Kun-Halas, 1897. szeptember-december (1. évfolyam, 1-17. szám)
1897-10-17 / 7. szám
Október 1?. KUN-HALAS. 1897. t é s e. A mostani rendszernek úgyis alig van elfogadható magyarázata, akár nemzetgazdasági, akár politikai, akár pedig pénzügyi szempontból vegyük is a dolgot. Holott a helyes adóügyi politika elvei szerint a közvetett adók felette nagy szerepet játszanak a közháztartásban, és azokra okvetotlenül szükség van. A város tulajdonát képező inga t- 1 a n о к lehető legintenzivebb hasznosítása, továbbá a községi törvény 132, g-ában megírt módon való megadóztatása a be- vagy átszállított áruknak szintén nem csekély mértékben fokozná jövedelmünket. Mindezek komoly megfontolás tárgyává teendők, mert a különben most is elég magas községi pótadónk mindig szaporodni fog.és nincs már messze az az idő, midőn pótadónk az államadó magasságát túlhaladja. — Az állam ugyanis a teendőknek tetemes, és hozzátehetjük: nagy költséggel járó részét a községek nyakába veti; ezeket a teendőket a község nolens-volens ellátni kénytelen. bármiként görnyedjen is n teher alatt. Ez az önkormányzat ára; mert a ki ur akar lenni, az fizessen. Ne tessék bennünket félreérteni! nem azt akarjuk mondani, hogy jól van igy ; csupán a tényt konstatáljuk, hogy igy van. és nem lehet rajta segíteni. De épen ennek tudatában előre gondoskodnunk kell bevételeink fokozásáról, hogy a jövő készületlenül ne találjon bennünket, és el ne csapjon fejünk fölött az ár! —r —a. ut mentén kiapadt kisebb folyók medrei, a lokomotív szikrái — s talán bűnös kezek által — felhajtott nagy kiterjedésű füstölgő erdők elszenesedett fa csonkjai láthatók. A falvak száma igen gyér, az összezsúfolt szalmafedelű faházak illetve rongyos viskók a kimagaslóbb épületek és templomok hiánya a szegénység és nyomort látszanak elárulni. A maroknyi sarlózott zabké- vék, a ritkán — mondhatni alig — látható széna s szalma kazlak, a vonat által felvert s azt messze távolban is követő óriási porfellog igazolja a mindenek által panaszolt szárazságot. A síkságot sűrűn félbeszakító tölgy-, bárs főleg pedig fenyves erdők, az itt-ott feltünedező fabódékból álló szélmalmok — a különben igen egyhangú s unalmas látképet élénkítik. A tanyák rozoga kis épületekből állnak, közelében a faágakból összetákolt karám, — de sehol egy vájó vagy kutgém nem látható. Az elszórt, apró tarka tehenekből álló csorda, — a lesoványodott, kóczos, pókhasu apró lovakból álló ménes s az ezek körül forgolódó pásztorok képezik mondhatni az egyedüli óletjeit; — ezeken kívül munkás, vagy más élő lény — sőt még baromfi is alig látható a vadon s elhagyatott. tájon. Kukoricza, gyümölcs, szőlő egyáltalában nem tenyészik s csakis állomások mellett egyes védettebb helyen mint dísznövény látható. A földet felületesen s rosszul művelik, nem trágyáznak s inkább pihentetés által — vagyis ugar rendszerrel — igyekeznek a földet kövérebbé tenni. Régebben megtörtént, hogy egész erdőket felgyújtottak s az elégett fák hamuja képezte a trágyát. Az 1880-ban alkotott erdőtörvény ezt a gazdálkodást szigorúan eltiltotta. A hanyag művelés oka — eltekintve az orosz férfiak lusla. henye voltától, korhely természetüktől — leginkább mór rendszerben vagyis a faluközösségben rejlik. Oroszországban ugyanis a földek legtöbb helyen osztatlan állapotban vannak. Az 1861 ben felszabadult jobbágyok, kik a válságdijat megfizetni nem bírták, tulajdonképpen csak mint haszonbérlők Szüreti tanulságok. О A régi jó világban, mikor még a szőlő- penészt nem ismertük, a szüreti napok a nép legboldogabb napjai közé tartoztak. Napokkal előzőleg sürt-forrt már a népség s alig várta a szüret kezdetét. Hordók kongása volt a szüreti hajnali harangszó, melyre örömmel ébredtünk. Kocsikon, szekereken nyüzsgő szüretelő leányok s