Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-05 / 23. szám
II. évfolyam. 23. szám. Kun-Halas, 1898. Junius 5. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eö-utcza 1254. Megjelen minden vasárnap. TÁRSADALMI HETILAP.-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Egyes szám ára'10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., В hóra 1 frt 25 kr. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr. Teremtsünk pénzt. A világszekerének a kereke úgy forog vigan, ha meg van kenve, Ennek a keréknek a kenőcse: a pénz! Ha azt akarjuk, hogy világi sorsunk, életpályánk szekere gyorsan, akadálytalanul haladjon, tegyünk szert a kenőcsre, a mely nélkül nyikorog, csikorog a rozzant szekér, egyik kátyúból a másikba zuhan, ha egyikből nagy nehezen kivonszoljuk, a másikban már megfeneklik. — Mi magyarok ezt az alapigazságot sokáig nem akartuk elfogadni, harczias nép voltunk, a csaták babéra után fáradtunk, politizáló nép voltunk, ezért áldoztunk mindent. És ez a két erény a múltban jól bevált. Kardunk hegyével megvédtük hazánk területét, politikai kitartásunkkal megalkottuk jogainkat, alkotmányunkat. De most más világba jutottunk, ma a gazdasági verseny arra kényszerit minket, hogy az anyagi téren, kellő körültekintéssel, még erősebb számítással helyzetünket biztosítsuk. Pénzszerzés ma egyik főfoglalkozása az emberiségnek és ez igen természetes, mert a pénz, minden szükségleteink kielégítésének csereértéke. Akármihez fogjunk, akármihez kezdjünk, belátjuk, hogy ahhoz pénz, pénz és harmadszor is pénz szükséges. A mezőgazdaság, ipar kereskedelem, tudomány, művészet, mind a pénz mankójára támaszkodik, hogy kifejthesse erejét, biztosítsa fejlődését és magát önállósítsa. Ha tehát ily nagy mozgatóerő a pénz: nem főkötelességünk-e, hogy megteremtsük a pénzt, igy nem mondunk nagyot, ha a nemzeti öntevékenység egyik főczélját a pénzteremtésében tartjuk. Mi nagyon szorgalmas emberek lehetünk, művelhetjük földünket a legjobban, de ha nem rendelkezünk a szükséges pénzzel; melyet nevezzünk forgótőkének, kisiklik kezünkből a kenyér, elmá- lik előttünk, mint a köd, a jó védelem, a jólét. Egy évtized óta észlelhető a gazdák között némi mozgalom, hogy pénzt teremtsenek. — De megvallom, hogy a nemzeti öntevékenysége terén inkább az üzérkedési elven alapult, mely az úgyis, pénzdolgában gyenge lábon álló mezőgazdát, válságos helyzetbe sodorta. * A mezőgazda és a pénztulajdonos két különböző személyiség volt s nem a kölcsönös egymáson segítési ösztön mozgatta a hitelműveletet, de a pénz túl önző érdekből kegyetlenül bánt el a mezőgazdával. A mezőgazda pénztelensége megállította a közgazdaság egészséges fejlődését, s ha a gazda haladni akart, hogy nyerstermelésről, a feldolgozás útjára is rálépjen, nem tehette, mert nem volt pénze, — az a drága hitel, mely rendelkezésére állott, felemésztette keresményének utolsó garasát is. Ah ! valóban csodálatos erélyt tanúsít a gazda, a földbirtokos a rásulyosodó terhek hordozásában, túl tesz a tevéken, melyek gazdáik előtt letérdelnek, hogy azok megterheljék. Végtelen türelemmel viszi a terhet lépésről-lépésre, mig aztán kidül. Bizony-bizony itt az ideje, hogy ezen a sanyarú és hazánkra nézve veszedelmes állapoton, egy egészséges segítő hitel utján segítve legyen, Teremtsünk pénzt, még pedig mi magunk. Ne másban, magunkban keressük a pénzforrást, bizonyára megtaláljuk, ha eszélyesek és takerékosak, száA „KUN-HALAS“ TÁRCZÁJA. V e 1 e n c z e. Irta: Nagy Mór dr. (Vége.) A Doge palota egyike az építészet Ieg- remekebb alkotásainak. Nemes egyszerűség jellemzi a színes márványlapokkal fedett külső homlokzatot, a 71. oszlopon nyugvó felső loggiát és az épület gothikus architektúráját. A főlépcsőn, a Scala die Gigantin, melynek két oldalát a Sansovino által