Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-03-06 / 10. szám
II. évfolyam. 10. szám Kun-Halas, 1898. Márczius 6. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Fő-utcza 1254. Megjeleli minden vasárnap. TÁBSADALMI HETILAP HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletekkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 fit, fél évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 frt 25 kr. Nyilttér: 8 hasábos petit sor 10 kr. Városi közgyűlés. A képviselő-testület folyó hó első napján változatos tárgysorozattal tartott közgyűléséről adjuk a következő tudósítást : Első tárgy volt Dr. Farkas Imre és több képviselő által beadott folyamodás, melyben 1848. márczius hó 15-ik napjának ötvenedik évfordulóját hivatalossan is megünnepeltetni és erre vonatkozólag határozatot hozatni kérnek. Dr. В a b ó Mihály előadó erre vonatkozólag következőleg nyilatkozik : Megsérteném — úgymond — a képviselő-testület tagjainak hazafias érzületét. ha 1848. márczius I 5-ikének fontosságát akarnám indokolni, s minden részletezéstől tartózkodva inditványo- zoin : mondja ki a közgyűlés, hogy 1848. márczius 15-ikének 50 éves fordulóját hivatalosan megünnepli, folyó hó lö-éAi disz-közgyűlést tart, s ez alkalommal a megnyitó beszédet a város polgármestere, a záró-beszédet pedig a főjegyző tartsa meg, — ünnepi szónokul pedig kéressék fel Gaál Endre városi képviselő űr, a helybeli főgymnasiumban a történelem tanára. A közgyűlés nagyszámmal jelen volt A „KOT-HALAS“ TÁRCZÁJA. A kit megölt a szerelem. Egy kis szobácskábái ifjú pár boldog beszélgetése hallatszik. Olyan fiatal, olyan szerelmes mind a kettő. A leányka az ifjú vállára hajtja szép, göndör fejecskéjét és úgy elsuttognak, olyan boldogan, olyan önfeledten, hiszen nem létezik ő körülöttük most a világ, hiszen csak egymást látják, egymásnak élnek. — Te édes nefelejts virágom, úgye soha- soha sem fogsz rólam megfeledkezni, sohasem hagyod magad rábeszélni, hogy máshoz menj férjhez? És ugyan mi lehetett erre a kis leány felelete? Az, hogy átölelte karjával a szeretett ifjút és egy forró csók adásával felelt meg: — Miként felednélek, hiszen te vagy az én életem, te vagy az én boldogságom, mindenem? Aztán milyen jó nevetni való volt azon. hogy milyen jól alszik az a csúnya kis czicza a díván sarkában. — Milyen jót is nevettek rajta. — Es hogy elfojtsák egymás kaezagását, milyen jó volt erre a csók. Alig vették észre, hogy már beesteledett.-— Hát már itt akarsz hagyni? — kérdi a kis leány szerettét, a ki már haza menőben volt. Milyen hirtelen elborult az a kedves vidám arez. mert hát Istenem, ez búcsúzó délután volt, utolsó együtt léte annak a két bohó szerelmes tagjai közlelkescdéssel adtak kifejezést tetszésüknek s annak, hogy az indítványt elfogadják, s megütközéssel vette mindenki id. Tóth János felszólalását a ki felmagasztalva a márcziusi eszméket, a kormány által benyújtott törvény- javaslatra tekintettel kérte a hivatalos ünneplést mellőztetni, mire: D г. В a b ó Mihály előadó annak kijelentésére szorítkozva, hogy amennyiben a javaslatból, mint maga is hiszi törvény lesz, e város polgársága ép úgy mint elöljárósága folyton tanúsított törvény tiszteleténél fogva, annak alapján a meghatározandó ünnepet a naphoz méltóan megtartani feladatának tekinti, — nem látja indokoltnak, hogy a 49 éven keresztül önként, — az utóbbi években már párt különbség nélkül, sőt az országgyűlés által is megtartatni szokott nemzeti ünnep, éppen 50-ik évfordulóján miért mellőztetnék. ajánlja indítványát. A közgyűlés az indítványt Tóth János egyetlen szavazata ellenében elfogadta, mivel önmagát becsülte meg. s bebizonyította, hogy a múltak dicsteljes emlékéhez őszintén, szív és lelek szerint, párt különbség nélkül ragaszkodik. Ugyancsak 1848. márczius 15-ik szívnek. — Az ifjút pályája szólította más vidékre, más emberek közé. Majd megszakadt