Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-01-29 / 5. szám

Január 29. KUN-HALAS. 1899. rozta volna el. Az üg}'et továbbra is sző­nyegen kívánván tartani, mielőtt a ma­gunk érveit elmondanék, felkérjük váro­sunk irányadó köreit, hogy az ügyről véleményüket nyilvánítani szíveskedje­nek, mely őzéiből lapunk hasábjait kész­séggel rendelkezésükre bocsájtjuk. A Dominó-estély. Az év első hónapjának 21-ik napján, a Oasinó kifestendő helyiségeiben éjfél előtt a Casinót, éjfél után pedig az egész világot rózsa­színben láttuk. A fénynek ezt a gyors terjedését s látó- és képzelő, tehetségünknek ily meglepő tökéletesiilósét az okozta, hogy e napon a Oasinó tagjai, előre megfontolt szándékkal, hetek óta titkon létesült szövetséggel, arra határozták el magukat, hogy úgy maguk, mint bájos hozzá tartozóik rózsaszínű rejtélybe burkolják imádott esnem imádott alakjaikat—, és hogy mikora rózsaszínű rejtély lehulltával, a tejszín arczok, égszinü és ábrándos kék szemek, csintalan frou-frouk, lenge termetek egy részről, tisztes tenyerek -- talpak, csuklyától felborzolt hajak, nyomatékos alakok másrészről, láthatók lőnek, akkorra a sok rózsaszín úgy belopta ma­gát a szemünkbe, hogy többé ki sem ment, ha­nem ott lebegett egész reggeli 7 óráig, a med­dig t. i. az igézet tartott. (Kvartászbólára mon­dom, hogy ebben az igézetben minden ideális volt s semmi része nem volt benne az Ic-zig 10 fokosának ) Az idealizmus élesztősére — úgy vettem észre — nagy hatással volt a logimponálóbb dominó bájos -harmonika stündchenje, amely ellen, másnap reggel, mihelyt rendelkezési ál­lapotba juthattam, az öreg patika gyomorerősi- tőjónól kerestem menedéket. És most ide iktatom a ,,Hun-Halas“ 50 activ és 14550 tartalékos előfizetője számára a névsort is. Úrnők: Dr. Babó Mihálynó, Dr. Beck Sándoinó, Bulcsú Károlynó, Bibó Györgyim, Csinosak Bólánó, özv. Dobozy Lajosnó, Farkas Dezsőnó, Farkas Eleknó, özv. Fridrich Alajosnó, özv. Gaál Lajosnó, Dr. Hermán Ferencznó, Hir- háger Károlynó, Df. Hofmeister Judánó, Kármán Dezsőnó, Kohn Lipótné, Kolozsvári Kis Sándorné, Kozics Istvánné, Péter Dónesnó, Koesek József- nó, Dr. Sass Eleinérnó, Szatmáry Sándorné, Tö­rök Istvánné, Zámbó Jánosnó, özv. Sass Károlynó. ür hölgyek: Babó Esztike, Benedek Blanka, Benedek Matild, Dobozy Iduska, Fridrich Gi­ziké, Gaál Etelka, Kiss Mariska, Kozics Mariska, Mudrony Mariska, Mildechütz Adolfin, Paczolay Ilonka, Bohoska Etelka, Bocsek Jolánka, Sass Irma, Túróczy Vilma, Zseny Ilonka. Urak: (Bocsánat! de az erősebb!) nem nésorát nem szokás 'közölni — nem is szedem ki. Szedő.) G i b i c z. Az ifjúsági könyvtár meg- • nyitása. Az elmúlt év április 14-én tartott iskola­széki ülésén felmerült az az eszme, hogy a községi iskola kebelében egy ifjúsági könyvtár felállítása üdvös dolog lenne. Az eszmét a községi iskolaszék magáévá tette, egyszersmind megbizta a közs. iskola tanitó-testtiletét az eszme megvalósításával A tanitó-testület azon „immár nem szokat­lan“ módhoz folyamodott, hogy felkérte a müveit közönséget a nemes cél támogatására, — hála Isten — oly sikerrel, hogy ezúton befolyt 63 frt 53 kr. Ezután a községi iskolaszékhez fordult, hol ismét 25 frt évi segély lett utalványozva. A 88 frt 58 krt. tevő összeg a felhasználásig a gazdasági bankban helyeztetett el, bol 1 frt 37 krt. kamatozott. Végül a tek. városi tanács a szük­séges könyvszekrény, leltár és könyvkiviteli naplóval ajándékozta meg a könyvtárt, Így aztán hozzá lehetett fogni az alapvetéshez annál is inkább, mert a szervezés alatt 186 apróbb-ua- gyobb füzet munka lett ajándékozva. A tanitó-testület Szalay Zsigmond községi iskolai igazgató elnöklete alalt Bornamisza Benő, Pethő József, Tóth Imre, Zsoldos Lajos községi tanítókból álló bizottságot küldött ki, hogy a 89 frt 92 kr. erejéig