Kun-Halas, 1897. szeptember-december (1. évfolyam, 1-17. szám)

1897-11-21 / 12. szám

Első évfolyam. 12. szám. Kun-Halas, 1897. November 21 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Kossuth-uteza. Megjeleli minden Tasiímap. Egyes szám ára 10 kr. TÁRSADALIÍ HETILAP. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, íél évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 írt 25 kr. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr A város jövő évi költségvetése. Közkézen forog a város 1898. évi költségvetése, sót azt a szakosztály már letárgyalta, kötelességszerúeri foglalko­zunk tehát vele azért, hogy egyrészről a város közönségét tájékoztassuk, másrész­ről pedig azért, hogy a képviselőtestület tagjait egyről-másról meggyőzzük. A város bevételei és kiadásai előző évhez képest alig mutatnak eltérést és ez természetes, ha meggondoljuk, hogy ná­lunk az újításnak híveket szerezni nem lehet, legfeljebb csak akkor, ha valamiből rögtönös és kézzel fogható haszon látszik, ügy de ez hiba, mert gátolja a város fej­lődését, már pedig aki megáll, az elmarad s félő, hogy életerős városunkat a szom­szédos törekvő és az előmenetelért áldo­zatra is kész községek, nem sok idő múlva túl fogják szárnyalni s akkor kétszeres áldozat kell az elsőség fen tartásáért s ügy jár a város mint a f ö s v é n y, ki a köz­mondás szerint „kétszer fizet.“ Ugylátszik. ennek tudatára ébredt a szakosztály s elismerés illeti azon két- rendbeli javaslatáért, melyet a költségve­téssel kapcsolatban terjeszt a képviselő­testület elé, t. i. az egyik, melyben a re­gale kártalanítási kötvény értéke felhasz­nálásával honvédlaktanya építése ügyé- beni intézkedésre, — a másik, mely sze­rint a város adósságait illető konversió mielőbbi keresztülvitele tárgyában, a ta­nácsot a megfelelő intézkedésekre feiha- talmaztatni indítványozza, mihez ha még egyet csatolt volna, egy évre elegendő feladatokat tűz ki. s mi e harmadikra is felhívjuk a figyelmet, t. i. a majsai- bajai helyiérdekű vasútra, mely Halas jövőjére alapvető s hogy miért, alább kifejtendjük, foglalkozván előbb a szakosztály említett indítványaival. A kaszárnya építése egészséges gon­dolat s a mellett, hogy az épület építési költségének kamatai a kincstár által fizetni szokott bérösszeggel fedeztetik. — köz- gazdasági előnye kiszámíthatatlan s mint az korábban már a helyi lapban részletes kiszámítással feltüntetve volt, — legalább 100,000 frt évi összeg az, mely a város termelő közönségének zsebébe folyik be. amire szükség van. mert úgy a köz-, mint a magánterhek folyton szaporodnak s csak úgy lesznek fedezhetők, ha újabb A „КТШ-HALAS“ TÁROZÁJA. Napló töredék­Ide jöttem ki kis keresztedhez, boldog­ságom fej fájához, a temetőbe, mely el vette tőlem a te drága lényedet. Itt sírom ki panaszo­mat a holtak birodalmában, távol az irigy emberektől, a hol nem az ajkak, nem a mosolygó szemek, hanem a szellemek, a lelkek beszélnek. Es a lelkek megértik egymást. Kinn a nagyvilág zajában, az irigy sors és emberek fonáksága, a gyarló porhüvelyeket, kik talán egymásnak és egymásért alkottattak a teremtő kifürkószhetlen bölcsesóge által, elválaszthatják egymástól, de a lelkeket, kik egymást megérték, kik egymást megtal'alák, nem gátolják meg, hogy ne ölelkezzenek abban a boldogságban, mit érez az, a ki szerettét magáénak mond­hatja. A t e tiszta, ártatlan lelked ott áll az égi biró szent zsámolya előtt, hol az angyalok égi haliban könyörögsz érettünk — itthagyott bűnös emberekért, s é n eljöttem kis lakodhoz, hogy csókjaimmal ilessem fejfádat, mely egye­düli, mi számomra tőled láthatóan megmaradt. Óh ! mi kín: az élő szerelme az elköltözött iránt. Nincs rettenetesebb, mint oly égő vágyat hor­dani szivünkben, miről tudjuk, hogy kielégítést nem találhat, az élet. Golgotháját oly eszmény imádásában járni meg, melyről tudjuk, hogy meg nem található. Futni esztelen gyermekként a szivárvány után, 'mely előttünk tündöklik isteni pompájában s mely eloszlik ködként, mi­helyt az est nyugalma homályt borit az ember kálváriájára: a tőidre. A te képed, melyhez, mint szivem oltárához imádkozom, igy tündöklik előt­tem, itt lebegsz szüntelen szemeim előtt, őrzője vagy álmaimnak csak úgy, mint akkor, mint mi­kor élő valál, de ez a szivárvány hű