Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-29 / 22. szám
II. évfolyam. 22. szám. Kun-Halas, 1898. Május 29. KUN-H A LAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Fő-utcza 1254. Megjeleli minden vasárnap. TÁRSADALMI HETILAP HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegiiletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., 8 hóra 1 írt 25 kr. JSJyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr. P ü n к ö s d. A keresztyén vallás harmadik nagy ünnepe a mai nap. Ma már csak a vallásé, nem egyszer- smint az embereké. Pünkösdi királyság a jézusi tan az emberek szivében. A szeretet, isten-félelem, barátság, önzetlenség, jámborság, könyőrület, becsület, ma már csak pünkösdi királyságot ülnek az emberek lelkében. Rövid a 1 к a 1 m i érzésekké lettek; feltámadnak, mikor az önérdeknek szüksége van reájuk, elszunnyadnak, valahányszor az önzés kielégítésre talál. Alkalmi érzések s nem erények többé; sőt még érzések se, hanem egyedül a boldogulás, vagyoni gyarapodás egyszerű eszközei! Szolgálják az anyagot, mely megölte a lelket. Ma mindenki az anyagról beszél, vagyon és pénz, melyről ábrándoznak az emberek. Szomorú valóság. De hajdan az őskornak hyrn- nuszai isteni nyelven Istenhez szólották. A Himalaya tövében, a babylóni vizek mentén. Judaea köves földjén s Hel- lás szent berkeiben egyszerre hangzik fel a bűvös hang. Itt a dallnok Orfeuszt félistenné emelik, amott a próféta, közben járó Isten és ember között: a koboz lantosa. Mert oly csodás hangokon földi ember nem tud szólani. Ősi tisztaságban, érintetlenségben nyilatkozik ott meg az ember szelleme. Vajon hova lett ez a tisztaság. hova lett a íenség, a mely e hymnu- szokból beszél hozzánk? . . . Úgy kell lennie, hogy az ember egy napon észrevette saját magának léteiét : a legnagyobb csodát: tudatára ébredt, hogy él, hogy teremtetett és hálára nyíltak ajkai. Az 6 hála imáját nem érintette akkor még a földi gond ; a föld sara nem tapadt hozzá; magasan szárnyal s ujjongva repül az ég felé. Ezt az imát, ezt a hymnust ma már nem értjük. A próféták talán egyszer meglátták az élet misztériumát; meglátták és elhallgattak, — titkait mélyen elrejtvén és mi tikkadt ajakkal áhitozzuk a tudás fájának gyümölcsét. üíz áhitozásában fordul aztán az elkényszeredett lélek egy-egy korcs-esz- ményitéshez, mint pl. a gyanúsított, az üldözött, a nevetségessé tett, de újra divatba jött mesmerizmushoz, mesterséges somnanbulismushoz, spiritizmushoz. De hát ez mind nem természetes, nem a prófétai lélek szabad működése, — csak egyszerű visszahatás az élet materializmusa ellen. Tév tanokkal demonstrál a szív érzelme az ész, az anyag ö n h i 11 zsarnoksága ellen! Kárpótlásért a képzelet gazdag világába megy a lélek, ott hagyva a hideg valóságot s a misticiz- mus félhomályában keres üdülést a lelketlen anyag sértő kietlensége elől .... E félhomályban képzeli, hogy tud hinni, hogy tud szeretni, becsülni, de e képzelet is csak pünkösdi királyság! . . . A Himalaya tövében a babylóni vizek mentén, a Judaea köves földjén s Hellás szent berkeiben nem születnek többé hymnusuk! $ # ❖ Élet, ki fejti meg a te rejtelmeidet? Halál, ki lebbenti meg a te fá- tyolodat! A szellemes Montapue szem hunyorítva mondja: „Mit tudom én,“ Shakespeare habzó gondolattal gyötrődik a nyitott sir fölött. Madách belekiált: „Mit állsz, tátongó mélység lábaimnál; ne hidd, hogy éjjed engem elriaszt!