válogasson ki a könyvtárba al­kalmas munkákat, ami nem kis gondot okozott, mert a meglevő összeggel csínján kellet bánni, hogy jó és célszerű könyveket lehesen vásárolni, ezen kivül könyvkötésre is jusson. Az 5 tagú bizottság többszöri tanácskozás és tanulmányozás után jutott megállapodásra, melynek az lett az eredménye, hogy a mai könyvtár állomány 250 munka 146 kötetben. Nem sok ugyan, de kezdetnek jó. Az 5 tagú bizottság tekintetbe véve'a könyvtár szerény méretét, úgy határozott, hogy egyelőre csak az ismétlő iskolás fiuk és leányok vehetik igénybe. Az ismétlő iskolások a szervezésről előre érte­sítve voltak, természetesen nagyon nehezen vár­ták a megnyitást. Január 15-én ez is megtörtént. A kik tanúi voltunk, bizonyára kedves emlékkel távoztunk. De hogy az a 25 fiú és 24 leány mily örömtől és boldogságtól sugárzó arczal távozott, azt el lehet képzelni. Egytől-egyig kórt és kapott is könyvet, egyik verseskönyvet, — a másik hábo­rúsat, némelyik mesés könyvet stb. abban mind megegyeztek, hogy szép légyen. Hogy, ki hogy van megelégedve olvasmányával, azt majd a legközelebbi könyvcserólós alkalmával tudjuk meg. Ha kötelesógiink nem lett volna is ez intézmény felállítása — a legszívesebben tettük volna az), úgy do sikerrel csak úgy működhetik, ha művelt közönségünk ezután sem feledkezik meg róla. — Sok háznál van felesleges könyv, vagy mutatvány példány teljesen haszon nélkül, mily jó hasznát venné ezeknek az ifjúsági könyv­tár. Epen azért, mig a tanitó-testület egyrészt hálás szivvel köszöni az eddigi támogatást, más részt kórve-kér mindenkit, hogy pártfogását ezután se vonja meg eme gyermekkorát elő in­tézménytől, mert csak igy lehet mielőbb nagygyá, s hogy az legyen, ifjúságunknak legszentebb ér­deke kívánja. Szalay Zsigmond, H I R E K. — Mai számunk váratlanul közbe­jött technikai akadályok miatt, 2 napi késedelemmel jelent meg, melyért, mint önhibánkon kivül álló késedelemért olva­sóink kegyes elnézését kérjük. — Gyászrovat. Vasdin riyei özv. Balogh Józsefnó szül. Varga Zsó­fi a jan hó 27-ón Szabadszálláson elhunyt. Az elhunytban Dr. Hermán Ferenc, lapunk szer­kesztője szeretett nagyanyját gyászolja. — A dominó estélyen felül fizetők név­sora: Dr. Farkas Imre 5 frt, iíj. Fúró Lajos 5 frt, Gaál Endre 1 frt, Kolozsváry Kiss Sándor 2 frt, Bauszek E. Jenő 5 frt, Péter Dénes 1 frt, Török István 3 frt, Dr. Hofmeister Juda 1 frt, Kohn Lipót I frt, Pintér Barnabás (öreg patika) 1 frt, Lőwi Jenő 1 frt, iíj. Zilah István 1 frt. Összesen 27 frt, melyért hálás köszönetét fejezi ki a Oasinó vigalmi bizottsága. A festésre ju­tott tisztán 73 frt, a mely „Casinó festési alap“ czimen kamatozás végett a takarékpénztárban helyeztetett el. — Károly napja. KovácsKároly V. jegyző barátunknak ritka vendégszeretetéről ismert házánál név estélye alkalmával január 27-ón barátai- és tisztelőinek nagy száma gyűlt ogybe. Az egybegyűltek őszinte öröme és vigsága mutatta, hogy kedves Károlyunk mily osztatlan, őszinte szeretetót bírja mindnyájunknak. A felköszöntőkkel fűszerezett ünnep az egybe­gyűlteket még a hajnali órákban is együtt tartotta. Másnap 28-án Szekér Károly kir. aljegyzőnél jött össze a fáradhatlau vendégsereg, ugyanazon őszinte óhajjal: Isten éltesse ! Tartsa meg sokáig mindakettőt. — Az adójegyzői állásra értesülésünk szerint Molnár Mihály közgyámnak, ennek utód­jául pedig Hirháger Károly közpénztári ellen­őrnek vannak legtöbb kilátásai. — A halasi önsegélyző szövetkezet január 22-én tartotta évi rendes közgyűlését. E pénzintézet heti 50 kr. befizetésére kötelezi tag­jait; tagjainak ez idő szerinti száma 227, kik 452 törzsbetétre eső 50 krokat takarítják meg évenként. Első évben 1 részvény 26 frt volt, melyre 93 93 kr. (8*57°/0),- második évben 52 frt betétre 2 frt, 18 kr. (411%),- harmadik év­ben 78 frt