kísérője marad árva életemnek mind addig, mig a rideg halál meg nem semmisít mindent . . . mindent. Jer ölelkezzenek-össze leikeink néma siri lakásod felett s mondják el: mi boldogok valánk egykor s had sírjam el, mily boldogtalan az, kit itt hagyál. Letérdelek arra a szent földre, mely szent siri álmaid őrzője s suttogjanak leikeink. Mi szép is valál egykoron. Sötét szemeid­ben benne volt az én egész világom, melyekkel, ha reám 'néztél, a mennyet véltem belőlük kiol­vasni. Mikor napi munkám fáradalmai után, enyhülést kerestem szép szemeid világánál, egy tekinteted elég volt, hogy minden búmat, keser­vemet feledjem s a mennyben képzeljem ma­gamat a földön. Azt mondták az emberek, hogy minden szép, minden jó meg volt benned, mit a teremtő földi angyaloknak adhat, irigyelték tőlem bol­dogságomat, irigyelték a legtisztább lélek ra­gyogó tükreit, melyekben csak ón láthatám magamat s melyek csak felém tündöklőnek, Óh! mi boldogságot álmodám egykor! s miért kelle bezárulni mindörökre boldogságom tük­reinek"? miért is irigyelte meg a halál boldog­ságomat, mikor fagyos ujjaival lezárta a leg­szebb szemeket, sötét fátyolt borított a legszűzibb lélek tükreire, melyek jelképezek a lelket, melynek másai valának"?! Első találkozásunkkor megértettük egy­mást. Megértettek azt az isteni szikrát, níely a rokon lelkekből pattan ki, mely nem tekint földi gyarlóságokra, nem mérlegeli az érzelmeket földi gyarlóságok után, hanem a mely az örökké valóság örök titka marad. Te rám tekintettél s a nélkül, hogy mondtad volna, tudtam, hogy lei­bevételi forrás nyittatik, mire legbizto­sabb és legalkalmasabb mód a kaszárnya építés, mi által még a közbiztonsági ér­dekek is hathatós védelmi eszközt nyernek Az adósságok konversiójának szük­sége, bővebb okadatolást nem kíván, s e lapok hasábján már ez a kérdés részletesen tárgyalva volt s éppen azért, utalva az ak­kor felhozottakra, csupán annyit jegyzőnk meg. hogy még magán ember is tönkre megy mai világban, ha hosszab időn ke­resztül 7%-os kölcsönnel dolgozik, annál kevésbbé szabad azt tenni egy városnak, főleg ha meggondoljuk, hogy a város adós­sága nem csupán a jelen nemzedék érdeké­ben hanem és sokkal inkább a jövő érdeké ben vétetett fel és igy jogos, hogy annak törlesztési terhe ne csupán a most élőkre, hanem a születendőkre is átháritassék. mi a konversióval eszközölhető úgy, hogy évi 3 — 4000 frt kamat megtakarítást le­het elérni, vagy a mostani kamat fen tar­tással a város magának 100,000 frt tő­két teremthet, mit azután tetszés szerint használhat fel. E két fontos kérdés azonban szak­osztály javaslata folytán bizonyára helyes ked az enyém. En odaadtam érte az enyémet. Tudod, hogy mig e földön tündököltél nekem, legszentebb czélom volt, hálás lenni a cseréért. Boldogok voltunk, mint csak azok a lelkek lehetnek, kik megtalálták egymást tévelygéseik után, mint a vándor, ki a sivatagban eltikkadva, halál-gondolatai közepette az enyhelyet adó oá­zist leli fel. Elfeledtette velem s édessé tette bol­dogító szerelmed azokat a küzdelmeket, miket szerelmedért utamba gördítenek azok, kik téged megérteni nőm tudtak. Mit törődtem ón vele "? ! Eu megértettelek s a lelkek, kik az ég szikrái, nem tévedhetnek. — Szép álmaim voltak s bol­dog voltam azon hitben, hogy enyém leszesz a földön s ime ! a szép álmok köd fátyol képei el­tűntek . . . csak lelkeink egymáséi. Megtört a te gyönge erőd a küzdelemben, angyal társaid magukhoz hívtak s itt hagyál en­gem bolyongani, mint a sivatagban eltévedt, fá­radt vándor, kit vezetője elhagyott. Az ón boldogságom az a kis kereszt, me­lyet fájdalomtól reszkető kezeimmel ölelek, csók­jaimmal boritok, arczom könyeivel áztatok. Hallod, mit suttognak lelkűink"? Mit mond az enyém"? Nincs reménye a szívnek többé, ha szerelme tárgya elérhetlen, nincs czélja az élet­nek, ha nincs többé reményt adó eszmény s hogy a reményét vesztett szívnek egyedüli viga­sza a tudat, hogy nem messze az idő odáig, a hol nincs többé érzelem, nincs gondolat s a mi­kor a temető szent, méla csendjét átható szellő a lelkek túlvilági beszédét hallgatja, kik édesen suttognak a boldogságról, melytől a sors a föl­dön megfosztó őket, de a túlvilágon egymásnak élnek mindörökkön . . . K. z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom