Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-22 / 21. szám

Május 22.

KÜN-HALAS.

1898.

helyi lapban iparügyekkel kapcsolatosan a 20. számban „viszonválasz“ II. cziinű czikkben egyenesen az elöljárósághoz intézett azon felhívásra, miszernint a halasi ipartestület elöljárósága aláírását kiadott válasz az előljáróságó-e vagy nem ? magára a tényálásra nézve előadván a következőket:

A „Kun-Halas“ cziinű helyi lapban Gajus aláírással „mégy egy kis irparügy“ ezimő vezér- czikkben az ipartestület és kerületi betegse- gélyző pénztár ügyeivel foglalkozva, a czikkiró úgy állította oda az ipartestület elöljáróságát f. hó 1-én a közönség elé, mely — gyülésezik és gyakorolja magát az ékes szólásban, de az ida- rosok ügyeivel nem gondol, ■— ezen czikkre czáfolatul közöltetett az ő tudta, hozzájárulása és beleegyezésével az általa is előzetesen magáévá tett azon válasz, mely alatt az érdekelt ipartestület elöljáróságának neve van, éppen a dolog természeténél fogva s melyre utalva vetette fel Gajus viszonválaszában azon kérdést, hogy az az elöljáróságtól ered-e, vagy nem? előadja továbbá, hogy:

Gájus első czikke megjelenése napján az ipartestület elöljárósága ülést tartván, megbeszélés tárgyát képezte az elöljáróság tagjai között, az elnök és jegyző azon kijentóse folytán, hogy ara majd felelünk, az elöljáróság a czikk felett napirendre tért, annak tárgyába nem bocsátkozott s miután Gajus czikke a tényeknek nem felel meg, az elöljáróság nevében a kifogásolt választ közzététetni hivatalos kötelességének tartotta s ezen elnökségi eljárást bírálat alá bocsátva kéri az elöljáróságot, hogy az ügyre vonatkozólag a helyzetet tisztázandó hozzon határozatot.

Kovács Károly jegyző az elnöki előterjesztés után következőkben nyilatkozik, ő f. hó 14-ike óta a mai napig a városból távol lévén, sem az ülésről, sem annak tárgyáról tudomással nem birt, az ülés s annak tárgya ma d. e. az elnök által vele részben közöltetvén, úgy ebből, mint Gajus név alatt megjelent czikk átolvasásából, az ülés tárgyáról felvilágosítást szerezvén, miután a czikk szerzőjét nem ismeri s annak idegen köpönyegbe burkolósa folytán azt véli, hogy az illetőt személyi ellenszem, vagy közönséges kenyér irigység s nem magasztosabb czél vezérelte, végül miután a czikk most már névvel foglalkozik annélkiil, hogy ő magát megnevezte volna, kéri az elöljáróságot, hozzon hanosabbnál-hasznosabb törvényeket, hogy a magyar nép boldog legyen, azért hagyta helyben 50 évvel ezelőtt jó királyunk V-ik Ferdinánd is. — Hej! de az édességekre ugyancsak keserű falatok következtek, mert biz’ a nagy boldogságot megirigyelték lelketlen ellenségeink és megtámadták törvényeinket, szabadságainkat. — Ez idő tájban irta hallhatatlan Petőfink a nemzeti dalt, melyet egy tanuló társatok mindjárt elfog szavalni. „É nemzeti dal nemzetet teremtett, nyomában seregek támadtak; elhívta a csendes lakóját kedveseinek ölelő karjai közül, el a fiút a szülői ház küszöbéről és az apák velük mentek és az anyák nem siratták meg őket.“ Bizony ezért a mai szép szabadságért és sok minden jóért kincseket érő honfi vért, életet, vagyont áldozott a magyar nemzet és ha dicső győzelmekben gazdag szabadságharczunkban orosz segítségével egy időre elnémították is nemzetünket, . . . ime felragyogott újra a szabadság dicső napja és ma megelégedéssel mondhatjuk, hogy az 50 évvel ezelőtti törvények szerint szabadok vagyunk, törvény előtt egyen- 1 ő e к és a jó hazafiak testvéries szeretet- bcn és barátságban élnek egymással.

Kedves gyermekeim még csak azt a jó tanácsot adom, hogy szorgalmas, becsületes munkálkodással ti is szent kötelességteknek tartsátok e terep szerzett szent hazát boldogítani. Őseink nemes példáját követve, ti is tudjatok oly önfeláldozók lenni, mint ők voltak. Ne hallgassatok soha-soha az álprófétákra, a kik a legelső alkalommal vagy megtámadnak benneteket, vagy gaz árulóitok lesznek; ne bocsássátok be sziveitekbe soha az elégedetlenség férgét; igy majd boldogok lesztek imádott hazánkban, boldog lesz a haza veletek; hogy ez igy legyen : adja a magyarok nagy Istene! — Most még őszinte szívvel-lélekkel kiáltsátok velem, éljen Magyar- szág, éljen a magyar nép szerető édes atyja, királya, dicsőségesen uralkodó Ferencz József! Éljen!

tározatot a való tényállásnak megfelelőleg tekintsen el az ő személyétől, nem akarva harmadik személyek, illetve az elöljáróság háta megó állni.

Végzés. A tett előterjesztést tudomásul véve az ipartestületi elöljáróság jelen volt tagjai egyetértői mű megállapodásához képest a nyílt felhívás folytán válaszadást elrendelvén, — egyhangú — határozattal kimondja hogy:

A Gajus aláírással megjelent czikkben foglaltak — vagy téves informátia, vagy a tények félre magyarázására lévén alapítva, mint ilyenek a valóságnak sem felelnek meg, különösen azért sem, mert:

Mint a fenntebbi előterjesztésből kitűnik, az ipartestület elöljáróságának válasz adással előzetes tudomása volt s hogy az abban foglaltak a valóságnak megfelelően lettek kifejezve, hivatalosan is igazolja; valamint igazolja azt is, hogy az elöljáróság válaszában foglaltakat illetőleg sem az elnöknél, sem a testület elöljáróságánál panaszt, kifogást senki elő nem terjesztett, a közgyűlés folyó évi február hó 27-iki elöljáró- sági ülés pedig május 1 óta máig nem tartván, természetes, hogy ülésen sem történhetett oly- szerű felszólalás, melyre Gajus czikkében hivatkozik, kijelenti továbbá, az elöljáróság, hogy sem közgyűlésen, sem előljárósági ülésen a békéltető bizottság megalakításának ügye tárgyalva nem volt és igy a testület jegyzőjének nem is volt alkalma, hogy annak akár meg, akár meg nem alakítása mellett állást foglaljon, véleményt nyilvánítson.

A Gajus által előadottakból annyi történt, hogy egy iparos segéd a május 1-ón tartott előljárósági ülésen megjelenve, a kerületi beteg- segélyző pénztár ügyei vezetésénél, illetőleg panaszkodott, azonban ez is azon felvilágosítás után, hogy a segélypénztári ügyek az ipartestület hatáskörébe nem tartoznak, távozott.

Minek megtörténte után az elöljáróság f. ügyei intézésére tért át.

Ezen jegyzőkönyv az érdekeltek tájékozásául a „Kun-Halas“ helyi lapban egész terjedelmében leendő közzétételére a tek. Szerkesztőség fel kereti k. Kmft. Hitelesíttetik: Kovács Károly jegyző, Kiss István elnök, Gyugel Kálmán, Tiliy Gusztáv. A másolat hiteléül. Halas, 1898. május 19. Kovács Károly jegyző.

Egy beteg betegsegély pénztárról, meg annak doktoráról.

Levél a szerkesztőhöz.

Becses lapjának múlt vasárnapi számában mély sajnálattal olvastam azt, — amit ön a stylusról ítélve bizonyosan szintén mély sajnálattal tett, — hogy a segélypénztár beteg állapotát konstatálta.

Engedelmet kérek, hogy beleszóljak a dologba. Önnek, mint főujságirónak nem csak az a kötelessége, hogy a betegséget konstatálja, mert hát ritkán találkozik beteg, aki maga nem konstatálná először is önmagán a betegséget. Itt is, lássa, jajgat a beteg és ön rögtön megtapogatja a feléje nyújtott pulzust, azonnal kimondja az ítéletet: fiam te nagy beteg vagy.

A jó doktor kikérdezi körülményesen betegét, körültapogatja, mikor aztán tisztába van mindennel, megállapítja a baj okát. Ha az okot megtalálta, úgy doktorol, hogy az okot szüntesse meg és magától megszűnik az okozat. Ha meg terheltük a gyomrunkat és ideges fejfájást érzünk, hiába köti ön be fejünket vizes ruhával és vagdalt krumplival, mig a gyomor rendes működését helyre nem hozta, addig pátiense csak nyög és — fizeti a doktori honoráriumot. Uram ! Én teljes megnyugvással vagyok mégis az ön kijeutése miatt, mert azt látom, hogy a baj okát már megtapogatta. Én is ismerős vagyok valamennyire a beteggel és előéletéről, óletrendsze- réből azt tapasztaltam, hogy betegségének az oka az, mert nagyon is orvosolják.