készített hatalmas Mars és Neptun szobrok diszitik, a dogé hivatalos helyiségeibe jutunk. A falakat Tintoretto és Veronese s a velenczei iskola több jeles tagjának közel négyszáz éves olajfestményei ékesítik. Itt van elhelyezve földünk legnagyobb olajfestménye, mely Tintoretto ecsetjéből a paradicsomot ábrázolja. Több mint nyolczszáz alaknak jutott hely e képen. Teremről teremre járunk, s szinte szédülünk a megkapó impressiók hatása alatt. A tizek tanácsának termében megállunk. A tizek tanácsa a XV. században avég- ből alakult, hogy a politikai bűncselekményekben végérvényesen, feltétlenül s korlátlan hatalommal Ítéljen. Mérhetetlen hatalmát később saját politikai czéljaira s féltett posi- tiója megvédésére a aknázta ki, s mint hitelesen kimutatták, hallatlan igazságtalanságokat, s barbár kegyetlenségeket követett el. Álljon itt egy eset a sok közül : Két franczia s egy génuai olasz festő egyik velenczei székesegyház plafondjának diszitósén dolgozott. Beszédközben a francziák megtámadták a tizek tanácsát, s oly megjegyzést is tettek, hogy oktalanság tűrni ilyen féktelen zsarnok hatalmat. A génuai ijedten védte a tizek tanácsát, mert ő megvolt győződve azok igazságosságáról. Másnap a génuait a tizek tanácsa elé idézték, hol megkérdezték tőle, vájjon meg- ismerné-e a franczia festőket, kik róluk le- alacsonyitólag nyilatkoztak. A génuai halott- halványan védekezett azzal, hogy ő azok nézetével nem értett egyet. E közben vörös függöny gördül fel előtte, mely mögött a két franczia megfojtva hevert a padozaton. A tanács egyik tagja, — a holttestekre mutatván — intette a halálra rémült génuait: „igy jár az, ki a tizek tanácsának eljárását becsmérelni merószli.“ Szűk, sötét sikátoron át rácsozott ablakhoz jutunk, melyen át Velencze bájos képe mosolyog felénk. Ez az ablak a sóhajok hid- ján van, a melyen át a politikai elítélteket börtönükbe kísérték, hogy soha többé napvilágot ne lássanak. A cicerone az ablaknál megáll, — s utánozza az ártatlanul elitéltet — mélyen felsóhajt, kezével a város-felé búcsút int, s szomorú megtört hangon sóhajtja : Adio Venezia, Adio! Sietve hagyjuk el e sötét múltú helyet, hogy a Canal granden gondolába szálljunk. л mint gondolánk lassan végig siklik a Canal grande hullámain, sorba látjuk a hajdan dúsgazdag patricius családok márvány palotáit. Itt egy kecses, mór ízléssel épült két emeletes palota, Desdemona szülőháza kedves benyomást tesz a szemlélőre. Mondják, hogy Desdemona ebben töltötte boldog leányéveit. Állítólag Othello is hires velenczei patriczius család sarja volt és Schakespeare csak azért szerepelteti őt tragoediájában szere- csennek, hogy indokolttá tegye vad szenvedélyét. A Palazzó Eezzoniko, Toscapi paloták, de különöseu a C: a doro tűnnek ki különösen a magánosok palotái közül. Egy szűk csatornán befordulunk, hogy Frari templom műkincseit megszemléljük. Mint minden kikötőnél, úgy itt is kiérdemült, öreg gondolás fogad bennünket kompójával, s amint gondolánkat óvatosan a parthoz húzza, tiszta kiejtéssel köszön magyarul: „Jó napot! Signori! Hogyan, kérdezzük mindnyájan meglepetve, magyar ember hogyan kerül ide'? Az öreg azután hirtelen elmesélte, hogy a hős Garibaldi alatt együtt szolgált a vitéz magyar huszárokkal, azoktól tanulta el a mi nyelvünket. Mindegyik templomban láthatni a renai- sance' korbeli művészek egy-egy remek alkotását. Ezeknek tárgyai természetesen mind a vallás köréből vannak merítve. Tizián, Bellini, Veronese, Tintoretto, Carpaccio s a többi jelesek művei szinte ugyanazon a helyen maradtak, ahová azokat több mint háromszáz évvel ezelőtt külön megrendelték és elhelyezték. Az Academia di belle Ariiban, a szépművészeti múzeumban a legjelesebbeket később csoportosították. Tiziánnak, a hallhatatlan mesternek egy világhírű képe, a Mária
