Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-13 / 11. szám

II. évfolyam. 11. szám Kun-Halas, 1898. Márezius 13. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Fö-utcza 1254. Megjeleli minden vasárnap. TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes Szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 írt 25 kr. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr. fc Ö t V e n év. 1848 — 49. Te vagy a magyar büszke fájdalma! ' ; Ti. a magyar történelem szent szá­mai.; ti tettétek félistenné a magyart! Emléketek alatt szivem feldobog, mintha élni sietne; forr, buzog benn a vei* 1 *, mintha kitörni akarna. Lelkem, mint a bűnös, felvonaglik; töri, kínozza ezt a gyönge testet, mintha félne — az örök élettől, 1848—49 hősei! Szent őrülettel borulok le előttetek, mint a bűnbánó; emléketek fensége, mint az Isten léte, meghat és imára buzdít. Vonagió lelkem látja megdicsőült arezotokat, patakzó véretek mintha ön- szívemből folyna . . . Fáj és lelkesít e látomány. Elvonulnak lelkem előtt 48—49 nagy alakjai. Szorongva nézem és eltű­nődöm'. . . T848* márczius Idusának reggele egy elnyomott nemzet ébredésének haj­nala, Mmt a felkelő nap a májusi zöld lombok közül előbukkan, úgy tűnik fel a Szabadság. a szivek édes reményei közül ... Kibomlik a trikolór: az erő, a tisz­taság, a remény ; meglebbenti a szél s a bilincsbe vert magyar-nemzet ifjúsága szent áhítattal, büszkén kiáltja: éljen a független Magyarország! És megy, mint a vihar, amely pusztít, amely tisztit és uralkodik mindenek fölött. Egy gomo- lyag az egész, amelyben csak egy szív, s e szívben csak egy eszme él. Es ez az egy eszme világit előttük, mint a nap, hogy szemük, mint a sasé, szokja meg a fényt; égeti lelkűket, mint a tűz; hadd sajogjon szivük a kéjes fájdalom alatt. Túlnan megdördülnek az ágyűk. És megy a vihar, megy a magyar — látom — ádáz csaták elé. Elrablóit jogáért megy; visszaszerzi vagy megsem­misül. Mennek a hősök, repülnek, mintha szárnyai lennének, viszi őket a lélek s a szív lelkesültsége, . . . keserűsége. Hej, mily piszkos lesz az a tricolor s a leventék zsinoros mentéje csupa lyuk, foszlány, csupasár, csupa vér leszmindjárt. Kezdődik a hősök csatája. De az a rátapadt vér meg fogja szentelni a piszkot, a sarat. Zúg tovább a vihar — látom — dörögve, czikázva. Egy megsértett nem­zet bosszúja dörög, czikázik ott. De, óh, vele szembe jő egy nagyobb, erősebb, sötétebb fergeteg, véres tusára kész. Háromszázados gyűlölete még sö­tétebbé teszi. S az a maroknyi dörgő, villámló kis csapat megy neki annak a pusztító, sötétlő förgetegnek, mintha maga az Isten dobta volna ki markából, meg­forgatva. megcsóválva. Szivem dobogása elnémul, hisz nem­zetemnek ifjúságát látom neki menni a szolgaság hadának, amely mint bűnös lelkiismeret, sötéten, némán megáll s a villámtól lelketlen keble egy pillanatra felremeg. És megy a kis csapat, mind közelebb, be a vész, a pokol ölébe. Mi az, ami úgy viszi, mint orkán a levelet; ami vaddá teszi a halál tor­kában? ... Mi az, ami őrültté teszi, midőn lebukni látja ott elöl azt a sárral, vérrel bepiszkolt trikolórt? . . . Isten, ember, ördög, démon, állat összekavarodott már a szivekben . . . . Ez az! A lebukott trikolórt egy másik ra­gadja fel. megrázza, meglobogtatja — előre! előre ! előre ! Megy a magyar némán, összeszo- ritott ajakkal, kitágult orrlyukkal, mint a A „КШГ-HALAS“ TARCZAJA. A j u X. — Elbeszélés. — Irta: Horváth Szép Katinka. Ilyen zajos már rég nem volt atiszti-kaszinó. Valami különös eseménynek kellett történni. Égy asztal körül szorosan összedugják fejőket, úgy látszik valami jó elbeszélő ficzkót hallgatnak. Képzeljétek