legények vigdala jelezte az időt, hogy a szőlőszem ezüst harmatja elesett: kezdődik a szüret. Es folyt a mulatság véges-végig minden kigondolható formában. Az egész szőlőhegy terrénuma egy óriás lakodalom volt s a jókedv seholsem hiányzott. Tanúim lehetnének, — ha szólni tudnának — azok az odvas derekú s százszor inegté- pett lombozató veterán diófák, melyeknek zöld sátra akiit homok asztal körül seregeire falatázta a szüretelő násznép a jó birka paprikást s koritette a karczossal töltött kanosét. Es szólt a dal hogy „Hol van az a tele kancsó, ide vele i hatnám“. Ámde hogy szüretelünk ma? Csendben, némán, mintha temetésen volnánk. A szőlővesszők ruházata is: a levélzet csupa gyász. Búsul a budár, — ha ugyan van még itt-ott ilyen is. — Nincs élet a szőlő-begyen. A vén diófák odvábol kikandikáló babutykák csak 2 — 3 siralmas alakot látnak mozogni a barázdákban, melyek néha-néha hajolnak csak le, mintha valami elveszett kincset keresnének. Nem kellenek szüretelő leányok, sem must-hordó legények. Hordóink, kádjaink a kamrában penészednek. A kancsó pihen, csak az orrunk vére folyik. Nincs kereskedő, üres a zseb. Es e keserves állapotnak ki az oka? A jó Isten? Nem. A peronoszpora? Az sem. Hát ki? Ali édes magunk. Mert nem végeztük jól dolgunkat. Nem permeteztünk. Vagy ha permeteztünk is csak úgy teltül a nagyjából. El vagyunk maradva. Régebbi jó hírnevű boraink a feledés homályába vesznek. Sötétben botorkálunk, a világosság elöl elzárjuk szemeinket. Olyanok vagyunk mint némely falusi vakbuzgók, kik azt tartják, hogy Isten ellen való vétek permetezni, mert a permetezés által a Krisztuska testét mérgezzük meg. szerepelnek s a bért a községnek fizetik, mely a váltságdíjért egészben felelős. Minden nagykorú férfinak egyenlő joga van a közös földhöz, s mivel azok száma, a születések, halálozások s a nagykorúvá válás miatt folytonosan változik minden 10 évben újra otztályóznak — vagy ha a birtokló 3/4-ed része kivánja korábban is — és senki sem tudván, mely helyen s mennyi földet fog kapni, inkább nem műveli földjét, semhogy más számára javítson rajta. A mezei munkát legtöbb helyen az asszonyok végzik, a férfi vagy mint kisiparos, vagy mint napszámos a köze! városokban dolgozik, — de nem keres, mert vasárnap minden pénzét elissza s hétfőn rendszerint a rendőrségi börtönből indul a munkára. Szomorú látványt nyújt a szegény, elcsigázott asszony, ki az eke szarvát tartva egy lovacskán szánt, a másik pedig a derekára csatolt övhöz van kapcsolva s az a boronát huzza utánua. A szántás bogárhátra — vagyis összevetve — történik s pár ölnyi távolságokra széles s mély barázdák — mondhatni kis árkok — csatornázták a táblákat a gyakori s erős esőzések miatt meggyiilemlett viz levezetésére. Oroszország az 1854-iki krirnmi háború óta, — melynek szerencsétlen kimeneteléért a haderő lassú szállítását vagyis a vasúti hálózat hiányát okolták — temérdek vasutat építtetett — és pedig az .ólénkebb közlekedési helyeken kettős sínpárral. Az állomási épületek a kisebb helyeken mindenütt sárgára mázolt faházak s csakis a nagyobb gócpontokon vannak kő és tégla épületek. A vonatok megállási helyén, a sinek mentén mindenütt asphalt burkolat vagy deszka hid védi a lábbeliket a nedvesség és sártol. A nagyobb állomásokon több helyen láthatók olyan személyszállító kocsik, melyek ablakai erős s sűrű vasrácscsal vannak ellátva, ezekben szállítják az elitélteket Szibériába. A vasutak építésénél a stratégiai szempont volt az irányadó, miért is az állomások sok helyen igen távol esnek a községektől. A hivatalnokok elhízott poczakos férHa igy folytatjuk, maholnap nem tud a világ rólunk semmit s elmehetünk oda, a hol a part szakad. Józan felfogásban hátrább állunk, mint a vadkerti sváb és kiskőrösi tót atyánkfiái