Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-08-27 / 35. szám
Ill évfolyam. Kun-Halas, 1899. augusztus 27. 35. szám. Előfizetési ár: Egéiz érre ... 5 frt — kr. Fél évre ......... 2 „ 60 „ Negyedévre ... 1 „ 25 „ Egyes szám ára 10 kr. Meéjeien minden vasárnap Közgazdasági és társadalmi hetilap. Hirdetések dija: 3 hasábos petitsor előfizetőknek 3 kr., nem előfizetőknek 5 kr. Nyilttér: három hasábos petitsor iO kr Szerkesztőség és kiadóhivatal, Fő-utcza 1254. Szőlőgazdák szövetkezetei. A forgalmi élet haladásával lépten nyomon tapasztaljuk, hogy csupán ott alkothatunk nagyott és korszakalkotót, a hol a munkát töke támogatja, a hol a kettő egymással párosul. Nem ellenséges faktora ez a kettő — amint ezt egyes helytelen nemzet — gazdaságtani elvek hirdetik — nem megrontója a tőke a munkának, de sőt előmozdítója, fejlesztője, szükségképi velejárója. A kis iparos munkája a tőkegazdag államokban a tőke támogatásával gyári tizemmé, szóval a kis iparos állam nagy iparállammá fejlődött. Kétségtelen, hogy a munka és a tőke találkozása legszembetűnőbb az iparnál. De igy vagyunk már manapság a földművelés terén is. A gazda nem boldogul tőke nélkül. Magasabb színvonalú gazdaságok vető, arató gépekkel dolgoztatnak. A szegényebb államokban, mint amilyen a mienk is, a tőke előteremtésének egyetlen módja a tőketársulás, a melynek formája a részvénytársulat vagy a szövetkezet. Az előbbi forma az ipar és kereskedelmi vállalatoknak kedvez, az utóbbi önsegélyző jellegénél fogva, a földmivelés és ezzel rokon foglalkozásokhoz szükséges tőke létrehozására alkalmas. Legnagyobb szükséget érzi a tőkének, a telepítések folytán mind jobban fejlődő szőllőgazdaság. Az első megmunkálás óriási költségei, a termésnek csak egy nehány év után remélhető bekövetkezése, a szőllő értékesítésének, szállításának költségei már két szöllőtermelő vidék, (a gyün- gyös-visontai és a gyorok ménesi) szöllőgazdáit tömöritette egygyé, hogy a közösség és kölcsönösség alapján álló szőlő művelési és borértékesitési szövetkezetét alapítsanak. Alakuló félben van továbbá a szabadkai szőllőgazdák szándékolt szövetkezése és kívánatos volna, ha az eszmét, halasi és a halas-vidéki szőlőtulajdonosok is magukévá tennék. Nem óhajtunk ezúttal a kérdés fontosságának tüzetesebb taglalásába bocsátkoznunk, csupán egynéhányat emelünk ki amaz üdvös hatások sorából, melyek a szövetkezésekből a szőlőgazdákra hárulhatnak. Mindenekelőtt nem képzelheti csatta- nósabb repressália a napirenden levő borhamisítási attentátumokkal szemben, mint egy életre képes szőllőgazdasági szövetkezet, a mely feltéve, hogy tiszta és hamisítatlan termékeket szolgáltat, előreláthatólag a vidék borfogyasztásának keresett kutforrása lenne. Ehhez járul, kogy tekintélyes tőkével rendelkezve contort üzleti és szállítási berendezésekkel szállhatnak versenyre és a mi fő a jégkár elleni kölcsönös biztosítás és a mind tömegesebben fellépő szőlőbetegségek elleni sikeres védekezés csakis kellő tőke segélyével eszközölhető. De más felől nem hagyandó figyelmen ki rül az anyagi és erkölcsi tá mogatás, a melylyel minden oldalról, sőt felsőbb helyről és a vidéki borter melő szövetkezetek alapításának útját egyengetik. A földmivelési miniszter a nemrég tartott u. n. borértékesitési ankéten a magyar borok kivitelének előmozdítását vette programújába és ezt a czélt vidéki bortermelő szövetkezetek mind sűrűbb alapítása által véli elérhetni és e végből azokat a kivitelre alkalmas eszközökkel ellátni a kivitelt egy országos központi mintapincze felállítása áltat elősegíteni, továbbá a legmesszebb menő, miudeuirányu támogatásban részesíteni hajlandó. Végül pedig nem kevésbbé sarkalhatja a szövetkezési hajlamot a központi hitelszövetkezet igazgatójának az ankéten tett azon kijelentése, hogy a szőlőgazdák szövetkezéseinek készséggel nyújt segédkezet és látja el anyagi eszközökkel. Ily kedvező előfeltételek mellett kívánatos volna, hogy a halasi szőlőgaz- dék is, esetleg a halas vidéki szőlőtulajdonosok belevonásával, egy szövetkezeti alapon nyugvó szőlőtermelési és borértékesitési szövetkezet alapítása tárgyában mozgalmat indítanának. —i.—r. Főgimnáziumunk múzeuma. Fejérpatak László, egyetemi tanár, múzeumi és könyvtári orsz. felügyelő, amult hóban lent volt városunkban, hogy a főgimnáziumi könyvtárt és múzeumot megtekintse, örömmel iktatjuk ide levelét, a melyben elmondja tapasztalatának eredményét és véleményét múzeumunkról. A levél igy hangzik ; Nagy tiszteletű és tekintetes Egyház-Tanács! A közelmúlt napokban Halason járván, örömmel és meglepetéssel győződtem meg a főgimnáziumi könyvtár és muzeum tudományos anyagáról. A tudomány érdekében felette kívánatos, hogy e beeses gyűjtemények a mai kor igényei szerint mielőbb rendezve álljanak a hazai tudomány és közművelődés ügyének szolgálatára. A félbenmaradt, sőt úgyszólván csak megkezdett rendezés folytatása is befejezése — tekintve a gyűjtemények rendkívül gazdag és kiváló szakismereteket követelő voltát — csak úgy lesz az igényeknek megfelelőleg eszközölhető, ha egy kiváló szakember, ki a megkivántató nyugati, szláv és keleti nyelveknek, valamint a szükséges irodalmi és történelmi ismereteknek bir tokában van, felmentve egyébb hivatalos teendőitől, minden idejét e czélnak szentelheti. Mert a gyűjtemények rendkívüli értéke és gazdagsága egy egész ember odaadó fáradságát igényli. Jól tudom, hogy ily megfelelő intézkedés tetetemes anyagi áldozattal jár; de ezt az áldozatot megérdemli az a nagybecsű könyvtár és muzeum, melyre Halas méltán büszke lehet. A nagytiszteletü és tekintetes Egyház-Tanács abban a szerencsés helyzetben van, hogy oly kitűnő szakférfiú áll rendelkezésére Thury József főgim- naziumi tanár ur személyében, kinél kivállóbbat úgy a szükség szakképzettség, mint a nyelvismeretek tekintetében keresve sem lehet találni. A tudomány érdekében felette kívánatos volna, ha a nevezett tanár ur a rendezés tartanára felmentve egyébb hivatalos kötelezettségei alól, ennek a