betétre 3 frt 15 kr. (4-04%) osztalék jutott, mely osztalék ha tekintetbe vesszük a 4 és 6 alacsony kamatlábakat, szép eredmény: jó­tékonyságát különben nem az osztalékok nagy­sága mutatja, hanem az, hogy tagjai olcsó köl­csönökhöz jutnak. A szövetkezet mostani va,- gyona 39066 frt 80 kr. — A tisztujitás egy kis riadalmat okozott, amennyiben Papp Mihály elnök, kivel oly szorosan egybe van forrva ez intézet — egészségi okból le akart mondani, addig éljenezte a közgyűlés és annyi jó egészsé­get kívánt neki, hogy legott kigyógyult abból a betegségből, hogy lemondjon, és igy a közgyűlés határtalan örömére ő is, valamint a többi tiszt­társai és igazgatósági tagok is megmaradtak. — A Casinó vigalmi bizottsága fel­kéri azokat, kik a reuniókra tévedésből ezideig netán meghívót nem kaptak volna, hogy eziránt a Casinó jegyzőjéhez Szekér Endre úrhoz for­dulni szíveskedjenek. — A „Vadkerti olvasókör“ folyó hó 22-én tartotta szokásos farsangi tánezmulatsá- gát. Készt vettek a közsógbeli gazda-, iparos-, és intelligens családok; nem kevésbbó érdekes volt látni a felsorolt különböző osztályú részt­vevők harmóniáját, melynélfogva a mulatság igen szép és sikeres lefolyást nyert úgy, hogy. az összhangzatos jókedvnek és ropogós táncznak reggeli 5 óra vetett véget és a mi dicsérendő a tiszta jövedelem egy részéből könyvtárunk 14 drb művel ismét gyarapodott. (Beküldetett.) — Balota pusztán az ottani népkönyv­tár javáért f. hó 21-ón sikerült tánczvigalmat rendeztek, melynek tiszta jövedelme 55 frt 6 kr. volt. Felülfizettek id. Nagy Pál Sándor 50 krt, itj. Borbás István 80 krt. Fogadják ez utón a rendezőség köszönetét nagylelkűségükért. — A Mró választás Majsán e hó 25-én ment végbe nem a legnagyobb érdeklődés mel­lett. Beadatott 493 szavazat, melyből Varga 'Kálmán, az eddigi helyettes biró AI á г к Sán­dor 46 és T erbe Alajos 7 szavazata ellenében óriási többséggel biróvá választatott. A választás alatt és után példás rend és nyugalom uralkodott. — Szőlősgazdák figyelmébe. A föld- mivelósügyi miniszterim a Földmivelósiigyi Értesítő múlt évi 47-ik számában közli a hazai szőlőbirtokosoktól eladásra bejelentett fajtiszta és peronospóra-mentes európai és amerikai faj­tájú szőlővessző és szőlőoltvány készleteket azzal a megjegyzéssel, hogy a bejentők arról, misze­rint a részükről eladásra bejelentett szőlővessző és szőlőoltvány mennyiségek a minisztériumtól kibocsátott szőlővessző és szőlőoltvány üzleti szokásoknak minden tekinteteiben teljesen meg­felelnek, anyagi felelősséget vállaltak. — Az olasz bor ellen. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület felterjesztést inté­zett a földmivelósiigyi miniszterhez, hogy Fiúméban és Triesztben borvizsgáló állomásokat létesítsen, a melyek hivatva volnának a Magyar- országba importálandó olasz bort megvizsgálni. Ugyanis egy idő óta Olaszorságból feltűnő mennyiségben szállítják a hamis bort; a múlt évben egy millió hektoliter bort szállítottak s ezáltal a magyar bortermelők nem tudják érté­kesíteni termésüket, mert a hamis olasz bor kiszorítja olcsóságánál fogva a piaczról a magyar borokat. Az OMGE a borvizsgáló állomások felállításával véli elérni azt, hogy ezután Olaszhonból kevesebb mennyiségű bort fognak Mag yarországba szállítani s úgy a magyar bor- szállítás is nagyobb lendületet vesz. A miniszter e kérdést illetőleg szakvéleményeket fog meg­hallgatni. — A királyné szobrára. Dicsőült Erzsébet királyné ő felségének emlékére Buda­pesten a nemzet által felállítandó szobor költsé­geire adományoztak Halason 10 gyűjtő ivén : 261 frt 80 krt. — Az adakozók neveit a következők­ben közöljük. (Folytatás.) Schwarcz István 3 kr., Stern Lujza 5 kr., Práger Iíózsa 5 kr., Práger Márton 5 kr., Spicz Lina 1 kr., Kellner A. 1 kr.. Kellner De­

Next

/
Oldalképek
Tartalom