“ De hát nem riasztja-e el; ad-e feleletet a sir; támad-e visszhang az anyag gödörben ? . .. Luther tentatartóját vágja az ördöghöz; A „KUN-HALAS“ TÁHCZÁJA. Velencze. Irta: Nagy Mór dr. Reggel 4 óra felé mindenki a fedélzetre sietett. Lehetőleg kényelmes helyet keresünk magunknak s feszülten figyelünk arra, hol az ég alján fehér sáv jelenik meg, mutatva a hajnal hasadását. A hold halavány képét az ellenkező oldalon még visszatükrözi a tenger kék hulláma, miközben keleten bíborvörös fény ömlik el, megaranyozva a szakadozott felhők foszlányát. A végtelen messzeségbe, hol a tenger kékje összeölelkezik az égboltozattal, a színek milliói változataiban lassan lassan eltűnnek a felhők, megtisztul az ég s egyszerre egy szempillantás alatt a láthatár szóién felragyog a nap teljes képe. Napfeljötte a tengeren! Körülöttünk a mérhetlen tenger, benne —• a meddig a szem kelet felé ellát, a napnak a tenger milliárd cseppjeitől visszasugárzott ezüstös útja. Hajónk higgadt méltósággal szeli át a hullámokat. Az adriai tengeren át Triesttől Volencze felé tartunk. A gép zakatolásának zaja beleolvad a hajó kerekei által fölvert habok tompa morajába. A felkavart hullámok fehér, egyenes útja eltűnik a messzeségben, jelezve az utat, melyet hajónk elhagyott. Nyűgöt felé fekete vonal mutatja, hogy száraz felé közeledünk. Távcsővel kupolákat látunk s fényes palota sorokat. Velencze, a várva várt Velencze. Az ott a Márkus templom tornya,-— mellette a Santa Mária della Salute, véljük felismerni. Halász bárkák színes kifeszitett vitorlákkal sietnek velünk szembe s immár szabadszemmel is észleljük, mint bontakozik ki a szürke messzeségből Velencze ragyogó képe, mint emelkedik ki a habokból — a költők elnevezése szerint a tenger csodaszép Vénusa. A hajón élénk mozgás keletkezik, mindenki helyet keres a hajó orrába, hogy az annyiszor emlegetett csodaváros szépségében gyönyörködjék. Elől a Lidó sziget terül el zöld ligeteivel, karcsú, modern nyaralóival. Ez mintegy természetes molo, felfogja a nyílt tenger hullámait, hogy biztos menedéket nyújtson a Velencze kikötőjében horgonyzó hajóknak. A templomok tornyai százszámra emelkednek az ég felé s a mint a hajónk lassan, óvatosan halad a lagúnák között s fülsiketítő kürtjellel jelenti érkezését, belelátunk a Canal grande torkolatába, Jobbra a Doge palota móltóságos formája, balra a S. Giorgió Maggiore és Santa Mária della Salute székesegyházak fenséges kupolái emelkednek ki a tengerből. Csomagjainkat elhelyezzük a hajó fedélzetén, hogy a vámolásnál kezünk ügyébe legyen s lehetőleg gyorsan szabaduljunk az olasz finán- ezok kíváncsisága elől. A Pizetta teljes pompájában előttünk, hatalmas, régi görög oszlopokon. Velencze szárnyas oroszlángja és Tódor jelképezik azt a roppant nagy hatalmat, melylyel a hajdani köztársaság a középkori szomszédos népeket megremegtette. A gondolások raja kendő lobogtatva siet hajónk elé, hogy partra szállítson bennünket. Egymást túlszárnyalják az ügyességben, hogy közelebb férjenek a hajó oldalához s a soldikat biztosítsák maguknak. Az utasok egyike ide, másika oda futkos. Vájjon nem felejteH-e kabinjában valamit? Mit bámuljon meg inkább abból a káprázatos képből, mely eddig csak képzeletében volt, de most, ime élő valósága változott? Ez angolul, az francziául, magyarul, németül, olaszul beszél s a hajóra felkapaszkodott szállodai portások négy—öt féle nyelven ajánlgatják szállodájuk szobáit s szinte erőszakkal czipelik magukkal a jó hiszemü utas bőröndjét. Gondolie, gondolie! Barke, barke! Hallatszik alulról. így ajánlgatják a velenezei „bérkocsisok“ csinos csónakjaikat. A hajó keskeny kötél hágcsóján lemászunk a gondolába, de küzdelembe kerül, mig egyik utitársunk fiatal félénk asszonykáját a gondolába leemelni sikerül. A mostani királyi palota, a procurátorok épülete és a Napoleon által építtetett szárny- épület a Szent Márkus templommal szabályos négyszöget alkotnak, mely körül az árkádok alatt az idegenek ezrei tolonganak. Ez a Szent Márkus tér. Itt emelkedik a magasba az ezelőtt 1000 évvel alapított, bizánci stylusban épült, később góth ízlésű melléképületekkel ellátott Szent Márkus templom. Öt bizánci kupolájával, 500 mindenféle márványból készített gazdag díszítésű márványoszlopaival, mozaik freskóival uralkodik e téren, s a maga nemében páratlan a világon. A quadriga, a főkapu fölött elhelyezett négyes lócsoport még a rómaiak korából maradt,