s maholnap megérjük, hogy a javasasszonyok hazájából, Jankóról nem csak a jeges almára, hanem a borszőlőre is rászorulunk. Ámde szemesnek áll a világ; szomszédaink permeteztek s van is vig szüretjiik, A bor- kereskedők pedig nem csak hogy fel nem keresnek bennünket, hanem még a mi helybeli tősgyökeres kereskedőink is kénytelenek a szomszédba utazni jó borért. Látjuk, hogy milyen kunkötésbe kötött orral jönnek ki régi büszke bortermelőink a kereskedőktől, midőn boraikat kínálják s kik mikor a vadkerti borokért 10 —14 krt (izeinek: az övéikért csak 5—6 krt vagy éppen semmit sem ígérnek. Ez nem jól van igy tisztelt bortermelők ! Hanem permetezzünk rendszeresen, hogy régi jó hírnevünket visszaszerezhessük s a jövőben tökéletes és jó termésünkért summás pénzt kaphassunk. A mennyiség is kielégítő volt, mert még a 3—4 éves fiatal szőlők is 10 — 12 filtert fizettek holdanként, a miből 180—200 fit bevétel vándorolt a zsebekbe. Ennyiért pedig már érdemes permetezni. Ha összehasonlítást teszünk a fajok hozamára mennyiség és minőség tekintetében; első helyre állíthatjuk az olasz riz,linget, mert a mellett hogy nagyobb termést adott, mint a szintén jeles fajta kövidinka és kadarka, mustjának ezu■ kortartalma amazokét jóval felülmúlta s legfeljebb 20°/o törköiytartalmu volt, holott közönségesen 30-33%-ot szoktak törkölytartalomnak megállapítani. Az egyes fajok cznkortartalmát a Babó-féle must-mérő szerént a következőleg észleltem : Szlankamenka . 16—165 Kövidinka .....................16 —165 Kadarka .....................18 Olasz rizling .... 19—20 Zöld szilváin .... 20 A zöld szi I van it azonban csekély termőképességénél fogva nem ajánlhatom. A gyöngy szőlők is kitűnő eredményt produkáltak ez esztendőben s a kinek ilyen fajú fiák a kiken a veres zsinoros uniformis nem igen fest. (csak úgy, mint tehénen a — pardon. j-ou—°n) Bocsánat az unalmasságig terjengős részletekért, tovább haladunk. Moszkva előtt balról elérjük az orosz nép vesztőhelyéi., a népek ezreinek siralom házát a beláthatatlan kiterjedésű Chodiuszki mezőt, hol Il-ik Miklós ezár koronázási ünnepélyén az emléktárgyak (sárga máza cserép korsó és tál) és élelmiszerek kiosztására várakozó néptömeg százezreiből 9000 gyászos halált lelt. A katonai gyakorlatokra használt tér hepe-hupás s talaja homokos. A térhez vezető, darabos kövekkel kirakott — vagyis igen rázós —■ kocsiulat a czár és kísérete számára a térség messze távolban eső szélein ásott árkokból vastagán meghomokozták s úgy vélekedtek, hogy az árkok a vidékről beözönlő nép százezreit a mondhatni végtelenségig való terjeszkedésben gátolni fogják. A tömeg közül azok, kik elébb érkeztek, a kiosztásra épített bódék előtt foglaltak helyett, vagy a bódék közti szűk utczákba telepedtek le; melyek végén a mesterséges határt szintén a széles s mély árok képezte. A ki egyszer letelepedett az többé mozdulni sem birt, mert újonnan érkezők csoportja a kijutás útját teljesen elzárta. A beözönlők — élelmiszereket hoztak magukkal, szomjuk oltásáról pedig az akkori erélyes, kötelességtudó s lelkiismeretes főkapitány úgy gondoskodott, hogy a tér számos pontján jó eleve kutakat ásatott s azokat vastag felszedhető tölgy deszkákkal fedette be. Midőn a térség csaknem teljesen megtelt, a főkapitány a moszkvai főkormányzótól — Sergius Alexandrovicstól — katonaságot kért, de kérelmét azon indokkal tagadták meg, hogy a rendfentartása a rendőrség dolga és kötelessége. A helyzet fenyegető volta már a kiosztás előtti napon látható volt, mert az élelem fogyta miatt kiéhezett s a kutak elzárása miatt elszomjazott tömeg türelmetlenkedni kezdett s a mielőbbi kiosztást követelte. Ebből később csetepaté keletkezett, a kiosztást 9 óra helyett reggel 6 órakor megkellett kezdeni mire, a nagytömeg
