Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-10-22 / 43. szám
III. évfolyam 43. szám. Kun-Halas, 1899. október 22. Előfizetési ár: Egész évre — 5 frt — kr. Fél évre — 2 „ 50 „ Negyedévre — 1 „ 25 „ Egyes szám ára 10 kr. Közgazdasági és társadalmi hetilap. Hirdetések dija: 3 hasábos petitsor előfizetőknek 3 kr., nem előfizetőknek 5 kr. Ny ilttér: hárem hasábos petitser 19 tr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-utcza 1254. A református egyház bajai. j Három,,év alatt több ízben volt alkalmunk a református egyház „építési ügyével“ foglalkozni. Bár ezen idő alatt a magunk részéről véleményt nem mondtunk, nélkülözvén a szükséges adatokat, — mégis a hozzánk beküldött czik- kek'közlése által, igyekeztünk ez ügyre világosságot vetni. Ha áttekintjük a 3 óv alatt megjelent közleményeket, sajnálattal kell constatálnunk, hogy a halasi ref. egyház és a főgymna- SLUin életét sorvasztó ,,építkezési ügy“ ma is ép oly távol áll a megoldástól, mint 3 évvel ezelőtt. Eddig szándékosan kerültük ezen ügynek felbolygatását, mert hittük, hogy kölcsönös engedékenység által, ezen ügy békés utón fog elintézést nyerni. Meggyőződésünk volt, hogy a sajtó nagyobb szolgálatot tészen az egyháznak és a főgymnasiumnak, ha csak mint csendes szemlélő, nézi a dolgok folyását. De az utóbbi hetek mozgalmai s az a nagy hullámverés, melyet városunk társadalma e téren kifejtett, immár a sajtót is nyilatkozásra szólítja. Az utóbbi napok eseményei arról győztek meg bennünket, hogy az egyház és a íőgymnasium ügyét most! már leghelyesebben úgy szolgál-1 juk, ha felemeljük tiltó, óvó szavunkat és leplezetlenül előadjuk a dolgok állását. Kötelességünk kijelenteni, hogy az egyház és a íőgymnasium érdekében károsnak sőt veszélyesnek tartjuk azt a merev álláspontot, azt a hajt hatatlanságot, a mit a főgymnasiumi építkezést vezető férfiak tanúsítanak. A református egyháznak légii- lustrisabb tagjai léptek fel követelőleg és hozzájuk csatlakozik az egész egyházközség, a mely előtt most már meg hell hajolnia minden erősségnek, a mely az ő szolgálatában ő érte van; meg hell hajolni: a béke érdekében. Es szeretjük hinni, hogy e meghajlás meg fog történni. És ez a meghajlás nem megalázkodást fog jelenteni, mert hiszen ilyent senki sem kíván, hanem a jog, törvény és igazság útjára való visszatérést. — Mi is hiszszük, hogy velünk az egész város lakossága — csak tisztelettel fogunk adózni, ha a mostani zárkózottság és az elég szerencsétlenül választott formaságokon való nyargalás helyett, nyílt őszinteséggel lépnek az egyház község elé, hogy „ime ezt tettük, a mit tettünk, jó’^szándékkal tettük, — ítéljetek!“ Égy pillantást vetve a múltakra, tekintsünk a jövőbe. Lapunk 1897. évfolyamának 3. számában közöltük a vallás és köz- oktatásügyi ministernek 29005/1897 sz. határozatát, a melylyel Mészöly István és 900 kérvényező társa kérvényére válaszolta 20Vos egyházadó és a gymnasiumnak állami kezelésbe való átadása tárgyában. Már e ministeri határozatban kijelentetik az, hogy e kérdésben ^ egyenlő szerencsével lehet pro és contra vitatkozni, de a béke érdekében s azon magas kulturális czél iránti tekintetből, a melyet a főgymnasium szolgál, nem tartja czélszerűnek az állami erélyesebb beavatkozásokat. Három év óta a béke nem állt helyre ! A ministeri határozat értelmében erélyesebb állami beavatkozásra, egyik félnek sincs kilátása, a mi egyébként sem nyugtatná meg a kedélyeket, — igy tehát mégis csak itthon kell ezt a sokat hányt-vetett ügyet elintézni. Az építtető bizottságnak, illetőleg^ az épitkezést vezetőknek és intézőknek, tehát többé nem szaA „KUN-HALAS" tárczája. Dér. Késő ősz volt. Bus öreggé változott az idő. A hideg szél vadul panaszolta a csupasz fáknak, sárgult faleveleknek, hogy nincs már mit remélni. Valami fájó hangulat vett erőt mindenen, valami kimondhatatlan életuntság fogta el a nagy természetet s ez az elnyűtt, kopott hangulat, ráragad az emberre, belopódzik a szivekbe s elzsibbasztja a lüktető vért. A szürke félhomály komor lomhasággal tolvaj kodik be a szobába s elsötétíti a bútort, a pulitirozott szekrényt, az ósdi képeket, meg az arany keretes tükröt. Azt az őszülő kis embert pedig, a ki ott ül az asztal mellett és serényen dolgozik egy halmaz íráson, egészen körül övedzi, hogy még sötétebbé, még fásultabbá tegye a kedélyét. Csak egy pillanatra, mosolyodnék el az égbolt, csak egy árva napsugár szökhetnék be az ablakon, hogy egy perezre felvidítaná ezt a borzasztó komorságot. Az az ember, a ki asztal mellett ül és dolgozik 40 éves. A haja félig ősz, a homloka hideg, az arcza sovány s a bajuszát nyírja. Szúró szemeivel föl nem tekintene, csak ir, meg ismét csak ir. Hol betűt, hol meg számot vet a durva adóhivatali papírra. A toll egyformán halad a kezében. A világért meg nem szaladna; lassabban se megy, csak egyformán, mindig csak abban a kétségbeejtő egyformaságban. Szürke, fáradt lelke tunyán kiséri a leirt sorokat. Arczizmai meg meg rándolnak néha, mikor az őszülő fej nem tudja elég gyorsan utánna gondolni, a mit a toll leirott. 40 éves korában jutott eszébe ennek a fásult embernek, hogy megnősüljön. Megnősült szokásból. Mindenki teszi, ő is meg tette s azt hitte, hogy evvel a tettével leróvta minden kötelességét, minden adósságát, melylyel a társadalomnak tartozott. Feleségül vett egy gyermeket, egy kedves 17 éves gyermeket, a kinek olyan különös álomszerű ez az egész történet, hogy ő többé nem leány, hanem asszony. Felesége annak a nyírott bajuszu embernek, a ki ott ül az asztal mellett s ir, hol betűket, hol meg számokat s most arra gondol, ha ugyan egyáltalában gondol valamire, hogy ezt a temérdek írást le kell robotolni, ennek a hónapnak végéig. A fiatal asszony az ablak mellett ül s bámulja, hogy mennyire megöregedett a természet. Alig egy pár hónappal ez előtt még, hogy örült a tavaszi napsugárnak, mikor dicsekedve járta be az ismerősöket, hogy menyasszony. Hogy múlik az idő! sóhajtja szomorúan. Kicsi fejecskéjét tenyerébe hajtja, gondolkozik. Hátha jutna eszébe még valami. Dehogy is jut. Olyan zavaros ma minden gondolata. Általában nem tud gondolkozni. Órákig elbámulja az ablakon keresztül a megvénült természetet. De hát ugyan mit tud nézni ezen a beteg világon ? Csak még jobban elkedvetleníti. Pedig már most is egészen el- busitotta az a szomorú kép, majd hogy sírva nem fakad. Pedig máskor is^esak igy váltották egymást az évszakok. S ő minden évben végig élte a napsugaras tavaszt, meg a szürke, erős őszi délutánokat. Látta rügyezni a gályát, nyílni a rózsát, hullani a megsárgult falevelet, de még csak eszébe se jutott megkönnyezni az őszi hervadást.
