Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-01 / 1. szám
II. évfolyam. */ 1. szám. Kun-Halas, 1898. Január 1. ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre . 5 fit. — Fél évre 2 frt 50 kr. Negyedévre 1 frt 25 kr. Egyes szám ára 10 kr. Megjelen minden vasárnap. SZERKESZTŐSÉG: Fő-utcza 1254. HIRDETÉSEK DIJA : 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3. nem előfizetőknek 5 kr NYILTTÉR: 3 hasábos petit sor 10 kr. KIADÓHIVATAL: Fő-nlcza 1254. TÁRNÁI >ALMI HETILAP. tettünk, érdemet tehát magunknak nem vindikálhatunk, mert jól tudjuk azt, hogy az érdem ott kezdődik, a hol véget ér a kötelesség. Mégis jól esik lelkűnknek, mikor szerény múltúnkra vissza tekintve, arról emelt fővel beszélhetünk. Ez a mi örömünk, ez a mi büszkeségünk s ez fog lelkesíteni, a további kitartó munkára a jövőben is. * Ф * Meggyőződésünk szerint, városunk a közel jövőben fejlődésének új stádiumába lép. Csak a legközelebbi múltban is, számos oly eszme merült fel közéletünkben, a melyek városunk vitális érdekeivel áilván a legszorosabb kapcsolatban, ha ábrándból valósággá válnak, ha az ige majdan testet ölt, egy hatalmas, igen hatalmas lépéssel hozzák közelebb városunkat azon fejlettebb culturális állapothoz, melyben anyagi és erkölcsi erejénél fogva már lehetne jelenleg is. A jó soh' sincs későn! Ezen eszmék nyilvános megvitatásának szenteltük hasábjainkat eddig is s nyitva fognak állni a jövőre is mindazoknak, kik a köz-eszmékért szívesen lelkesülnek. Ezeknek az eszméknek jóakaratéi támogatásában fogjuk feladatunkat keresni, ezek az eszmék kényszerítenek szólni az új óv napján olvasóinkhoz ! Városunk gazdasági ügyeinek belső rendezése a legégetőbb kérdés. Fájdalmasan érezzük mindany- nyian, hogy csak a legnagyobb vagyoni erő megfeszítés mellett fedezhetjük, azon súlyos terheket, melyeket autonom kormányzásunk tekintetében, fedezni törvény parancsolta kötelességünk. Ezen a súlyos terheken könnyíteni, azokat elviselhetőbbé tenni, iparkodik azon törekvés, mely czélul tűzte ki magának a város pénzügyi viszonyainak rendezését. Ennek igen hatalmas előidézője lenne, a lapunk hasábjain már vitatott „adó s- ságok con vertálása,“ melyek módot nyújtanának az adósságok kamatlábainak jelentékeny lejebb szállítására. Ezen a czimen városi háztartásunkban évenként ezreket takaríthatnánk meg, esetleg a mostani kamat összegek fentar- tásával, nagyobb kölcsönök volnának felvehetők, a melyeken a város nagyobb szabású beruházásokat lehetne humánus, kulturális és hasznot hajtó czélokra. Az évről-évre mindjobban tapasztalható elszegényedésnek, a socialis nyomornak s ezzel a fenyegető socialis kérdésnek nemcsak lokális, hanem országra szóló enyhítését czélozza s a nagy anyagi előny mellett, emberbaráti missiot is teljesít, a városunkban jelenleg Irányeszméink. Az új év kezdetén, a sajtó régi, jó szokásához híven, mi is nehány őszinte sorral fordulunk t. olvasó közönségünhöz. Nem azért toszszük ezt, hogy nagyhangú, üres frázisokban programmot adjunk. Tudjuk és érezzük halhatatlan költőnk arany mondásának mélyre ható igazságát: „ Minden Demosthenesnól szebben beszél a tett!“ Mi szó helyett, a tett emberei akarunk s — ha Isten segít — fogunk is lenni. Programmot adni,\Japunk általános irányát körvonalozni, szükségtelennek tartjuk, mert bár eddig megtett szerény utunkat érdemnek magunk sem tekintjük, de ezt a kis utat, emelt fővel merjük mondani, ingadozás nélkül, biztos léptekkel, a kitűzött cjzél folyton szem előtt tartásával tettük meg : programmunk benne van s benne lesz ezután is minden sorunkban s ez a programúi: a közügyek önzetlen szolgálata. — A fü g g e 11 e n- ség megőrzése pedig a tisztes sajtónak annyira elemi követelménye, hogy az érdem nem lehet, de megszegése égbe kiáltó bűn lenne, erről tehát tisztes sajtónak szólni sem szabad. Erezzük mi azt, hogy azzal, a mit eddig tettünk, csak kötelességet teljesiA „КЖ-HALAS“ TÁROZÁJiL Boldog uj évet. Ha én annyiszoros boldog lennék, mint a hányszor kívántak már e napon boldog nj évet, igazán boldogabb lennék