a leányka szive. — Ráborult az ifjú keblére és zokogott hosszan, némán, keservesen. Olyan szivrehatóan búcsúzott el a két szerelmes. — Isten veled! Isten veled ! Élj boldogul Te szent, Te drága, Te édes kis oltárképem. — Ne sírj, ne sírj, hisz’ visszajövök érted, elviszlek magammal, — tudod — oda. a hol az én édes jó anyám lakik, abba a kis falucskába, a hol ón születtem, a hol majd olyan boldogan fogunk élni kettecskén. — De ne zokogj hát, ne ejts kétségbe, úgy is sir bennem a lélek, hogy nemsokára megszűnik már a boldogság, elmúlnak már a felejthetetlen órák, a mikor csókod őrülté, boldoggá, szomjassá, szerelmessé tett. — Most már csak szellemed fogom átölelhetni lelkem- mel, de nagyon-nagyon foglak azért szeretni szivemmel. De ne sírj! Ne zokogj már! Szegény kis leányka odaszoritotta ajakéhoz az ifjú forró fejét és százszor és százszor össszecsókolta, folyton azt súgva: „Isten veled ... szeretlek, ... ne menj e| . . . Isten veled! . . .“ Es összeroskadt, mint egy bánatos fehér liliom. Az ifjú letette áléit kedvesét a belépő édes anya karjaiba és szónólkül, köszönés nélkül rohant el onnan, hogy ne lássa már a szenvedését annak a drágának, annak a kedvesnek. * ❖ Ф — Zárjátok be az ablakokat, ereszszétek le a függönyöket, csend legyen. Beteg van a háznál. napjának ünneplésére vonatkozott a következő tárgy, ugyanis a nép-szabadság ünnep rendező bizottsága Jókai Mór elnök aláírásával, a város képviselő-testületét az ünnepélyben leendő részvételre kéri fel. Dr. Babó Mihály előadó javaslatára a közgyűlés a résztvételt elhatározta, a város képviseletével a polgármestert vagy helyettesét bízta meg, a nép köréből lóháton vagy kocsin önként megjelenők útiköltségét pedig a város által fedezni, kivitellel a polgármestert bízván meg. Bernutattatott a pénztárak félévi vizsgálatáról a megyei számvevő közbejöttével felvett jegyzőkönyv, melyből a közgyűlés megelégedéssel vette tudomásul, hogy a városi pénztárak rendben, pontosan, lelkiismeretesen kezeltetnek. Tudomásul vette a közgyűlés a vármegye határozatát, melyben az anyakönyvi hivatal és a közgyűlési terem építésére felvett 15.000 frt kölcsönre vonatkozó kötelezvényt jóváhagyta. Örömmel vette a közgyűlés az ezüst kitüntetési érmet, melylyel az ezredéves kiállítás alkalmából a nevelés előmozdításáért a város kitüntettetek, s melyet a miniszter díszesen kiállított meleghangú levél kíséretében küldött meg. Szegény kis Vilma nővérkémet ágyba döntötte a szerelem. — Szerető gyermeki szive gyenge volt arra, hogy kibírta volna a csapást: elszakadni attól, kit úgy szeretett. De szegényke nem volt mindig ágyhoz kötve. — Néha felkelhetett és oda ültetettük az ablakhoz és hallgatta, hosszan-hosszan a kis madarak szerelmes csicsergését, nézte a virágok nyílását és rágondolt arra, a ki olyan nagyon messzire ment. — Néha-néha úgy látszott, hogy egészen visszajött az egészsége. — Piros volt, kedves, gyengéd arcza szinte ragyogott. De nem hagyta magát megcsalatni. — Mert a ki szerelmes, a ki úgy szeret, mint ő, az tudja, érzi, hogy mikor fog meghalni. Szép, verőfényes tavaszi napokon ki-ki vezettem kis kezecskéjébe, leszakitoU egy ibolyácskát, megcsókolta, beszélgetett hozzá, elmondogatta, hogy áldja meg az isten őt. — Kis virágainak elmesélte szerelme történetét is. „A templomban láttuk egymást legelőször és már az első látásnál tudtam, éreztem, hogy szeretem, szeretni fogom, hűen. örökre, mindörökre. — Es kedves ibolyácskáim mondjátok meg neki, ha eljön, — hiszen tudom, hogy eljön, — hogy mindég csak őt szerettem, ő érte éltem és ő érte fogok meghalni. — Mondjátok meg neki, hogy jöjjön ki majd síromhoz, sírja el ott keservét, szóllitson nevemen, iiltesen virágot hantomra s ti hozzátok le üzenetét nekem. A költők, ha a szerelem nagyságáról regélnek, a mi szerelmünkről fognak énekelni, a világ, ha a legnagyobb boldogságról álmodik, a mi sze-
