Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-23 / 4. szám
Ií. évfolyam. 4. szám Kun-Halas, 1898. Január 23. I ALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Fő-utcza 1254. Megjeleli minden yasiirnap. TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., 8 hóra 1 írt 25 kr. Nyílt,tér: 3 hasábos petit sor 10 kr. A felekezeti népiskolák. A közönségnek bizonyosan élénk emlékezetében van még az a niár-már élessé válandott polémia, mely a közelmúltban e lap hasábjain a helybeli római katliolikus elemi iskola községivé átalakításának kérdése körül folyt. Világért sem akarom nüagamat ebbe az ügybe fogadatlan prókátorként beleártani, mert nem szeretném, ha rajiam bókülnének ki, (vagy vesznének újra össze) a vitatkozott felek ; de mégis elmondom egyéni nézetemet — egész általánosságban, minden helyi ezélzás vagy vonatkozás nélkül — arról a kérdésről, vájjon az elemi oktatás inkább a felekezetek kezében maradjon-e, vagy bizassók a felek e- zfiten kívül álló tényezőre? Nem szólok a ncmzetiségek-lakta helyekről ; mert itt az elemi iskola a legszigorúbb ellenőrzés és felügyelet nélkül valósa,ggáTmelogágya lévén a nemzetellenes tendencziáknak és hazafiatlan, kifelé gravitáló törekvéseknek, melyeket az egyházak saját érdekükben is istápolnak, és melyekkel magukat a legtöbbször szinte azonosítják, — e körülmények feltétlen kötelességévé teszik az államhatalomnak a kérlelhetetlen szigorral alkalmazott elA „KUN-HALAS“ TÁKCZÁJA. A távollevőnek. Ki szivem njra égő lángra gyujtád, Midőn kifáradt lankadt, csüggedett, Ki a borongó, rémes éjszakákon Feléin nyújtottad mentő kis kezed, Ki lényemen, merő egész valómon Uralkodói, bár öntudatlanul: Ob lányka, lányka, szemem drága fénye, Gondolsz-e rám a messze távolon .? Eltávoztál ... de én csak látlak, látlak : Szemem elől dehogy is tiinhetel: Közöttünk a megmérhetetlen messze, — De közelében érez e kebel! S mig lelkem itt a Ilii emlékezésnek Kristály-vizéből él, táplálkozik : Te addig a felejtés kelyhét tartod, Hogy kihajtsd annak habzó eseppjoit. . . Oh félek, félek . . . mert hogy ha kihajtod : Egemre többé hajnal nem derül; Árván bolyongok, mint a siri árnyak, Kiken az átok, Isten átka ül. Csak olykor villan lelkem a sötétben, Midőn reá a bánat kínja csap ; És akkor is csupán azért villan föl, Hogy téged lánykám, — újra lássalak ! Taksonyi József. lenőrzést és közvetlenül beavatkozó felügyelőiét. E kötelességnek akár politikai, akár szocziális, akár más okokból való elmulasztása, nézetem szerint, végzetes hiba, mely előbb-utóbb megbosszulja magát. De olyan helyeken is, hol a most vázolt veszedelemtől egyáltalán nem kell tartani, én c 1 é b c h e 1 у e z e m a f c- 1 e к e z e t i i s к о 1 á n а. к a fel e к e- z c t e ií к i v ü 1 i t. Mintha még most is fülembe csengenének a tanügy egy elhunyt lelkes barátjának. Kecskemét város volt polgármesterének. a megboldogult L e s t á к Péternek, valami ünnepi alkalomból a megye tanítói karához intézett szavai : „Tanítsátok a gyermekeket vallásosságra, hogy fanatikusakká ne legyenek ; és tanítsátok őket hazafiságra, hogy fanatikusakká legyenek !