Halas és Kis-Kőrös, 1897. január-augusztus (2. évfolyam, 1-35. szám)
1897-05-16 / 20. szám
Többnél különbfélo fonográf produkciókat. érkezési sorrendben közöljük, hogy így viszont olvasóink is megismerkedjenek az egyes eszmékkel. A beküldött leírásokat kérjük nevükkel alájegyezni, a mit azonban ki vánságra nyilvánosságra nem hozunk. HIRE k. Petőfi emlék. Mai Számunkkal alái- l'á*t uyittink ä Kis-kőrősön fölállitandó Pe tőfi emlék javára. Kérni nem kérünk sen kitől, mert nem magunknak kérünk. A ki ad az önmagának adja, meH nemzetének, hazájának, hallhatatlan emlékének áldoz. Az aláírást lapunk 50, az az ötven koronával megnyitja, a mely összeget mihelyt az emlék bizottság megalakul köteleaőleg a bizottság pénztárába lefizet. Halálozás. Halason péuteken 4-én hunyt el Török Elekné sz. Zseni Judit úrnő. Az elhalálozott egyike volt Halas város azon hölgyeinek a kik általános tisztelet és becsülésben töltötték be élethivatásukat, s áldoztak a hói csak lehet a közjónak, u- gyanis a nóegyletnek 1862-óta tagja s több éven keresztül elnök* is volt. Temetése ma d. u. 3 órakor lesz. Az elhaltat nagy számú rokonság, Zseni, Bibó és Tóth családok gyászolják. Kinevezés. Ó Felsége a király Salamon Miklós kis-kőrősi kir. járásbirót a kir. táblai bírói fizetési osztályba nevezte ki, illetve léptette elő. Tepliesky Hándor. kir. betétszerkesztési albirót О felsége a betétszerkesz- tósi állományban való további meghagyása mellett kir. törvényszéki bíróvá nevezte ki. Sárkány János, kis-kőrösi köz ségi orvos és m. kir. állami anyakÖnyveZe- tő helyettes Bács Topolyára járás orvosnak neveztetett ki. S’ngi) Meszelés és sikálárt, tata ró - zást és csinosítást vittek véghez a hét folyamán Kis-kőiös városházának falain belül, mórt az épületnek a vállalkozó építész részéről való átadása s a község által leendő átvétele még csak a napokban menend Véghez. Fő jár ősi vendégek Kis-lmrösön. A budapesti VIt kerületi gimnázium ötödik osztályának 30 növendéke, tanáruk dr Lázár Béla a „Nemzet“ irodalmi kritikussá vezetése mellett ma, azaz május 16-án Kiskörösre érkeznek, halhatatlan Petőfink szúl- lóházának meglátogatása czéljából. A növendék sereg lelkes tanárjával kegyeletét egy diszes koszorúval szándékozik leróni. Az ideránduló társaság Kiskőrös város közönségének leend a vendége, ha ugyan a fogadtatásban nem lesznek — némi fogyatkozások. Mi részünkről szívből üdvözöljük kedves vendégeinket. Kis-kőrősön, az országgyűlési képviselő választók 18Э8 évre szóló névjegyzékének a kiigazítását f hó 25-én fogja az ezen alkalomra kiküldött bizottság eszközölni. Horn 37 jőuevű művész, ki Halasról Kalocsára való átntaztában Kiskőrösön i> 2—3 előadás megtartására vállalkozott, szombaton este a városi nagyvendéglőbeu csekély számú közönségnek játszott. Óvónői pályázót. A halasi uj óvodához az óvónői állásra pályázat van hirdetve. Valószínű, hogy a választás már e hó végén vagy a jövő hó elején meg fog ejtetni, minek megerősítése után az óvoda még a jövő hó folyamán rendeltetésének át adható lesz, a mire valóban már nagy szükség is van, mert a nőegylet által föntartott óvodában túlsók növendék van. • i Iskolás gyerekei: felruházása. Halason a szegény iskolás gyermekek téli ruhával való segélyezésére az elmúlt télen az iskola pénztár 257 írt '80 kr. fordított; a halasi takarék pénztár i pedig ugyanerre a célra 180 Irtot ajándékozott. Tanítói Jubileum. Fazekas József halasi közs. isk. tanító' fez évben töltötte be 40-ik évi tanítói működését. Az iskola szék méltánylandó az agg itanitó kiváló érdemeit, a Halason julius ^ó elején tartandó Pest-megyei tanítói nagygyűlés alkalmával szándékozik a jubileumot megünnepelni. Mint halljuk volt tanítványai is rendeznek ovációt tiszteletére. A Elemi iskolák vizsgál Halason. A közs. iskolaszék f. hó 2-án tartott ülésében a közs. elemi népiskola osztályainak vizsgáit á következő időrendben állapította meg: Juniu.s hó 14-éu hétfőn d-. e. az I-ső fiú oszt. és IV-ik fiú oszt. vizsgája; d. u. a Ill-ik „A“, és Vl-ik fiú oszt. vizsgája. 