még ... az uj tiilkös bakternál is. Pedig Istenem ! milyen boldogság lehet az uj tülök hangján kiáltani J/29 kor 8 órát, 3/410-kor J/211-et és — ez azonban állandó idő, még ha Peleskón óra volna is — Vgá-kor 4 órát. Ezt az egyet a tülök költészetben megfigyeltem ; a tülök mindég 1/4-kor mond 4-et. Kitaláltam pedig az okát a múltkor, mikor egy Ízben felébredtem legódesebb álmaimból a legrosszabb hangú tülöknek 12 órakor fél egyet siró-bőgő szavára s tűnődtem ez állandóság okán, hogy : négy órán túl — Istennek hála — a rönd kedvéért többé már nem tülköltetik — tehát fél órai „bliczcze- lés“ követtetik el az éjjel bátor őrei által. Hála nekik a bliczczelésért! Hát hogy vissza térjek a „boldog uj évre“, elgondoltam, hogy ha ón olyan nagyon boldog lennék, örömömben sutba tétetném a repedt tülköket — ón azt hiszem, hogy mind oda kerülne — s vennék uj tülköket. I)e mit beszélek?! Mit lázitok ? Ez lenne a legteljesebb öröm : sutba tenni a tülköket — és nem venni helyettük újat. (En pedig, hogy a jelen tülök világból még is maradjon emlékeztető sötét pont, mindenki okulásának okáért, egyedül meghagynám, de csak is spiritu sban a rettenetes bajuszu fő-elíil tülkölő basát, a kinek egyéb iránt külön is tülök hanggal telitett boldog uj évet kívánok. Szerk.) Hát bizony, uj év reggelén azért jutott eszembe mindjárt a tülök, mert a hogy Sylvester éjszakáján, vagy ha úgy tetszik, uj óv reggelén 3 órakor haza felé iparkodtam egy jól eltöltött éj kellemes emlékeivel, a mint az egyik sarkon — a melyet, tessék elhinni, nem világított meg még a szt. János bogárka nyári fényének maradványa sem — azt hiszem a föld alól, kibukkant egy alak s mielőtt az ijedtségtől magamhoz térhettem s keresztet vethettem volna magamra, valami „kimondhatlan“, olyan tulvilági hangon szólt bele az éj csendjébe, hogy ón, valami ezred évek óta kihalt ős állat: mammuth, mastodon, vagy ilyesmire gondolva, mikkel nem tanácsos kikezdeni, magyarán mondva. . . elinaltam s lakásom ajtajához érve, siettemben úgy találtam belépni az ajtón, mintha pl. küszöb nem lenne s az ajtót nem lenne szokás kinyitni. Szóval az önkéntelen vízszintes helyzetet adtam ijedtségtől reszkető tagjaimnak. Mikor az után az önkéntelen vízszintes helyzetet felcseréltem az önkéntes vízszintes helyzettel, vettem észre, hogy — Mammuth vigye a dolgát a tülöknek — igen megijedtem s nem igen találom tagomat, mely ne fájna. Na! de végre, nehány priznicz borogatással enyhítve tülök okozta fájdalmaimon, miután előbb kiadtam a szigorú parancsot, hogy „holnap, ha itthon vagyok, sem vagyok hon“ s ekként az uj óv segélyével ezt a fizikai absurdumot is megoldottam, reggel felé elaludtam s rózsás álmaimban rakáson égve láttam a világ összes, repedt és nem repedt tülkeit, melyek hattyú dalként egyszerre hangoztatták búcsú dalaikat a máglya tetején ülő rettenetes nappali fő rniiez- ziin füleibe, (a ki rőfös bajuszát önelégülten sodorta. Szerk.) De végre is minden szépnek-jónak van vége. Vége lett az én rózsás álmaimnak is. Kopogásra ébredek fel. A borbélyom jött. 0 előtte kikeli nyílni a zárt ajtóknak is, könnyű volt tehát bejutnia. Tudta ugyan, hogy nem szoktam hon borotválkozni, de a jó szokástól való eltérést azzal indokolta, hogy hallotta, miszerint Sylveszter éjszakát házon kivül töltöttem, tehát gondolta, hogy későn kelek fel, uj évkor pedig sokan járnak az üzletbe, nem szeretne soká várakoztatni, tehát eljött . . . különben az uj évre minden jót . . . Félbe szakitám s tudtára adva, hogy az üzletbe megyek be, mert most nincs kedvem felkelni, egy szép ezüst forintot adtam cserébe a felben maradt jó kivánatokért s magamra maradtam ismét. Tehát egy forintot adtam a borbélynak s még csak meg sem vagyok borotválva! Kilencz órakor ismét egy látogatóm .érkezett, aki előtt szintén meg kell nyílni a zárt ajtóknak. Igaz, hogy csak egy harmad napja nála levő „sorsjátékot“ hirdető anoncet hozott, melynek a húzása az nap volt Budapesten, de hát azért meggratulált ő is annák rendje-módja szerint, sőt egy kis füzeteit is hagyott asztalomon,
