltja

Next

/
Oldalképek
Tartalom