Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-09-11 / 37. szám
II. évfolyam. 37. szám. Kun-Halas, 1898. Szeptember 11. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Fő-utcza 1254. Megjeleli minden vasárunp. TÁRSADALII HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 írt, fél évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 frt 25 kr. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr Pálya-választás. Az ország minden részében folynak az iskolákba való beiratkozások, a legtöbben már véget is értek s megkezdődtek az előadások. Nem csekély gondot okoz a gyermekek jövőjén aggódó szülőknek a választás, hogy őket hova és hogyan helyezzék el. Legtöbben és legszívesebben az általános előképzettséget nyújtó, minden tudományos pályára egyaránt képesítő gymnasiumokba adják s csaknem igen kevesen vannak, kik a kiválókig műszaki tudományokra előkészítő reáliskolai tanulmányokat kívánják velők elvégeztetni. A szerető szülői szív, könnyen érthető hiúságból, mind jövendő nagyságot lát gyermekében s azért arra például, hogy gyermekéből építészt, gépészt, képzettebb gazdát, erdészt vagy más ilyent neveljen, gondolni sem akar. Mert hát, aki gymnasiumot nem végez, az nem lehet tanár, ügyvéd, orvos, mérnök, ezen alul pedig egy sem akarja adni. Csak későn, igen későn, midőn az ifjú, fogékony lélek már agyon van gyötörve, hajlamaival ellenkező, meg- emésztetlen tanokkal, midőn az ifjúság legszebb évei eredménytelenül teltek el, akkor látja be a szülői szív, hogy az a sok anyagi áldozat, az a sok gyötrelem, buzdítás, mind kárba vesztek s hogy a fiúból egy életkedvét elvesztett, „semmi“ lett, a ki csak a szellemmi proletárok számát van hivatva szaporítani. Milyen keserű szemrehányást tehet magának ilyenkor a szülő! Igaz, hogy a gyermek 9/10-ed részénél, részint a helytelen nevelés,-részint a természettől beoltott csintalanság kö- vetkezményekép hiányzik a jóra való hajlam kezdetben, a komolyan gondolkozni nem tudó gyermeki ész, mely érzéki behatások hatalma alatt áll, inkább hajlik a rossz felé, azt tehát a jó útra terelni, a szülő egyik fő feladata, a ki, ha gyermekét iskola kerülőnek, betűtől irtózónak tapasztalja, nem adhatja fel mindjárt a reményt arra nézve, hogy belőle, jól nevelt s a mai kor felfogása szerint, képe- pezett embert neveljen, gyermeke és a társadalom iránt tartozó kötelessége őt a gyermek értelmére ható eszközökkel tévedésére, eljárásának következményeire figyelmeztetni s ha szükség, őt még kényszer eszközökkel is, a tanulásra serkenteni. De ez csak bizonyos határig kötelesség. a mely határon túl, a kényszerités már bűn a gyermek jövője s a társadalom iránt, mely minden tagjától joggal elvárhatja azt, hogy hajlamának és képességének megfelelő helyet foglaljon el s ne töltse el idejét olyan haszontalan törekvésekkel, melyekből neki, hozzá tartozóinak s a társadalomnak is csak kára van. Ezt a határt kell a gondos szülőnek okosan megválasztani. Azt az időpontot kell lelkiismeretesen meghatározni a mely hivatva van dönteni: Az legyen-e a gyermekből, a minek képességénél fogva lenni kell, vagy legyen a társadalomnak olyan tagja, a kit hajlama ellenére, bekény- szeritenek valamely helyre, hol protek- czióval immel-ámmal eltengődik, de a mely helyen állásából folyó kötelessége csak a puszta létezésre szorítkozik. Idealizmus, erkölcsi tartalom, hivatásának öntudata, mind nem lelkesítik működésében s lesz a társadalom hasznavehető tagja helyett, a társadalom nyűgjévé, a ki útját állja azoknak, kik képességük, buzgóságuk s hajlamaiknál fogva hivatva lennének az általa elfoglalt helyet betölteni. Mert ide vezet az, ha valakiből mindenáron „u r a t“ kell faragni. Nagyon korlátolt felfogás, melyet lakodalmát. Hat