Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-08-13 / 33. szám
is kell keltenünk, mert ezzel épen a kistermelők ezrein, azok szorongatott helyzetén lehetne segíteni, de másrészről visszatérülhetne vagy itthon maradna annak a nagy összegnek egy tekintélyes része, a mely most az országból kiszivárog és a nielylyel éven ként szegényebbek leszünk. Ha ez bekövetkeznék, ekkor lehetne reményünk гмга is, hogy gyümölcskereskedésünk a mostaninál jóval nagyobb virágzásnak indulna és vevőre akadna még az a tergm lyi vaczkor és másod, sőt harmadrendű gyümölcs is, a melynek értékesítése csak akkor nem okoz a termelőnek gondot, a űrkor nincsen belőle termése. Minduntalan halljuk, sőt sajnosán tapasztaljuk, hogy mi nem vagyunk kertésznemzet és félő, hogy egy hamar nem is leszünk azzá : mert egy kedvű en nézzünk, hogy a bolgár zöldség'ermeiők mikép terjeszkednek és gyarapodnak : nem törekedik nálunk azokkal versenyre kelni senki. Pedig, hogy e téren is mesrá' 'ni il< helyünket, mi sem mutatja kézzel ioebafób- ban, mint amaz alföldi kis kertgazdák p l dája, kik bérelt földeken kora tavából késő őszig csa'ádostól inivePk k< r'jeikct >'-s azokból tisztességgel féntartják magukat. Nem ein'üek ezúttal neveket v-tgy közié geket. mert tartok 'öle. liogv tíz a néhány ! vérünkbéli, a kivel jól esik eldicsekednimk, j utoljára is megsokalja a gyakori szerepelte tést és я bolgároknak engedi át azt a darabka kerti földet is, a melyen jelenleg ma gyár szó hangzik ! Nagyon jól tudom én is, hogy nem varázsolhatjuk ide W'a télen is mosylygó egét, vagy akár Gürz enyhe telét; de azt igen ia hisze n és állítom, hogy a j mostaninál egy hónnappal előbb vihetnénk; piaczra többféle terményt és ezzel már egy nagy lépéssel előbbre volnánk. Mert nem tudom belátni, hogy hazánk melegebb részeiben mért ne lehetne májusban piaczra vihető zöldborsó, я mikor az olasz behozatal Hgyis jóformán a végét járja és ekkor éppen olyan áron fizetik, mint az olaszt, vagyis a hüvelyes borsónak kilóját 20 — 30 krért. Nem kellene ide más, mint a borsó néhány törpe fajtájával kísérletet tenni és őszsze) 8 — Ю cm. mélységű barázdákba vetni, télre falevéllel, vagy rövid szalmás trágya val a száraz fagyoktól megóvni. (Folytatjuk.) Miután a vizsgálat során megállapit- tatott, hogy a kiirtott és veszettségben lévő kutya a város egész belterületén kóborolt, azokon az 1888 évi Vil, tcz. ide vonatkozó intézkedése alapján a város belterületén lévő összes kutyáknak 40 napig, vagyis folyó évi szeptember hó 14 ik napjáig leendő megkötése ezennel elrendeltetik. Felliivatik ennélfogva a lakosság, hogy a város belterületén lévő kutyákat a fent említett határidőig kötve tartani annyival inkább kötelességének ismerje, mivel a szabadon talált kutya kíméletlenül kifog irtatni és ezen felül rzon tulajdonos, a ki kutyáját kötve nem tartja az elkövetett állat egészség- ügyi kihágásért 100 írtig terjedb ő pénzbüntetéssel fog büntettetni. Halas, 1899. augusztus hó 10-én. Szekér Pál rendőr kapitány. c layton & Shuttleworth ^ mezőgazdasági gépgyárosok (j) Budapest által a legjutányosabb árak mellett ajánltatnak: Váezi-körút 63. sz. Locomobil és gőzcséplőgép-készletek ^aÄaiiiwSk,1*’ továbbá Járgány-cséplőgépek, lőhere-cséplók, tisztító-posták, konkolyozók, kaszáló- és aratógépek, szénagyüjtók, boronák. „Columbia-Drill“ legjobb sorvetógépek, szeeskavágók,répavágók kukoricza-morzsolők, darálók, órló-malmok, egyetemes aczál-ekék, 2- és 3-vasfl ekék és minden egyéb gazdasági gépek. Részletei árjegyzékek kívánatra ingyen és bérmentve küldetnek. Lincolni törzsgyárunk a világ legnagyobb gl locomobil- és cséplőgép-gyára. Я SpI ф (О > re ф re > "л ф О (О "Ö-Ф ге ф Szegedi Mezőgazdasági Kiállítási Sorsjegyek Szerkesztői üzenetek. Sz K. J. Mélykút. Kérjük a beküldött dolgozatot ál,simítani, akkor falán közölhető lesz. Kéziratot nem adunk vissza. Üdvözlet. Anonimut, Verse nem közölhető. Felelős szerkesztő я laptulajdonos: Dl. HERMÁN FERENC S. Főnyeremény: 50,000 korona, érték összesen 1UÖ6 nyeremény 100,000 kor. értékben. —i Egy sorsjegy ára 20 krajcár. —Az összes nyereményeket kiváltaira 20°/0 levonással azonnal tyiSZpíitZbCB beváltja lallftstta: а „а#гшг‘ Magyar Általános Váltóüzlet Részvénytársaság, V., Dorottya utca 8., vagy IsopidlZ a özegedi Kereskedelmi és [parbauk. 2621 rk. 1899. Ezé a péiiziutézetek а щт МшМр?! ítészei и 4«?. éti, Ihymihjft eg~y b-a^sonertieisTj. s-ze^ecLi mintaszereüeii berendezett tanyai gaadasaggal is 'becserélni. Hirdetmény. Folyó hó 6-án a város belterületén az utczán egy kutya három embert megmart; a kutya kiirtatván felbonczol- tatott, s mivel a bonczolás eredménye- kép a kutya veszettségben lévőnek találtatott, a megmart egyének beoitá« végett a budapesti Pastőr-intézetbe felszáll ittattak. 1ЙР Húzás Szegeden, a leállítás utolsó napján, ЯрЦ úmt tili, évi ищьмШ hé Ш-éű esto б шш. Sorsjegyek kaphatók bank- és yáiíóiizletekbeu az összes dohánytözsdékben és elárusító helyeken. Viszontelárusitók forduljanak a kiállítást rendező Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségéhez Budapest. IX., Üllői ut 25. Köztelek. r-%- <% %. ^ <*, Á „Ваевкк; Újság“ kiadó és nyomdavállalat köyuvnyomdájából Szabadkán.