“ Soh'se felejtem el a szép buzdítást. Es ez az oka annak, hogy miért szeretem én jobban a községi vagy állami iskolákat a hitfelekezetek által felállított népoktatási tanintézeteknél. Ez utóbbiakban ugyanis nincs egészen kizárva az a veszély, hogy a minden impresszió iránt fogékony gyermek előbb megtudja azt, hogy ő ennek vagy amannak Egymásért. . . . Kezével Toppantotta össze a poharat, melylyel az osztálytanácsosók piknikjén az „0“ egészségére ivott. — Ebből a pohárból ne igyók más senki, ezzel a pohárral ne köszönthessenek föl senkit! Szerette Irmát s egyetlen czólja volt: Ót boldogítani. . . De mit tegyen ? Két évet kellett volna még hallgatnia az egyetemen, azután a szigorlatok meg a — praxis! S a leánynak már ott volt az ideje, hogy — férjhez menjen. — Arról pedig teljesen meg volt győződve, hogy Irmát csak akkor boldogíthatja igazán, ha igényeinek megfelelő társadalmi állást vívhat ki magának! Irmának máris igen sok kérője akadt; de ő valamennyit hűségesen ki kosarazta. — Azt az egyet, úgymond, akit szive választott magának. meg fogja ő várni meg, ha mindjárt — fele életébe kerül is! Béla a leánynak ezen önfeláldozó magatartását nem tudta egyébbel viszonozni, mint azzal, hogy ettől fogva kétszeres erővel és buzgalommal látott dolgához. Azon volt, hogy a leány várakozását minél inkább megrövidítse: a két évet egyszerre akarta letenni! . . . Szánakozó volt látni, mint görnyed át egész éjjeleket is íróasztala mellett, forgatva a törvény könyveket, kódexeket. . . Mint feszíti túl erejét a nyövesztő munkában! Sokszor már anyagi ereje sem volt, hogy székéről— ágyba mehetett volna, ott aludta ki magát kábultan, kimerültén — ülőhelyében; Hiába intették őt barátai, hogy ne tegye. hiába volt a loány könyörgése; ő e tekintetben a felekozetnek a tagja, — és csak sokkal később jött annak a tudatára, hogy ő édes hazánk gyermeke. Bogy félre ne értsenek, sietek kijelenteni, hogy én a felekezetnélküliségnek, vagy a vallás iránt való közönbösségnek egyáltalában nem örülök. Föltétien szükségesnek tartom, hogy a, hit és a valláshoz való ragaszkodás az emberek szivéből ki ne veszszen; és a legkisebb érdeméül kívánom betudni korunknak a vallás iránt való általános elhidegülés jelenségét. Csupán azt óhajtom, hogy a gyermek elsősorban azt tudja meg és az vésődjék elméjébe és szivébe, hogy ő magyar és társai is magyarok ; csak ezután tanulja meg azt. hogy egyikünk igy„ másikunk más módon szokta imádni az örökkévaló istent, kinek azért mindnyájan gyermekei. és igy mindnyájan egymásnak testvérei vagyunk ! Ám ha előnyt adok is a községi iskolának a felekezeti fölött, azért a már meglevő felekezeti iskolákat mindenütt és mindenáron községiekké tenni som óhajtom. Ahol nincs iskola, ott, jobban teszik, ha nem felekezetit szereznek ; de ott, hol a felekezeti iskola már megvan és virágzik, még imádottjára sem hallgatott . . . Megígérte, hegy nem lógja tenni, de titokban tovább űzte gyilkos, ördögi mesterségét! Ez a különben erős testalkatú ifjút annyira megviselte, hogy rokonai is alig ösinertek reá. Oh hisz az a boldog pillanat, mondotta sokszor, melyben majd a keblére ölelheti menyországát s elmondhatja, most már enyém vagy, üdvöm, örökre, igazán : megérdemeltelek ! mindent, mindent feledtetni fog vele ... 1 Ah, hogy az ily nemesen érző szív —jobb sorsot nem érdemelhet! Béla napról-napra betegebb lett s az utolsó vizsga — eljegyzése volt a halállal . . . S mikor a lombok lehulltak, melyek utolsó vizsgájának, — legnagyobb örömének voltak tanúi, — a helyett, hogy a mint álmodá, a boldogság paradicsomába léphetett volna: őt is vihették ki a temetőbe . . . — Eogsz-e reám emlékezni, ha már nem leszek 1 Kérdezte midőn a leány beteg ágyánál meglátogatta. — Tiéd vagyok édes, minden gondolatomban ! —• Meglátogatod-e síromat ? — Meglátogatom. — Ültetsz e hantomra virágot is? — Ültetek, édes . . . * . . . Már a sirt behantolták, midőn a sir közvetlen közelében lövés dördül el . . . Béla sirhahnára egy szép leány holtteste hull . . . Irma váltotta be Ígéretét; a sirhatnak meghozta a — legszebb virágot! Taksonyi József.