füstös húzza a talp alá valót. Mindenki örül, vigad, Tercsi is mosolyog mellette ülő vőlegényére, egyszerre csak a másik szobába siet, melyben a patyolat fehér vánkosok csábítják a menyasszonyt. Itt nem látja senki, itt nem kell mosolyogni, kisírhatja magát a boldog menyasszony. Leveti menyasszonyi ruháját, letépi fejéről a myrtus koszorút s görcsös zokogással temetkezik az üde párnák közé. Nem hallja már tovább a vig muzsika szót, az ő lelke most a messze távolban jár, keresi azt, a ki a nálánál hűbb szeretőit keresi. Felújul emlékében ébredő szerelme, szerető szivének szép álmai, ábrándjai. Most a szivével beszól önmagában. Milyen bolondság azt hinni, hogy a szivet meg lehet csalni, hogy a szerelmet el lehet altatni. Mennyire nem igaz, hogy az idő minden sebet begyógyít, mert az igaz szerelmet elfeledtetni nem tudja. Ön magát csalja meg, aki a szivét akarja megcsalni. S a mint a szivével igy beszél, ott látja benne kedvese szomorú halvány arczát, mint azon a napon, a mikor őt utoljára látta. A muzsika pedig szól, épen most búcsúztatják a boldog vőlegényt, a ki búcsúzik a társaságtól s siet szép arája csókjai elé. Az pedig csak zokog s a múltak emlékének örül, a jelenre nem is gondol. Épen most hallgatott el a ezimbalom, épen most beszél utoljáraa vőlegónynyel az öröm apa, a ki kéri őt: legyen gyámola, hű férje az ő egyetlen kincsének, Tercsikéjének. A „KUN-HALAS“ TÁRCZÁJA. Két-egy szív. Ezúttal biró uram kertje alatt nem a bodri kutya ugat, hanem egy bús tilinkó bánatoshangja szól. A mire azután a biró uram gyönyörűséges Tercsi leánya ott hagyja az unalmas pergésii rokkát s oda megy a legényhez, aki azt fújja. —- Jó estét Péter! — Adjon Isten angyalom, beh szomorú vagy! — Bizony kend se nevetne annak, a mitől ón tele sírtam a kötőmet. — Azután miről volt jó az a nagy sirás, eszem azt a szomorú szentedet? Talán csak nem a riska bornyu fordult föl, amit a lakodalmunkra akartunk levágni? — Hejh! megfordítva történt az Péter. A riska bornyu még most is a lábán áll, hanem a mi lakodalmunk fordult föl. — Ne ijesztgess Tercsi! — De igazat mondok. Az édes apám azt modta: úri aszszony lesz belőlem, annak a holdvilág taréju, pantalló szakgató jegyzőnek leszek a felesége. — Bolondozott az veled Tercsi. Hiszen csak a minap mondta nekem biró uram, hogy, ha már annyira szeretjük egymást, hátkössön össze minket tisztelendő Csordás Bóliál uram az igék szent kötelékével, mindjárt a farsang elején. Akkor még ő se tudta, hogy miben sánti- kál az a penna rágó. — Hát azután, persze megkérte az a Tyuk Miska a kezedet? Annak rendi és módja szerint s édes apám azt mondta neki, hogy az uj borrá meg is lesz az esküvő., — -Es te mit mondtál neki ? — Hát biz ón nem szóltam semmit, mert, mikor azt akartam mondani, hogy a szivemet már kend birja, az édes apám megfogott, oszt kipenderitett a szobából hogy hozzak egy kancsó bort ezeknek az érdemes uraknak,„a kik látóba jöttek s azután nem is engedett addiga szobába, mig az a kákabélű, madár ijesztő bent volt. — No most már hallgasd meg Tercsi, a mit ón mondok. He te engem oly igaz szívből szeretsz mint én tégedet, akkor soha se leszesz, annak az úrnak a felesége. De, ha nem szeretsz, akkor szakadj el szivemtől, légy azé a másé, és ón azt mondom rá: legyen Isten áldása rajtatok. Elég nagy a világ, majd találok én is szeretőt magamnak s talán még hűbbet mint te voltál! Azzal szemére vágta Kovács Peti a kalapját s búcsú nélkül ott hagyta kedvesét, kinek szép szemeiből záporként hullottak a méltatlan megbántás könnyei. * * Azóta elmúlt a nyár. Petinek színét se látta a falu. Elbujdosott mély fájdalmával, hűbb szeretőt keresni. Eljött az ősz, meglett az új bor, a legjobb mellett most ülik biró uramnál a Tercsi
