Halas és Kis-Kőrös, 1897. január-augusztus (2. évfolyam, 1-35. szám)

1897-05-16 / 20. szám

II évfolyam. 20 szám. 1807. vasárnap, május 16. Társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap délben Előfizetési ár: Egész évre.................... .... . 8 kor. Félévre ..................................4 „ 8 hóra ..................................2 „ Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: DÉKÁNI ÁRPÁD. Társszerkesztó: SAFÁRY GYULA. Szerkesztőség és kiadó hivatal H A L.ASON, Nádor utca, Babó-féle házban. HIRDETÉSI DIJAK: Három hasábos peti< «orért . 8 kr. tvmostari illeték uiit>„en hirletés ntán 30 kr Hivatalos hirdetések díja 1—100 szóig, kincs tári illetékkel együtt. 1 frt 37 kr. 100 szén felül minden szó 1 krral szám'.ttatik Hit és bizalom. Halas, máj. 17. A% elmúlt hétnek, ha nem is szen­zációs és nem is érdekes, hanem sajnálatos eseménye társadalmunk két alakjának összeveszése és a járás- biróság előtti pörösködóse. Neveket nem említünk, mert az egész dologból egyáltalában krónikát nem akarunk csinálni, hanem azt sem tehetjük, hogy az esetet telje­sen figyelmen kívül, szó nélkül hagyjuk, mert a társadalomnak két olyan a- iakjáról van ezó a kik közvetlenül a nagyközönségre vannak utalva és viszont a publikum legtöbbször ő re­ájuk van szorulva. Oly egyénekről van tehát szó a kikhez mindnyájan bizalommal fordulunk és a kik gyak­ran élet és halálunk fölött döntenek. Az egész esemény csúnya plety­ka komédia, mely felületeseit tekint ve nem bizonyít egyebet, mint azt, TÁEGA. D a L A „H* *lae »» Kis-kóiö»“ részére irt»: Bernáth Lajos. Ragyog a hold, ragyognak a csillagok. Olyan árva, elhagyatott, bú* vagyok . . Keresem a csillagom, de hiába: Sehol, sehol nem találok reája. Lányok, lányok, szőke, barna leányok! Szemeteket lesütve ne tartsátok. Nézzetek rám szerelmesen, ragyogón, Tan meglelem elveszített csillagom. Mikor Becsek J: nos najis.er aramnak gyereke szüléiéit (Folytatás ) Meklendorf Amália nézi a konyhából ezt a jelenetet. Neki is illik csak sírni, mi­kor az a hatalmas férfi úgy zokog, mint a gyermek. — Édes Becsek uram ! — Pamosoljon 1 —■ Van-e magának felesége ? hogy — mily kisvárosiak vagyunk, azonban a dolog lényegébe mélyeb­ben vizsgálva oly káros jelenségek kinövésének tekintjük, melyek elöbb- utobb magukat magán, az úgy is gyön­ge lábon álló társadalmunkon bo- szúlják meg. Röpke szót, elejtett mondatot fölkap az élelmes fül, to­vább adja elfeiditve, íölíujva meg­szüli a kellemetlenségeknek egész sorozatát, magával ránt legtöbbször olyanokat is a kik я dolog folya­mában teljesen ártatlan szerepet ját­szódtak. Legjobban csodálkozunk azon, hogy a társadalomnak két olyan tag­ja között történt e sajnálatos eset a kiknek képzettségüknél, állásuk mi- voltánál fogva leginkább kell taríoz- kodnlo'í ilynemű kellemetlenségektö'. Lehet, hogy eljárásuk saját felfogá­sok szerint helyes, de a nagy közön­ség szempontjából tekintve a legha- tározotabban elitélendő. A szerdai tárgyalás csak impul­— Nincs ; nem is volt. — Mondanék én magának valamit. — Hallgatom. — Ajánlok egy n e iyasszonyt. — Ne gúnyolódjon! Hogy házasod­nám, máskor se volt kedvem, hát még most, mikor olyan nagy a gyászom: elveszítem, élve eltemetem az én kis Ilonkámat! — De ha az Ilonkát úgy itt hagynám, akkor csak elveszi azt, a kit ajánlok? — Nem akartam soha megházasodni; — de azért a kis angyalért az ördögöt is elvenném! — Még ha az az ördög én lennek: akkor is ? Nem Írom ide Becsek úr válaszát. A házasulok anyakönyvében Írva találjuk: „Be­csek János domine magister és Meklendorf Amália szeretettel egybe kelének.“ * Hát Pistából és Ilonkából mi lett? Pis­ta katona lett, csinos huszár ... aztán egy átkozott golyó odafuródott a szive közepé­be : ott maradt a csatatéren. Szegény Ilon- j ka attól kezdve csak sorvadt . . . sorvadt: egy év múlva őt is eltemették . . . Nem, zuafc adott arra nézve, hogy e soro­kat papirra tegyük; kijelentésével annak, hogy megjegyzéseink, melye­ket alább teendőnk nem kizárólago­san ez esetre és személyekre, hanem általánosságban, társadalmunk nagyon is orvoslásra szorítkozó fírdeeégei el­len irányulnak. A gyanú táplálja a hitetlenséget. Mihelyt a gyauuuak legparányibb ré­sze befészkeli magát a szilárd bitbe, mint szú a tölgyet megörüli s elébb utóbb össze-viszsza turkálva, azt te- lyesen tönkre is t93zi. A bizalom a hittel édes testvér. A ki nem hisz az nem bízik; a ki pedig nem bízik va­lakiben ott hiába kérésük a hitet. Egymásba vetett hitre, bizalomra min­den olyan egyénnek szüksége van a ki embertársaival érintkezik, aki tár­sadalmilag egzisztálni akar s különö­sen szükségük van azoknak a kik közvetlenül egymásra vannak utalva. Csak kölcsönös hit és bizalom mellett lehet egészséges társadalmat képzelni mágse: márt lennek olyan kegyetlen a hő­seim iránt? Ók is egybe keltek, egymáséi lettek. * Eddig a történet. A ki nem hiszi, ol­vassa el nemes, nemzete« és tettes Thóth János nótárius uramnak Halas városáról irt könyvét: — egy árva betű sincs ott erről az esetről. Annak nem én vagyok az oka. Pedig megtörtént. Hogyne! . . . Tarka virág nőtt Becsek János sírján (elmosta már a zápor a halmát), ki­csiny lepő szállt a virágra. A virág Becsek János históriáját elmondta titkon a lepénok, lepe elmondta titokban a fűszálnak, fűszál belesúgta a fülembe, mikor egyszer el­szunnyadtam a temető pázsitján, a hosszú akácfák alatt. Hangos fülemile ének zendiilt meg a bokorban. Épen jókor. Azt akarta a fűszál mondani: „aztán el ne áruljam sen­ki emberfiának ezt a históriát!“ Szerencsé­re előbb felébredtem. Nem zárta le ajkam a titok pecsété, azért voltam bátor elplety- ! kázni önöknek ezt az esetet. Zsibóthy Gyula. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom