Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-08 / 19. szám
Május 8. KUN-HALAS. 1898. és Baja város elöljáróságának mintegy 50 tagú küldöttsége tisztelgett báró Dániel Ernő kereskedelmi miniszternél. Arra kérte, bogy a fülöp- szállás dunapataj-bajai vasút tervét támogassa oly terveztetésekkel szemben, melyek e községek érdekeit fejlődésükben meggátolják. A miniszter megígérte a küldöttségnek, hogy maga is azt tartja leghelyesebbnek, mely a községek érdekét van hivatva előmozdítani s azon lesz, hogy kérelmük, ha jogosnak találja, teljesittessók. A küldöttség Vörös László államtitkárt is fölkereste, a ki szintén megnyugtató választ adott. — Nem mondjuk azt, hogy a fülöpszállás-bajai vasút a halas-bajai vasútnak riválisa volna, de megszívlelendő körülmény az, hogy ha a fülöpszállás-bajai vasútat az érdekeltek előbb tudnák létesíteni, a mi halas-bajai vasútunk megszületése bizonytalanabbá válnék. Szükségtelen említenünk, hogy minden valamire való község azon igyekszik, hogy minél több közlekedési eszközt biztosítson magának, hogy egyedül mi lennénk ellenségei — saját magunknak. Gondolkozzanak és — tegyenek tehát, akiknek ez kötelességük! — Bfiesú-vásár betiltása. A Keezel községben évenként megtartatni szokott búcsú- vásár keresk. in. kir. ministen rendelettel betiltatott, miről a lakosság tudomás végett érte- sittetik. — Jönnek a mérnökök. Emlékezhetünk-, hogy ezelőtt vagy 20 esztendővel egy nagy sereg mérnök ember, szállotta meg városunkat. Volt közte öreg, ifjú, szőke mérnök, kutyás mérnök, szerelmes mérnök is elég, voltak vagy huszonötén, dolgoztak vas szorgalommal, mulattak is, tánczoltak is még nagyobb szorgalommal. Mint értesülünk az idén ismét jönnek, mert a földbirtok, gazdaság fejlődik, változik, szükség van uj felmérésekre, uj kataszterre. Lesz közöttük most is öreg, ifjú, táuczos is, de minket legjobban azzal örvendeztetnek meg, ha a földeket jól mérik s mindenki meg lesz elégedve munkájukkal. — A téglajárdákon az ide vonatkozó szobályok értelmében talicskával, targonczával közlekedni nem szabad s mivel ezen mindenki előtt ismeretes tilalom daczára egyesek, még a legszárazabb időkben is, a talicskákat a téglából készült gyalogjárókon végig tolják és ezen eljárás által a tégla gyalog-járókat nagy mértékben rongálják, — erre figyelemmel ez utón is figyelmeztetik a lakosság, hogy aki a téglákból készült gyalog-járókon talicskával vagy targonczával közlekedni merészel, kihágást követ el és 20 frttig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. — Tetten ért fiatal tolvaj. Kis D. Imréim II. tizedbeli házának udvarából több házi szerszám, kasza, kapa stb. tűnt el éjjelenkint, a tulajdonosnő megunta, 4 és 5-ike közti éjjel kivigyázott a kertbe, s ott érte Solti Sándor 15 éves snhanczot, a mint éppen ezúttal bazsarózsát lopott, megcsípte, s a ficzkó ijedtében a többi, régebbi lopásokat is beismerte nagyrészben. — A fiatal tolvaj ellen a károsult jelentést tett a rendőrségnél. — Megkéselte a feleségét május harmadikén Ternyák Tófenók János az utczán, mikor hazafelé ment; a házastársak már évek óta különválva éltek, s Ternyák T. János több Ízben hívta együtt lakásra nejét, de az mindig megtagadta, végre az indulatos férj annyira megdü- hösödött, hogy egy nagy kést magához vett, az asszonyt az utczán megleste, s 5 szerinte kellően megfenyítette, nevezetesen mellébe három, hasába egy szúrást tett, s orvosi vélemény szerint ez utóbbi annyira veszélyes, hogy az asszonynak életben maradására kevés remény van. A bosz- szúálló férjet fogva tartják. — A szabadságharc/ fólszázados évfordulójának emlékére a községi iskolai tanitó-tes- tület május 14-én délelőtt 9 órakor az uj városháza nagytermében a gyermekek részére emlék- ünnepélyt rendez a következő műsorozattal: 1. Himnusz, éneklik a növendékek. 2. Ünnepi beszéd, tartja Szalay Zsigmond igazgató. 8. „Talpra magyar,“ szavalja egy fiú növendék. 4. „Tied vagyok, tied hazám,“ énekli a gyermekkar. 5. „Márczius 15-én,“ szavalja egy leány növendék. 6. Szózat, éneklik a növendékek. — Ugyanaz nap délután lesz a gyermekek szokásos majálisa is, melyet, hogy a gyermekek nehezen várnak: az már bizonyos! — Az 1898-ik évre érvén у es ország- gyűlési képviselő választók névjegyzékének kiigazítása, a belügyminister 3,5000 szápm végzésével elrendeltetett. — Népesedési mozgalom az elmúlt két hétről: Született 24. Házasságkötés 10. Kihaltak: Péter Lajos 2 hónapos, veleszületett gyengeségben, Gyenizso Márton 61 éves, agyszélhii- désben, Mészáros Zsófia 1 éves, görcsben, Mészáros Etel 6 hónapos, gyermekaszályban, Dr. Szabó Aladár 28 éves, idült agy hártyalobban, Darányi Erzsébet 64 éves, vizkórban, Babos Rozália 27 éves, haskérlobbaú, Csonka B. János 70 éves, gútaütósben, Bereczi Imre '9 hónapos, tüdőhurutban, Gönezöl Antal 26 éves, tüdővészben, Szentpéteri József 76 éves, gutaütésben, Takács Imre 5 éves, csuzban, Horváth Sz. István 1 hónapos, veleszületett gyengeségben, Kanálos Eleonóra 18 éves, szívbajban, Lantos György 85 éves, mérgezésben, Hegyi Imre 84 éves, aggkórban, Tandari Lajos 10 hónapos, tüdőhurutban. * * Okoskodás. Levélhordó: Levele Van, János gazda ... itt van, csakhogy egy grammal nehezebb mint kellene. Tiz krajczárt fizet érte. János gazda: No hát mondja meg a vasiit- jának, hogy tisztelem, ha még ez is nehéz neki . . . íj: * A jó öreg kocsin áros. Az agg kocs- máros odaszól reggel a lányához : — Eredj Lizi, szórj egy csomó törött üveget az útra, hogy minél több biciklista jöjjön be hozzánk . . . ❖ * A kis hamis. A tanító diktál Pistikének : — Pistike, ird le ezt a szót: őr. Pistike leírja, de igy : ór. A tanító: De fiam, hisz az ő-re két vessző keli, nem egy! Pistát nem lehet lefőzni. így felel: — Kettőt tettem rá, de az egyiket a másikra . . . A zeoe-tanitásról. (Folytatás.) ügy látszik tehát, hogy a jótevő természet adta az emberi nemnek a zene iránti érzéket, mint közadományt és csak az adomány mennyisége felett tette törvénnyé a legnagyobb különféleséget. Ezen állítás helyessége azon felül meg azon tény által is bebizonyul, hogy minden művészet közt a zene az, a mely legke- vésbbé szorul előképzésre. — Három négy éves korában elkezd már a gyermek aprő dalloeská- kat énekelni, — hét-nyolcz éves korában szabály szerint már zenei oktatásban részesülhet, és örömét mutatja egyszerű zenei hangokon már első életéve után. — Ezek elég ujjmutatások arra, hogy bebizonyítsuk, miszerint a zene iránti érzik és tehetség minden egyes ember kebelében van, habár ezer féle fokozatban és nagyobb mennyiségben is van jelen, mint azt közönségessen hisszük. Hány gyermeknek nyuj- tatik alkalom — belátás és áldozat kész szülők által a zeneoktatásra, még is mindig aránytalanul csekély azok száma, a kiknél elóretik a tökéletességnek azon pontja, a mely az adományozott tehetségnek megfelelőleg helyes tanítás mellett elérhető lett volna. — Találunk gyermekeket vagy leányokat, vagy hegedűn, vagy egy más hangszeren, hogy az sem zongora játéknak sem zenének nem nevezhető, mivel minden alapfogalom hiányzik, és még is ezen játékra a szülők büszkék, a mi pedig valósággal semmi más., mint bemagolt könyvnélküli játszása, valamely hallott és elcsépelt dallamnak, a melynél a balkéz — mint a jobb kéz rabszolgája szerepel s kottaismeretnek még csak nyoma sincs. Azután találunk ismét olyanokat is, a kik sipiádakénr vagy ahhoz hasonlóan, csak 3 —4 darabot játszanak és nem képesek bármily könnyű darabot kottáról lejátszani. Ebből beláthatjuk, hogy a családi zene egyáltalában nem olyan, a milyennek kellene lenni, ha tekintetbe vesszük azon rendkívüli összeget, ^ melyek a zongora ill. zene tanításért már kiadattak. —• Ennek okát egyedül abban találjuk, hogy a zenészeti nevelés nagyon kevés esetben szsézerű. Hogy tökéletesen meggyőződhessünk, vegyünk kezünkbe egy •— tetszés szerinti ujságla- pot, úgy tekintetünk a hirdetésekre fog esni a melyben nevelők és nevelőnők a kik ez vagy amaz iskolai tantárgyakban oktatnak, — s ezen felül zeneórtőknek is kell lenniük „mert a zongorajátszásban is oktatást adnak.