Halas és Kis-Kőrös, 1897. január-augusztus (2. évfolyam, 1-35. szám)
1897-01-17 / 3. szám
щя A városi tisztújitas. A függetlenségi párt körlielyiségéhen múlt vasárnap tartott népes értekezleten foglalkozott a közelgő tisztújitás kérdésével, az eszme csere tárgyát az képezte, bogy a tisztújitás párt kérdéssé tétessék-e ? mire nézve abban történt egy értelmű megállapodás hogy : az elöljáróság választása párt. kérdéssé nem tétetik, s ennek folytán a párt a választásnál el fog tekinteni a jelöltek politikai párt állásától, Az értekezlet — mely Vatamányi Sándor elnök vezetése alatt tartatott — lefolyásáról következő tudósítást adjuk : Vatamányi Sándor felhivja az értekezletetet, hogy a tisztújitás ügyében nyilatkozzék. Dr. Dobozy István tudva azt, hogy a szabadelvű párt részéről azzal gyanúsitta- tik a függetlenségi párt, hogy egy szabadelvű hivatalnokot sem akar meghagyni — kéri az értekezletet, hogy ezen alaptalan gyanú cáfolatául mondja ki az értekezlet, hogy figyelmen kivül hagy a párt politikai motívumokat, s a tisztviselőket arra valóságokra való tekintettel fogja megválasztani. Mészöly István megjegyzésével annak, hogy a függetlenségi párt részéről a gyanúsításra ok szolgáltatva; nem volt — előadja, hogy az első képviselőválasztás után a győzelemtől elragadtatva a szabadelvű párt vezető férfiai közül többen nyilvános helyen hirdették, hogy a városházánál még baktert sem tűrnek olyat, a ki. a független-! ségi párthoz tartozik, a vád tehát a sza-1 badelvü pártra hárul, vissza, s.,gyanúsítása-1 nak alig van más célja mint az, hogy a függetlenségi pártot a viszonzástól vissza tartva, mindazon által bár ess a párt a feltétlen többség, tehát úgy választ a mint a- kar mégis azt gondolja nekünk nem kell a merev párt álláspontra helyezkedni, any- nyit azonban kijelent, hogy ha egy szabadelvű és egy függetlenségi párti egyenlő jelölt közt kell választani, akkor nekünk a magunk emberére kell szavazni, mert a fát magunk alatt nem vághatjuk. Ezután dr. Babó Mihály főjegyző e- melt szót, a a párt által figyelemmel hal- gatott beszédének lényege következő : A tisztújitás — úgy mond — nem egy pártnak, hanem a város egész közönségének ügye, s miután elöljárót nem a pártnak választunk, óvakodni keli attól, hogy a szavazásnál bárkit csupán a párttekintet vezessen. A helyzetnek ura két- j ségkivüi a függetlenségi párt, mert a képviselő testületben absolut többsége van ; figyelmeztet azonban arra, hogy a képviselő , testület feladatának tulajdonképeni súlya nem anynyira a tisztviselő megválasztásában, hanem annak és hivatalos működésének igazságérzettőJ vezetett szigorú ellenőrzésében áll, s ha e feladatát a kép viselő testület heljesen tudja megoldani, törvényadta fegyelmi hatósági jogkörénél j fogva elejét veheti annak, hogy bármelyik párthoz tartozó képviselő — ha arra okot ad — kötelességei teljesitésére szorittassék és ha rá szolgál hibáját kellő megtorlásban részesüljön. j (Folyt, követ.) A halasi kaszinó közgyűlését csak másodszori összehívásra sikerült megtartani 10-én d. e. 10 órakor,' s ez alkalommal is alig 30-an gyűltek össze. résztvétlen- ségnek az elnök is megnyitójában kifejezést adott. A kaszinó elnökévé újólag dr. Dobó Menyhértet választották, alelnökké, pedig: Kolozsvári Kis Sándort, jegyzővé Szekér Endrét, pénztárossá : Molnár Mihályt, könyv tárossá: Szalay Zsigmondot, háznagya Sándor Imrét. A választmány tagjai lettek : dr. Babó Mihály, Berki Antal, dr. Dobozy István, dr. Farkas Imre, Gaál Endre, id, Gaál Lajos, Péter Dénes, Sztimakovics István, Szekér Pál, Túrocy István. A gyűlésnek tárgyai között érdekesebek voltak : A guriga egyletteli fnzió végleges megoldása, ugyanis a kunt levő guriga egyleti részvényeket a kaszinó átveszi. Egyúttal a gyűlés megbízta a választmányt, hogy a kasziúó ház vétel ügyében intézkedjen, továbbá a guriga egyletteli e- gyesülésből kifolyólag a tagsági dijat 12 írtra emelték. A „ Polgári Olvasó-kör* f. é. jan. 3-án tartotta szokott évi rendes közgyűlését a tagok meglehetős érdeklődése mellett Babó Sándor (ács) elnöklete alatt. Az elnök évi jelentése röviden zárolta a lefolyt évi eseményeket; örvendetes— s a városra nézve is1 előnyös fényt vető eseménynek jelezte, hogy a kör immár 34-ik évébe lépett e 14-ik—^3 éves cyklus alakulásával. Az uj alakulás mintegy 125 taggal történt.—A körbevétele a múlt évben 572 fit. 79 kr volt az előirányzott 544 frt 26 zrral- szemben; kiadása 436 frt. 16 kr. az előirányzott 367 frt. 45 krral szemben. Tagdíj hátralék van összesen 191 frt. -—Sajnálattal jelezte, hogy a kör által tartatni szándékolt milleniumi emlékünnep a közreműködésre megválasztott tagok részvétlensége folytán elmaradt. A tisztújitás a következő eredménynyel folyt le: elnöké Babó Sándor, alelnök Babó Béni, jegyző Zsoldos Lajos (régiek), ifj : Gál István, könyvtárnok: Kovács Antal (újak),—választmányi tagok : Kiss István, Kémeri Benő, Kónya József, Böhm Mór (uj), Babó Ferencz (uj), Babó Sándor, Babó Elek, Babó László, Szabó G. István, Pázsit József (uj), Fehér Károly (uj), legifj. Gál István (uj)— A könyvtár állománya mintegy 950 kötet és k. b. 50 db. bekötött képes lap. Sajnálni lehet, hogy részint a tetemes hátralékok, részint a házvételből eredő terhek miatt a könyvtár felújítására az utóbbi években csaknem semmi sem történt, mindössze a múlt évben rendeltetett meg Mókáinak 7 újabb művev Pedig már a régebbi könyvek is oly piszkosak és rongyosak, hogy azok kicserélése is elvárhatatlan. Minthogy pedig sem a kiadásokat apasztani nem lehet, sem másnemű jövedelmi forrást nem lehet találni, nincs más mód, mint a —magán körben már hangoztatott — tagdíj felemelés 2 írtról 3 frtra. A kör részére megrendeltelek: az Egyetértés, Pesti Hírlap, Budapesti Hírlap, Vasárnapi Újság, Ország — Világ, Üstökös Borsszem Jankó, Borászati Lapok, Gyü- möloskortész, és újabban a Halas és Kis— Körös, mely a múlt évben feledékenység- ből nem rendeltetett meg. Dr. Babó Mihályt a kör ügyeiben tanúsított buzgósága és fáradozásai elismeréséül a k. gyűlés egyhangúlag és nagy lelkesedéssel örökös diszelnökévé választottá. I A nagykaszinó .tálast, mánya is gyülésozett a múlt héten, a melyen elhatározták, hogy a farsang folyamán két táncestélyt rendeznek. Ezek rendezéséin bizottságot kértek föl, a mely csütörtöki gyűlésének kifolyásából kéri a kaszinói választmányt, hogy ne két, hanem három estélyt rendezzen a kaszinó. A minek-csak bizonynyal az arany fiatalság örülne leginkább. Kis*Kőrösrői. A kis-kőrösi olv. egyl. f. hó 3-án tartotta meg évi rendes közgyűlését, mely alkalommal két új tisztviselői állást szervezvén — gazda és háznagy — a következő tisztviselői kar választatott meg : Elnök: Kemény János, jegyző Ora- vecz János, gazda Biró Bertelan, háznagy Dr. Sárkány János, pénztárnok Dr. Abonyi Ignác, könyvtárnok Havas Henrik. — Választmányi tagok: Sárkány József, Teplieky Gyula, Tepliczky János, Lábos Ferenc, Dr. Berkovits Jakab, Salary Gyula, Straseburger Antal, Pollák József, Tepliczky Nándor, Szalay Lajos, Adamics János, Schwartz Mór urak lettek. ,.A kis-kőrösi Kasino egylet“ f. hó 10-én tartotta meg rendes évi tisztújító közgyűlését. : Elnöknek ismételten közfelkiáltással Salamon Miklós járásbiró úr választatott, ki azonban az állást a közgyűlés sajnálkozására — korára és elfoglaltságára való hivatkozással megköszönve — einem fogadta. így azután elnöknek Jakab Géza kir. I közjegyző, igazgatónak Szalay Lajos ügy- ' véd, jegyzőnek Safáry Gyula ügyvéd, pénz- tárnoknak Krátky Ede bírósági tisztviselő, könyvtárosnak Mendelényi Ede tanitó, választmányi tagoknak pedig: Salamon Miklós járásbiró, Szalay Imre városi jegyző, Benedic ty Andor ügyvéd, id. Blázy Lajds ev. lelkész, dr. Szagmeiszter Lajos kir albiró, és dr. Mandel Ede kir. aljbiró urak választattak meg. A kiskőrösi iparos olvasó-egylet f. hó 24-én a nagyvendéglő termében zártkörű táncmulatságot reudez. Vadkertről. 1897. január 16. Mégis csak jó — most az egyszer nem az öreg a háznál — hanem, hogy Vadkerten is vannak leányos apák. Még elmúlt •volna rólunk a farsang a nélkül, hogy kedvünk szerint kitáncoltuk volna magunkat. No de már nincs veszély. Az olvasókor néhány tagjáé az érdem, hogy rendkívüli gyűlést hivattak egybe, hogy egy rendezendő bál ügyében intézkedjék. Nem is volt valami nehéz a tagokat a mulatság rendezésére rábeszélni, hisz ki lenne elrontója a jónak és e mellett a múlt báloknak köszönhető, hogy az Olvasókör most 60 frtot fordíthat könyvtára gyarapítására. E pénzen meghozatja Jókai ösz- szes műveit. Bálrendezőkké választattak: Gründl Tivadar, Frey Miksa, Hirsch Heniick, Schrot László, Bohus István, Ivacenbaoli Konrát, Kacenbaeh István és Kis János, A mulatsághoz részünkről erkölcsi és anyagi sikert kívánunk. • — A. . — —.... л . ... • - .•<— ......