15-én kodden d. e. Il-ik A. és Il-ik és ^1-ik B. fiú oszt. d. u. az V-ik fiú oszt. á* felső szárny iskola vizsgája. 16-án szerdán d. e. az X-ső leány osztály és Il-ik A. léány osztály vizegája; d. u. az alsó szárny iskola vizsgája. 17-ón csütörtökön d. e. IV-ik A. leány osztály és II és IV-ik B. leány oszt. vizsgája ,d. u. V és Yl-ik leány oszt. vizsgája. A vizsgák helye- a központi fiú iskola I. és IV. oszt. terme. A Bodoglár, Tajó, Balota, és Füzes pusztai iskolák vizsgái a múlt héten csütörtököm tartattak meg. Selyem tenyésztés. Halason a selyem- hernyók kiosztását már megkezdték. Előre láthatólag ez évben sokkal többen fognak selyem tenyésztéssel foglalkozni, mint az elmúlt években. Mint hpsznos újítást említsük föl hogy a tenyésztők között nyomtatott utasítást osztanak szét, mely szigorúan betartandó pontozótokba foglalja a selyem hernyó tenyésztést. Különösen szegényebb sorsú lakos társainknak nem ajánlhatjuk a selyem tenyésztést eléggé, mert aránylag rövid idő alatt, aggok és gyermekek által elvégeztethető munkával tisztességes pénzt lehet általa szerezni. Tornaverseng. Junius 20 án lesz Kecskeméten a főiskolák tornaversenye, a melyre a halasi fogimn. is kapott meghívó t Sajnos főiskolánk torna felszerelése még nőst oly kezdetlege* áltspotoan van, h )gy j miatt a tanulók valószínűleg a versenyen •sem vehetuek részt. E helyen megjegyezzük, hogy a főgimn. kebelében torna klub alakult. Mozgó lokomobil. Érdeke« gőzcséplő garnitúrát hozatott Halasra egy konzorcium, A garnitúra legérdekesebb része a gőzgép, mely önmagát viszi előre. A gépbe 13-án fűtöttek be s az maga után vonva a cséplőgépet is szép csendesen hidadt végig a vasúti állomásról a Kosuth utcán, fő utón végig a szőlők felé, de az a parányi homokszem kifogott az emberi elme hatalmán s a vas kolosszuson, s kisiklott a széles kerekek alól, kifogott rajta s ne adj Isten, hogy abban egy lépést is előre haladt volna, így szégyen szemmel kellett a gépnek visszatérnie Pestre. A gép a magyar államvasutak gépgyárából való. Guriga megújítás. A halasi kaszinó megnyitotta szombaton e hó 8-án tagjai részére a régi guriga egylet helyiségeit. .A megnyitásra szépszámú közönség gyűlt egybe, mely a hajnali órákig szórakozott részben a fabábuk célozgatása részben Móric oigány hegedűje mellett. Harang felhúzás, özv. Kurka Fe- rencné úrnő által a halasi kath. egyháznak vásárolt 3000 fit. értékű díszes harangot 10-én, hétfőn húzták föl a kath. templom tornyába. A körülbelöl 12 mm-nyi sulyu harang felhúzását folyton nagyszámú közönség nézte. Mint halljuk a harangot ma konditják meg először. Halas csinosodik. Egészen kivetkőzik Halas régi képéből. Mindenfelé rontanak bontanak, építenek. A készülő műút kőhalmazokkal van tele úgy, hogy végig menni rajta valóság о; veszedelem. Természetes ez legnagyobb boszuságukra van a biciklistáknak a kik közt már szálló igévé vált a: „Minek is van utkaparó a világon“ című paródia. Nagyobb szabású építkezés эк első sorban a városé, mely a járás bíróság melletti telkén épít emeletes házat, a melynek sorsa a tegnapi tanács gvü- l’sen dőlt el. Nagyobb épület lesz az úri kaszinóé, továbbá nagyobb szabású magán házakat építenek Vári Szabó István polgármester és Kolozsvári Kis Sándor. Egyszóval csinosodik, fonnásodik városunk. Fonográf Halason. Kiskőrösről Halasra is elérkezett a sánta íonográfos és itt elő szőr a kaszinó guriga kertjében produkálta csodálatos kis gépjét 12-én d. u. főgimn. rajztermiben a főgimn, ifjúsága és szépszámmal egybegyülfc hölgy közönség előtt mutatta be az ördöngös masinát. Pénteken 5-én pedig, Vári Szabó István polgár mester felhívására nagyszámú közönség a vendéglő termébe gyűlt egybe és élvezte a küllő t. k. 97. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó czenel közhírré teszi hogy a T. Szolnoki kir. járásbíróság 20745/1. 96 számú végzése által Kelés Sándor felperes javára Dezső Sá‘dór és neje Dcda Zsoí.a szentimroi lakos alpere.