csak, a héten megint elkés­tem, rendes szokás szerint. Tudjátok a miatt a szép kis lány miatt. Szóval egész éjjel együtt mulattunk s későn mentem szolgálatba. Ezért kapitányomtól olyan leczkét s erkölcsi prédiká- cziót kaptam, mit nem engedek neki elvinni szárazon. Különösen az bosszantott, hogy az ezredes előtt szidott úgy le, pedig tekintetbe vehette volna egy kissé rokonságunkat is. Természetesen te is tudod azt. hogy az ily összeköttetéseket a szigorú katonai-törvény nem veszi figyelemb — mondák a józanabb gondol- kozásuak. Eh! Ne beszéljetek. Ezért csinálok vele egy juxot, vagy skandalumot, vagy akármit, de megtréfálom. Egyszerre elhallgatott. Az ajtón egy ma­gas, szép, kissé szigorú arczú fiatal tiszt lépett be; Fekete Miklós, az előbb beszélő kis tisztnek nagybátyja s kapitánya, kiről az imént folyt a beszéd. Fekete, egy asztal mellett — hol idős- sebb tisztek ültek — foglalt helyet, Gyárfás, ez a kis könnyűvérű fiú pedig negédesen járkált föl s alá a teremben. Talán nem szóltok unokaöcséddel? kérdő Feketét egyik tiszttársa. ügy látszik megharagudott a gyerek. Teg­nap jól lehordtám. Egy idő óta folyton hanyag, elkésik, szóval semmi kötelességét nem teljesiti. Azt mondják, hogy valami asszonyféle van a dologban, ki miatt már annyi adósságot csinált, hogy birtokát maholnap elárverezik s mégsem akar józanabb életet követni. Mondtam neki miért nem nősül meg, most még tisztességes férj válhatiк belőle, ha ugyan a házasság meg javíthatja. Egyóbbiránt ón azt hiszem, a hol valami asszony van a dologban, ott minden elromlik. Nem érdemes beszólni róluk. Ah! A mi édes jó Fekete barátunk, a ki maga a ntegtestesült morál, becsületesség, nem hisz már a nők erényében semmit, mondák többen. i Ugyan, hogy is lehetne! Válaszolt Fekete. Vegyetek példát erről az én szeleburdi öcsémről, az egész vagyonát ráköltötte arra a nem tudom miféle személyre s az most már tudja, hogy öcsémnek nincs semmije, hát egy­szerűen ajtót mutat neki. Most, hogy gyakorlaton voltunk, elverte vagyonának utolsó garasát, egy leány miatt, ki elég tisztességes volt őt pénzével együtt visszautasítani. De hát az ily esetek csak kivételesen for­dulnak elöl. Egy hónap múlt el. Egy reggel Fekete inasa két levelet vitt be urának, egyik beteges édes anyjától jött, a másik — Fekete nagy csodálkozására -- egy járásbirósági idózvény volt, abba a vidéki vá­rosba, hol a gyakorlatot tartották. — Becsületsértés és nő — mondá Fekete boszusan. Három hete kapott egy levelet, egy sze­relmi vallomást, melyben kérés, követelés, szó­val minden volt Írva s alá egy jó hangzású női név. О erre megtette azt az okosat, hogy lehordta a levél Íróját, nem hagyva rajta abból semmit, a mit tisztességnek vagy becsületnek neveznek. Mikor igy szépen elküldte a levelet, hát egé­szen nyugodtnak érezte magát az ily féle táma­dások ellen s most itt van egy kellemetlen ügy. Mikorra is szól ez az idózvény? kérdő mintegy önmagától — huszonnegyedikére — tehát három nap múlva. Üsse meg a kő, még sem kellett volna olyan durvának lennem. Ez egyszer nagyon heves voltam ! De azért még is kiváncsi voÜ vádlójára, a ki a becsületét keresi. Harmadnapra ott volt abban a kis vidéki városban a járásbirósági hivatalnál. * * * Igazán szeretném tudni, vájjon mi a ter- mószetrajzi neve a póknak, már vagy öt percze. hogy agyon nyomtam, s lábai még mindig mo­zognak. E szavakat mondá egy fiatal tanuló s rendkívül érdeklődéssel nézte a póknak még mindig mozgó lábát. Nézd csak Ilonka! milyen érdekes, de előre mondom el ne sikitsd magad, mert akkor nem mutatok semmit, mondá az ifjú, a feléje közeledő csinos lánykához.

Next

/
Oldalképek
Tartalom