Kun-Halas, 1897. szeptember-december (1. évfolyam, 1-17. szám)
1897-11-21 / 12. szám
Első évfolyam. 12. szám. Kun-Halas, 1897. November 21 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Kossuth-uteza. Megjeleli minden Tasiímap. Egyes szám ára 10 kr. TÁRSADALIÍ HETILAP. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, íél évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 írt 25 kr. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr A város jövő évi költségvetése. Közkézen forog a város 1898. évi költségvetése, sót azt a szakosztály már letárgyalta, kötelességszerúeri foglalkozunk tehát vele azért, hogy egyrészről a város közönségét tájékoztassuk, másrészről pedig azért, hogy a képviselőtestület tagjait egyről-másról meggyőzzük. A város bevételei és kiadásai előző évhez képest alig mutatnak eltérést és ez természetes, ha meggondoljuk, hogy nálunk az újításnak híveket szerezni nem lehet, legfeljebb csak akkor, ha valamiből rögtönös és kézzel fogható haszon látszik, ügy de ez hiba, mert gátolja a város fejlődését, már pedig aki megáll, az elmarad s félő, hogy életerős városunkat a szomszédos törekvő és az előmenetelért áldozatra is kész községek, nem sok idő múlva túl fogják szárnyalni s akkor kétszeres áldozat kell az elsőség fen tartásáért s ügy jár a város mint a f ö s v é n y, ki a közmondás szerint „kétszer fizet.“ Ugylátszik. ennek tudatára ébredt a szakosztály s elismerés illeti azon két- rendbeli javaslatáért, melyet a költségvetéssel kapcsolatban terjeszt a képviselőtestület elé, t. i. az egyik, melyben a regale kártalanítási kötvény értéke felhasználásával honvédlaktanya építése ügyé- beni intézkedésre, — a másik, mely szerint a város adósságait illető konversió mielőbbi keresztülvitele tárgyában, a tanácsot a megfelelő intézkedésekre feiha- talmaztatni indítványozza, mihez ha még egyet csatolt volna, egy évre elegendő feladatokat tűz ki. s mi e harmadikra is felhívjuk a figyelmet, t. i. a majsai- bajai helyiérdekű vasútra, mely Halas jövőjére alapvető s hogy miért, alább kifejtendjük, foglalkozván előbb a szakosztály említett indítványaival. A kaszárnya építése egészséges gondolat s a mellett, hogy az épület építési költségének kamatai a kincstár által fizetni szokott bérösszeggel fedeztetik. — köz- gazdasági előnye kiszámíthatatlan s mint az korábban már a helyi lapban részletes kiszámítással feltüntetve volt, — legalább 100,000 frt évi összeg az, mely a város termelő közönségének zsebébe folyik be. amire szükség van. mert úgy a köz-, mint a magánterhek folyton szaporodnak s csak úgy lesznek fedezhetők, ha újabb A „КТШ-HALAS“ TÁROZÁJA. Napló töredékIde jöttem ki kis keresztedhez, boldogságom fej fájához, a temetőbe, mely el vette tőlem a te drága lényedet. Itt sírom ki panaszomat a holtak birodalmában, távol az irigy emberektől, a hol nem az ajkak, nem a mosolygó szemek, hanem a szellemek, a lelkek beszélnek. Es a lelkek megértik egymást. Kinn a nagyvilág zajában, az irigy sors és emberek fonáksága, a gyarló porhüvelyeket, kik talán egymásnak és egymásért alkottattak a teremtő kifürkószhetlen bölcsesóge által, elválaszthatják egymástól, de a lelkeket, kik egymást megérték, kik egymást megtal'alák, nem gátolják meg, hogy ne ölelkezzenek abban a boldogságban, mit érez az, a ki szerettét magáénak mondhatja. A t e tiszta, ártatlan lelked ott áll az égi biró szent zsámolya előtt, hol az angyalok égi haliban könyörögsz érettünk — itthagyott bűnös emberekért, s é n eljöttem kis lakodhoz, hogy csókjaimmal ilessem fejfádat, mely egyedüli, mi számomra tőled láthatóan megmaradt. Óh ! mi kín: az élő szerelme az elköltözött iránt. Nincs rettenetesebb, mint oly égő vágyat hordani szivünkben, miről tudjuk, hogy kielégítést nem találhat, az élet. Golgotháját oly eszmény imádásában járni meg, melyről tudjuk, hogy meg nem található. Futni esztelen gyermekként a szivárvány után, 'mely előttünk tündöklik isteni pompájában s mely eloszlik ködként, mihelyt az est nyugalma homályt borit az ember kálváriájára: a tőidre. A te képed, melyhez, mint szivem oltárához imádkozom, igy tündöklik előttem, itt lebegsz szüntelen szemeim előtt, őrzője vagy álmaimnak csak úgy, mint akkor, mint mikor élő valál, de ez a szivárvány hű kísérője marad árva életemnek mind addig, mig a rideg halál meg nem semmisít mindent . . . mindent. Jer ölelkezzenek-össze leikeink néma siri lakásod felett s mondják el: mi boldogok valánk egykor s had sírjam el, mily boldogtalan az, kit itt hagyál. Letérdelek arra a szent földre, mely szent siri álmaid őrzője s suttogjanak leikeink. Mi szép is valál egykoron. Sötét szemeidben benne volt az én egész világom, melyekkel, ha reám 'néztél, a mennyet véltem belőlük kiolvasni. Mikor napi munkám fáradalmai után, enyhülést kerestem szép szemeid világánál, egy tekinteted elég volt, hogy minden búmat, keservemet feledjem s a mennyben képzeljem magamat a földön. Azt mondták az emberek, hogy minden szép, minden jó meg volt benned, mit a teremtő földi angyaloknak adhat, irigyelték tőlem boldogságomat, irigyelték a legtisztább lélek ragyogó tükreit, melyekben csak ón láthatám magamat s melyek csak felém tündöklőnek, Óh! mi boldogságot álmodám egykor! s miért kelle bezárulni mindörökre boldogságom tükreinek"? miért is irigyelte meg a halál boldogságomat, mikor fagyos ujjaival lezárta a legszebb szemeket, sötét fátyolt borított a legszűzibb lélek tükreire, melyek jelképezek a lelket, melynek másai valának"?! Első találkozásunkkor megértettük egymást. Megértettek azt az isteni szikrát, níely a rokon lelkekből pattan ki, mely nem tekint földi gyarlóságokra, nem mérlegeli az érzelmeket földi gyarlóságok után, hanem a mely az örökké valóság örök titka marad. Te rám tekintettél s a nélkül, hogy mondtad volna, tudtam, hogy leibevételi forrás nyittatik, mire legbiztosabb és legalkalmasabb mód a kaszárnya építés, mi által még a közbiztonsági érdekek is hathatós védelmi eszközt nyernek Az adósságok konversiójának szüksége, bővebb okadatolást nem kíván, s e lapok hasábján már ez a kérdés részletesen tárgyalva volt s éppen azért, utalva az akkor felhozottakra, csupán annyit jegyzőnk meg. hogy még magán ember is tönkre megy mai világban, ha hosszab időn keresztül 7%-os kölcsönnel dolgozik, annál kevésbbé szabad azt tenni egy városnak, főleg ha meggondoljuk, hogy a város adóssága nem csupán a jelen nemzedék érdekében hanem és sokkal inkább a jövő érdeké ben vétetett fel és igy jogos, hogy annak törlesztési terhe ne csupán a most élőkre, hanem a születendőkre is átháritassék. mi a konversióval eszközölhető úgy, hogy évi 3 — 4000 frt kamat megtakarítást lehet elérni, vagy a mostani kamat fen tartással a város magának 100,000 frt tőkét teremthet, mit azután tetszés szerint használhat fel. E két fontos kérdés azonban szakosztály javaslata folytán bizonyára helyes ked az enyém. En odaadtam érte az enyémet. Tudod, hogy mig e földön tündököltél nekem, legszentebb czélom volt, hálás lenni a cseréért. Boldogok voltunk, mint csak azok a lelkek lehetnek, kik megtalálták egymást tévelygéseik után, mint a vándor, ki a sivatagban eltikkadva, halál-gondolatai közepette az enyhelyet adó oázist leli fel. Elfeledtette velem s édessé tette boldogító szerelmed azokat a küzdelmeket, miket szerelmedért utamba gördítenek azok, kik téged megérteni nőm tudtak. Mit törődtem ón vele "? ! Eu megértettelek s a lelkek, kik az ég szikrái, nem tévedhetnek. — Szép álmaim voltak s boldog voltam azon hitben, hogy enyém leszesz a földön s ime ! a szép álmok köd fátyol képei eltűntek . . . csak lelkeink egymáséi. Megtört a te gyönge erőd a küzdelemben, angyal társaid magukhoz hívtak s itt hagyál engem bolyongani, mint a sivatagban eltévedt, fáradt vándor, kit vezetője elhagyott. Az ón boldogságom az a kis kereszt, melyet fájdalomtól reszkető kezeimmel ölelek, csókjaimmal boritok, arczom könyeivel áztatok. Hallod, mit suttognak lelkűink"? Mit mond az enyém"? Nincs reménye a szívnek többé, ha szerelme tárgya elérhetlen, nincs czélja az életnek, ha nincs többé reményt adó eszmény s hogy a reményét vesztett szívnek egyedüli vigasza a tudat, hogy nem messze az idő odáig, a hol nincs többé érzelem, nincs gondolat s a mikor a temető szent, méla csendjét átható szellő a lelkek túlvilági beszédét hallgatja, kik édesen suttognak a boldogságról, melytől a sors a földön megfosztó őket, de a túlvilágon egymásnak élnek mindörökkön . . . K. z.