“ — Természetesen azt gondolja az ember, hogy ez csupán az „alapelvekre“ vonatkozik „a melyek oly igen könnyűek“ — és hogy később, ha a tanuló valamivel előbbre haladt, nagy városban egy ügyes tanítót fog találni! — Ez alatt pedig lehetséges, hogy oda jut a tanítás, miszerint az „előrehaladottság“ oly sok visszásságokat foglal magában, hogy az ügyes nagyvárosi tanítónak egy egész évet kell igénybe venni, hogy mindazt, a mi már alapjában elrontva lett — jóvá- tegye, a melynél ped;g gyakran az elölrölkezdés az egyedüli orvosság. Nem itólhetjük-e már csak ebből is meg, hogy az elemi zongoratanitás iránt semmi különös jó véleménnyel nem bírunk. De menjünk tovább: Mindenki — úgy férfi mint nő — ki valamely zenekópezdóben, vagy valamely hires mesternél a neki szükségesnek látszó zeneoktatást bevégzettnek hiszi — mint tanító a nyilvánosság elé lép és tanítványokat kap „mivel a közönség minden jó zongorajátszót,egyszersmind jó zongoratanitónak is tart.“ — (Hátha valaki valamely nyelven folyékonyan beszól, vájjon csak ezért lehet-e az jó nyelvtanitó is.? . . . ) Jó lehet ezek között egyesek találkozhatnak, — a kik neveléstani tehetség által gyámo- litva, ha nem kezdettől fogva is', de még is lassanként feladatuk tiszta fogalmához jutnak. — Azonban nevelészeti belátás hiányában a legtöbbek vagy tökéletesen a sötétben tapogatnak, vagy pedig egyoldalúkig a zongorajátékot csak gépiesen kezelik, e mellett folytonosan „módszerről beszélnek a nélkül, hogy arról csak sejtelmük is volna, hogy a zongoratanitásnál e szó „Módszer“ Mennyi külömböző dolgokra vonatkozik. — De nem csak ezen a téren, hanem a tanítási szak minden más téren is kevés a valódi nevelő. — Bármely tanuló és iskolás gyermek — ha tanárai illetve tanítói felöl megkércleztetik — ezen állítás valódiságáról ad teljes bizonyságot, mert ő úgy azokat, a kiknek előadása íigyelme- tessóget, örömöt és személyes becsülést von maga után — megjegyezheti, valamint azokat, is, a kiknek előadásánál ép az ellenkező eset fordul elő. — Ha pedig azon férfiak között — a kik éveken át tartó tanulmányozással különösen a tanítói pályára készítik magukat elő — nem mindenik Isten kegyelméből tanító a ki tanít, mennyivel inkább előfordulhat ez a zenetanitók- nál, a hol mindenki művészi játék után törekszik és áhítozik, s azon tudomány, mely a tanításhoz szükséges csak mint önként értető mellékes dolog vétetik tekintetbe. így gondolkozik a közönség is, és minden kitűnő játszót — kitűnő tanítónak is tart. — Ehhez jön még az is, hogy a zenénél nagyon is szabad mezőre lép az ember, nincs szüksége a tanításnál minősítési bizonyítványra, az első tanitványnyal a kit ka_p, önként zenetanitóvá bélyegeztetik.— Miután azonban a közönség zenészeti álláspontja nagyon külömböző, úgy valamely zongorajátszó még a legjelentéktelenebb játéka által is megtalálja a maga közönségét és alapot adhat tanítványok szerzésére. — Minél hamarabban szaporodik azonban a tanítványok száma, annál könnyebben nyittatik ajtó és kapu az önhittségnek és túlbecsülésnek, melyek régtől fogva mindazzal, a mit művészetnek nevezünk, szorosabb összeköttetésben, állottak. Hogy az előbb mondottakra visszatérjünk, úgy mi sem változtatható a dolgon, mivel a széles világon nem minden helyen található zené- szetileg és nevelészeti leg kiképzett tanító. — Az ember tehát olyanra van utalva, a ki a zongora tanítást, mint mellék foglalkozást űzi és szerencse, ha ilyenek között ügyes tanerők találtatnak. Továbbá nem követelhető, hogy minden zongora játszó tanulmányai befejezte után, azonnal ügyes tanítóvá legyen, mert ennek is bizonyos ideig, mint kezdőnek kell működni. Senkit sem lehet a tanítástól eltiltani, a kinek tanítása — daczára annak, hogy hiányos és helytelen — a közönségnél visszhangra talál, mert csak a közönség határozhatja meg saját zenészeti álláspontjánál fogva azt, hogy kit kell -zongoratanitónak tartani. Másfelől pedig egy még oly hires és magas fokon álló remekművészről sem lehetne kezeskedni arról, hogy az egyszersmind és egyúttal jó tanító is. — Továbbá a dolog természetében fekszik, hogy mindenki, a ki tanításának jóságáról meg van győződve, jutalmazását vagy is dijjaz-