Ott van mindjárt a fődoktor, a főjegyző, akit nehogy kuruzslással vádoljanak, titkárnak neveznek. Értettem a múltkori ezikkből, hogy e fizetéses állásról le kell mondania. És csakugyan le is mondott. Lássa szerkesztő ur, ön erről nem is tudott. Azonban ón még korainak tartom, hogy örömömet és reményemet fejezzem ki az iránt, hogy a betegsegélypónztár egészsége hamarosan helyre fog állani, mert amidőn

fődoktor beadta lemondását a doktori tanácsnak, ez mély sajnálattal vette tudomásul a lemondást és bár elfogadta azt (mert muszáj volt) felkérte „mindazáltal a főjegyző urat, mint a ki a pénztár kül- és belügyeinek legalaposabb ismerője és vezetője, hogy felügyelete és ellenőrizósóvel a titkári állás betöltésére nézve az igazgatóságnak irányt adjon, nehogy személyválto- zás esetén a pénztár fennállása vesz élyeztessé k.“ Annál koraibb az én reményem hogy betege felgyógyul, mert ezt a recipét a fentisztelt fődoktor diktálta és annak assistense, vagyis első segédje irta, továbbá, mert ha a fennttiisztelt fődoktor a pénztárnak legalaposabb ismerője és vezetője és a fődoktori tanács utasításából tovább is kuruzsuzsol; továbbá, ha ő szab irányt a fődoktori állás betöltésére nézve, - mert még az atyafiságból futja: Uram, Szerkesztő uram, az ön betege nem gyógyul fel, de sőt ki kell neki nyögni a hátralékos 375 forint tisztelet diját, meg az első segédnek a tavalyi 138 írt 50 kr. fizetését és a harmadévi 50 frt pótdiját, nem is említve a többi segédszemélyt, a kik a bonczkéssel apróra megtudják darabolni, — vérét eresztve — szegény sinylődőt.

Azt szokták mondani, hogy a legtöbb ember : orvos, mindenki tud valamit komendálni. Engedje meg nekem is, hogy valamit tanácsoljak. Több szem többet lát, hátha ón találtam el az orvosságot és a baj okát:

Minél kevesebb kuruzslás, minél kevesebb bába, minél kevesebb érvágás, de annál több lelki ismeret, a betegnek szabad mozgás, tiszta levegő, a természetre is kell bízni az egészséges fejlődést. Ha ez nem használna, Chinában előnyösen bevált rendszert kell követni : minél többször beteg a patiens, annál kevesebb a doktorok fizetése.

Iparbarát

A zene-tanitásról.

(Folytatás.)

— Meglevőnek tekintendő, ha a tanuló oly helyzetben van. hogy a jobb kéz hüvelykujjával simán ráfektetve képes egy billentyűt lenyomva tartani és e közben a többi 4 ujjal sorban a következő billentyűket egymásután a kezekre hajlított ujjak hegyeivel puszta lenyomás által úgy megütni, hogy a lenyomott billentyű abban a pillanatban felugorjék, a midőn a mellette levő megüttetik stb. A hüvelyk ujjnak a billentyűn való erős fekvése által fog azután kitűnni, vájjon inog van-e a kar és kézcsukló erőltetése nálkül, csupán az ujjízek mozgatása általi játszásra szükséges erő. — Hogy e tehetség mely időben nyilvánul a gyermeknél, az természetesen nem határozható meg. — Némelyeknél már 7—8, mig másoknál a 9—10 évben van meg. Ez ellen azt lehetne felhozni: hogy pl. Mozártnál, Lisztnél és más hírneves művészeknél a zongora tanítás már az 5—6 évvel, vagy még előbb is elkezdődött. Ez minden esetre igaz, és a nélkül, hogy a közmondást „quod licet stb.“ e helyen alkalmazásba vennénk, most is ezen eset lenne, ha nekünk ugyanazon hangszerek megvolnának, a melyek akkori időben alkalmazásban voltak. — A haladás, melyet az ujjművé- szet tett azóta, oka annak, — miért lett a játszási rendszer is, most egészen más. — Az erősebb hang — indítva a gépezet által — nagyobb erőfeszítést is igényel. — Minden esetre, egy könnyű játzásu asztali zongora használásával — ha ugyan ilyenek még ma találhatók — lehetne csak szó 5 éves tehetséges gyermeknél sikeres zongora tanításról. A mostani nehéz járású zongoráink használatánál az oktatásnak nagyon rossz következése lenne, mert a játék a mai zongorán csupán csak ujjiz mozgással — a nélkül, hogy a kart és kézcsuklót igénybe ne venné — ily zsenge korban még nem lehetséges. — Az előbb említett szabály, tehát mint próbakő, teljes érvényben marad — a tanítás elkezdésére nézve és magától értetődik, hogy ha ily asztali zongora egy 5 éves gyermeknél x'endelkezésre áll, az, 2—3 év múlva egy másik, a mai játszási modornak inkább megfelelő zongorával cseréltetnék fel. — Mindezekre mutatni és figyelmeztetni már azért is szükséges, mert igen gyakran lehet találni és látni tehetséges gyermekeket a billentyűzeten játszani, kiknél a tanszerű legátó (kütöt) játék épen lehetetlen.

A ki erről meggyőződni akar, tartsa csak a